A legtöbb férfi jobban néz ki simára borotváltan

 Ennek a cikknek nem bírtam ellenállni. Jót vigyorogtam. Úgy tűnik, vannak rajtunk kívül is elfogult nőka világban.

itt az eredeti

Robert Pattinson forgatáson, elegáns viseletben 
A borosta skandallum, amikor egy férfi ennyire jól néz ki simára borotváltan – írja Maggie Alderson
Rob. Pattinson. ROBERT. PATTINSON. Ritkán ad a menny ilyen tökéletes csontozatot embernek. Ő pontosan úgy néz ki, mintha Zeusz és a lánya, Afrodité álmodták volna meg egy esős délutánon az Olümposzon.
Afrodité:”Apu, úúúúúúúgy unom magaaaaam.”
Zeus:”Unod, én kicsi nyuszikám? Gyere játsszunk egyet.”
Ezzel egy kicsit elgondolkodott, megdörzsölte fejét fénylő villámjának végével.
Zeus:”Tudom már – csináljunk egy embert, akinek a szépsége felbosszantja a többieket.”
Afrodité:”Ó, ez csuda mókás lenne. Hmm, hadd gondolkodjak… Megvan! Alkossunk egy fiatal férfit tökéletes arccal, hogy a nők elolvadjanak és megvaduljanak a vágytól, amikor csak meglátják őt.”
CSATT! Zeusz villámot lő ki a Földre, ami dél-nyugat London külvárosában ér földet.
Felsír egy újszülött. 
Hirtelen vágás a Twilight plakátjára.
És meg kell mondanom, Rob a való életben még inkább bámulatba ejtő. Egyik korai filmjének rendezője (The Haunted Airman), jó barátom. Meglátogattam a forgatáson, ahol elsétáltunk Rob lakókocsija mellett. Ő éppen akkor lépett ki a második világháborús RAF egyenruhájában. Majdnem összeestem. Az én rendező haverom ugyan mondta, hogy egy ‘érdekes fiatal színészt” szerződtetett a főszerepre, de erre nem voltam felkészülve. Nem hittem volna, hogy valaki ilyen szép lehet – és elég sok hírességgel és szuper-modellel készítettem már interjút. De azt kívánom, bár gyakrabban borotválkozna.
A cikk elején levő kép új filmjéből, a Cosmopolisból van. Gucci öltönyt visel a képen. Ugye milyen jól néz ki? És a csodálatos az, hogy mióta felfedezték, hogy egy hibátlanul szabott öltöny mit tud tenni a fickóval, Rob azóta szinte mindig Gucci-t visel hivatalos megjelenésein. Most már csak az arcát kellene ugyanígy rendben tartania.
Ami ezt a képet annyira ütőssé teszi, az az, hogy új öltönyviselési stílusát frissen borotvált arccal kombinálja, amit a filmben játszott karakter kíván meg. Az egyetlen alkalom, amikor ilyennek láttuk, az a báli jelenet volt  a Twilight-ból.
Mi? Helló? Elnézést, csak fel kellett kanalaznom magam  a padlóról itt.
Szóval, tudva, hogy miképpen is néz ki enélkül, kifejezetten veszteség ezt a valószínűtlenül tökéletes állvonalat eltakarni vajmi szúrós borostával, ahogy ezt ő teszi. Azt hiszem, ezen a módon tudja elfogadni saját megrázó szépségét.
Amit rövid találkozásunkból megállapíthattam (és nem az volt az egyetlen alkalom, amikor találkoztam vele, ó, micsoda élvezet), beszámolhatok arról,  hogy ő egy nagyon kedves és nagyon szerény személy. Nagyon zavarba ejtő lehetett hirtelen ekkora rajongással szembetalálnia magát. Szóval úgy vélem, hogy az arcszőrzet egyfajta vékony határ közte és a bámuló világ között, amikor promóciós körúton van és nem tud elbújni a napszemüveg/baseball sapka híresség-elrejtő párosítás mögé.
Szóval, férfiak,jegyezzétek meg. Létezik néhány hapsi – Tom Ford ötlik fel elsőként – aki megfelelően néz ki a majdnem-szakállal, de  a legtöbb fickó (és remélem a férjem is olvassa most ezt) egyszerűen koszosnak néz ki vele.
Értem én, hogy a mindennapos borotválkozás szörnyű, de ha Rob Pattinson egy kicsit vadul is néz ki borostásan, van mentség számotokra, ha követitek?
Advertisements

