Low down on Robert Pattinson

Low down on Robert Pattinson

Majd ha kiderítem, hogy lehet ide bebiggyeszteni a videókat, az szuper lesz 🙂

I: British bloke is probably best known as that vampire guy from that vampire franchise. How is six year of practice, he even became a bit like his famous on-screen character.
RP: —– on a daytime, tell me like sleeping too much, yeah, I guess it’s tons of things. Not really big fan of bindig people though.
I: Yeah, that’s right, we’re talking about the one and only Edward Cullen, aka Robert Pattinson. Born on the 13th of May 1986 in London England, young Robert enjoyed a brief modelling career and got involved in amateur theatre. But apparently his talent stood out and it wasn’t long before he was spotted by an acting agent who thought Pattinson’s good looks, emotional range and natural charisma would be well-suited to the big screen. In 2005 Robert was named British Star of Tomorrow by the Times due to his role as Cedric Diggory in Harry Potter and the Goblet of Fire. From there on R-Patz continues to star in small tv movies before he had his big break as a sparkly vampire in the first installment of the Twilight saga. The book adaptation became a worldwide sensation and so Rob turned into a movie star in a night.
RP: I can’t really walk down the street, it’s crazy. It’s a thing where people like waiting everywhere watching this. I’m mean it’s funny. I wouldn’t have imagined it at all.
I: In the following years Robert reprised his role in four more of the vampi movies and did a couple of other projects in between. He also became known for his on and off screen relationship with Twilight co-star Kristen Stewart. They were together for four years until Stewart was cought cheating on him with her Snowwhite and the Huntsman director Rupert Sanders in 2012. They tried to patch things up but the second go round (??) was very short lived. 2012 also marked the end of the Twilight saga and while many girls on the planet were devastated, Rob’s life went on and he started focusing on getting more mature and different roles. Something which didn’t go as easily as you would think.
RP: It’s not like you do a big franchise and then you can kinda just get whatever. It’s a big fight. Especially from critics and stuff. They’re like so, if you get what they deem to be unfair success, you have success too quick they will keep fighting with you, the whole time you got to like prove like every movie, judge, so much higher level than everybody else, it’s crazy. But it’s cool at the same time, at least people care.
I: In his early days being in the public eye was something R-Patz found hard to get used to. And even though he still likes to lay low when it comes to big events these days, he has found a way to deal with all the attention when walking the red carpet.
RP: I don’t feel exhausted after this, I used to be completely drained out after this, so now I can kind of just role with it.
I: So much so, that he’s even developed a very attractive photo face.
RP: That’s the —.
I: His good looks obviously didn’t go unnoticed by the fans, but they weren’t the only ones to acknowledge Rob’s beauty. In 2013 Pattinson was anounced as the new face of Dior Homme fragrance and featured in the advertising campaign —–. Rob was previously admitted to be a bit of embarrassed of his early work as a model, so it’s a bit surprising to see Pattinson sign on to such a big modelling job.
RP: I think I’ve grown up a little bit more, I’m not as horrible.

 

