Guy Pearce beszélgetése a BBC4 riporterével

BBC Guy Pearce CUT
I: Lovely Guy Pearce is with us today and Guy Pearce is of course an award winning actor who stared in numerous movies including Prometheus, King’s Speech, Heartlocker, LA Confidential, of course Priscilla Queen of the Desert, and so many others, from this Friday you can see Guy alongside Rob Pattinson looking so different, it’s unbelievable, in their new moive, The Rover. But first of all, you’re not Guy are you, going back to Neighbours at all?
GP: I’m still waiting for the call. Of course I’d be there on the second if I was to receive the offer, it’s just sitting, fingers crossed.
I: Waiting, yeah.
GP: Pretty much.
I: I wonder what they say about you, what ever happened to Guy Pearce?
GP: Yeah, I think so, probably. Walked down Ramsay street and never came back. In fact I think in the storyline I went to Perth or something to visit my mother and then I just never came back. Or my father, something.
I: Actually I think it would be a cool thing. I mean, a lot of actors are actually doing that, going back to their roots and going back road shows.
GP: Look I did go back a few years later just to visit the crew and they set me as in a coffee shop as an extra in the back corner with their football — on you know, said go on put this on and sit there will you, and shut up! So I did that.
I: You’re career’s actually been quite spectacular really, you must be over the moon as they say.
GP: Oh look, I constantly feel priviliged and really fortunate to have done the jobs that I’ve done, absolutely.
I: Now let’s have a look at this film, it’s a very tense movie and I watched it actually this morning.
I2: Very tense and intense as well.
I: That’s what I’m saying.
GP: You watched it this morning? Did you order some —- and some cereal?
I: Yeah I’m thinking… uh…
GP: Yeah, this is heavy. Have a coffee.
I: No, I loved it, but I should have watched it at night.
GP: Yeah. Look, it is a very intense story and obviously it asks questions about us as a society and how we might end up, etc and it’s not a pleasant view of the world. But potentially a higly realistic one, so in a way it was a really interesting, I mean it was a very interesting story to dove (???) into.
I: We should say that it’s a post apocalyptic type thing.
GP: It is, that’s right. Funnily enough David our director sort of keeps talking about it just being more gradual demise rather than a sort of big apocalyptic event as such.
I: Cause there has been a fincancial melt down so to speak.
GP: Well that’s right, yeah. Imagine if what happened in 2008 actually really just took over and we never recovered from it.
I: And we see your character who’s life is completely changed and he’s gone from one extreme to the other.
GP: Well that’s right. You realize through the course of the film that a pretty serious event has happened to him sometime back and I think he’s just lost all sense of faith in humanity.
I2: He’s quite a sad character, I like his beard, his beard speaks(???)
I: I mean I’m not —
GP: Yes, I like the beard as well.
I: Was it a real beard?
GP: It was a real beard, yes, very much so.
I: It didn’t look stuck on at all.
GP: No, you wouldn’t choose to stick on such a great beard which, would you? You’d at least go something a bit more masculine than this.
I: You should look at me folks.
GP: I’m not saying anything.
I: The Rover is set in Australia, it’s in the near future as Guy says, 10 years after the collapse of the Western economic system. Guy’s character is Eric, a man who was once a farmer, but he’s now, well, he’s an angry drifter with nothing left but his Sedan and the road and there’s a lot of going on. Tell us a little bit about Robert Pattinson, because he’s unrecognizable and who does he play.
GP: Rob plays a young American kid who’s in Australia with his brother out sort of looking for work in the mines, they’ve got involved in some crime, it’s all gone horribly wrong, and Rob and I kind of team up in order to find his brother again, and Rob was just a delight, I mean, he’s such a funny guy and a really brilliant actor. Really fantastic.
I: I read that he really got into it, and got into preparing for the role as well.
GP: Yeah, I mean obviously he’s a massive star from the Twilight series and various other things that he’s done, and I think the opportunity to break out and play interesting roles is just as exciting for him as it is for any actor. And so he had a great time. He really did have a good time.
I: You did very good in the Mildred Pierce thing.
GP: Oh yes. Miss W.
I: And then also Iron Man 3. He was in IM3.
GP: I know, I wasn’t around for the first two, but I like a dissonant number, so I thought three would be the one to join in on.
I2: It’s a great franchise.
GP: Yeah, that’s right.
I: It is an extraordinary franchise.
GP: Oh look, anything Marvel does seems to be extraordinary, it is like, when we sat down for a pre-shoot sort of dinner with the executives from Marvel and one of them walked in at the start of the dinner and literally sort of put both hands in the air and said ’Avengers just made a billion dollars’.
I: A billion?
GP: And we all kind of went, well you’re paying for dinner then! So clearly those guys are doing all right.
I: When you started out acting what did you want to be in? Did you wanna be in theatre, did you wanna be in movies?
GP: Funnily enough I never really had any goals, I was doing a lot of theatre when I was a kid, and I was really just going from opportunity to opportunity to be honest. Suddenly when I was about 30 I went, hang on, I wanna just have a look at this thing that I’m doing that seems to be a career and have a little reasses, and see whether or not it is something I still wanna keep doing, cause I was doing it originally based on the decision of an 8 year old.
I: Are you saying you wanted to — at 30?
GP: I got pretty sick of it. I just kinda needed to step back from it all and go hang on a second,
I: Is this what I really want?
GP: Yeah, is this what I really want? What’s the value of it, was it valid, and etc. No, and I discovered that I could say yes to all of it.
I: So did you make a conscious decision to go to America and was there then one role in particular that changed your mind?
GP: No, I mean, I went to America originally to do publicity for Priscilla in ’94, so I went there, and my agent in Australia said, you know, you really should meet some agents and I was fairly surly and grumpy and I said I don’t know, I can barely get any work in Australia, I don’t wanna try working in America, how ridiculous. But I met one agent and he’s been my agent eversince, and I said look, I come to America and do auditions, but I’m not gonna sort of live here and hang out here and try, you know,  I just really wasn’t prepared to all that, and then I landed the role in LA Confidential and you know, so things were great for the first couple of years, but I think it’s that weird thing where you suddenly get lots and lots of work, which is great, I’m not complaining about it by any means, but when you realize you have moments when you’re out of work where you actually recharge yourself in those periods of being out of work, and you realize emotionally how exhausting it is to be an actor.
I: That’s what’s good in it, the first philosophycal moment there. (???) I thought.
GP: Well you know, I try to be.
I: You can see Guy Pearce in The Rover, you gotta check this movie out, which opens across the UK this Friday, it’s rated 15. Good to see you again, Guy Pearce, everybody.
I: Az imádnivaló Guy Pearce van itt ma velünk, Guy Pearce aki persze egy díjakat nyert  színész, aki számos filmben szerepelt már, többek között a Prometheusban, a Király Beszédében, a Heartlockerben, az LA Confidentialban és természetesen a Priscilla a Sivatag Királynőjében, és nagyon sok másban, most péntektől pedig Rob Pattinsonnal, aki annyira máshogy néz ki, hogy hihetetlen, az új filmjükben, a Roverben lehet látni. De mindenek előtt, Guy, visszatérsz valaha is a Neighbours-be?
GP: Csak a hívást várom. Persze egyből ott lennék, ha hívnának, most csak ülök és szurkolok.
I: Várakozol, igen.
GP: Mondhatni.
I: Vajon mit mondanak, mi is történhetett Guy Pearce-vel?
GP: Igen, gondolom. Elindult a Ramsay utcán és soha nem jött vissza. A történet szerint egyébként elmentem Perth-be meglátogatni az anyukámat, aztán soha nem mentem vissza. Vagy az apukámat, vagy ilyesmi.
I: Szerintem egyébként egész szuper lenne. Elvégre most sok színész tér vissza a gyökereikhez.
GP: Pár évvel később egyébként visszamentem meglátogatni a stábot és be is raktak hirtelen extrának egy kávézóba, hátra ültettek, mondták, hogy ezt vegyem fel, üljek nyugodtan és maradjak csendben! Szóval pont ezt tettem.
I: A karriered egyébként igen lenyűgöző, biztos elégedett vagy vele.
GP: Oh, nézd, folyamatosan kiváltságosnak és igazán szerencsésnek érzem magam, hogy azokat a munkákat csinálhattam, amiket csináltam.
I: Most nézzük ezt a filmet, ez egy nagyon feszült film, ma reggel néztem meg.
I2: Nagyon feszült és hathatós.
I: Pont ezt mondom.
GP: Ma reggel nézted meg? Egy tállal a kezedben, müzlit eszegetve talán?
I: Igen, arra gondolva… uh…
GP: Igen, ez kemény. Jöhet a kávé.
I: Nagyon tetszett a film egyébként, csak rájöttem, hogy inkább este kellett volna néznem.
GP: Igen. Valóban nagyon feszült a történet, és nyilvánvalóan feltesz kérdéseket a társadalmunkról, hogy hogyan végezhetjük, stb, és nem éppen egy kellemes képet ad a világról. Viszont elég realisztikus, szóval nagyon érdekes volt belemerülni.
I: Azt talán meg kellene említenünk, hogy egy poszt-apokaliptikus féle dolog.
GP: Igen, ez igaz. David a rendezőnk úgy jellemzi, hogy inkább egy fokozatos hanyatlás, mintsem egy nagy apokaliptikus esemény.
I: Mert volt valami pénzügyi összeomlás.
GP: Nos, igen, ez igaz. Úgy lehetne elképzelni, mintha az, ami 2008-ban történt tényleg eluralkodott volna mindenhol és nem tudtunk volna kimászni belőle.
I: És látjuk, hogy a karaktered élete teljesen megváltozott, az egyik szélsőségből a másikba esett.
GP: Nos, ez igaz. A film során rájövünk, hogy igen komoly dolgok történtek vele a múltjában és szerintem elvesztette minden hitét az emberiségben.
I2: Elég szomorú egy karakter, a szakálla mindent elmond.
GP: Igen, a szakáll nekem is tetszett.
I: Igazi szakáll volt?
GP: Igazi volt, nagyon is.
I: Nem olyannak tűnt, mint amit csak oda ragasztottak.
GP: Nem, ilyen nagyszerű szakállt nem ragasztana csak úgy fel az ember, nem igaz? Annál inkább férfiasabb megoldást választanál.
I: Látnátok csak engem!
GP: Nem mondok semmit.
I: A Rover Ausztráliában játszódik, ahogy Guy is mondja a közeljövőben, olyan 10 évvel később a nyugati gazdaság összeomlása után. Guy karaktere Eric, egy férfi aki régen farmer volt, de most, nos, egy mérges vándor akinek nem maradt mása mint a Sedanja és az út, amin sok minden történik. Mesélj egy kicsit Robert Pattinsonról, mert ő szinte felismerhetetlen ebben a filmben, és hogy kit játszik jő.
RP: Rob egy fiatal amerikai srácot játszik aki a testvérével jött Ausztráliába, hogy munkát keressenek a bányákban, de belekeverednek valamilyen bűnügybe, ami igen szörnyen végződik, és Rob és én összeállunk, hogy újra megtaláljuk a testvérét, és Rob nagyszerű volt, nagyon vicces srác és ragyogó színész. Igazán fantasztikus.
I: Azt olvastam, hogy nagyon belemerült a dolgokba, már a felkészülésbe is.
GP: Igen, persze óriási sztár lett belőle a Twilight sorozat és egyéb munkái után miatt is, és szerintem annak a lehetősége, hogy kitörjön és érdekes szerepeket kapjon az pont annyira fontos számára, mint bármelyik színész számára. Így nagyszerű lehetőség volt ez neki. Igazán jól érezte magát.
I: Abban a Mildred Pierce dologban nagyon jó voltál.
GP: Oh igen. Miss W (nem értettem a nevet)
I: Aztán ott van a Vasember 3. Benne volt a Vasember 3-ban!
GP: Igen, az első kettőnél nem voltam ott, de szeretem a disszonáns számokat, szóval úgy gondoltam, a három jó lesz, hogy bekapcsolódjak.
I2: Nagszerű franchise.
GP: Igen, az.
I: Rendkívüli franchise.
GP: Oh igen, minden amit a Marvel csinál rendkívülinek tűnik, amikor volt egy forgatás előtti vacsoránk az igazgatókkal, az egyikük késve jött be, feltette mindkét kezét a mgasba és csak annyit mondott ’A Bosszúállók egy milliárd dollárt hozott’.
I: Egy milliárd?
GP: Mire mi azt mondtuk, hogy akkor te fizeted a vacsorát. Egyértelmű, hogy tudják, mit csinálnak.
I: Amikor színészkedni kezdtél miben akartál szerepelni? Színházban vagy inkább filmekben akartál lenni?
GP: Őszintén szólva nem voltak nagy céljaim, amikor fiatal voltam nagyon sokat voltam színházban, aztán csak egyik lehetőség után a másikig mentem. Aztán amikor 30 lettem, hirtelen megálltam, meg akartam nézni, hogy akkor ez most igazán egy karrier-e, meg akartam vizsgálni, hogy ez-e az, amit továbbra is csinálni akartam, mert tulajdonképpen egy 8 éves gyerek döntése alapján csináltam az egészet.
I: Azt mondod, hogy 30 évesen ki akartál szállni?
GP: Elegem lett belőle. Szükségem volt arra, hogy kívülről nézzem meg a dolgokat.
I: Ez az, amit igazán akarok?
GP: Pontosan, hogy ez az amit akarok? Van-e értéke, van-e alapja, stb. De aztán rájöttem, hogy minden kérdésemre igennel tudtam válaszolni.
I: Az, hogy Amerikába mentél, az egy tudatos döntés volt, volt-e valamilyen kifejezett szerep ami megváltoztatta a gondolatmeneted?
GP: Nem, Amerikába eredetileg azért mentem, hogy a Priscillát reklámozzam ’94-ben, aztán az ausztrál ügynököm azt mondta, hogy igazán találkoznam kéne ottani ügynökökkel, de én elég zsémbes és morcos voltam, azt mondtam, hogy nem igazán tudom, alig kapok itthon munkát, nem akarok Amerikában is próbálkozni, milyen röhejes. De aztán találkoztam egy ügynökkel, aki azóta is az ügynököm, de azt mondtam, hogy eljövök Amerikába és elmegyek meghallgatásokra, de nem fogok itt élni, erre nem voltam felkészülve, aztán megkaptam a szerepet az LA Confidentialban, aztán a következő pár évben nagyszerűen ment minden, de aztán, és szerintem ez a furcsa az egészben, hogy hirtelen rengeteg munkád van, ami nagyszerű, egyáltalán nem panaszkodni akarok, de amikor egyszercsak nincs munkád, akkor jössz rá, hogy érzelmileg mennyire kimerítő színésznek lenni.
I: Ez így van, egész filozófiai pillanat volt ez.
GP: Nos igen, próbálkozok.
I: Guy Pearce-t a Roverben láthatjátok, nézzétek meg ezt a filmet, péntektől lesz a mozikban, 15 éves a korhatár. Jó volt újra látni, Guy Pearce volt a vendégünk, mindenki.