CineVue Interjú David Cronenberggel és Robert Pattinsonnal

eredeti cikk itt

RC: A Cosmopolis egy tükörképet ad az Occupy mozgalmakról, melyek mind New Yorkban és Londonban is megtörténtek. Mi érintett meg ezekből a mozgalmakból, és hogy hatja át a filmet?
DC: A filmet nem hatja át sehogy, mert a forgatókönyv után mentünk. Az csak a véletlen, hogy amit Don (DeLillo – a regény írója) írt, egyféle előre- és tisztánlátó könyv volt, és úgy érződött, mintha a világ csak őt érte volna utol. Így nem változtatta meg amit mi csináltunk, de nem tudtuk nem észrevenni, hogy olyan volt mintha mi miattunk történtek volna meg ezek a dolgok – de tudtuk hogy nem (nevet). Paul Giamatti, például, írt egy üzenetet, azt mondva „El se hiszem, most láttam, amint Rupert Murdoch a képébe kap egy pitét”, és mi akkor forgattuk azt a jelenetet ahol Rob kap a képébe egy pitét! Úgy éreztük, furcsa volt.
RC: A Cosmopolisban a kapitalizmust úgy jellemzi, mint egy szellem… ami kísérti a világot. Érdekes, hogy a filmben megváltoztattad a Yen-t Yuan-ra, ami nagyban megváltoztatja a tematikus jellegét a történetnek.
DC: Az egy gyarló próbálkozás volt részemről, mint egy teljesen tudatlan, gazdasági értelemben, hogy kissé futurisztikussá alakítsam, mert a Yen, amióta a könyvet megírták, összeomlott. Majd volt a cunami Japánban, és hirtelen Japán küzd. Előtte minden a ‘Kelő Nap’ volt. Mindenki félt attól, hogy Japán átveszi az uralmat a világ felett, stb, stb. És míg a keleti irány megfelelő volt, igazából Kínára kellett volna úgy tekinteni, mint világhatalomra, és 2015-re a Yuan teljesen átváltható pénznem lesz, így akár át is veheti a dollár helyét, mint világ-valuta. Ez a kínai terv, és senki nem tudja megmondani, hogy nem fog megtörténni.
RC: A kínai Yuan használata összekapcsolódik a patkány szimbólummal amit az egész filmen át látni lehet – a patkány a kínai állatöv első szimbóluma. Ha metafórákba akartatok burkolózni…
DC: Soha nem megyek metafórákba (nevet). Ez az első amit hallottam, és hogy őszinte legyek, nem tudom hogy Don gondolt-e erre, ez (a patkány használata) egy versből, a Report from the Besieged City-ből származik, ami egy lengyel költő műve.
RC: Úgy tudjuk, hogy ön és Mr. Pattinson hamarosan újra együtt fognak dolgozni a Maps to the Stars-on. Ez már biztosan halad előre?
DC: Halad? (nevet) Rob? Van már pénz rá?
RP: Nos, meg akarom csinálni a filmet, ezért kezdtem el beszélni róla. Szeretnék pénzt szerezni hozzá.
DC: Van némi érdeklődés iránta. Egyik barátomnak van egy zseniális forgatókönyve – Bruce Wagnernek. Sokat ír Hollywoodról. A könyvei fantasztikusak. A Maps to the Stars egyike azoknak a nagyszerű forgatókönyveknek, amik egyszerűen nem könnyen adhatóak el, olyan, mint a Cosmopolis. Ingerült, kellemetlen és zavaró módon. Van benne érzelem, de furcsa érzelem, mint a Cosmopolisban. A film végére a Cosmopolis érdekesen, furcsán szomorú, és érzelmes, de mintha alattomosan lopakodna feléd, mert nem is gondolnád, hogy oda fog érkezni. Nem könnyű nehéz filmeket csinálni. Még akkor is kemény feladat, ha hiteles színészeid vannak.
RC: David, a karaktereid a filmjeidben mintha valamiféle tudást keresnének. Van egy olyan érzete a filmnek, hogy mivel Eric Packernek már megvannak a milliói, így most egy új utazásra indul, aminek látszólag csak egy triviális oka/célja van – egy hajvágás. Hogy látod ezt a karaktert a korábbi filmjeid szereplőivel kapcsolatban? És Robert, mit éreztél mikor láttad a karaktered a papíron/leírva?
RP: Nem hiszem hogy úgy közelítettem meg Eric karakterét mint egy nihilista. Szerintem volt benne energia – egy nihilista energiája teljesen más, mint amit én láttam. Eric nem szándékosan dob el mindent, ő csak úgy gondolja, hogy egyre közelebb jut valamihez, de tulajdonképpen minden kezd szétesni körülötte. David, egyetértesz?
DC: Én nem igazán gondolkodok a filmjeimről. Úgy értem, arra kérsz, legyek az elemzője a saját filmjeimnek, és megtehetném, de nem fogom, mert az a te dolgod. De annyit mondok, hogy nem szoktam a többi filmemre gondolni amikor forgatok. Az élvezet benne számomra az, amikor az éjszaka közepe, egy utcán, a stáboddal és a színészeiddel, senki mással körülvéve. Nem gondolsz a Twilight-ra. Nem gondolsz a Scanners-re. A Cosmopolis-ra gondolsz, és Eric Packerre és a felépítésre. Ennyire tiszta.
A hajvágással kapcsolatban, az nem triviális. Eric (Rob) megmutatja mi az amikor azt mondja: „Egy hajvágás, mi is az? Egy naptár a falon. Egy szék. Egy szomszédság.” Ez az ő múltja. Egy olyan helyre megy vissza ahol valahogy tiszta, valahogy ártatlan. Amikor abban a székben ül a jelenetben – és ez az amit szeretek Robban; talán ő nem is tudta, hogy ezt csinálta – gyerekké válik. Csak később érted meg, mit is jelent ez a hajvágás.
RC: Vannak finom változások, amiket csináltál a DeLillo könyvből – például, hogy Eric és a felesége nem érintkeznek. Miért határoztál így?
DC: Nos, nem érzem úgy, mintha bármikor is egymáshoz értek volna. Igazán úgy éreztem, hogy az orgia rész a könyvben a meztelen emberekkel New York utcáin, az inkább Eric fantáziája a megbéküléssel, és ami azt illeti, inkább egy fiatalkori fantázia. Soha nem hittem hogy igaz volt, és hogy a filmvásznon nevetséges lenne, és soha nem történhetne meg. Elhatárolódik a feleségétől, és soha nem érinti meg, és soha nem szexelnek. Vége van, és ez az egyik oka a lerobbanásának.