I: Apart from acting and —– his good looks, Robert is also a pretty talented musician. He began piano lessons at the age of three and at five years old he started studying classical guitar. His talents don’t stop there, because making movies has left R-Patz with all kinds of other skills. He learnt to scuba dive for filming HP and Goblets of Fire and completed a —- course of driving on the set of Twilight. But despite all this Rob sees himself as a little bit boring and has been known to tell cheeky odd white lies to casting directors to make himself seem more exciting. Saying that he just loves playing football and snowboarding. The truth tough, he loves nothing more than a night at the local pub playing darts and pool. And so it goes to show that behind his projects with critically acclaimed director David Cronenberg, big fashin brand commitments and teen idol image, Robert’s just a regular guy, who loves reading comic books, hanging out with his girlfriend FKA Twigs and never misses an episode of Doctor Who.
I: Ezt a brit srácot legjobban talán úgy ismerik, mint az a vámpír abból a vámpíros franchiseból. Hat év gyakorlás után kissé már olyanná is vált, mint híres szerepe.
RP: —- napközben, túl sokat alszok, meg még egy csomó más. Viszont nem vagyok nagy híve az emberek kötözésének.
I: Így van, nem másról, mint az egyetlen Edward Cullenről, vagyis Robert Pattinsonról beszélünk. Robert 1986. május 13-án született Londonban, Angliában. A fiatal Robert rövid ideig modell karriert élvezett, majd amatőr színházba került. De úgy látszik, a tehetsége kimagaslott, így nem tartott sokáig, amíg egy ügynök fel nem fedezte, aki azt gondolta, hogy a jó kinézete, az érzelmi skálája és természetes karizmája megfelelő lenne a nagy vászonra. 2005-ben Robert lett a Times szerint a Holnap Brit Sztárja, a Harry Potter és a Goblet of Fire című filmben való szerepének köszönhetően. Innentől Robert kisebb tv-filmekben szerepel amíg meg nem kapja a csillogó vámpír szerepét az első Twilight filmben, ami meghozza a nagy áttörést. A könyv alapján készült film világsiker lett, és Rob egy éjszaka alatt sztárrá vált.
RP: Nem nagyon tudok végigmenni az utcán, őrületes. Mintha mindenhol várnának az emberek, hogy ezt nézhessék. Vicces. Egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ez lesz.
I: A következő években Robert még négyszer bújt vámpírszerepébe és ezek között egyéb filmekben is szerepelt. Emellett azáltal is ismertté vált, hogy kapcsolatban volt a képernyőn és a valós életben is szereplőtársával, Kristen Stewarttal. Négy évig voltak együtt, addig, amíg Stewart le nem bukott azzal hogy megcsalta Robertet a Snowwhite and the Huntsman rendezőjével, Rupert Sandersszel 2012-ben. Még megpróbálták helyrehozni a dolgokat, de a második kör már igen rövidre sikerült. 2012 továbbá a Twilight végét is jelentette, és bár sok lány élete összetört, Robé ment tovább és elkezdett komolyabb és érettebb feladatokra koncentrálni. Ez nem ment olyan egyszerűen, mint gondolnád.
RP: Nem az van, hogy szerepeltél ebben a nagy franchiseban és akkor bármit megkaphatsz. Óriási küzdelem van. Főleg a kritikusoktól meg ilyenek. Szóval ha úgy ítélik meg, hogy túl korán lettél sikeres, ha a sikered helytelennek találják, akkor mindig harcolni fognak veled, egész idő alatt bizonyítanod kell, minden filmben sokkal jobban ítélkeznek feletted, mint bárki más felett, őrület. Ugyanakkor jó is, mert legalább érdekli őket.
I: Eleinte R-Patz-et zavarta, hogy szem előtt van, nehezen szokott hozzá. És bár még most is szeret meglapulni amikor nagy események vannak, de már megtanulta kezelni a figyelmet, amit a vörös szőnyegen kap.
RP: Már nem érzem magam kimerültnek, eddig az ilyenek után mindig teljesen üressé váltam, most csak megyek a dolgokkal.
I: Olyannyira, hogy nagyon attraktív fotóarca is van.
RP: (ezt sajna nem értem)
I: A helyes kinézetét természetesen észrevették a rajongók, de nem ők voltak az egyetlenek, akik elismerték Rob szépségét. 2013-ban Robert lett a Dior Homme illat arca és részt vett a reklámkampányban is. Robról tudott, hogy kissé szégyenlős volt a korai modelles munkája miatt, ezért most érdekes, hogy részt vett egy ilyen dologban.
RP: Azt hiszem, kissé felnőttem, már nem vagyok annyira szörnyű.
I: A színészkedés és a jó kinézet mellett Robert igen tehetséget zenész is. Három évesen kezdett el zongoraleckéket venni, öt évesen pedig klasszikus gitározni kezdett. Tehetsége nem áll itt meg, a filmezésnek köszönhetően új készségekre tett szert. A Harry Potter miatt megtanult búvárkodni, a Twilight forgatásán egy gyorstalpalón tanult meg vezetni. Ezek ellenére Rob kissé unalmasnak tartja magát és arról vált ismertté, hogy a szereplőválogató rendezőknek időnként kisebb hazugságokat mond, hogy érdekesebbnek mutassa magát. Például azt mondja, hogy imád focizni és snowboardozni. De az igazság az, hogy semmit nem szeret jobban annál, hogy eltöltsön egy estét a közeli pubban, ahol dartsozik és biliárdozik. Mindezek azt mutatják, hogy a kritikailag elismert rendezővel, David Cronenberggel való munkája, a nagy divatmárkai elkötelezettsége és a tini bálvány képe mögött Robert csak egy átlagos srác, aki imád képregényeket olvasni, időt tölteni a barátnőjével FKA Twigssel, és soha nem hagyna ki egy Doctor Who részt.
Advertisements

Artist on Artist Pierce Brosnan és Robert Pattinson

RP: Hi I’m Robert Pattinson and this is

PB: Pierce Brosnan.

RP: And we are doing MySpace Artist on artist for our film Remember Me.

PB: You’re amazing in the movie, by the way. I saw it with my wife and my little boy who’s 13

Delan (vagy mi) and my 26 year­old boy, who’s Sean and we just loved it.

RP: When did you see it?

PB: Saw it about I think four weeks ago, five weeks ago.

RP: I still haven’t seen the final cut yet, so I can’t give you an honest compliment, but you were

amazing when we were doing it on the day.

PB: Cheers mate, cheers, no, no­no, it’s really good Robert, you should be very­very proud man.

And well done for being executive producer on it too.

RP: I know, everybody’s been talking, that’s like become the biggest talking points on this thing. I

wasn’t a proper executive producer, I feel bad for Nicholas who’s the actual producer. I only came

on just to kind of protect the editing, when anyone can, because there’s quite an odd tone to the

film.

PB: Right.

RP: Cause that not really traditional storyline and I didn’t really want it to be marketed as

something that it wasn’t and, or edited as something that it wasn’t.

PB: Well done, I think it’s a beautiful piece, I think it’s gonna really do you well.

RP: Yeah, I hope it will. I’m curious to see how people interpret it.

PB: It is a New York story, it’s a NW ­­­­ piece, Allen Coulter and I decided me doing a Brooklyn

accent, which I’d never done before, so I just went in with both Irish feet. Head first. If you can do

such a thing. Rob, what was your favourite scene? What was your favourite scene with me? What

was your favourite scene in the movie?