Egy darabig ez az utolsó transcript, kissé összekülönböztem a lánnyal, úgyhogy most nem fogok kérni tőle semmi ilyesmit. Azért majd próbálkozok a magam módján, de nem lesz ennyi.
Nah, 

-twmmy-

Advertisements

David Michod a BBC4-en

David Michod on BBC4_CUT
I: …put trade in a new film, the Rover. This is one of those elemental stories, where a man – who barely earns up to a name – pursues through the wilderness some other man for a purpose, that’s not entirely clear. In amongst the remanence of civilized existent, he teams up with a deranged drifter. A brother of one of the men, he is chasing in a hope of a lead.
I: Ez egyike azoknak az alaptörténeteknek, ahol egy ember – akinem még egy név sem jutott – a vadon át követ más embereket egy ok miatt, ami nem teljesen egyértelmű. A civilizált világ maradványaiban összeáll egy zavarodott fiúval. A fiú testvére egyike azoknak, akiket az emberünk üldöz.
’Részlet a filmből’ 0:21 Ezt a részt a feliratból szedtem ki 🙂
     Why did your brother
     have to get to Carloon
        in a big hurry?
316
00:45:30,994 –> 00:45:32,395
     I can’t talk about it.
317
00:45:33,732 –> 00:45:38,101
    you got left here to die
     while he was doing it.
318
00:45:40,037 –> 00:45:41,971
  It didn’t happen like that.
319
00:45:41,973 –> 00:45:43,439
            Really?
320
00:45:43,907 –> 00:45:46,876
    How did it happen, then?
321
00:45:50,414 –> 00:45:54,817
     I can’t talk about it
   no more, just stop asking
       about everything.
322
00:45:58,956 –> 00:46:01,157
    ‘Cause I believe in God
        and I know Henry
        believes in God,
I: Guy Pierce and Robert Pattinson travelling a long way from team Hearthrob Vampire to the Rover. The director David Michod had a knockout award winning debut in 2010, Animal Kingdom. That story of Melbourne crime family was tense, terrifying and atmospheric, was detailed, designed, and percise in language. At the center was a matriarch, a soft-spoken blond of uther ruthlessness, played by Jackie Weaver, who was nominated for an Oscar. So when Michod wrote and directed a second film, expectations were high. Yet ……., the Rover screened to mixed reviews and even a layer of mild disappointment. Both films are about masculinity and violance and families. Both have Guy Pierce in the leading role. Both create vivid enviroments. One of a pressive (??) superbia (??), the other a rural desolation. But where Animal Kingdom was tightly plotted, The Rover is minimalist. A man on a desperate roadtrip. David Michod explained.
DM: I didn’t want to feel pressured into going in making something that was even more dense and layered than Animal Kingdom. Animal Kingdom felt like an ambitious first film in terms of the sort of tapestry of characters and I found myself incredibly attracted to making a movie that would function as in a very spare and lane and elemental way. Of making a film that would allow me the opportunity to play in a …. world that wasn’t similar to Animal Kingdom, in a world of darkness and menace and tension.
I: Guy Pearce és Robert Pattinson, aki messze utazik a szívdobogtató vámpírtól a Roverben. A rendező David Michod kiütéssel nyert az első 2010-es filmjével, az Animal Kingdommal. A Melbourne-i család története feszült, ijesztő és atmoszférikus volt, részletezett, jól kidolgozott és precíz nyelvezete volt. A középpontban a matriarcha állt, a finom szavú szőke kegyetlenség, akit Jackie Weaver játszott és alakítását Oscar jelöléssel jutalmazták. Így amikor Michod második filmjét forgatta, az elvárások nagyok voltak. Mégis, a Rover különböző kritikákat hozott sőt, egy rétegnek még csalódást is okozott. Mindkét film a férfiasságról, erőszakról és családokról szól. Mindkettőben Guy Pearce szerepel főszerepben. Mindkettő élénk környezetet ad. Az egyik az elnyomást, a másik vidéki pusztaságot mutat. De míg az Animal Kingdom története összefüggő volt, a Rover minimalista. Egy ember egy kétségbeesett utazáson. David Michod megmagyarázta.
DM: Nem akartam annak a nyomását érezni, hogy az Animal Kingdom után valami még sötétebb, még rétegesebb filmet készítsek. Az Animal Kingdom egy nagyratörő első filmnek számított abban az értelemben, hogy a karakterek milyen kapcsolatban álltak egymással és nagyon vonzódtam ahhoz, hogy olyan filmet készítsek, ami működni tudna  egy nagyon sivár, keskeny rétegen, elemi módon. Annak a lehetősége, hogy játszhassak egy olyan világban ami nem hasonlít az Animal Kingdomhoz, mégis egy sötét és baljós és erőteljes világban.
I: The thing’s that, well, among the things that you sort of stripped down to this, this this, compared to Animal Kingdom this plot. Now that’s a problem for some people, isn’t it, that they need some more in the way of narrative.
DM: Yeah… Yeah, the negative criticism that I’ve read of the movie has come from people fought for reasons that actually kind of scared me, have chosen to rate the movie as nothing other than its plot. I would go far as to say, I can’t believe that they’re not emberassed that they have done so. I mean it’s like failing kind of primary school comprehension. You know, I mean it’s weird, there is a clear difference between plot and story, and yeah, the plot is elemental. I wanted the film/thing/theme to play on that level of almost like a dark fable. But really the meat of the story is this kind of gentle and subtle and detailed …… of in the relationship that develops between Guy and Rob, so yeah it’s been kinda strange, the negative criticism that I’ve read have been kind of odd, because I remember, when I was reading reviews of Animal Kingdom, the negative ones, I understood them, the negative reviews of The Rover I’ve read, I didn’t even understand them, I don’t know what movie you watched.
I: Sokmindent leegyszerűsítettél az Animal Kingdom történetéhez képest. Ez egyesek számára probléma, nem igaz, hogy többre van szükségük az elbeszélés terén.
DM: Igen… Igen, az a negatív kritika amit olvastam olyanoktól jött, akik olyan okokkal álltak elő amik megijesztettek, és csak a cselekményt pontozták. Még azt is mondanám, hogy nem hiszem el, hogy nem szégyenlik magukat ezért. Olyan, mintha általános iskolai értelemzésen buktak volna meg. Furcsa, mert egyértelmű különbség van cselekmény és történet között, és a cselekmény elemi dolog. Azt akartam, hogy a film/dolog/téma egy sötét mese vonalán játszódjon. De a történet lényege ez a kedves, finom és részletes kapcsolata annak ami Guy és Rob között alakul ki, szóval furcsa, a negatív kritikák érdekesek voltak, mert emlékszem, amikor az Animal Kingdom kapcsán olvastam kritikákat, megértettem a negatív kritikákat, de a Rover esetében nem értettem meg őket, nem tudtam, melyik filmről beszéltek.
I: And the casting of Robert Pattinson, cause that was quite a suprise, you know when I’ve first heard about it, and I think for a number of people, cause they associated him obviously with being the, um kind of romantic vampire figure, or indeed a kind of prince of the financial universe with David Cronenberg, you don’t think of him necesserily as playing this kind of maladjusted character in the center of nowhere, so why?
DM: Because he auditioned to me, and his audition was really beautyful, I mean you’re right, Rob wants to do stuff, you know he’s coming out of the back end of a very successful franchise and he wants to do things. But he knows, in order to do other things and to work with the filmmakers he wants to work with he has to wor hard. And that means auditioning. I mean there is no way I woud’ve cast him in the movie if he hadn’t been willing to test for me, because I just didn’t know. I couldn’t see it in the other performances he’d given. I suspected it might be there, because when I met him for the first time, I immediatly came to realise that those performances he’d given in those other movies are performances, because he isn’t like those characters at all. He’s so like wonderfully awkward and twichy and loose.
I: Now can we talk about grandmothers a bit because there’s obviously an amazing grandmother in Animal Kingdom played by Jackie Weaver and there’s another grandmother the woman referred to as grandmother, which is a great scene, in this. Now, the grandmother does she have a great role in your personal kind of narrative, because these are fantastic complicated women.
DM: No, I love my nana to bits, and she’s nothing like the characters that Jackie and Gillian play. I don’t know what it’s about.
I: És Robert Pattinson szerepeltetése, mert az igencsak meglepetésnek számított, amikor először hallottam, és szerintem másoknak is, mert azonosították őt nyilvánvalóan azzal a romantikus vámpír figurával, vagy mint a pénzügyi világ egy hercegével David Cronenberg filmjében, nem feltétlenül képzelné el őt az ember, hogy egy ilyen hibás embert játszon a semmi közepén, szóval miért ő?
DM: Mert eljött meghallgatásra és a meghallgatása igazán gyönyörű volt, igazad van egyébként, de Rob olyan dolgokat akar csinálni, mert egy sikeres franchise van mögötte és szeretne csinálni dolgokat. De tudja, azért, hogy más dolgokat csinálhasson, hogy olyan filmkészítőkkel dolgozhasson akikkel dolgozni akar, ahhoz keményen kell dolgoznia. És ez meghallgatásokat jelent. Esély sincs rá, hogy felvettem volna, ha nem lett volna hajlandó a próbákra, mert csak nem tudtam. Nem láttam a másik szerepeiben. Gyanítottam, hogy meg kell lennie benne, mert amikor először találkoztam vele, egyből rájöttem, hogy azok az előadások amiket addig adott azok tényleg előadások, mert egyáltalán nem olyan, mint azokban. Olyan gyönyörűen esetlen és izgága és szabad.
I: Most beszélhetnénk a nagymamákról egy kicsit, mert egyértelműen az Animal Kingdomban van egy csodálatos nagymama, akit Jackie Weaver játszik, és van egy másik nagymama, akire nagymamaként utalnak, ami egy nagyszerű jelenet, ebben. A nagymamának nagy szerepe van a személyes elbeszélésedben, mert ezek fantasztikusan bonyolult nők.
DM: Nem, imádom a nagymamám, de ő egyáltalán nem olyan mint azok a karakterek, akiket Jackie és Gillian játszanak. Nem tudom, miért van ez így.
’második részlet a filmből.’
DM: I mean that character that Gillian plays in the Rover is a little bit like, to the extend  the movie plays like a fable. She is a little bit like an oracle who tells Guy, from the outset, you know, again, this is kind of speaks to the plot, I had hoped this would let the audiance know, that like don’t worry too much about the plot. Becouse Gillian says, you know pretty clearly, everything you’re about to do is entirely meaningless. And really what you need to do is connect with me. Which Guy can’t do because she offers her Grandson up to sex. Yeah, I don’t know what’s going on in my head. I try not to think about it too much.
I: Now a number of people you have worked with in the past including (random érthetetlen nevek) have moved to work in Hollywood and on Hollywood productions, is that the way you’re going to?
DM: I spend a lot of time there. I have a place there and I am very aware of the fact that if I wanna have a big, fruity, prosperous carrier then some part of it’s gonna have to come from there.
DM: Az a karakter akit Gillian játszik a Roverben egy kicsit azért van, hogy hozzáadjon a film meseszerűségének. Kicsit olyan, mint egy jósnő, aki elmondja Guy-nak, egy kinti nézőpontból, megint, ez olyan, mintha a cselekményhez beszélne, szerettem volna, ha ez közli a közönséggel, hogy ne aggódjanak túl sokat a cselekmény miatt. Mert Gillian elég egyértelműen megmondja, hogy minden amit csinálni fogsz értelmetlen. És amit igazán tenned kéne az az, hogy kapcsolatba kerülj velem. Amit Guy nem tud megtenni, mert a nő az unokafiát ajánlja fel szexre. Nem nagyon tudom, mi megy végbe a fejemben. Próbálok nem túl sokat gondolni rá.
I: Sokan akikkel együtt dolgoztál Hollywoodba mentek, te is erre irányulsz?
DM: Sok időt töltöttem ott. Van egy lakásom ott és nagyon is jól tudom, hogy ha nagy, gyümölcsöző, sikeres karriert akarok akkor annak egy része onnan kell, hogy jöjjön.
I: But you won’t be making films like the Rover in Hollywood.
DM: Well, I’m gonna try and find a way. The beauty of that place for me though is that, I remember having this experience from my first trip after Animal Kingdom and I first started of doing my kind of the billion mettings that you do and everything at being so plesantly suprised to find the place full of really smart interesting people. And you know looking for those wise to make films that are interesting. They are very aware, you know the corporisation of Hollywood, that basically we’re all making movies for enormous corporisations with … directors and shareholders. And hence now the whole thing is just leading us towards movies for children. And even my adult friends have convinced themselfes are worthy of watching. We now live in a world where my friends would call me up and say you know, do you wanna go and see the Avengers and I say no, I don’t I’m a grown man.
I: So, how are you gonna break that system then?
DM: There are ways of sort of navigating it, maybe I’m still kind of, you know joyfully naive, you know already the projects that I’m working on are ones that have very real people involved who know that there are challanges ahead of us, but I’m absolutely convinced that there are ways of making it work.
I: David Michod, and The Rover is in cinemas from friday, fifteen. I was gripped by it, but it’s as if this were Michod’s debut, and Animal Kingdom the most sophisticated follow-up.
I: De Hollywoodban nem fogsz olyan filmeket készíteni, mint a Rover.
DM: Nos, próbálok majd módot találni rá. Annak a helynek a szépsége számomra az, és erre az első ottani utamról emlékszem amikor az Animal Kingdom után mentem oda, és elkezdtem milliónyi emberrel találkozni ott, hogy igazán meglepett, hogy rengeteg okos, érdekes emberrel találkoztam. És kerestem azokat a bölcseket, akiknek érdekes lenne filmet csinálni. Nagyon is tudatában vannak Hollywood egyesítésének, vagyis hogy mind óriási cégeknek készítünk filmeket… rendezőkkel és részvényesekkel. És ez most azt jelenti, hogy gyerekeknek készülő filmek készülnek. És még a felnőtt ismerőseim is meggyőzték megukat arról, hogy ezeket megéri megnézni. Olyan világban élünk, ahol a barátaim felhívnak, hogy meg akarom-e nézni az Avengerst, mire én nemet mondok, mondván, hogy felnőtt ember vagyok.
I: Szóval hogy fogok megtörni a rendszert?
DM: Vannak utak, hogy írányítsuk egy kicsit, lehet, hogy még mindig játékosan naív vagyok, az elkövetkezendő terveimben olyan emberek vannak akik nagyon is igazak, akik tudják, hogy kihívások előtt állunk, de meggyőződésem, hogy vannak módok arra, hogy működjenek.