Time Out Cosmopolis kritika

Eredeti cikk
Az eredeti cikkhez kapcsolódó hozzászólásokról van egy véleményem….

3/5

David Cronenberg Cosmopolisa egy furcsa, részegítő, elbűvölő portré egy személy elidegenedéséről a szupergazdag, egyesített világban, ahol a szex, a szerelem, a boldogság és a halál gyorsan vesztik el jelentésüket. A 2003-as Don DeLillo regényen alapul (még mindig), és amíg ad némi felszínes fontosságot a jelenlegi pénzügyi krízisnek, és foglalkozik pár ábrázolással és eseménnyel (tőzsde összeomlása, tiltakozások), ez nem egy realista munka. Visszaviszi Cronenberg-et arra a területre, amit az eXistenZ és a Crash óta nem kutatott – és e filmek óta az első saját forgatókönyve. Egy pszichoszexuális, sokkal inkább a lélekben játszódó társasági darab, mint az Inside Job vagy a Margin Call.
A Cosmopolis egy fiatal embert mutat be, aki átutazik Manhattan-en egy limuzinban egy olyan napon, ami egyre inkább egy saját apokalipszisra hasonlít. A szuper gazdag new york-i, Eric Packer (Robert Pattinson), 28 éves milliárdos, a pénzpiacoknak és technikai iparoknak a kapitánya. Ragaszkodik a városon való átutazáshoz egy hajvágás miatt, bár a sofőrje (aki nem is sofőrje – én) figyelmezteti az elnöki látogatás, és a rap-sztár temetése miatti közlekedési akadályokra. Packer világa a luxusjárműre korlátozódik. Tele van képernyőkkel és szerkentyűkkel, és itt csatlakozik hozzá először egy 22 éves alklamazott (whizz kid = dolgozó nagyvállalat vezetőségében), majd két nővel, akik közül az egyiket Juliette Binoche alakítja, a másikat pedig Samantha Morton. Az autón kívül  Packer találkozik egy tiltakozóval (Mathieu Amalric) aki eltökélten tol az arcába egy krémes pitét, a nemsokára ex-feleségével (Sarah Gadon), és egy emberrel, akinek súlyos vérbosszút forral ellene (Paul Giamatti).
A Cosmopolis egy Odüsszeia amit szemtől szembeni találkozások sorozata határoz meg. Van prosztata vizsgálat, meztelen testek(??? hol???), szex, Rothko-ról szóló beszélgetések és felpiszkált társalgások olyan témákról, mint pénzügyi biztonsági rendszerekről szóló filozofálgatások, és hogy az idő mennyire társasági vagyon. A beszédek nagy részének nincs egyértelmű értelme: a Cosmopolisnak egy kísérleti színházdarab hangulata van, emeltebb és érzéki nyelvezetet használva. Mondhatnánk, hogy megpróbálja kifordítani Packer elméjét: a lélektant gyakorlatba tenni. Ez nehezebb filmen, annyi biztos, mint nyomtatva, és a Cosmopolis akkor a legjobb, amikor másvilági és fájóan mesterséges érzetet ad. És akkor a legrosszabb, amikor lenyomja egy túlzott, kimerítő beszédesség, vagy amikor kilép a limóból – a film önként vállalt szürreális arénájából – és egy valódi világhoz közelebbi helyre megy. A Cosmopolis-nak megvan az esélye a szárnyalásra, és arra hogy fontos legyen, de csak részekben érthető; a limó egy hipnotizáló burok, ami szétrobban, amint a film elhagyja.
Ezt elmondva, van egy következetesen felügyelt, napjaink vége fenyegetésnek vehető hangulata a filmnek, amit Cronenberg törhetetlen pontossággal és magabiztossággal visz véghez. Jól szolgálja őt a sokat mondóan néző, széteső Pattinson, parancsoló, együtt érző portrét adva egy férfiról, akit felemészt a saját hiúsága és ereje.
 Dave Calhoun