RP: I don’t know. I liked your improvisations when we were having the dinner scene, like, I always

thought that was quite funny. And I liked the big confrontation scene, you I liked when we were

having dinner and just before we started shooting anything and I was asking you know what you

thought about that big scene and you were just like, ‘well it’s the young line versus the old line’ and

I was like ‘oh Jesus, I got even more trapped’ and I was like okay, if you can see it in a that simple

way, and I just wanted to sit there like overcomplicating everything in my head and trying to…

PB: You did, you overcomplicated things. You got in the way of yourself all the time, just like get

out of the way of yourself. But you did it man, you did it really well. But I see you get yourself so

jeed up for the scene. As you had to, you really had to, I mean…

RP: It was fun like seeing, you know, you seem very comfortable in yourself, but it was kind of

like a perfect foil, someone come in in that boardroom scene where Tyler is just so kind of self-
conscious, even when he’s kind of blowing up. And you’re just sort of so completely focused on

what you’re saying back to him. It was a nice little diecot (???) between them.

PB: It was a good scene to do, it was a very long day’s work, I remember that.

RP: Yeah, I remember shooting that about 11.30 at night.

PB: Yeah, by the time we got into the room with each other it was, you know, we’d been up since 6

in the morning.

RP: Drank 30 coca­cos.

PB: Yeah. But I enjoyed doing that scene with you, I enjoyed being that, the old groom. Emily and

yourself and 6000 screaming girls outside.

RP: ­­­­

PB: Allenn Coulter, our director, good man. Easy to work with.

RP: Definitely very easy. He was very trusting, very confident in who he’d cast and how they were

behaving. It was nice, very relaxed atmosphere, especially amidst all the craziness in all of the

days. I admired him keeping a really cool head about everything and ingoring all of the madness.

So yeah, he was great.

PB: And now you’re doing a period piece in London.

RP: Hm, I’m doing a film called Bel Ami with Uma Thurman and Christine Ricci, Kristen Scott

Thomas.

PB: Wow, you’ll get some beautiful ladies there. What period, what time period?

RP: It’s in the 1890s, in Paris.

PB: And now you got another, the vampires coming out?

RP: There’s one more. Which may be split into two, which is called Breaking Dawn, the end of the

year. And then it’s the whole thing done, after two and a half years the whole thing finished.

PB: That’s it, over, done. No more.

RP: Nope. It’s strange. And there’s no way to do it, there’s no more books. So unless they just make

it up.

PB: Well they can, I mean, they do it with the Bond movies, there was only 7 books I think by

Flemmings.

RP: Only 7 books?

PB: I think there was only seven books, yeah. There’s only seven books, but you know, what was

it, the Doctor No is the first one the Connery made and I think Connery, I don’t know how many he

made, he made five movies I think, then Roger Moore.

RP: So Connery did pretty much all of the actual movies, the actual books.

PB: Yeah. And then Roger did some. But by the time I got into the game they were all done, they

just made them up, so be prepared. I don’t think they gonna let you get away that easy man.

RP: I mean I think I’m getting too old, I can’t play 17 forever, I mean that’s the one, that’s the one

good thing.

PB: That’s true.

RP: I don’t think I can play a 17 anymore, like now.

PB: – move on man, keep moving on. That’s good. Thank you for listening to Robert and myself

talking about our movie, Remember Me, hope you enjoy, go see it and from me, Pierce Brosnan,

good night.

RP: Thank you very much for watching.

RP and PB Artist on artist

RP: Hello, én Robert Pattinson vagyok, ő pedig

PB: Pierce Brosnan

RP: És a MySpace Artist on artist műsorában vagyunk.

PB: Fantasztikus voltál a filmben, egyébként. A feleségemmel néztem és a kisfiammal, aki 13,

Delan (vagy hogy hívják), és a 26 éves fiammal Seannal és imádtuk.

RP: Mikor láttátok?

PB: Négy vagy öt hete.

RP: Én még mindig nem láttam a végső változatot, szóval nem szolgálhatok őszinte dicsérettel, de

amit a felvételen csináltál, az lenyűgöző volt.

PB: Köszi haver, nem, nem­nem, tényleg nagyon jó Robert, nagyon­nagyon büszke lehetsz

magadra. És arra is, hogy executive producer is.

RP: Tudom, mindenki erről beszél, úgy látszik ez lett a legfontosabb témája az egésznek. Pedig

nem voltam igazi executive producer, elég kellemetlenül is érzem magam szegény Nicholas miatt,

aki a hivatalos producer volt. Én csak azért voltam ebben, hogy megvédjem a vágást, mert eléggé

furcsa hangulatú egy film ez.

PB: Ez igaz.

RP: És nem volt az a hagyományos története sem és nem akartam, hogy rosszul reklámozzák, vagy

rosszul vágják.

PB: Jól tetted, szerintem gyönyörű egy munka lett, és szerintem jót fog tenni neked.

RP: Remélem. Kíváncsi vagyok, hogyan fogják értelmezni az emberek.

PB: Ez egy New York­i történet, Allen Coulter és én úgy döntöttünk, hogy brooklyni akcentusom

lesz, amit soha nem csináltam ezelőtt, szóval beleugrottam mindkét ír lábbal, fejjel előre, ha lehet

ilyet mondani. Rob, mi volt a kedvenc jeleneted? Melyik a kedvenc jeleneted velem? Melyik a

kedvenc jeleneted a filmben?