I: David Michod, a Rover 15-én pénteken kerül a mozikba. Engem nagyon megragadott, olyan, mintha ez lenne Michod debütáló filmje, és az Animal Kingdom a kifinomultabb folytatása.

Guy Pearce and Robert Pattinson interviewed by Robbie Collin

I: That was a clip from The Rover and I’m delighted to be joined by stars Robert Pattinson and Guy Pearce. ???????
GP: No worries.
RP: Thanks for having us.
I: The film is set 10 years after the collapse, that’s one of the first things we see on the screen, as title—-. But it’s never specified what the collapse is, now when you were making it did you have a particular collapse in mind, financial or political or moral?
GP: Well, David talked about a financial collapse primarily, I guess and the way in which it filters out from there.
RP: Yeah, I remember questioning him a lot about the nature of that collapse, the social-economic climate, in which we were supposed to be living, and then I realied after we started shooting that it was almost totally irrelevant, cause I mean, we’re so on the fringes of society anyway, even whatever is left of the society that it became and maybe you had to do some more research on it, but…
GP: No, I left it alone as well. I was only reminded of it again when I saw the film and it said 10 years after the collapse.
RP: What’s the collapse?
I: It’s not the only thing the film withholds either, there are a lot of details about your characters which are really just — out very slowly over the course of the movie. When you’re shooting, did you have the full picture from David beforehand? Did he give you the script with all the notes and say this is who you are, this is what you’re all about, or were you kind of getting information on set?
I: Ez egy részlet volt a Roverből, és szeretettel köszöntöm a két sztárt a filmből, Robert Pattinsont és Guy Pearce-t.
GP:
RP: Köszönjük, hogy fogadtatok.
I: A film 10 évvel játszódik az összeomlás után, ez az első dolog amit látunk a képernyőn a cím utaán. De az nincs meghatározva, hogy milyen összeomlásról van szó, amikor forgattatok, volt valamilyen meghatározott összeomlás a fejetekben, pénzügyi vagy morális?
GP: Nos, David elsősorban pénzügyi összeomlásról beszélt, és ahogy az kibontakozik.
RP: Igen, emlékszem, hogy sokat kérdeztem őt az összeomlás természetéről, a szociális-gazdasági helyzetről amiben a film szerint éltünk, aztán a forgatás elején rájöttem, hogy teljesen irreleváns volt tudni, mert mindenképp a társadalom szélén voltunl, és bármi is maradt a társadalomból, lehet, hogy neked jobban utána kellett járnod, de…
GP: Nem, én is hagytam ezt a részét. Csak akkor jutott eszembe megint, amikor láttam a filmet és az azt mondta, hogy 10 évvel az összeomlás után járunk.
RP: Mi az az összeomlás?
I: Ez nem az egyetlen dolog, amit a film visszatart, a karaktereik kapcsán is sok részlet marad háttérben, dolgok amik csak lassan kerülnek felszínre a film előrehaladtával. Amikor forgattatok, megkaptátok Davidtől a teljesen képet előtte? Adott nektek olyan forgatókönyvet ahol a margón ott voltak a megjegyzések, hogy kik is vagytok és mit fogtok csinálni, volt ilyen információ a forgatáson?
GP: Well neither really, we asked a lot of questions in the beginning, so we just asked whatever we needed to know about the character and history, really. And I particularly, you know, because of where we find my character he’s obviously a very different person than he used to be, so it was important for me just to get a sense of who that guy was back 10-20 years ago. Just so I can understand that transformation.
RP: Yeah, no, I kinda liked, I liked the sparseness of it, I mean you kind of have to figure out someone’s character from their speechpatterns and stuff. And also just from those one scene we have where suddenly had this very detailed exposition out of nowhere and I loved that in the script, trying to establish a character from one speech basically. Which is never explained to the audience.
GP: And it’s kind of great in a way, because I think so often too many things are explained in films, and I love the meandering (elkalandozó, összefüggéstelen) nature of this and the way in which certain stories can just unfold and just because you might be feeling frustrated for 10 minutes it doesn’t mean that you’re not gonna feel 3:15 at some point throughout the film, so I love stories like this.
GP: Nos, egyik sem igazán, az elején sokat kérdeztünk, bármiről amit tudnunk kellett a karakterünkhöz és a múltjukhoz. Én főleg, mert amikor találkozunk a karakteremmel akkor ő már egy teljesen más ember mint amilyen volt, szóval fontos volt számomra, hogy megérezzem milyen volt 10-20 évvel ezelőtt. Csakhogy megértsem az átváltozást.
RP: Igen, nem, nekem csak tetszett a ritkasága, és hogy a karaktert a beszédéből kellett megtalálni. Aztán van az a jelenet, ahol szinte a semmiből egy nagyon részletes magyarázat kerül elő, ezt nagyon szerettem a forgatókönyvben, megpróbálni csak a beszédstílusából a karaktert. Amit a közönségnek nincs megmagyarázva.
GP: Szerintem ez jó is, mert gyakran túl sok minden meg van magyarázva a filmekben, és én szeretem ezt az összefüggéstelen, kalandozó természetét ennek és ahogy bizonyos történetek kibontakoznak, és lehet, hogy vagy 10 percig idegesít, hogy nem érted mi van, de az nem jelenti azt, hogy később a film alatt nem jössz rá a dolgokra, szóval én szeretem az ilyen történeteket.
I: And when you’re building the characters, you know, the dialog is as you said it’s really sparse, there’s not much there, there’s a lot of repetition involved, lot of functional dialog but aside from those you know, a couple of big explicatory speeches, there is very little for you to work with. Was there more in the script in the margins that you could play with? Or was it something that you discussed?
GP: It was just what we discussed, yeah, you know, and for both of us at different times really, just depending on what we needed. Yeah.
I: Rob, your character’s speechpatterns are very peculiar. What was the thinking behind that? He is from the deep South (??) America, but he speaks very, not fluingly and meltingly like, where — from that part of the world but very haultingly. So what was the thinking behind that?
RP: When I first read the script, I just started reading it like that and just how it read to me when I kind of, I just liked the way it sounded and kind of invented backstories and then as soon as you start this kind of halt like kind of staccato you speech, it’s, I think, I started realizing that he feel of being afraid of slapped all the time, like halfway through a sentence you kind of, he looks like something, I think that was the whole point of it, he tought someone was gonna tell him to shut up, so he’s never quite certain if he’s gonna finish a sentence. I mean, it starts to become a bit more floating as he talks to Guy and relaxes around him. Cause I think Guy really is the only person who ever asks him a question, and not —– (calls him an idiot????) afterwards, even though he kind of does — a bunch of times.
I: Amikor felépítesz egy karaktert, a párbeszéd ahogy te is mondtad elég szórványos, nincs sok benne és elég sok az ismétlés, sok a gyakorlati párbeszéd, de eltekintve attól a néhány nagy magyarázó beszédtől nagyon kevéssel tudtál dolgozni. Volt esetleg több a forgatókönyvben, a margón például, amivel tudtál játszani? Vagy megbeszéltétek ezt is?
GP: Csak megbeszéltük a dolgot, mindkettőnknek más időkben, attól függve, hogy mire volt szükségünk.
I: Rob, a karaktered beszédstílusa igen különleges. Milyen gondolatod volt emögött? Amerika déli részéről származik, de nagyon lassan, nem összekötötten beszél. Szóval mire gondoltál?
RP: Amikor először olvastam a forgatókönyvet, egyszerűen csak így kezdtem olvasni, és tetszett ahogy hangzott, aztán háttértörténetekkel álltam elő, és amint elkezdtem ezt az akadozó, staccato féle beszédet kezdtem rájönni, hogy a karakterem mindig attól fél, hogy valaki megüti a mondat felénél, és szerintem ez volt az egész lényege, azt gondolta, hogy valaki majd azt mondja, hogy pofa be, szóval soha nem biztos abban, hogy be tudja-e majd fejezni a mondatot. Később egyre folyékonyabbá válik ahogy Guy-val beszél és megnyugszik a közelében. Mert Guy az egyetlen ember aki kérdez tőle, pedig párszor ő is nevezi idiótának.
I: There is a great scene when we find your character basically right on what feels like the tipping point of total lunacy, before I won’t give it away, but this very dramatic event urges in the offing and we see Rey in a car in the dead of night singing along to a pop song on the radio. How did you get into that sort of head space?
RP: I remember reading the script and just kind of liking the idea of, it’s just someone who never really thinks that deeply about things and for a moment in another movie where I feel like this big, deep, contemlative scene, and it kind of seems like that, and really is nothing going on in his head at all, he’s just listening to the radio, like something’s going on, but it’s kind of…
GP: Well the thing that David talked about about that scene was really, you know, in any other situation you’s just be this young guy, looking at yourself in the mirror, thinking about girls, singing along to pop music, you know, so, a real reminder that really he’s just a perfectly normal human being in this rather extraordinary sort of situation.
RP: Yeah. But also incredibly imressionable as well, I mean, he’s like, that scene is kind of like start acting like Eric afterwards. And I think that your reaction to that as well I thought was very good.
GP: Thank you very much.
I: Van egy nagyszerű jelenet, ahol a karaktered szinte már a teljes őrület határán áll, és bár nem akarom lelőni a dolgokat, de ez a drámai esemény már kilátásban van, és akkor látjuk Rey-t az autóban az éjszaka közepén énekelni egy popdallal ami a rádióban szól. Hogyan kerültél abba az állapotba?
RP: Emlékszem amikor olvastam a forgatókönyvet, és csak tetszett az ötlet, hogy ez olyan valaki, aki soha nem gondolkodik túl mélyremenően és egy másik filmben ez tűnhet úgy, mint egy nagy, mély, elmélkedő jelenet, és olyannak is tűnik, de igazán semmi nem forog az agyában, csak hallgatja a rádiót és lehet, hogy van valami a fejében, de mégis…
GP: David azt mondta arról a jelenetről, hogy mármilyen más szituációban te csak ez a fiatal srác vagy, aki a tükörben nézegeti magát, lányokon jár az esze, popzenét énekel, szóval ez csak egy igazi emlékeztető volt arra, hogy ő is csak egy normális ember ebben az igazán különleges környezetben.
RP: Igen. Ugyanakkor nagyon befolyásolható is, ezután kezd nagyjából úgy viselkedni, mint Eric. ÉS szerintem az erre való reakciód nagyon jó volt.
GP: Nagyon köszönöm.
I: Did you have any say over the song choice?
RP: Over Guy’s performance?
GP: Yes, Rob edited my performance.
RP: No, it was initially a different song, I think it was a Pussycat Dolls Festival (???) but when that
GP: Was it in the script? The Pussycat Dolls?
RP: I think in the first, yeah I think it was in the script, and then one day we played that one I said it’s perfect. I’d never heard that song before, I hadn’t realized it was a massive hit, I thought it was written for the movie.
I: And now you’ve ruined it forever. The Australian landscape obviously plays an enormous role in this film. And it’s been associated with apocalypse and exile and all sorts of bad things, Guy, when you were growing up there, did you kind of get that sense at all from the country, or was that something that you felt, you know, you discovered through cinema later?
I: Volt szavad a dalválasztásban?
RP: Guy előadásán?
GP: Igen, Rob vágta a játékomat.
RP: Nem, eredetileg egy másik  dal lett volna, azt hiszem a Pussycat Dolls Festival (???), de aztán
GP: Ez benne volt a forgatókönyvben? A Pussycat Dolls?
RP: Az elsőben, azt hiszem benne volt a forgatókönyvben, aztán egy nap lejátszottuk ez a számot, és azt gondoltam, ez tökéletes. Azelőtt nem hallottam ezt a számot, nem tudtam, hogy ez egy nagy siker, azt hittem, hogy a filmhez írták.
I: És most tönkretetted. Az ausztráliai táj nyilvánvalóan nagy szerepet játszik a filmben. És már többször is társították az apokalipszissal vagy száműzöttséggel és mindenféle rossz dologgal. Guy, mivel te ott nőttél fel, érezted te is ezt a vidéki részről, vagy inkább a filmek kapcsán fedezted ezt fel?
GP: A little but, but not just that, I mean, we had a farm so I grew up in the country as well, and so it really represented all sorts of wonderful experiences as a kid. Well, we weren’t in the desert as such, but we were sort of out in the country a few hours away. But it does seem, and I wasn’t really aware of this, I suppose, you know, when I think about it I am, but it does seem that Australia seems to have this history in filmmaking of offering up bleak, sort of end of the road kind of stories, and I’d not really considered it so much anymore, I mean, I was thinking of America where all those kind of aliens attacking New York kind of stories and it wasn’t, isn’t the America, the land of the apocalypse, but it seems that Australia is. Maybe it just seems more realistic in Australia or something, I’m not really sure.
I: Well I think, talking of the end of the road stories, one of the all time great Australian landscape film for me is the Proposition…
GP: Sure.