Cosmopolis kritika LOVEFILM

Eredeti cikk

Mi az ára manapság egy hajvágásnak?          
Eric Parker (Robert Pattinson) nem csak egy másik nagyágyú a Wall Street-ről, nem csak egy másik Master of the Universe vagy Gordon Gekko klón, ő keresztezése Bill Gatesnek, Warren Buffetnek és Steve Jodsnak – csak fiatalabb és jóképűbb kiadásban.
Packer hajat akar vágatni, és azt is tudja, hol. A limójában végzi az ügyleti ügyeit – ami igazából egy iroda kerekeken – és átmegy New York City-n, akkor is, ha az megöli. És ez megtörténhet, mert az Elnök a városban van, továbbá fenyegetések és baljóslatú hírei is elérték. Ezek mellett még egy híresség temetése is folyamatban van – a rap egyik főpapja halt meg „természetes” halállal – így az utca maga a gyilkosság. Packer emberei nem boldogok. De amit Packer akar, azt Packer megkapja, abban biztos lehetsz.
Ez David Cronenberg adaptációja Don DeLillo 2003-as regényének dióhéjban, és ha a fenéken-billentős videó előzetes miatt valami dinamikus és verekedős dolgot vártál, nos, akkor átvert az előzetes, mert a film egy teljesen más szörny.
De briliáns, szerintem, egy régóta várt visszatérés abba a bizonyos felforgató sci-fi világba, ami Cronenberg specialitása volt, mielőtt nagyon tisztességessé vált volna (nos, ez túlzás, de a Veszélyes módszer, a Gyilkos Ígéretek és az Erőszakos múlt mind jólnevelt filmek).
A Cosmopolis közömbös-langyos fogadtatásban részesült a Cannes-i fesztivál végén a múlt hónapban, de az emberek nem voltak felkészülve a furcsaságára, a beszédre, a statikusságára és erre a Pattinsonra… Ez egy furcsa párosítás. Amink van az egy igazi Cronenberg; az eXistenZ óta a legcronenbergibb film (ami, nem túl véletlenül, az utolsó saját forgatókönyve volt), és többféle módon is visszavezet a Naked Lunch-ra és a Videodrome-ra.
Robert Pattinson 
Igazából ez egy szatíra leginkább, egy hideg, nem teljesen ellenszenves képe egy modern embernek, begubozódva a külvilágtól ha tetszik neki ha nem, a technológia, a gazdagság és a pénzügyi birodalma miatt. Packer lehet milliárdos (bár a részvényei gyengülnek ahogy a történet halad és a kínai yuan továbbra is halomra dönti a jóslásait), de, mint a legtöbbünket, őt is felemészti a munka.
A szexmániája, ami számottevő, majdnem megkülönböztethetetlen a kényszertől hogy guruljon és üzleteljen: szeretkezik, ahogy csak tud (beleértve Juliette Binoche-t, továbbá találkozója van Emily Hampshire-vel mialatt a napi prosztata vizsgálata folyik), de a három hetes házassága az örökösnő / költő Elise-vel (Sarah Gadon) el nem hált marad, annak ellenére hogy összefutnak reggeli, ebéd és vacsora során is. (Azt nem tudjuk megy hogy közlekedik a városban – talán sétál.)
Mint egy másik ikonikus üzletelő, Brett Easton Ellis Amerikai Pszichója, Packer is rémálomként éli meg az álmot. Szuperokos, de alig veszi észre saját elidegenedését.
Beszédes forgatókönyv, de Pattinson tudással és meggyőzéssel vezet át minket.
Néhányan, talán a legtöbben, fülledtnek és mesterségesnek fogják találni ezt a filmet – de ez teljes mértékben szándékos. A limó hangszűrős és fegyverbiztos ablakain kívül a város egy protestáló és nyughatatlan karnivál-hátteret adja, de Packer szinte nem is pislog, még akkor se, ha az autóját bemocskolják szlogenekkel és törmelékkel. Mathieu Amalric tejes pitéje, amit a képébe nyom, kell ahhoz, hogy emberi reakciót váltson ki belőle – a biztonsági embere bánhatja is! – bár úgy tűnik, a megszállottsága a hátul és oldalt röviden sokkal inkább a borbélyával való emberi kapcsolatának helyrehozataláról (újralétesítéséről) szól, mint a fodrászati célról. És még ez sem elég – tovább kell mennie, és rájövünk, hogy a lassan mozgó röppályája nem más, mint halál-kívánság.
Néhányan vonakodnak elismerni hogy Robert Pattinson tud színészkedni. De végül rá fognak jönni. A srác több mint a haj(vágása). Ez egy beszédes forgatókönyv, de Pattinson tudással és meggyőzéssel vezet át minket, kiváltképp a film tetőpontján, Paul Giamattival.

Alattomosan vicces, és legalább annyira filozófikus mint politikai – amivel azt értem, legalább annyira érdekelt a létezésen alapuló félelem iránt, mint a társadalmi igazságtalanságokkal/ban – jövendölésem szerint a Cosmopolis mint Cronenberg egyik legtisztább/legvalódibb(?) teljesítménye lesz értékelve.

Not only Cosmopolis review

Cosmopolis

To tell the truth, I’m no film critic. I’m a simple moviegoer, but to be more precise, not even that. I’d never even try to become one, as I’d never get to the point of writing professional opinion on any movie. I’d have to spend too much time preparing from the works of the piece of art to be criticised, the director and the actors. I’d read the adapted book, watch the available films made by the director and the leading actors. If it was no adaptation, I’d prepare from books of similar subject. After all these, I’d still not present my opinion as one above all others, as in this case, the following article is my humble, simple point of view.

My inspiration to write this article was that I managed to read the essay of a certain critic working at a website operated by one of this country’s largest cell phone service provider. The essay was about a film contesting on the Cannes Film Festival, 2012 and a film that was at the first place in the category of the most anticipated movies on the MTV Brawl. This film is David Cronenberg’s Cosmopolis.

This article was indeed upsetting for me, and I commented it, and another commenter put me down for being personal. Just because I thought that the job of a critic is to do most of the things written in the first paragraph, and I expected the critic to do accordingly.
Yet, it was not what I received.
After all this, I feel that I wish to tell my opinion, how I saw the film, how it affected me after two years of anticipation.