RP: Nem tudom. Szerettem ahogy improvizáltál a vacsora­jelenetben, viccesnek találtam. És

nagyon tetszett a nagy konfrontációs jelenet, tetszett, ahogy azelőtt vacsoránál, mielőtt forgatni

kezdtünk, megkérdeztem, hogy mit gondolsz a jelenetről, és csak annyit mondtál, hogy ‘csak a

fiatal az idős ellen’, mire én úgy éreztem magam, hogy most nagyobb csapdában vagyok mint

előtte, és arra gondoltam, ha te ennyire lazán tudod venni, én meg csak ott ültem és

túlbonyolítottam mindent.

PB: Ez igaz, tényleg túlbonyolítottad a dolgokat. Mindig a saját utadba álltál, csak hagyd a

dolgokat. De a végén sikerült, megcsináltad, nagyon is jól. De láttam, hogy felturbóztad magad a

jelenet előtt. Ahogy kellett is.

RP: Jó volt látni, ahogy te olyan biztosnak érezted magad a saját bőrödben, én meg a tökéletes

ellentéte voltam ennek, amikor a tárgyalóteremben Taylor szinte felrobban. Te pedig csak arra

koncentrálsz, hogy mit válaszolj. Érdekes ellentét volt a kettőnk között.

PB: Igen, jó volt csinálni azt a jelenetet, emlékszem, hosszú nap volt.

RP: Igen, kb 11.30­ig forgattuk az este.

PB: Igen, mire együtt a szobába kerültünk, és már vagy reggel hatkor keltünk.

RP: Megittunk vagy 30 kólát.

PB: Igen. De élveztem azt a jelenetet, jó volt az öregnek lenni. Emily, te, és vagy 6000 sikoltozó

lány.

RP: ­­­­

PB: Allen Coulter, a rendezőnk, jó ember volt, könnyű volt vele dolgozni.

RP: Mindenképp könnyű. Megbízott bennünk, biztos volt abban, hogy kit akar a szerepekre, és

hogy hogyan viselkedjenek. Nagyon jó volt, nyugis hangulat volt, még az egész külső őrület

ellenére is. Csodáltam azért, mert annyira hideg fejjel tudott hozzáállni a dolgokhoz és teljesen

ignorálta az őrületet. Szóval igen, nagyszerű volt.

PB: És most egy kosztümös filmben leszel Londonban.

RP: Igen, a Bel Ami című filmet csinálom Uma Thurmannel, Christina Riccivel és Kristin Scott

Thomasszal.

PB: Wow, nem semmi gyönyörű hölgyekkel leszel. Melyik korban játszódik?

RP: Az 1890­es évek Párizsában.

PB: Aztán lesz még egy vámpíros film?

RP: Igen, még van egy. Amit lehet, hogy kettőbe fognak szedni, Breaking Dawn a címe, év végén.

Aztán az egésznek vége, két és fél év és ennyi.

PB: Vége, kaputt, ennyi volt. Nem lesz több.

RP: Nem. Furcsa. És nem is lehet többet csinálni, nincs több könyv. Hacsak nem állnak elő

valamivel.

PB: Nos, ez még megtörténhet. A Bond könyvekből is csak 7 db van amit Flemmings írt.

RP: Csak hét?

PB: Azt hiszem csak hét, igen. Csak hét könyv van, az első a Doctor No, amit Connery csinált,

aztán ő még vagy ötöt csinált meg, aztán Roger Moore jött.

RP: Szóval Connery szinte az összes könyvet megcsinálta.

PB: Igen, aztán Roger is néhányat. Mire én képbe kerültem, a könyveket már megcsinálták, szóval

elő kellett állniuk valamivel, szóval készülj fel. Nem hiszem, hogy olyan könnyen megszabadulsz.

RP: Igaz, de szerintem kezdek öreg lenni, elvégre nem játszhatok egy 17 évest örökké, ez egy jó

dolog.

PB: Ez igaz.

RP: Szerintem már most se tudok egy 17 évest eljátszani.

PB: Tovább kell menni, mindig csak előre. Ez jó. Köszönjük, hogy meghallgattatok minket,

Robertet és engem a filmünkről, a Remember Me­ről, reméljük, hogy tetszeni fog, nézzétek meg,

és tőlem, Pierce Brosnan, jó éjszakát.

RP: Köszönjük, hogy velünk tartottatok.