I: …which you made a few years ago. Can you tell me a little bit about that, when you approached that film, did that feel like a kind of apocalyptic movie?
GP: Egy kicsit, de nem csak az, volt egy farmunk, szóval vidéken is nőttem fel, és ez rengeteg csodálotas élményt nyújtott gyerekként. Nos, nem a sivatagban voltunk, de vidéken, pár órára a várostól. De úgy tűnik, és akkor ennek nem voltam tudatában, de ha rá gondolok, úgy tűnik, hogy Ausztrálianak van egy múltja a filmkészítésben abból a szempontból, hogy sok sivár, az út vége történeteket ajánl, és már nem nagyon foglalkoztam vele, de Amerikára gondoltam, ahol a különböző idegenek támadják meg New Yorkot – féle történetek vannak, és mégse Amerika az apokalipszis országa, hanem Ausztrália. Lehet azért, mert itt reálisabbnak tűnik, de nem biztos.
I: Most, hogy említetted az út vége filmeket, az egyik legjobb ilyen film számomra a The Proposition…
GP: Igen.
I: … amit egy pár éve csináltál. Mondanál pár szót arról amikor arra a filmre készültél, hogy az adott-e olyan érzést, hogy ez most egy apokaliptikus film?
GP: Oh, well, look it certainly you know, that whole idea of the fish out of the water, and I do think that that’s something that’s pretty prevalent, this here we are living in this country that’s the size of North-America and we can only all pretty much just live around the edge. Whereas as soon as you go inland it becomes brutal and harsh and dangerous, and this idea that people in their finery (??) and on sort of trotting around on horse and baggy (??) out in the desert, trying to pretend that they’re still in Londontown, is just kind of ridiculous, absolutely ridiculous. There’s Emily Watson and Ray Winston sweating in this awful heat and this whole idea of timing the baste (??) you know, trying to sort of maintain a level of civility out in that sort of wild countryside, I just think it’s a fascinating idea and so getting to do the Proposition was a great exploration of that. And you know about this history, you know about what Australian history is growing up in Australia, but when you’re out there, like Rob pointed it out a couple of times in the Flinders Ranges, he’d seen all the abandoned house from the 1800’s and Robert’d be like who seriously thought of building a house there was a good idea, what were they thinking, you know, hundreds of miles from anywhere. And I kind of agree, it just seems absolutely absurd.
GP: Oh, nos, ez az egész ötlet a partra vetett halról, szerintem ez elég elterjedt, itt vagyunk mi ebben az országban ami akkora mint Észak-Amerika és szinte csak a szélén élünk. Amint a közepe felé indulsz, az egész brutálissá, keménnyé és veszélyessé válik, és az az ötlet, hogy az emberek teljes pompában végiglovagolnak a sivatagon miközben úgy csinálnak, mintha Londonban lennének, az csak röhejes, teljesen röhejes. Itt viszont Emily Watson és Ray Winston izzadnak a hőségben és az az ötlet, hogy próbáld megtartani az udvariasságot a kinti vadvilágban, azt lenyűgözőnek találtam, és a Proposition jó volt arra, hogy felfedezzek dolgokat erről. És ismered a történetet, elvégre Ausztráliában nőttél fel akkor tudsz valamennyit a történelemről, és ahogy Rob is megemlítette párszor a Flinders Ranges-en ahol ott vannak azok az elhagyatott 1800-as évekbeli házak, és Robert azt mondja, ’de mégis ki hitte azt, hogy jó ötlet ide építeni’ mit gondoltak, hogy több száznyi mérföldre építkeznek. És ezzel egyet értek, az egész teljesen abszurdnak tűnik.
RP: Also these houses where they smashed the roofs down just in case squatter (???) go in them, and it’s like if there’s a squatter is somehow living
GP: Wandering around, then they let them.
RP: 10 hours into the wilderness.
GP: Like what I’m gonna do if there’s a roof on it? (??? 9:49)
RP: Graffiti.
I: When you’re making a film does that remoteness, I mean, did it press on you at all, when you were making it, you felt like you’re really out in the middle of absolutely nowhere?
GP: Well, to a degree. The Flinders rangers are a little bit a tourist spot as well, it is very remote and there are big hours, distance between one town and the next, so yes, you do experience the remotness, but then you come across a little gallery, like a little art gallery selling little ab original paintings and it’s all kind of nice in there, and you think, okay. This is not so middle of nowhere.
RP: That was odd, that was a very strange art gallery.
GP: Yeah, yeah. I in fact bought some paintings.
RP: It was nice, they were doing a scene when you can look in 360 degrees of the set for hundreds of miles and there’s a different kind of air there, so it’s very, it is quite oppressive.
RP: És a házak tetői le voltak rombolva, lehet, a csavargók ellen
GP: Ha már odáig eljutottak, ám legyenek.
RP: 10 órányira a vadban
GP: Mit fogok csinálni ha van teteje? (???)
RP: Grafiti.
I: Amikor egy filmet ebben az elzártságban készítetek, nyomást gyakorolt ez rátok, éreztétek úgy, hogy tényleg a semmi közepén vagytok?
GP: Bizonyos szinten. A Flinders Rnges valamennyire turisztikai hely is, nagyon elhatárolt és nagy távolságok vannak a városok között, szóval megtapasztalod a magányosságot, de aztán találsz egy galériát, ezt a kicsi művészgalériát ami ab original festményeket árul, mire azt gondolod oké, ez nem is annyira a semmi közepe.
RP: Az egy nagyon furcsa kis galéria volt.
GP: Igen, igen. Még vettem is pár képet.
RP: Jó volt olyan helyen felvételt csinálni ahol foroghatsz körbe és többszáz mérföldön át csak a helyszínt látod, szinte más a levegő is ott, elég nyomasztó is lehet.
GP: It makes you realize how sensitive you are out there, I mean it’s hot obviously, there are a lot of flies, you can sort of hear your heartbeat because there’s no traffic for miles, so you are in a very different environment, there’s no doubt about it, and I think you’re also very aware of the ab original culture that’s out there as well, and it feels kind of spiritual and spooky out there.
I: Robert, you’re seem to be working with a lot of directors at the moment who specialise in these kind of extreme characters and difficult landscapes, after David Michod you also worked with Werner Herzog, right, recently and David Cronenberg twice. Is there a grand plan behind ticking on these — filmwise, but very challenging pictures?
GP: Ott kint rájössz, hogy mennyire érzékeny vagy, persz nagyon meleg van és sok a légy, de szinte hallod a szívverésed mert nincs forgalom, és egy nagyon különböző környezetben vagy, semmi kétség afelől, és tudatában vagy az ab original kultúrának is ami ott van, és valamennyir spirituális és kicsit ijesztő is az egész érzés amit ad.
I: Robert, úgy tűnik, hogy sok olyan rendezővel dolgozol akik ezekre az extrém karakterekre vagy nehéz tájakra szakosodtak, David Michod után dolgoztál Werner Herzoggal aztán David Cronenberggel kétszer is. Van ezek mögött valami nagy terv?
RP: Not really. I just got really lucky, I just like, when Herzog says, I was only working on this movie for like 10 days or something, but all these people, I just wanna have the experience and also it’s kind of like going to school as well, working with the best directors in the world, I think. I don’t really know if there’s a particular plan. Maybe there is, which I’m not aware of yet.
I: Do you feel that, after having done Twilight, that’s afforded (??) you these opportunitiey to do difficult pictures and do these independent movies are, or do you feel that you know, that franchise is behind you? That you’re kind of working with a safety net the way that you weren’t before?
RP: Yeah, I guess there was sort of a safety net when someways, you know, when you’re doing a massive franchise, it overshadows any, you know, do a little tiny movie in between and it just gets overshadowed when the next Twilight would come out. But there was, I mean there’s definitely a lot of security to it. But yeah, I don’t know. I mean I kind of I guess you’re more, a little bit more nervous about what you choose, but I remember talking to my agent ages ago, and they were saying that if you wanna be happy in your life, you just only do the jobs you actually wanna do, don’t think about one for them or one for any of this stuff, like it’s just like, think of it the job you’re doing is maybe potentially your last job and if you did something you didn’t actually wanna do, for silly reasons, then you regret it.
RP: Nem igazán, csak szerencsés vagyok. Herzoggal csak pár napot dolgoztam azon a filmen, olyan 10 napot vagy hogy, és mindezek az emberek, csak azt szeretném, hogy tapasztalataim legyenek, és olyan, mintha iskolába járnék, a legjobb rendezőkkel dolgozom, legalábbis szerintem. Nem tudom, hogy van-e valamilyen konkrét terv. Ha van is, én még nem tudok róla.
I: Érzed úgy, hogy a Twilight után lehetőséged van ilyen nehezebb filmekhez is, érzed azt, hogy egy nagy franchise van mögötted? Hogy bizonyos szinten egy biztonsági háló van alattad ami azelőtt nem volt?
RP: Igen, gonolom van valamilyen biztonsági háló, amikor ilyen nagy franchiset csinál az ember, akkor az háttérbe szorítja a kisebb, független filmeket amiket a franchise két része között csinálsz, és amikor kijött a következő Twilight akkor szinte eltűnt a kisebb film. De mindenképp biztonságot ad. De igen, nem tudom. Úgy hiszem, valamennyire idegesebb vagy, hogy mit is fogsz választani következőként, de emlékszem amikor az ügynökömmel beszéltem évekkel ezelőtt, akkor azt mondta, hogy ha boldog akarsz lenni az életedben, akkor csak azt a munkát csináld, amit meg is akarsz csinálni, ne arra gondolj, hogy egyet nekik, vagy egyet ilyen sovány ok miatt, úgy gondolj a munkádra, minhta az lenne az utolsó amit csinálsz, és ha az olyan, amit nem is akartál megcsinálni, valamilyen buta okok miatt, akkor azt meg fogod bánni.
I: Guy you’re also able to relate to this because your career is created eclectic. You’ve worked with kind of everyone on every type of film imaginable.
GP: Yeah, and hearing Rob say that it’s really true you know, I’ve done jobs in the past, everything I’ve done I felt something for, but I certainly believed that I felt more for something, perhaps because of the money behind it, you know, than really I honestly could say that I have. And the jobs that you do, that you really feel passionate about, you just get so much more out of it and you realize how after time that’s why you work and you know, when you do spend a month or two or three away from home with people you don’t know, you know, you really wanna have a good time and doing good hard work is a good time for as far as I’m concerned, so I think when you get the opportunity as an actor like I do and certainly like Rob does too, to do a couple of films a year and be away, you wanna make sure that you’re committing to things that are meaningful to you, still wanna have a good time, etc, but to do things for the wrong reasons or for thin kind of reasons, I think, you know, it’s kind of gonna come and bite you in the bum pretty quickly.
I: Guy, ez neked is ismerős, mert a te karriered igazán eklektikus. Szinte mindenféle filmben dolgoztál már, ami csak van.
GP: Igen, és hallani amit Rob mond, az tényleg igaz, volt pár olyan munkám a múltban amiben valami több volt, lehet, hogy csak a pénz mögötte, de teljesen őszintén mondhatom, hogy sokkal többet kapsz abból a munkából amit szenvedéllyel csinálsz, és rájössz, hogy ezért csinálod, és amikor egy hónapot vagy kettőt-hármat töltessz távol otthonról emberekkel akiket nem ismersz, akkor jól akarod érezni magad, és szerintem a kemény munka jó időtöltésnek számít, és ha színészként lehetőséged van arra amire nekem, és szerintem Rob is ezt csinálja, hogy van pár filmed egy évre, és távol akarsz lenni, akkor jól akarod érezni magad, stb, de ha rossz okból csinálsz valamit, vagy sovány okok miatt, akkor elég hamar fenébke fog harapni az egész.
I: Does the fact that the Rover is an Australian film, does that qualify to you as a great reason to persue it?
GP: Not specifically, I mean, I’m always hoping to find good Australian movies, but if the Rover happened to have been an American film made by equally as good American director, I probably would have said yes to it anyway, it wasn’t just because it was in Australia, but there is something that I take more personally from doing Australian films I think, obviously just because I grew up in that culture and so I understand it to a degree, it’s kind of what I wanna express on some sort of level, but you know, it’s still to take a job on the merits no matter where it is or where it’s set.
I: Okay, well, Robert, Guy, thank you very much indeed for your time!
RP: Thanks a lot.
GP: Thank you very much!
I: Az, hogy a Rover ausztrál film, jó ok számodra, hogy megcsináld?
GP: Nem feltétlenül, persze mindig próbálok jó ausztrál filmeket keresni, de ha a Rover amerikai lett volna, egy ugyanolyan jó amerikai rendező által, valószínűleg akkor is igent mondtam volna rá, nem csak azért vállaltam el mert Ausztráliában játszódik. De személyes szinten mindig többet veszek el, nyilvánvalóan ott nőttem fel, abban a kultúrában, szóval bizonyos szinten jobban megértem, és ezt ki is akarom fejezni egy pontig, de az értéke miatt vállalom el a munkát, nem amiatt, hogy hol játszódik vagy hol van a forgatási helyszín.
I: Oké, nos, Robert, Guy, nagyon köszönjük a ránk szánt időtöket!
RP: Köszönjük.
GP: Nagyon köszönjük.