The history began not even two, but three years ago, when a colleague of mine handed over a DVD to me, this was the film ‘Twilight’. She noticed that it was a nice love story with two young protagonists. By that time I’d heard a lot about this film, but the comments had not been too shiny. The male protagonist had a better reputation, too good for my taste: beautiful, sexy guy etc. I watched the film, the vampire story was not very vampire-ish, more like a mashup of Romeo and Juliet and Love Story. The protagonist was interesting, but why the great applause? I started excavating internet databases, in which I managed to find way after doing some research on Colin Firth, although half a year before I had not been able to find out, what’s good in sitting in front of the computer for long hours. Well, there’s a lot good in it.

I was searching for the previous films of the leading actor, which was no easy task, as they were all but accessible from this part of the world. I did watch the films. I did read the reviews. I did watch a lot of interviews with – let’s name him at last – Robert Pattinson. And he convinced me that he was a charming, humble, clever person with a wry sense of humour. And also he was not an uninteresting actor.

At the time, ‘How to be’ was my favourite film because of the topic and the acting of Robert. The more films I saw (‘Little Ashes’, ‘Haunted Airman’, the cut scene from ‘Vanity Fair’, and two parts of ‘Harry Potter’, against the revolt in my family), the more I found that this guy has something that makes him interesting. In that time ‘Remember Me’ was being shot, and I was consciously waiting for that film. Later came ‘Water for Elephant’, and finally ‘Cosmopolis’. For the last one, not even Robert was the original lead actor selected.

As I had a mind for reading the books in connection with the previous films as well, I started to look for Cosmopolis, the book written by Don DeLillo. At first, I checked the local bookstores. Later, I was looking in second-hand bookshops. I risked searching in libraries, but by that time I knew that in Hungary, I’ll never find it. After all, I managed to get a copy in English. I started reading. And I gave up. I asked my son to translate it, the task took him a whole year. As not only his knowledge in English, but also his use of Hungarian and his ability to understand texts in the topic of economy and politics is slightly above the average, he did quite a good job in creating a readable translation. And I almost failed again, as the book was not easy to read even in my mother tongue. It’s no miracle that in the time of its publishing, the book did not become a bestseller. One needs more than basic knowledge in politics, economy, mathematics and information technology. We have to admit that there are not many in this world to have such a broad view on all these topics. But among those, who have, the book was a success.
Someone realised that the book, written in 2003, models the current events the world in a surprisingly accurate way. There was a brave Portuguese producer, who found the book worthy for adaptation. He also found the single director extravagant enough to make the film. The director also wrote the screenplay himself, in six days.
Until two months before I admit I’d seen only two films of this director. These were ‘Naked Lunch’ and ‘The Fly’. None of these were bad films, though ‘Naked Lunch’ could rather be characterised as eerie.

Back to Cosmopolis.
Many people attacked Cronenberg for casting Robert Pattinson for the role of Eric Packer instead of Colin Farrell. He had an emotionless face, an emotionless voice, that he was talentless – most of the male critics and several of the female critics shared these arguments. According to the other side the actor was not only talented, but also a handsome, or even beautiful guy. So the critic society started making theories whether this actor could do some acting or not, as they could not say that Cronenberg simply got mad when casting Pattinson. Miracle or not, the money was assembled for the film with his entry, which was not managed with Farrell. So now? Robert Pattinson is not a good actor, but we raise the funds to see him again as not being good? It looks a bit contradictory to me. I would only ask, what do many think what was he doing in the hated ‘Twilight’-movies? He did not go down shopping, but he was playing the character of Edward Cullen, most hated movie person by men, as women will want a guy like him from now on. Kind, educated person, who would give everything to his chosen girl, a bit controlling, but can be convinced. So Pattinson actually suffers from some chauvinism. Not to mention the female critics. I have to admit, I’m no great feminist, and those, who hate Edward for some reason, are probably feminists. Yet it’s not necessary to like the character, but after abstracting from the role model, it’s quite clear that Pattinson delivers briliant acting.

Oh my, I wasn’t talking about Cosmopolis again. Sorry.

Back to Cosmopolis, part two.
So, I prepared for the film. Read the book, watched several Cronenberg-movies in three weeks (Ms Butterfly, Naked Lunch, eXistenZ, Videodrome, Scanners, Eastern Promises, History of Violence, Dangerous Method, Spider, not to mention The Fly, that I saw a couple of years ago). And I went to watch the film.
I must agree with those saying that Cronenberg made a big shot with this one. As well as all the cast. As though Pattinson is the lead actor, all the others are no less important. This is no one-man show.
Maybe the point is not the amount of events. This is no adventure movie. It’s a thinking movie, nevertheless, the official trailers are indeed diversive. Still, there was no secret about the film being an adaptation, one can get the book and read it. The point of the film is hidden in the long dialogues in the low number of actual events – and there is a point. If one does not find it, they did not listen. If one writing a review on the film was tired, watched the film only as a part of the job, did not care about it, then the point remains hidden. But the chief of theory tells it, and the distorted quote from Marx.