Life – a film ismertetése a berlini fesztiválon

LIFE
Forgatási jegyzetek
Anton Corbijn rendező (A Most Wanted Man, The American, Control) bemutatja a LIFE című filmet, a See-Saw Films, a First Generation Films és a Barry Films produkcióját. A Luke Davies forgatókönyvíró (Candy) filmre vitt mű főszereplői: Robert Pattinson (Queen of the Desert, Maps to the Stars, The Rover, The Twilight Saga), Dane DeHaan (Kill Your Darlings, The Place Beyond The Pines), Joel Edgerton (The Great Gatsby, Warrior), Alessandra Mastronardi (To Rome With Love, Romeo and Juliet) és Ben Kingsley (Selfless, Iron Man 3, Hugo).
A filmet a Magnum fényképésze, Dennis Stock (Pattinson) és a színész James Dean (DeHaan) közötti barátság igaz története ihlette, amely akkor kezdődött, amikor Stock a LIFE magazin számára készített fotósorozatot a színészről 1955-ben.
Stock akkor egy koravén 26 éves volt, akinek az életébe berobbant James Dean, a szabad lelkületű filmsztár, aki megváltoztatta a populáris kultúrát: az öltöny helyett elterjedt a farmernadrág, a matiné hőseinek a szerepét átvették a tinédzserek szívét megdobogtató fiatalok. A LIFE magazin által adott megbízatásban a két főszereplő keresztülutazott az Egyesült Államokon Los Angelestől New Yorkig és tovább Indianába – ez az utazás megváltoztatta Stock életét, aki ekkor készítette el a korszak ikonikusnak számító képeit.
A LIFE producerei Iain Canning és Emile Sherman (Shame, Tracks) a See-Saw Filmstől és Christina Piovesan a First Generation Filmstől (The Whistleblower, Amreeka), valamint Wolfgang Mueller és Benito Mueller a Barry Filmstől. A filmet Torontóban és Los Angelesben forgatták. A filmet Charlotte Bruus Christensen (The Hunt, Far From the Madding Crowd) fényképezte, a vezető tervező Anastasia Masaro (The Imaginarium of Doctor Parnassus, Mama), a jelmeztervező Gersha Philips (House of Cards, The Whistleblower), a vágó Nick Fenton (The Selfish Giant, The Double) volt. A filmet a Telefilm Canada, a Corner Piece Capital LLC, a Film4, a Screen Australia, a Harold Greenberg Fund, Michel Merkt, az Union Bank, N.A. finanszírozta az eOne Entertainmenttel. A nemzetközi forgalmazásért a FilmNation Entertainment felelős.
Tartalom
Dennis Stock, a fiatal fotós James Deanről, a feltörekvő fiatal filmsztárról kell, hogy fotósorozatot készítsen. Stock komolyabban elkezd foglalkozni a témájával, hogy ne csupán egy legyen a sok megbízatása közül. Jimmy nem ellenkezik, és Stockot elsöpri az élet élvezete, a mókák és a lógás. Amikor éppen Dennist nem zavarja az alanya szenvedélyessége, akkor megpróbálja elkapni a tűnékeny Jimmyt, néha nem csak azért, hogy lefényképezhesse, hanem, hogy egyáltalán megtalálja. New York frenetikus, energiával teli világából visszatérnek a kezdetekhez – az indianai farmhoz, ahol Jimmy felnőtt – azért, hogy elcsípjenek valamit abból a világból, amelybe Jimmy gyökerei nyúlnak. Dennis úgy gondolja, hogy elkapja egy filmsztár utolsó pillanatait, mielőtt az megtörik; valójában az utolsó intim, egyszerű pillanatokat láthatja, amelyeket James Dean megélhetett. A két fiatal férfi között valószínűtlen barátság alakul ki, ahogy eljutnak Hollywoodból New Yorkba és végül Indianába.
A LIFE keletkezése
Több, mint fél évszázaddal halála után James Dean még mindig lenyűgözi a nézőket. Életét és halálát is legendák övezik. A See-Saw Films azonban nem arra vállalkozott, hogy szokványos életrajzi filmet gyártson akár James Dean legendájának éltetésére vagy elvetésére. A filmkészítők egy másik lehetőséget láttak meg az ikonban – egy történetet a barátságról és a kultúra megváltozásáról. Két művész találkozik a filmben: egyikük a sikeres, befutott fényképész, másikuk a lázadó színész a megdicsőülés és a tragédia keskeny határmezsgyéjén. Kettejük kelletlenül induló kapcsolata olyan bajtársiassággá fejlődött, amelyből megkaptuk az első képeket az új, elégedetlen fiatalságról és a filmcsillagok új fajtájából.
A történetet a vizsgált színész életét övező legendák mögötti valóság türelmes kutatása alapján írták. Iain Canning producer szerint „az ember azonnal izgatottá válik, amikor egy valós személy életéről forgathat filmet, de ez nem szükségszerűen jelenti azt, hogy valóban érdemes elmondani azt a történetet… Nagyon precíz háttérmunkán vagyunk túl, átfésültünk minden legendát és sztorit, megpróbáltuk kihámozni belőlük az igazságot. Mindezt úgy kellett tenni, hogy az eredmény érzelmekben dús és dramaturgiailag is érdekes legyen ahhoz, hogy egész estés mozifilmet készíthessünk belőle.”