Rob és Eddie Redmayne a HFPA Grand Banketten

adományt fogad el az American Institute nevében, a HFPA által tartott jótékonysági vacsoraesten.
Egy kis  ismertető

A HFPA célja:
– Egy kedvező kapcsolat létrehozása külföldi országok és az Amerikai Egyesült Államok között azáltal, hogy    információval szolgál a filmekben és televízióban megjelentített amerikai kultúráról és tradíciókról a    
   különböző orságokban bemutatott híreken keresztül.
– Kiemelkedő alkotások elismerése az éves Awards of Merit (Golden Globe Awards) kiosztásával,
   továbbra is állandó ösztönzést nyújtva a szórakoztató iparnak, mind hazai és külfüldi téren, és hogy széles
   közönségi figyelmet adjon a legjobb filmeknek és televíziós műsoroknak.
– Más non-profit cégek támogatása a szórakoztató iparon belül és amik részt vesznek az oktatásban,
  kultúrában és humanitárius tevékenységekben
– Érdeklődés elősegítése a művészetek oktatásában, beleértve a tehetség fejlesztését a szórakoztatás terén
  azáltal, hogy öszöndíjakat ad a legfőbb tanító intézményeknek.

I: And here to accept on behalf of the American Institute please welcome Eddie Redmayne from the upcoming The Theory of Everything and Robert Pattinson who will next be seen in Maps to the Stars.

ER: We are incredibly nervous.
RP: We didn’t get any jokes. That is a classic. Jesus Christ I was a —. On behalf of the HFPA it’s our pleasure to accept the grant on the behalf of the American Institute.
ER: We’re British, shouldn’t we, … they chosen us, shouldn’t we accepting on the behalf of the British Film Institute?
RP: Eddie, apparently when you lend a British accent to a cause it gives it more weight and clarity
ER: Weight and clarity! Ugh. It’s another thing we have to thank Downtown Abbey for. We are the American Film Institute is a film organiation that educates filmmakers and honours the heritage of the moving picture arts.
RP: This grant will go to help support the American Film Institute’s annual celebration of international cinema from modern masters and emerging filmmakers. Which we just — red carpet garlets, special screenings, conversations and tributes.
ER: More than 200 international filmmakers will come together this November for the AFI fest 2014 to showcase their titles.
RP: During this weeklong event these filmmakers will be up to share their stories, their native cultures, participate in — discussions and engage with the public and —— to broad new audiences understanding — through the eye of the artist and their work.
ER: We accept this grant and we thank the HFPA for helping to engage filmmakers from around the world.

I: Az American Institute nevében kérjük üdvözöljék Eddie Redmayne-t a hamarosan bemutatásra kerülő The Theory of Everythingből és Robert Pattinsont, akit következőleg a Maps to the Starsban láthatunk.

ER: Nagyon idegesek vagyunk.
RP: Nem készültünk viccel. (beveri a fejét) Ez jellemző. Jézus Krisztus —- . A HFPA nevében örömmel elfogadjuk az adományt az American Institute nevében.
ER: Mi brittek vagyunk, ha már minket válaszottak nem a British Film Institute nevében kellene átvennünk?
RP: Eddie, úgy tűnik, ha kölcsönbe adod az angol akcentust egy ügyhöz, akkor az nagy súlyt és tisztaságot ad neki.
ER: Súly és tisztaság! Ugh. Még egy dolog amit a Downtown Abbey-nek köszönhetünk. Az American Film Institute egy filmes cég ami a filmkészítők oktatásával foglalkozik és tiszteletben tartja a filmművészet örökségét.
RP: Ez az adomány segíteni fogja az American Film Institute nemzetközi mozi éves ünnepségét a modern mesterektől a felemelkedő filmkészítőkig. — vörösszőnyegek, különleges vetítések, beszélgetések és elismerések.
ER: Több mint 200 nemzetközi filmkészítő találkozik majd november ben az AFI fesztiválon 2014-ben, hogy bemutassák a műveiket.
RP: Az egy hetes eseményen a filmkészítőknek lehetőségük lesz megosztani a történeteiket, a hazai kultúrájukat, részt vehetnek megbeszéléseken és kapcsolatot alakíthatnak a közönséggel, és megértést adhatnak a legújabb közönségnek, akik a művész szemein keresztül értelmezhetik a művészeket és a munkáikat.
ER: Elfogadjuk ezt az adományt és köszönjük a HFPA-nak, hogy segítenek a filmkészítőknek a világ összes tájáról.