I will not write the obvious about the film. Just a few thoughts.
It was sensational to see that Eric Packer, seated in the middle of his stretch limo is the centre of his world, his subordinates come before him, and everything just looks fine. Eric sits on the high throne, the subjects come, he makes decisions.
After a short flash, his world begins to collapse, and this flash is the short appearance of Benno Levin (Paul Giamatti) in the corner of Eric’s eyes, standing at a cash machine. Until then we only heard rumours of something going wrong, but the ‘wrong’ stay out of the car. But after this flash Eric gets out of control. He can be seen on different seats of the car, eating breakfast, lunch, dinner with his newly-wed wife, making love with his art counsellor and his bodyguard. At a time he even makes contact with the anarchists, but he’s still in charge. Later, a doctor states that Eric has asymmetric prostates. With this moment, the space configuration containing the ‘wrong’ enters the limo, and it goes worse when Eric is informed about the death of his rapper friend. He shoots the last stable point in his life, his chief of security on the throat, driven by childish curiosity. His hair is cut in an asymmetric shape by the barber he’d known since his childhood, as Packer feels an urge to jump out of the chair before the old man could finish the haircut. Then we see that the eyes of his driver are also asymmetrical. Eric marches towards his destiny, as he loses everything in the speculative attack against the yuan, he deliberately destroys the world around him by acting on impulse, after failing in the pre-designed plans.

In the final twenty minutes one must listen carefully, this scene is tense, but very rythmical, the actors draw all the attention on the events. Who will shoot whom, and in which second? And what do they want to tell us? What is the explanation of their deeds? As both characters, victim and murderer try to understand himself and the other. This was no boring scene. I watched the film twice, and didn’t get bored. For the second time, I knew exactly what was going to happen, and I watched as intensely as before. I was astonished for the second time, when Packer shot his bodyguard, and I was wondering if he would shoot the barber or let him go (Eastern Promises came into my mind with the barber shop). The process of Eric’s life falling apart can be seen on his clothing. The perfect gentleman becomes a simple guy in dirty rags, walking into the ravaged house where his life is about to end. Or is it? As the film does not state, what the book does. Cronenberg was joking, about wanting to make a sequel.

Everyone had a great part in the movie. Many told that Pattinson was a good choice as he had a robotic face. Not at all. He plays the indifferent yuppie with a fortune enough to buy smaller countries but with no interest in anything. By the end of the film this state also changes. The money manipulator becomes a man and starts to understand what he’d been playing with in all his life – human life. This is called acting. And not only Pattinson was good. Everyone was. Sarah Gadon was marvellous in playing the rigid, cold, rich heir of an ancient family, and all the others played fantastically. I was missing the “I want to bottle-fuck you slowly with my sunglasses on”-sentence from the scene with the medical examination. Why was it omitted? Who was so shy?

Nothing else was missing. It’s natural, that every adaptation alters the original slightly. In this case, nor the original story, nor the essence of it was corrupted.

A specter is haunting the world. The specter of capitalism. The point of capitalism is to destroy the current world and build a new one on the ruins. This is happening just now.

I’d give 5/5 for the film. And I agree with the Spanish critic saying that Cosmopolis shoud have been awarded with the Palm d’Or.

George Stroumboulopoulos műsorában Robert Pattinson 1. rész

A fordítás az RPL-en leő transcriptből készült, majd egyszer az egész műcor meglesz… csak győzzetek várni 🙂
George Stroumboulopoulos mai show-jában Robert arról beszél, hogy azért vállalta-e a Cosmopolist, hogy elkerülje a skatulyázást, arról, hogy Ryan Gosling karrierje hogyan segítette abban, hogy felmérje a saját helyzetét, arról, hogy némiképp elszigeteltnek érzi magát hírességként, arról, hogy nem ért egyet Adele-lel az ambíciókkal kapcsolatban, arról, hogy mik az Alkonyat utáni tervei, arról, hogy miképp érez Heath Ledger alakításáról a Sötét lovagban és arról, hogy milyen irányba szeretné Hollywoodot mozdulni látni. A show ma, a CBC-n adják, egy Cosmopolis különkiadás lesz, az interjúkban felbukkan David Cronenberg, Paul Giamatti és Sarah Gadon is.

George Stroumboulopoulos: Tudod, az Alkonyat-utáni franchise… más utakon próbáltál elindulni? Ez szándékosan benne volt a terveidben?

Robert Pattinson: Egyáltalán nem volt tervezett. Csak úgy éreztem, hogy mindenhol túl vagyok telítve, kis szerepeket akartam vállalni, vagy egyáltalán semmilyen szerepet. Ezt három héttel az utolsó Alkonyat-film befejezése előtt kaptam, és addigra már nagyon, nagyon eltökélt voltam, hogy kis szerepeket keressek, hogy ne legyek mindig szem előtt és ne idegesítsek mindenkit. Aztán jött ez.

GS: Új érzés az számodra, hogy visszanézd az egyik filmed, aztán a következő pillanatban jön a kérdés, hogy várjunk csak, hogy fogom így eladni ezt a filmet?

RP: Teljességgel. Arra emlékeztetett egy kicsit, amikor láttam három évvel ezelőtt egy interjút Ryan Goslinggal, aki nem régen azelőtt a Hitetlent forgatta. Mivel néhány éven keresztül az Ifjú Herkulest csinálta, utána mindenki a Hitetlennel kapcsolatban is az erejéről faggatta. És ez az egyik leginkább zavaró dolog. Cannes-ban adtam néhány interjút és tényleg éveken át törekedtem arra, hogy ne legyek nagyravágyó, aztán valaki megadott egy kis esélyt arra, hogy végre az lehessek, és akkor nagyon elkezdtem ragaszkodni hozzá, hogy én legyek a legnagyobb alak. És most újra beleéltem magam.