Luke Davies végezte a kutatás oroszlánrészét, majd ő írta meg a forgatókönyvet is, amely végül a LIFE-t eredményezte. Előzőleg Luke már dolgozott együtt Emile Shermannal a See-Saw Filmstől Luke Candy című regényének filmre vitelekor, és ismerte Iaint és Emile-t. Luke saját története és írásai hozták össze a közreműködőket, és együtt találták ki, hogy keressenek egy művészt – színészt, zenészt, írót, fotóst – a következő filmjük témájának. James Dean is felmerült, és Luke vállalta, hogy elvégzi a háttérmunkát. „Minden egyes információmorzsán végigrágtam magam, ami csak James Dean kapcsán előkerült” – mondta Davies – „és végül előttem hevert egy rövid élet, nagyon széles nézőpontból.” Egy dolog emelkedett ki: Dennis Stock fotós utazása Deannel. Luke felvetette az ötletet a See-Sawnál. „Ez lesz a mi filmünk” – mondta Iain. Luke 2010-ben kezdte írni a forgatókönyvet. Az eredmény nem egy széleskörű, teljes életrajz lett, „inkább egy nagyívű történet egy fejezete.”
Luke tovább vizsgálta Dennis Stock munkásságát és James Dean híres, Times Square-en készült portréjának a történetét. Ezalatt számos emberrel beszélt személyesen is, köztük John Morrisszal, a Magnum ügyvezetőjével (Joel Edgerton játssza a filmben) és Rodney Stockkal, Dennis Stock fiával, aki a történet idején hét éves volt. Ahogy összeszedte az életrajzi elemeket, Luke észrevett egy alig rejtett lehetőséget: „Első szín, Los Angeles. Második szín, New York. Harmadik szín, Indiana” – mondta. „És az út Indianába olyan egy kicsit, mint visszamenni Jimmy múltjába. Indiana a mai napig megőrzizte a korabeli Amerika hagyományait és érezhető volt a feszültség a farm világa és a filmstúdiók között.” Davies úgy látta, hogy ez az „amerikai közgondolkodás egy elképesztő fordulata volt”, amelyet pont a fordulatkor kaptak el. Itt született meg az a világ, amelyből a hatvanas évek lázadásai kinőttek. „A srácok, akik tizennégy, tizenöt évesen megnézték a Rebel Without a Cause-t, önmagukat láthatták viszont a vásznon. Ez volt a későbbi kulturális változások előszele” – mondta Luke.
„Amikor a film címe került elő” – folytatta Davies – „az azonnal megszületett. Soha nem is gondoltunk másik címre.” Dennis Stock a LIFE magazin megbízásából dolgozott és a történet középpontjában azok a döntések szerepelnek, amelyek befolyásolják az ember életét. Davies szerint „Egy bizonyos értelemben a film mélyebben foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy miképp kellene a saját halandóságunknak befolyásolni azt, hogy a mának élünk. Egyszerre az élet ünneplése és James Dean halálának elégiája.”
Amikor összeállt az alapos háttérmunkával megtámogatott, jól megírt forgatókönyv, folytatódhatott a gyártási folyamat. Iain és Emile megkeresték Christina Piovesant – aki már dolgozott korábban a See-Saw Filmsszel – a film társfinanszírozása és a torontói forgatás ügyében. „Emile és Iain a legkreatívabb és legjobb látásmódú producerek között vannak. Iain alkotó és elbeszélő képességei lenyűgözőek. Számomra kiváló lehetőség volt két olyan producerrel együtt dolgozni, akik a szakmájukat ennyire magas szinten űzik” – mondta Christina.
A történet
James Dean történetét nehéz elképzelni Dennis Stock fényképei nélkül. A két fiatal férfit a véletlen sodorta egymás közelébe. Dean sokáig ellenállt a Stock-féle fotósorozat elkészültének, legalábbis addig, amíg valamiféle bizalom ki nem alakult a fotós és alanya között. Néhány hónappal később, amire befejeződött a Rebel Without a Cause és a Giant forgatása, Dean meghalt, amikor Porsche Spiderjével autóbalesetet szenvedett. Dennis Stock fényképei bekerültek a LIFE magazinba, a fotós óriási karriert futott be, amely a nyolcvanas éveiben bekövetkezett haláláig tartott. Dean pedig legendává vált. Ez a film ennek az emlékezetes fotótörténeti esetnek állít emléket. A LIFE Stock képei hátterét mutatja be, a képek mögötti rétegeket, amelyeket az Édentől keletre Times Squarebéli bemutatója előtt, James Dean pályájának felívelése elején tettek közzé. A film célja, hogy emberközelivé tegye azt a személyt, aki James Dean mitikus karaktere mögött volt, hogy bemutassa az önmagával vívódó fiatal színészt, aki ellenáll az iparág minden olyan igyekezetének, amely sztárt akart faragni belőle. A történet másik szereplőjét is megismerjük: a művészt és a krónikást a lencse, a hírnevet hozó eszköz mögött. A kettejük története összecseng a mostani, hírességekre épülő kultúrával, az előre gyártott elismertséggel és a mindenütt jelen lévő kamerákkal.
Annak a bizonyos 1955-ös fotós utazásnak az anyaga alapozta meg a James Deanről alkotott képet, ez az anyag hirdette a fiatalság feltörekvő kultúráját. A generációs szakadék egyre növekedett, de a LIFE-ban jelen lévő feszültség a két fiatal szereplő eltérő világnézetéből adódik. Iain Cannin szerint „James Dean katalizátor volt a populáris kultúrában, az emberek kezdték elfogadni, hogy a fősodortól eltérő életutat is választhattak. Ez jól tükröződött Dennis Stock karakterében, akinek addigra már saját családja volt, és mivel ez nem alakult túl jól, ezért amikor meglátta Dean karakterét, arra gondolt, hogy bárcsak visszautazhatna az időben.” Mindemellett Dennis nem volt képes a pillanatnak élni úgy, ahogy Jimmy tette. Stock az ötvenes évek konformista társadalmának igyekezett megfelelni, Dean pedig