XFM

I: And Rob we talked about this thing on the show now and again, it’s called Celebrity Stalker and I think it’s something you can only really do when you’re on the radio in London. Because we get a high consentration of people here in the media, famous people who have profile and stuff like that and a celebrity stalker is for somebody who isn’t famous and they see a celebrity or somebody with profile often, and you were mine for a while, I used to see you everywhere.
RP: Really?
I: You were my celebrity stalker, yeah. I’m gonna run some places by you just to double check that I was delivered fat people (???). This was you on a Sunday carrying a guitar the Sun Inn in Barnes.
RP: I have been there many times.
I: Yeah?
RP: Almost I had an interesting story about the Sun Inn.
GP: Do tell, do tell your story.
RP: I thought it’s kind of fascinating, I went to a psychic the other day
GP: As you do
RP: And as soon as she — well you’re crazy psychic, like, I can’t get a read on you, I can teach you how to be a psychic. And she said like ’go into my house’. So I started describing her house and it was like identical.
GP: Spot on!
RP: And she was like ’oh say these names’ or whatever and I was like making up these names and she was like ’this is my son, this is the guy I was just with, blablabla’ so we must have known each other in a previous life, and she was like ’where are you from?’ just saying her family 350 years ago her family house was the Sun Inn in Barnes. Which is also where my mum’s water broke with me. In the garden of the Sun Inn.

I: És Rob, már sokszor beszéltünk erről a műsorban, van ez a játék amit Híresség Követőnek hívnak, és ez olyan, amit igazán csak akkor tudsz csinálni, ha a rádiónál dolgozol Londonban. Mert itt sok híres emberrel találkozunk, híres emberek akiknek van munkájuk és a híresség követő az olyannak van, aki nem híres de látnak híres embereket nagyon gyakran, és te voltál az enyém egy ideig, mindenhol láttalak.
RP: Igazán?
I: Te voltál a követett hírességem, igen. Most mondok pár helyet, csak hogy igazoljam az állításom. Vasárnaponként a Barnes-i Sun Inn-be mentél a gitároddal.
RP: Sokszor voltam ott.
I: Igen?
RP: Van is egy érdekes történetem a Sun Inn-ről.
GP: Halljuk, halljuk a történeted.
RP: Elég lenyűgözőnek találtam, egyik nap elmentem egy médiumhoz (ilyen lelki látó szösz – de nem jós, legalábbis szerintem)
GP: Ahogy szoktál
RP: És amint meglátott, azt mondta, hogy te egy őrült pszichés vagy, nem tudlak olvasni, de meg tudlak tanítani. És azt mondta, ’látogasd meg a házamat’. Szóval elkezdtem leírni a házát, és teljesen azonos házat mondtam el.
GP: Pontosan!
RP: Aztán kérte, hogy mondjak neveket, én meg csak mondtam a neveket mire ő ’ez a fiam, ez az akivel épp most voltam’ blablabla, szóval biztos, hogy ismertük egymást egy előző életben, mire azt kérdezte ’honnan jössz?’ aztán kiderült, hogy a családjának a háza vagy 350 évvel ezelőtt ott volt, ahol most a Sun Inn Barnes-ban. Ráadásul anyum magzatvize is ott folyt el, amikor velem volt várandós. A Sun Inn kertjében.

I: No way!
GP: Well how about that! Very
RP: Strange.
GP: The things that you obviously
RP: That I’m a psychic.
GP: Yes.
I: Hey Guy, I don’t know if you know that
GP: You know where my mother’s water broke
I: Listen, we were born in the same hospital. I found this out last night when I was
GP: Really?
I: Yeah
GP: Well, how about that? Do you have seven rooms in your house by any chance, and old — style mansion?
I: No, I work at XFm, I got a flat.
———————
GP: I bet I was born before you though
I: That’s right, there’s a couple of years between us.
GP: Yeah I’m sure.

I: Ilyen nincs!
GP: Nem semmi! Nagyon
RP: Fura.
GP: Ezek a dolgok egyértelműen
RP: Hogy látnok vagyok.
GP: Igen.
I: Hé Guy, nem tudom, hogy tudtad-e
RP: De tudod, hogy az én anyukám magzatvize hol
I: Egy kórházban születtünk. Erre tegnap este jöttem rá, amikor
GP: Igazán?
I: Igen.
GP: Nos, mit szólsz hozzá? Nincs véletlenük 7 szoba a házadban, egy öreg, — stílusú udvarház?
I: Nem, az XFm-nél dolgozok, csak egy lakásom van.
— itt mondanak valamit amit nem értek —-
GP: Fogadok viszont, hogy én korábban születtem.
I: Ez igaz, van pár év kettőnk között.
GP: Az biztos.

I: This is obviously XFm where we’re big on music and you guys gotta show off, but you’re both musicians. And I just wanted, is there a project in your head that you’d like to do, maybe go and release music at some point?
GP: I don’t know, we both kind of, you know
I: Not together obviously.
GP: Yeah, of all the best duets out there we could do an album.
RP: Roving.
GP: Roving duet, yeah. Well I’ve been making some music and I might get out at some point or other. I always talk about this and I never really do it, so I don’t know. But it’s a good form of expression. And Rob brought songs, he played couple of great songs on set while we were there, so. But I think it’s one of those things you just, you know as an actor you’re working, you’re busy working, you’re quite sort of tied up in all that, so.
RP: Yeah. And also you gotta kind of, I mean, I was trying to think of how to release something, I was trying to think about the band name is the most impossible thing, it’s so humiliating, whatever
I: What have you decided
GP: I think it will be My Psychic Glint (???) My Psychiy Hangover Glant. Sorry.
I: It’s all right. Rob, you have played a couple of gigs in London before that, right?
RP: Billions.
I: Yeah? Are you gonna — at some point?
RP: I mean now that everyone can record stuff on their phones it’s kind a like you’re really sing a record as soon as you do a gig, it’s kinda emberrassing. But I used to play in – around the corner I used to play, I moved to Soho because I played there every Monday. And at bunch of other places. But yeah, it’s too nervewrecking. The first time I recorded something I literally never played a gig again.

I: Ez természetesen az XFm, ahol nagyon is érdekel minket a zene, nektek pedig dicsekednetek kell, elvégre mindketten zenészek is vagytok. Csak azt akartam kérdezni, hogy van-e valami terva fejetekben, amivel elő szeretnétek állni és kiadni zenét egyszer csak?
GP: Nem tudom, mindketten
I: Nem együtt, persze.
GP: Igen, az összes legjobb duettek között nekünk is kéne albumot csinálni.
RP: A Roving-ot (vándorló)
GP: Roving duettek, igen. Nos, én már egy ideje szereztem némi zenét és lehet, hogy egyszer kiadom majd. De erről mindig csak beszélek inkább, aztán nem csinálok semmit. De ez egy jó fajtája a kifejezésnek. És Rob hozott pár dalt, játszott néhány nagyon jó számot a forgatáson. De szerintem ez olyan dolog, ha dolgozó színész vagy, akkor eléggé lefoglal a munkád.
RP: Igen. És azon is gondolkodtam, ha kiadnék valamit, akkor a név lenne a leglehetetlenebb dolog, annyira megalázó
I: Mi mellett döntöttél?
GP: Szerintem az Én Pszichikai Csillogásom. Az Én Pszichikai Másnapos Csillogásom. Bocs.
I: Semmi baj. Rob, te már koncerteztél itt Londonban korábban, igaz?
RP: Rengetegszer.
I: Igen? Vissza fogsz még térni ehhez?
RP: Most, hogy már mindenki felvételt tud készíteni a telefonjával olyan, mintha egy előadás alkalmával már lemezt készítenél, elég zavarba ejtő. De sokat játszottam, nem messze innen, aztán a Soho-ba költöztem, mert minden hétfőn ott játszottam. Aztán sok másik helyen is. De igen, túlságosan idegtépő. Amikor először készítettem felvételt valamiről, azóta nem játszottam koncerten.
Ez az egyik mézeskalács ház, ahol Rob játszogatott.

-twmmy-

Kerekasztal riport a három muskétással

Ez a cikk tetszett a legjobban a kerekasztal interjú eredmények közül.

Phil Edwards: Michod egy remek fazon akivel szívesen berúgnék. Guy Pearce a legudvariasabb és leglazább ember a világon – viccelt a kamerákkal, lelkesen és izgatottan válaszolt a kérdéseinkre. És Pattinson… Basszus. Megadom magam. Most már teljesen belezúgtam Robert Pattinsonba. Nekiugrott a válaszadásnak, aztán elkalandozott és visszament a saját világába. Egyszerűen csak haza akartam vinni, pizzát adni neki, megölelni és azt mondani, hogy minden rendben lesz.
(Pearce, Pattinson és Michod bejönnek. Mindenki üdvözöl mindenkit, Pearce szórakozni kezd az asztalon lévő kamerákkal. Michod egyből beszélni kezd, amíg Rob a haját birizgálja és a buborékos vagy nem buborékos vizek között választ) (ühüm, szénsavas)
DM: Alig várom, hogy arra a szintre jussak, ahol viselhetek napszemüveget.
GP: Napközben?
DM: Napközben! Ha még egyszer lesz egy filmem Cannes-ban, meg fogom csinálni. Jön a fotózás és egyből levetetik veled a napszemüveget, aztán jön az a sok fotó rólam (sóhajtozik). Legközelebb… én leszek az a bunkó a napszemüvegben. (a ford: lol, David Cronenberg napszemüvegben fotózkodott )
I: Rob, milyenennek találtad a munkát az ausztráliai pusztaságban? Volt némi kultúrális különbség ami meglepett?
RP: Errr…. nem igazán volt senki ott. Nem volt kultúra csak egy kocsma, amit egy angol vezetett!
I: Jó volt elszabadulni a hisztériától és a kameráktól – ettől az oldaltól?
RP: Err, igen. Mindenképp. Elképesztően nyugodt volt. Újra rájössz, hogy mekkora értéke van az ismeretlenségnek, és mennyire megbecsülhetetlen. De igen. Továbbá elég szokatlan hely is volt, mert volt egy misztikája a helynek. Nem csak a semmi közepén vagy – van benne egy bizonyos erő is. Nagyon jó volt ott lenni.
DM: Lehet, hogy érzelgősen hangzik, de furcsa módon spirituális érzést is ad, kint lenni a nagy semmiben…
PR: Mint vademberek.
DM: Amikor a városban dolgozol, akkor dolgozol majd hazamész zuhanyozni ha vacsorára vagy hivatalos. Ott kint jó móka volt nem foglalkozni ezekkel. Nem foglalkozni azzal, hogy mennyir piszkos vagy. Nem foglalkozni azzal, hogy mi van rajtad.
GP: Igen. Soha nem viselek rövidnadrágot! (mindenki nevet)
I: Mi a helyzet a karakter kinézetével Rob? Mesélj róla.
RP: Most jutott eszembe hirtelen, hogy a meghallgatás után próbáltam hívni (Davidet), mert az akartam, hogy le legyen vágva a füleim hegye. Olvastam ezt a dolgot a rablókról – a vadnyugati rablókról –, hogy levágatták a fülük hegye.
GP: Miért? Az áramvonalasság miatt? (mindenki nevet)

RP: Nem! Büntetésképpen! Ha rabló voltál. Most viszont, hála az égnek, hogy nem engedted, mert akkor mindig műfület kellett volna viselnem!