GS: El tudom képzelni, hogy a közeli barátaidtól eltekintve egyre nehezebb valódi embereket, valódi társaságot, valódi beszélgetéseket találnod, olyan kapcsolatokat, amelyekre mindnyájan törekszünk.

RP: Igen, de ha visszaemlékszek, korábban is hasonló voltam. Egyike voltam azoknak, akik kétségbeesetten vágytak arra, hogy elmenjenek egy buliba, aztán eljutnak és csak állnak a sarokban azokkal, akikkel mentek és nem veszik tudomásul, hogy bárki más is jelen van. Szóval nem is nagyon hiányzott semmi. Így viszont vannak mindenféle képzelgések arról, hogy ha nem lennék híres, akkor bezzeg állandóan találkoznék random emberekkel az utcán. Holott nem találkozik senki csak úgy, véletlenszerűen senkivel az utcán. Legtöbbször megpróbálod elkerülni az embereket, még ha nem is vagy híres.

RP: Volt egy vitám Adele-lel, talán az egyik legfurcsább dolog, amit valaha mondtam. Én azt mondtam: „tudod, igazából csak ki kell nyújtani érte a kezed”, mire ő „tudod te, hogy én vagyok az a női előadó, akinek a lemezei a legnagyobb példányszámban keltek el valaha?”. És én valami oknál fogva elkezdtem vitatkozni vele.

GS: Az ilyesmi hogy történik? Valahol, hajnali kettőkor?

RP: Igen, és utána felébredsz és borzasztóan bánod minden egyes szavadat.

GS: Szoktál gondolni arra, hogy ha ez a franchise egyszer véget ér, akkor szükséged lesz más szerepre a karriered folytatásához? Gyakran gondolsz erre?

RP: Az egyetlen dolog, amire valaha gondoltam, hogy nem akarom, hogy bárki azt higyje, hogy valaminek a csapdájába estem. És nem hiszem, hogy a közvélemény egyelőre így gondolkodna akár az Alkonyatról is – viszont ahányszor megkaptam már a kérdést, hogy aggódok-e a beskatulyázás miatt az Alkonyatba, egyszerűen aggódni kezdek, hogy az emberek felteszik magukban: „Mi lett ezzel a sráccal?” És arra is gondolok, hogy legalább egy kicsit értékes dolgot létre kell hoznom, ha már megvan rá a lehetőségem és a szerencsém, hogy megtehetem. És nem csupán egy bizonyos dolgot kell elnyújtanom a végtelenségig. Egyáltalán nem félek, hogy ez most véget ér. Ha valahogy sikerülne olyan pályát kialakítanom, amelyben a Cosmopolishoz hasonló filmekben szerepelhetnék, arról azt gondolnám, hogy lenyűgöző lehetne, mert ilyenből nem sok születik. A Sötét lovag után mindig azt gondoltam, hogy rengeteg pénzt hozott, de azzal Heath mégis valami másba vágott bele, az emberek pedig megértették. Nem valami teljesen őrült dolgot tett, de egy kicsit mégis más volt, mint amihez hozzászoktak. Én pedig arra gondoltam, hogy ez majd megváltoztatja azt a rendszert, ahogy a nagy költségvetésű filmeket készítik. Ám mégsem változtatta meg. Ha az egyes színészek nem félnének kicsit elvontabban csinálni a dolgokat, és nem csak azzal lennének elfoglalva, hogy a filmjeik sok pénzt hozzanak, akkor előbb-utóbb az egész iparág megváltozna.

GS: És akkor te, és a hasonló helyzetben lévő emberek meg tudnák csinálni ezeket a filmeket? És nem csak színészként?

RP: Szerintem egyszer igen. Nem tudom, hogy utána még hányszor. Most kétségbeesetten próbálok bejutni egy szuperhősös filmbe.

Kevin Durand Robert Pattinsonról a Cosmopolis forgatása alatt

Eredeti cikk
Anne Brodie

A sokoldalú Kevin Durand az erőteljes 6 láb 6 inch (1.98m) magas alakját kemény, gonosz és tekintélyes alakok eljátszására használja. A Cosmopolisban Robert Pattinsont védi.
Kevin Durand Torvalja, a 28 éves multimilliomos Eric Parker (Robert Pattinson) fő biztonsági embere, elvesztette a türelmét. Ericnek és Torvalnak egy bonyolult kapcsolata van David Cronenberg Cosmopolisában, ami erősödik a film során. A történet szinte csak Packer limuzinjában játszódik, ahogy az áthalad a városon. Torval az autó mellett sétál, ellenőrzi Packer összes látogatóját, így érdekelt mindabban, ami a kocsiban történik. Minél borzalmasabb dolgok történnek, annál mérgesebb lesz. És Durand szerint, a személyes kapcsolata Pattinsonnal is viszonylag nehéznek tűnt. Duranddal Torontóban beszélgettünk.

Torval elviseli Ericet, és úgy tűnik jobban ismeri őt, mint bárki más, és lenézi őt. Ez szándékos volt, vagy csak én láttam bele?