kényelmesen elutasította a szokásokat. Stock a társadalom által felírt recept szerint élt: házasság, karrier, gyerekek. Ennek ellenére elégedetlen volt. A házassága kudarcba fúlt, szülői kötelezettségei elől menekült, de a szokásos sikerhajhászással nem állt le, és végletekig a cége érdekeinek megfelelően cselekedett. Luke Davies rámutatott arra, hogy „Dennis annak a LIFE magazinnak a ragyogó fiatal fotósa, amelyet hetente harminc millió ember olvasott. Jimmy csak egy fiatal színész, aki már szerepelt néhány félórás tévéshowban, és éppen most forgattak le vele egy filmet, amely talán híressé tehette. Pontosan ez volt az a pillanat az időben, amikor Dennis volt a társadalmilag magasabb szinten lévő szereplő, nem pedig Jimmy, aki számára ez az eset egyfajta alku volt az ördöggel.”
A LIFE James Dean dilemmájával foglalkozik. A színész szakmai sikerre áhítozik, de egyúttal szeretné fenntartani önképét, és érzi „a Warner Brothers által kínált hírnév nyújtotta erőt és a többit, de nagyon ellentmondásosak ezek az érzései” – mondta Davies. Szüksége volt a lehetőségekre, de független is akart maradni, kívül akart maradni a celebritások világán. „Dennis tehát pontosan az a fajta alak, akitől távol akart maradni” – és ebben semmi értelmet nem látott a fotós maga: „miféle figura nem akarná, hogy a róla készült képeket a LIFE lehozza?” Davies „macska-egér játéknak” nevezte kettejük kapcsolatát. Súrlódás volt köztük. Dennis a szakmai lehetőséget látta meg, James pedig egy profi csapdát. A kulturális különbségek végigkísérik a cselekményt, ám a két ember barátságának története arról is szól, hogy a különbségek összeegyeztethetőek és ők ketten közös nevezőre jutnak. Végül egyfajta „kísérleti vonzalom” alakul ki közöttük, és „a film végére mindketten alaposan átgondolják azt, hogy miként folytassák életüket.” Canning hozzáteszi: „Ebben a történetben végignézhetjük, ahogy James Dean ráveszi Dennist arra, hogy megnyíljon a saját élete felé, és látjuk, hogy James hogyan képes kezelni az örök konfliktust Hollywoodban a művészet és az üzlet között.”
Canning szerint „teljesen más világban élünk azóta. A hírességek életének a dokumentálása radikálisan megváltozott azóta, hogy Dennis Stock fényképészként elkezdett dolgozni. A film egyfajta tisztelgés azelőtt a szabadság előtt, amely Stocknak és Deannek lehetővé tette a fotós utat L.A.-tól New Yorkon át Indianáig, csak kettesben, csak a fényképészetre figyelve. Nem volt minden annyira kiszámolva, mint ma, nem volt minden leszervezve és talán nem volt minden olyan bonyolult sem. Ebből a szempontból a jelent szembe is állítja a korabeli állapotokkal.” Canning szerint Dennis Stock szempontjából az utazás „arról szólt, hogy a fotó alanyának a lelkét örökítse meg, nem egy ellopott pillanaton keresztül, hanem egy olyan pillanatban, amely a megismerésé, az alannyal törődésé és a megértésé.” Ez a fajta munka tette ünnepelt fényképésszé Anton Corbijnt is.
Anton színre lép
Iain Canning egyik ihletője arra, hogy belevágjon egy akkora munkába, mint a LIFE, Anton Corbijn Control című filmje volt, egy életrajzi mű a Joy Divisionos Ian Curtisről. A kapcsolódási pontok nem értek itt véget. Anton elismert pályafutását a fotózásban kezdte, ezt a rockzene folytatta, ahonnan a zenei videókig és végül a mozifilmekig jutott el. Amióta megalapították a See-Saw produkciós cégüket, Iain és Emile többször dolgoztak együtt Antonnal és olyan együttesekkel, mint a Depeche Mode, a U2 és a Coldplay. Ahogy a James Dean-projekt fejlődött, természetes volt, hogy Antont akarták bevonni a munkába.
Iain szerint „számos közös ponton kapcsolódik a Control és a LIFE, Anton ugyanis mindkettő filmben bemutatott világnak a mélyébe lát, hiszen ezeket saját maga is alaposan ismeri.” Ez a közös pont a LIFE-nál a fényképészet és a fotós befolyása az alanyára. Anton ismerte jól, hogy milyen személyes és szakmai kapcsolatok alakulhatnak ki egy ilyen találkozásból, és a Control forgatásakor a saját történetéhez nyúlt vissza abból az időből, amikor Ian Curtist és a Joy Divisiont fotózta. Ő volt a tökéletes választás a LIFE rendezésére, mert „a történet egy fényképészről is szól, aki színészekkel, zenészekkel dolgozik, és megragadja a képein az alanyai lelkét és szellemét” – mondta Iain.
Christina Piovesan már dolgozott Corbijnnal Montrealban, amikor az Arcade Fire „Reflektor” című számához forgatták a videoklipet. Piovesan elmondta, hogy „órákat töltöttem Antonnal a kocsijában, ahogy kerestük a forgatásra alkalmas helyszíneket, és fantasztikus történeteket mesélt arról a rengeteg emberről, akikkel találkozott és akiket fényképezett.” Anton egy „világhírű fotós, aki úgy érezte, hogy a film valamennyire az ő saját életét mutatta be” – mondta a nő, aki szerint a film mélyen megérintette a rendezőt. „Emlékszem, ahogy beszélt Robhoz abban a jelenetben, amikor ő Stockként a sötétkamrában van, és éppen előhívja az ikonikus képet James Deanről a Times Square-en. Anton, ahogy magyarázta Robnak, hogy mit kell tennie, láthatóan nagyon felélénkült, érezni lehetett, hogy mennyire otthon érezte magát a helyzetben. Nagyon izgalmas volt látni, ahogy a saját szenvedélyéről beszélt Robbal.”