Channel 4 interjú

I: The Rover – brilliant, but it is bleak and it is brutal. A struggle to wait for the redeeming moment in it. How was it making it?
RP: I’m told (??) that everyone saying how bleak it is, but I mean, my part, in my head, you know, he’s had such a terrible life before this story starts, but this is actually the happiest moment in his head.
I: He has had a terrible life.
RP: And to me it’s just a little road trip with a new friend.
I: There is definitely that sense that he sees the Guy Pearce character as his new friend and he sort of almost starts come out of himself.
RP: Yeah. I mean, I think he is, Guy is a, he’s just being so profoundly bullied by people, he hasn’t even really known another aspect to his life, you know people, whenever he opened his mouth people just told him to shut up his whole life, and even though Guy is very, Guy, khm, Eric is in his very aggressive way he actually gives him a little bit of self-esteem, he’s forcing him to speak up for himself. Or just think for himself. I think the mechanism that Rey has as thinking is just, he’s just been a dog for the people around, so that’s kind of very satisfying for him to try and please someone else.
I: Was it satisfying to play?
I: A Rover – lenyűgöző, mégis sivár és brutális. Nehéz kivárni egy megváltó pillanatot. Milyen volt a forgatás?
RP: Számomra furcsa, hogy mindenki azt mondja mennyire sivár, de az én szerepem, az n fejemben, Rey élete annyira szörnyű volt a törénet kezdete előtt, hogy ez tulajdonképpen a legboldogabb pillanat a fejében.
I: Szörnyű élete volt.
RP: Nekem pedig csak egy utazás egy új baráttal.
I: Mindenképpen érezhető, hogy úgy látja Guy Pearce karakterét mint egy új barátot, szinte kezdi vele megtalálni magát.
RP: Igen. Szerintem őt alaposan szekálták (ezt a szót kerestem már azóta, hogy az első Roveres valamit fordítottam) a körülötte lévő emberek, nem is ismert mást az életében, bármikor kinyitotta a száját mindig is azt mondták neki, hogy fogja be, és bár Guy nagyon, Guy, nem Guy hanem Eric nagyon agresszív módon ugyan, de mégis önbizalmat ad neki, erőlteti, hogy szólaljon meg a saját érdekében. Vagy csak egyszerűen gondolkodjon a maga érdekében. Rey gondolkodásmódja, mindig is ő volt a kutya az emberek számára, szóval ez most elégedettséggel töltötte el, és próbált örömet okozni neki.
I: Kielégítő volt eljátszani?
RP: Definitely. It was like a really fun part, there were no particular premises of how to play it and so I just turned up for work having absolutely no idea what you were gonna do. And especially with Guy, I never had any idea what Guy was gonna do either. So that was completely exciting to play.
I: And this film couldn’t be more different in that sense from Twilight of course.
RP: Yeah. Yeah. It couldn’t really be more different.
I: It’s hard to see, or do you anticipate your audience from Twilight coming across with you in a way you’re looking to sort of end that relationship.
RP: Teljes mértékben. Nagyon jó móka volt, nem volt semmilyen előzménye annak, hogy hogyan kellene játszani, csak elmentem dolgozni, de nem tudtam, hogy mit fogok csinálni. És főleg Guy, soha nem tudtam, hogy Guy mit fog csinálni. Szóval ez nagyon izgalmassá tette a játékot.
I: Ez a film a lehető legjobban elkülönül a Twilighttól.
RP: Igen. Igen. Nem igazán különbözhetne jobban.
I: Nehéz kitalálni, hogy mit várna el tőled a Twilight közönséged, szerinted követni fognak ezen az úton, vagy próbálod lezárni ezt a kapcsolatot?
RP: No, not at all. But I mean, I never try to get an audience on the first place, it’s sort of just all been luck, I thought the movie was interesting, the first Twilight I thought was there was something interesting about it and also I was just auditioning for everything. That was just you’re doing the jobs you get. I mean, you know, making the most of them. And I don’t know, I think it’s impossible to think about what an audience wants. I can’t really think what anybody wants. You always think if you’re doing stuff for the right reason, challenging movies, and you’re not doing it for money or something kind of thin reason then hopefully at least one other person will like it, but you can’t predict what an audience is gonna do.
I: At any point, did you yourself see where Twilight was going in terms of what it would do for you?
RP: No, I still don’t really know what it’s done to me to be honest. (??? 3:08). Because, I think I kind of, I’ve got a little bit detached as it started really exploding, cause I don’t wanna go crazy, and I was more of a spectator to the whole situation. I was a sort of bystander.
I: And when you look at it from that bystander point of view, do you regard it as a sort of bittersweet experience for you, I mean obviously it made you a lot of money –
RP: That was great!
I: and power
RP: Nem, egyáltalán nem. De soha nem is próbáltam közönséget szerezni, az egész csak szerencse volt, érdekesnek találtam a filmet, az első Twilight filmet, azt gondoltam, hogy volt benne valami érdekes, és egyébként is, minden meghallgatásra elmentem. Megcsináltad a munkát amit kaptál. Legalábbis a legtöbbjét. És nem tudom, de szerintem lehetetlen arra gondolni, hogy mit akar a közönség. Azt se tudom, hogy ki mit akar. Ha valamit jó okból csinálsz, és nem csak a pénz vagy ilyen halvány ok miatt csinálsz, akkor remélhetőleg lesz legalább egy valaki, akinek tetszeni fog, de nem lehet megjósolni, hogy mit fog csinálni a közönség.
I: Volt olyan pont amikor láttad, hogy merre megy a Twilight, hogy mit fog jelenteni ez neked?
RP: Nem, még most se tudom, hogy őszinte legyek. Mert valamennyire elhatárolódtam tőle amikor robbanni kezdett a dolog, mert nem akartam megőrülni, ezért sokkal inkább egy megfigyelője voltam az egész helyzetnek. Egy néző voltam én is.
I: És amikor mint néző tekintesz a dolgokra van, hogy keserédesnek találod a tapasztalatokat, mert persze, sok pénzt hozott neked –
RP: Nagyszerű volt!
I: és hatalmat
RP: The whole experience was really great, and the movies were really fun to do as well, the whole situation is just like funny, I can’t even believe half the stuff that happened. Being in the Munich Olympic Stadium, I was like 22 years old, and there was like 40000 people just and we were supposed to do like Q and A. And 40000 people just screaming. Like what is going on? All these absolutely bizarr experiences which very-very few people would ever experience. That was super, super-super fun. But intense.
I: How did you stop yourself from going crazy, as you put it?
RP: I just thought that the surreality of the whole situation, I mean, you know, I didn’t even really set out to be an actor when I was, I didn’t even do drama GCSE, I mean, it’s like, in fact my drama teacher told me not to do it.
I: You’re managing without it. It’s going okay.
RP: So it just seemed like the craziest thing in the world. And now, when you’re offered the opportunities to do it, I’m basically just recreating my DVD shelf from when I was 17, working with people who I liked when I was a kid.
I: And that fame which for you was an extraordinary level, it’s fair to say that you’re quite popular with the young ladies, I mean has that been a sort of blessing or a burden, would you say?
RP: Az egész élmény nagyszerű volt, a filmek készítése jó szórakozás volt, az egész nagyon vicces volt, nem is tudom elhinni a megtörtént dolgok felét sem. Amikor a München Olimpiai Stadionban voltunk, olyan 22 éves lehettem, és vagy 40000 ember volt ott, és elméletileg egy kérdezz-feleleket kellett volna csinálnunk, de mind a 40000 ember csak sikoltozott. Csak arra tudtál gondolni, hogy mégis mi történik? Mindez a teljesen bizzar élmény olyan, amit csak nagyon kevés él meg. Szuper, szuper-szuper jó volt. De nagyon mérhetetlen is.
I: Mit csináltál, hogy ne őrülj meg, ahogy mondtad?
RP: Csak az egésznek a valószerűtlenségére gondoltam. Nem is akartam színész lenni, nem csináltam semmilyen GCSE dráma-képzést, sőt, a dráma tanárom azt mondta, hogy ne is próbálkozzak.
I: Jól elvagy nélküle. Egész jól állsz.
RP: Szóval az egész csak mint a világ legnagyobb őrülete. És most, amikor van lehetőséged rá, csak próbálom átszervezni a DVD polcomat abból az időből amikor 17 voltam, és olyanokkal dolgozni, akiket szerettem amikor gyerek voltam.
I: És az a hírnév, ami számodra egy különleges szint, mondhatjuk, hogy népszerű vagy a fiatal hölgyek körében, ez áldás vagy inkább átok számodra, mit mondanál?
RP: I mean, I don’t even really know, you kind of definitely some kind of fun aspects of it, but yeah, it’s a kind of mixture, I’m not sure what it’s done professionally cause I guess I was working before, I just sort of auditioned for stuff, I’m not entirely sure if it’s easier to get jobs, I mean, you still have to audition, for this, I was auditioning for it.
I: You are in a position to call up if you fancy doing something now, which presumably weren’t in the beginning.
RP: I mean not really, because people you really wanna work with wouldn’t wanna do it for that reason anyway, I mean getting the financing for, you know, if I wanted to do a movie which looked almost identical to Twilight I’d probably get financing for it from someone, but the people I wanna work with still, I haven’t proved myself in too many different environments so I would want people to audition me. So I guess it hasn’t really changed that much, really.
I: In terms of I suppose, you know, there’s not a great —6:06 sympathy for filmstars I suppose who are hunted by whether it’s thousands of young girls or the paparazzi. But I mean it is presumably living through it, quite tricky at times.
RP: Yeah, I mean, but you know, everyone’s got kind of lame aspects of their lifes, I’ve realized over the last few years, cause if you complain about something, the vitriolugy (????) came back from then like ’How dare you complain about something!’ I think what people don’t get is like, I think actors will say something in an interview when they’re just basically bitching and moaning about in the same way you’re bithcing and moaning about in any job, but you don’t really realize, a lot of time people don’t realize that they’re actually doing an interview.
RP: Nem nagyon tudom, van benne valami vicces, egyfajta keveréke a dolgoknak, nem tudom, hogy szakmai szempontból mit jelent, mert előtte is dolgoztam, csak meghallgatásokra járok, nem vagyok biztos abban, hogy így egyszerűbb munkát kapni, még mindig járok meghallgatásra, például erre a szerepre is csináltam meghallgatást.
I: Olyan helyzetben vagy, hogy felhívhatod azokat akikkel csinálni szeretnél valamit, ami az elején valószínűleg nem így volt.
RP: Nem igazán, mert azok akikkel dolgozni szeretnél nem abból az okból csinálják meg, például az anyagiakat megszerezni, ha valami olyat akarnék csinálni ami majdnem olyan mint a Twilight akkor valaki kifizetné, de azok akikkel én szeretnék dologzni, még nem bizonyítottam sok különböző környezetben, szóval inkább azt akarom, hogy nézzék meg egy meghallgatáson, hogy jó vagyok-e. Szóval nem hiszem, hogy sokat változott volna bármi is.
I: Együttérzés szempontjából a filmsztároknak nem sok szokott járni csak azért, mert vagy fiatal lányok ezrei vagy a paparazzi üldözi. De megélni gondolom sokkal bonyolultabb lehet.
RP: Igen, de mindenki életéban vannak gyatra részek, az elmúlt pár évben rájöttem, hogy ha panaszkodsz valami miatt, akkor egyből jön a visszája, hogy ’Hogy merészel panaszkodni!’ Szerintem amit az emberek nem értenek meg az az, hogy amikor a színész egy interjút készít, akkor ugyanúgy panaszkodnak, mint mindenki más a munkája miatt, és sokan nem is jönnek rá, hogy interjúban csinálják mindezt.
I: It sounds as if it is quite difficult to find somewhere to live, where you weren’t hunted.
RP: Yeah, I mean that’s one of the annoying things about that is that you can’t really live in London cause people stay outside your door, there aren’t many gated communities in London (???? 7:12) which has made my life like profoundly different. In LA when I had people waiting outside my house I was loosing my mind. And now it’s kind of
I: What is that feeling like at that moment you’re sitting in your own home?