Amikor először olvastam, úgy gondoltam, hogy a kapcsolat több mint egy egyszerű főbiztonságié egy pénzügyi ikonikus gyerekkel. Bizonyos szempontból inkább olyan apa-fia -féle volt, olyan aki az évek során eljut odáig, hogy törődjön a gyerekkel. A leghülyébb dolgokat csinálja, és mindig veszélybe sodor. Többrétegű, sok minden történik, sok érzelem és utálat is található. Minden benne van.

Robert Pattinson azt mondta, voltak ötletei a Torvallal való kapcsolatáról. Megbeszéltétek ezt?
Nem nagyon kellett gondolkodnia erről. Megszokta már a sok biztonságit maga körül, így ez természetes volt. Fontos volt számára, hiszen, főleg ebben a filmben az élete Torval kezeiben van. Voltak részek a forgatókönyvben ahol sok kérdés merült fel bennem. Szereti ezt a gyereket? Meg akarja ölni? Sok minden történt. Végül csak megpróbálta életben tartani.

Vannak pillanatok, amikor ránézel, és igazi tűz lobog a szemeidben.
Nem is tudom elhinni, de ez neki mindennapos dolog. Számomra nehéz volt ennyire belemerülni a dolgokba. A második jelentet forgattuk, és én frusztrált voltam. Kezdett feldühíteni, hogy (Pattinson mint Eric) soha nem nézett rám. Vagy az ő, vagy David ötlete volt ez, de soha nem néz a szemembe, és ez egyből megmutatja, hol van a helyed. Emlékszem, hogy vissza kellett fognom magam, és lehűteni az idegességemet. Van egy „Mi vagyok én?” érzésed. Igazi osztályos dolog. Lenézte őt, ugyanakkor Torvalt szórakoztatta a sok marhaság amiket mondott, például hogy milyen hetyke egy nőnek a melle. Arra gondolsz, „Hogy fogod ezt a szart megúszni?” – én már börtönben lennék. Ez egy érdekes keveréke a megvetésnek és a csodálatnak.

Cronenberg leírása szerint Torval mintha egy kicsit távol lett volna a dolgoktól.
Tulajdonképpen lenyűgöző volt. Sokat dolgoztam a szövegemen mielőtt elküldtem a meghallgatásra. Mikor meglátta, azt mondta, igen, ez tökéletes. Mikor leültünk megbeszélni, meg akartam kérdezni, hogy honnan jött, milyen gyerekkora volt. Így elkezdem „Szóval, akarsz róla beszélni?” mire ő „Nem!” Wow. Isten áldja. Megkönnyebbültem, mivel a munkát megcsináltam, mielőtt megjelentem.

Elég gyakran játszol olyan karaktert, akinek a fizikai ereje számít, magas vagy és erőteljesnek látszol, szeretnél valami olyat csinálni amihez nem kell mindez?
Természetesen!

Musicalt?
Onnan jöttem. A karrierem Torontóban kezdődött, a húszas éveimben egy musical színházban. Játszottam a Forever Plaid-ben, Robin Hood-ban Karen Kainnel és Ross Petty-vel, a Godspellben, és sok más musicalben. Filmes szempontból végre kaptam egy lehetőséget. A Dark Woods of Night egy gyönyörű forgatókönyv, ami 2009-ben a Fekete Listán volt. Azt a karaktert játszom, akinek a fia megfullad, mialatt vigyáz rá. A film nyolc hónappal ezután kezdődik, és nem tudja, hogy bocsásson meg magának. Erős kisugárzása van, egy seriff, mindenki tőle várja el a biztonságot, neki pedig ötlete sincs, hogyan érhetné el ezt a pozíciót. Ez a gyengeség számomra nagyon érdekes. Színész vagyok; egy érzelmes, sebezhető fazon. A jeges, kemény emberek eljátszására kérnek fel, ami szórakoztató és én élvezem is, de jó dolog mást is csinálni.

Mi következik?
Ez egy nagyon érdekes és szuper dolog, ebben a pozícióban lenni, hiszen immáron húsz év is eltelt, de most ott vagyok, ahol lehet választani. Merre lenne érdemes menni, hogy fejlődjünk és küzdjünk hogy jobbak legyünk? Nem akarok olyat csinálni, ami nagyon egyértelmű, de néha azon belül is… sose tudhatod. Ott van az élettapasztalat is. Én, a feleségem és a csapatom csupán próbáljuk kitalálni mi következzen. A következő másfél hónapban messzi földekre megyünk, egy háromrészes film első részét csinálni. Gyorsan kell döntenünk. Szerencsésnek érzem magam.

Thunder Bay-ből származol, Ontario, Kanadából. Sokszor haza tudsz menni? 
 
Nagy család van otthon Thunder Bay-ben, de nem jutok oda sokszor. A legutóbbi sajtós nap ami itt volt, a Citizen Gangster kapcsán, akkor haza tudtam menni Anyák Napjára. Ami nagyszerű volt. Nem jutok vissza annyiszor, ahányszor szeretnék. Messze van Kaliforniától.


Még mindig kanadainak érzed magad?
Mindig is kanadai leszek. Sokféle szempontból kaliforniai lettem. Zavarba ejtő, hogy amikor visszamegyek Thunder Bay-be, nem tudok úgy megküzdeni az időjárással mint korábban, és a barátaim úgy néznek rám, mintha valami furcsa átalakuláson mentem volna keresztül, mert többé nem tudok negyven F (4,4444 °C ) alatt létezni!! De kanadai vagyok a hét minden napján.