RP: Yeah, you’re in prison. It’s kind of, you have like five cars of people outside your house literally 24 hours a day, it’s crazy, and you’re so helpless to it as well, and I think also just being like a guy it’s so emasculating the fact that there’s a bunch of guys who can look at you and say and do whatever they want to and you can’t do anything and like, all you wanna do is punch them in the face. Like, if that’s what they want.
I: In what sense that you mean that guys goad you?
RP: Oh yeah, 100%. That’s literally the only thing they want. And staulkers with cameras and say oh I’m not a stalker I’m a paparazzi, oh, I’m like, some massive difference! And yeah, you kind of figure out what’s the deal with it. I don’t go anywhere where I got photographed anymore.
I: That must be incredibly limiting.
I: Úgy hangzik, hogy elég nehéz olyan helyet találnod ahol élhetnél, ahol nem követnek állandóan.
RP: Igen, ez egyike az idegesítő dolgoknak, hogy nem igazán élhetek Londonban, mert az emberek kint állnának az ajtóm előtt, Londonban nincsenek zárt közösségek, és ez alapjaiban változtatta meg az életemet. LA-ben amikor kint vártak rám az emberek a házam előtt, elvesztettem az eszem. Most pedig
I: Milyen érzés az, abban a pillanatban, amikor a saját házadban vagy?
RP: Olyan, mintha börtönben lennél. Volt olyan, hogy 5 autónyi ember volt odakint, 24 órában, őrület volt, és nem is tehetsz ellene semmit, és mint egy srác, annyira legyengít, hogy egy csomó másik fazon nézhet téged, azt mondhat és csinálhat amit akar, és te nem csinálhatsz ez ellen semmit, pedig mást sem akarsz, mint képen vágni őket. Ha ezt akarják.
I: Úgy érted, hogy erre öszönöznedk
RP: Igen, 100%-ig. Csak ezt akarják. És ezek a követők is a kameráikkal, oh én nem követlek, én csak paparazzi vagyok, mire én, oh mekkora különbség van a kettő között! De igen, valahogy kitalálod, hogyan boldogulj. Többé nem megyek olyan helyre, ahol lefényképezhetnek.
I: Ez nagyon is behatárolja a lehetőségeket, nem?
RP: It is, but it’s the anxiety you get rid of, you know, not looking over your shoulder all the time, it’s just I’m so much more calm when I was two years ago.
I: Isn’t that still a bit like being in a prison then?
RP: Yeah, but it’s a prison of your chosing. And everyone’s got some kind of prison. I like my prison to be the one I’ve created.
I: I mean it’s interesting, looking at the film, because it’s filmed in the outback, miles from everywhere, you’re living in a shipping container surrounded by flies, I mean it sounds haul (9:07), but you’ve quite liked it.
RP: Yeah, it was amazing. As I’ve gotten older that aspect, just having anonymousy, it’s very difficult to realize how valuable anonymity is. Just walking down the street and not worrying about stuff is so unbelievably important. And it doesn’t matter about anything else. You don’t need anything else.
I: You didn’t have much else by the sound of it?
RP: Not really, just being able to stand and just looking hundreds of miles around you and just like, just knowing that you’re doing what you wanna do, and no one’s witnessing and you can be yourself. It’s amazing.
I: Was that exhilarating in a way?
RP: Igen, de megszabadulsz a szorongástól, nem nézel állandóan hátra, sokkal nyugodtabb vagyok most, mint két éve.
I: De ez még mindig olyan, mintha börtönben lennél, nem?
RP: Igen, de ezt én választottam. És mindenki valamilyen börtönben él. Szeretem azt a börtönt, amit én csináltam magamnak.
I: Érdekes, ha a filmet nézzük, mert kint forgattatok a sivatagban, mérföldekre mindentől, és konténerben éltél amit legyek hada vett körül, az egész lehangolónak hangzik, te mégis szeretted.
RP: Igen, nagyszerű volt. Ahogy idősebb lettem, az ismeretlenség aspektusa egyre jobban vonzott, nagyon nehéz rájönni, mennyire értékes az ismeretlenség. Csak az, hogy végig tudjál menni egy utcán anélkül, hogy aggódnál valami miatt is, elképesztően fontos. És semmi más nem számít. Másra nincs is szükséged.
I: Úgy hangzik, hogy nincs is nagyon volt bármi másod.
RP: Nem igazán, csak az, hogy mérföldekre nézhettél úgy, hogy tudta, azt csinálhatsz amit akarsz, senki nem látja, lehetsz önmagad. Nagyszerű volt.
I: Boldoggá tett valamilyen módon?
RP: Yeah, I was so happy out there. I would literally, I think it would be different if we didn’t have a crew out there, I was thinking about staying for another week after I realized maybe it would be a different situation if I didn’t have anyone around me.
I: Starts —- a bit strange. 10:12
RP: Yeah. Like really alone. But it was great shooting there.
I: And in some ways it’s obviously huge filmstars, it’s always been a way that there are fans obsessively seeking you out, do you think social media in a sense has made that very much worse, someone spoke to you within minutes its hundreds and thousands of people in your case probably, know where you are.
RP: Yeah, definitely changed things, when twitter became big. They used to be able to kind of be at the right event and it’s like no matter what you do, and cameraphones as well have changed everything. Yeah, it kind of really-really, mo— changed things.
I: And I suppose, you were saying earlier on about how —- people are when you complain about it or when you talk about it, I suppose the argument is that you make a lot of money and it’s the price you pay.
RP: I think it’s just internet people anyway, I’m also not entirely sure of the people who have comments on the internet if they actually are real people. It’s like a machine that makes them. I don’t know anyone who’s ever done a comment on anything on the internet.
RP: Igen, nagyon boldog voltam ott kint. Biztos más lenne, ha nem lenne ott a stáb, egy hét után lehet másként értékelném a helyzetet, ha teljesen egyedül lennék.
I: Furcsává kezdene válni.
RP: Igen. Teljesen egyedül. De nagyszerű volt ott forgatni.
I: És bizonyos módon, nagy filmsztároknál mindig is voltak rajongók, akik megszállottan üldöznek, szerinted a közösségi média rosszabbá tette ezt? Valakivel beszélsz, és pár percen belül mindneki tudtni fogja, hogy hol vagy.
RP: Igen, mindenképp, főleg amikor a twitter nagy dolog lett. Általában meg tudták mondani régebben, hogy hol leszek, mindegy mit csináltam, és a kamerás telefonok is változtattak a dolgokon.
I: És ahogy korábban is mondtad, amikor panaszkodsz vagy csak beszélsz valamiről, gondolom az az álláspont, hogy ez az ára annak, hogy olyan sok pénzt keresel.
RP: Szerintem ez főleg az internetes embereknél van meg, abban sem vagyok biztos, hogy akik kommentelnek az interneten, azok igazi emberek. Mintha valami gép csinálná őket. Nem ismerek senkit, aki kommentelne az interneten.
I: Do you avoid reading it now?
RP: It’s impossible not to. Literally if someone’s whispering about you in the next room, you’re gonna listen to it. But at the same time you kind of, I’m not trying to change anyone’s opinion particularly, which is what I realized over the years is just like I don’t care. I mean you care what people are saying, but after someone said that, you don’t actually want them to like you anyways. You just wanna judge them back.
I: And you’ve had to live out sort of break up of a big relationship in public. Did that make it worse or is that really not matter?
RP: No I mean, it’s just kind of, yeah, it’s all the same, your reality is so detached from that, it’s a totally different situation, the only connection which has reality to it is when a story’s happening, there’s just more paparazzi around. And so there’s higher intensity to it. But there is no, like, no one knows anything about you really, and I’ve tried really hard to make that separation between my love, my real life and my kind of public person.
I: But because of trying to keep out of being hunted down the road, I mean, staying in a lot – is it lonely?
RP: I don’t really stay in a lot, but I just go to places where like don’t allow photographes and stuff. Cause that’s it really, I mean, if people are just talking about things then it doesn’t matter. It’s all just made up. There’s just a few places in LA where they genuinley don’t allow photographes. And I just go there.
I: And you talked about how it would be difficult to live here, but you’ve also said in the past that you like people who make things, and that is very difficult in England. You know, friends of you also had to give up, because it’s so difficult. What do you mean by that?
I: Kerülöd ezeknek az olvasását?
RP: Lehetetlen nem elolvasni. Ha a szomszéd szobában valaki rólad suttog, akkor hallgatózol. Ugyanakkor nem próbálom senki véleményét megváltoztatni, és évekig tartott rájönnöm, hogy nem érdekel. Persze, az érdekel, hogy mit mondanak az emberek, de ha valaki olyat mondott, akkor nem is akarod, hogy szeressenek téged. Csak te is el akarod ítélni őket.
I: Egy szakítást is át kellett vészelned a nyilvánosság előtt. Ez nehezebbé tett, vagy számított valamit?
RP: Nem, csak, ugyanakkor, a valóságod annyira távol van tőled, hogy egy teljesen más helyzetet ad, az egyetlen kapcsolat a valósággal az, amikor valami történik, akkor sokkal több paparazzi van a házadnál. Ez nagyítja fel a dolgokat. De nincs, senki nem tud semmit igazából, és keményen próbáltam különválasztani az életemet attól a személyiségtől, akit látnak.
I: De amiatt, hogy állandóan próbálsz nem szem előtt lenni, nem magányos ez?
RP: Nem nagyon, csak olyan helyekre megyek, ahol tilos fényképeket készíteni. Mert olyanokról beszélnek az emberek, amik nem igazán számítanak. Mind kitaláció. Van pár hely LA-ben, ahol tényleg tilos képeket csinálni. Csak oda megyek.
I: Beszéltél arról, hogy milyen nehéz lenne itt élned, de azt is mondtad a múltban, hogy azokat szereted, akik csinálnak valamit, és ez nagyon nehéz Angliában. A barátaidnak is fel kellett adniuk dolgokat, mert annyira nehéz. Mit értettél ez alatt?
RP: It’s expensive. That’s why I kind of noticed, you know, a lot of my friends doing music and stuff and there’s just a, I guess, it’s only really bad in the entertainment industry, if you’re in LA, everytime you go out, there is like, there’s someone, it just happens, something’s happening, whereas, the industry is smaller in London and it’s so expensive to like put on a gig, or do anything, it’s just difficult to get the ball rolling, I mean, that’s what I found when I was, I mean, I haven’t been — for like six years now. So maybe it’s different. But I did notice that when I was there, and it’s sad, cause I remember when I was 18, maybe it’s changed, but when I was 18, there was an energy, and things seemed like you could do things, but then a few years later it suddenly like just got so expensive, like no one can live in or get a flat or anything.
I: But do you think it’s time for creativity here (????) ?
RP: 100%. Whenever there’s a new, even in East-London, East-London, I remember when I was 18-19, you could live there being an art student or something and now it’s just like you need flats, like a billions of pounds, everything is billions of pounds. Maybe I just don’t know where the cool artiellies (???) are now.
I: Thank very much for joining us.
RP: Thank you.
RP: Drága. Ezt vettem észre, nagyon sok barátom zenél meg ilyenek, és igazából csak a szórakoztató iparban ilyen rossz a helyzet. Ha LA-ben vagy, ott mindig van valaki, mindig történik valami, egyszerűen összejönnek a dolgok. Londonban sokkal kisebb az egész ipar, és nagyon drága összehozni egy koncertet vagy bármit csinálni, vagy csak elindítani a dolgokat. Ilyennek találtam akkor, de már vagy hat éve volt ez. Most már lehet, hogy más. De amit akkor megfigyeltem, ami elég szomorú volt, amikor olyan 18 éves voltam, lehet, hogy már megváltozott, de amikor 18 éves voltam, akkor minden tele volt energiával, úgy tűnt, hogy bármit meg tudsz csinálni, de aztán pár évvel később hirtelen minden olyan drága lett, még egy lakást sem tud magának senki megengedni.
I: De szerinted a kreativitás meg van? (lehet, hogy nem ez a kérdés)
RP: 100%-ban. Régebben, amikor olyan 18-19 voltam, még Kelet-Londonban is lehettél akár egy művészeti tanuló is, és most ha szükséged van egy lakásra, akkor milliónyi fontot kell fizetned, minden több millió fontba kerül. Lehet, hogy csak én nem tudom, hogy vannak a jó —-.
I: Nagyon köszönöm, hogy eljöttél.

RP: Köszönöm.