„Antonnál szerintem az pendítette meg a legmélyebb húrt, hogy a történet szerint egy fotós elmegy egy utazásra egy művésszel, és végül ő határozza meg ennek a művésznek a stílusát, az ikonográfiáját” – mondta Canning. Dennis Stocknak ez a munkája éppen Anton születési évére, 1955-re esett és Canning szerint Antonnak tetszett a gondolat, hogy egy fotós-színész kapcsolat akkor alakult ki, amikor az ő élete is elkezdődőtt. A csillagok együttállása nem is lehetett volna kedvezőbb.
Luke Davies elragadtatott volt, amikor Anton a fedélzetre lépett. Davies nagy rajongója a Controlnak, és rájött, hogy micsoda kapcsolat rejlik „Anton múltja és szenvedélye” és a LIFE között, hiszen „Anton fényképészként kezdte, és teljes mértékben beleélhette magát Dennis szerepébe.” Anton megjelenésével Luke úgy érezte, hogy a forgatókönyve jó kezekbe került. Dane DeHaan és Robert Pattinson is megerősítették, hogy tetszett nekik a Control és megbíztak Antonban. Dane szerint „Anton egy nagyon csendes ember, de nagyon aprólékosan figyel minden jelenetre, és úgy mehet az ember el a forgatás után, hogy tudja, mennyire csodálatos lesz a film.” Dane szerint a rendező nyugodt, biztató hangulatot teremtett a forgatáson, Robert pedig megjegyezte, hogy mennyire csodálja az „eleganciát, ahogy Anton filmet forgat. Tudja, milyen eredményt akar elérni.”
Anton eredetileg nem akart egy másik életrajzi művel foglalkozni, de az előző filmjeihez képest kevésbé sötét témát keresett, és Iain pont ekkor találta meg a LIFE „nagyon alaposan megírt forgatókönyvével.” Anton azt is hozzátette: „Stock végül is egy fotós volt, aki egy ismert, érdekes személyt fényképezett, aki ráadásul művész. Ez nagyjából ugyanaz, mint amit én csinálok.” Anton saját fényképészi pályafutása elején közeli munkakapcsolatba került Herman Brood rockzenésszel, aki azóta Hollandia leghíresebbje lett a műfajban. Anton fotói nagy szerepet játszottak Brood hírnevének kialakulásában, és azóta is barátok maradtak, éppúgy, ahogy Dennis Stock is James Dean barátja maradhatott volna, ha Dean nem hal meg oly hirtelen. Anton szerint „közel állt hozzám a történet, amelyben egy fiatal fényképész elindult valakivel, akinek a pályája aztán hirtelen felívelt és én hátramaradtam.”
Anton természetesen önmaga is híressé vált, de mivel ő a kamera mögött áll, inkább Stock karakteréhez érzi közel magát. (Még közös példaképük is van W. Eugene Smith személyében, aki a régi nagy mesterek egyike.) A rendezőnek tetszett a feladat és alá is írt mellette, annak ellenére, hogy nagyon szoros volt a beosztása – a LIFE kezdése előtt egy hónappal még az A Most Wanted Man-en dolgozott. „Számomra új volt, hogy két, egymáshoz ilyen közel álló filmet forgassak, de szerintem jó munkát végeztünk… nagyon különleges érzés volt.” Anton szemszögéből a film nem csak a James Deanről szóló anyag miatt volt érdekes: „Ez igazából ugyanannyira Dennis Stock története is. Az egészet jórészt az ő szemén keresztül látjuk… a hangsúly azon van, hogy ő miként élte meg az eseményeket, és hogy a két főszereplő barátságából ő mit tapasztalt.” A fotós és a színész megosztoznak a LIFE főszerepén. Anton rámutat, hogy „Jimmy és Dennis képesek voltak tanulni egymástól: Dennis megtanulta, hogy másképp nézzen a saját fiára, és James Deannek érdekes lehetett, hogy egy barátjának saját véleménye volt a dolgokról, nem pedig mindenre gondolkodás nélkül helyeselt. Stock egyértelműen nem az utóbbi típusú személy volt.” Mivel a film valós személyeket ábrázol, Anton elismerte, hogy nagy felelősséggel tartozott a dolgok pontos ábrázolása iránt, de a munkája egyúttal kreatív típusú is volt. „Természetesen közel kellett maradni a valós személyhez, de ez egyszerre egy film is. Egy filmben mindig keresi az ember a drámát, és a készítő nem próbál meg egy szörnyű embert        rendesként ábrázolni, vagy éppen fordítva. Megpróbáltunk mélységet adni a szereplőknek és megpróbáltuk bemutatni a motivációikat.” A rendező víziójának megvalósításához azonban nagy színészekre is szükség volt.
Casting
Robert Pattinson játssza Dennis Stockot, a fényképészt. A színész szerint számára nagyon vonzó volt a projekt, mert „érdekes történelmi időszakban játszódik és egy olyan erőteljes személyiségről szól, mint James Dean” – mondta. „Elég sokszor elolvastam a forgatókönyvet, mielőtt elvállaltam a szerepet.” Állítása szerint lenyűgözte, hogy „mennyire elegánsan, költőien meséli el a történetet.” Az is egy szimpatikus tényező volt, hogy egy saját korabeli színésszel dolgozhatott együtt, amikor összeült Luke Daviesszel és Anton Corbijnnal egy megbeszélésre. „A döntésem azonban nagyban függött attól, hogy kit szemeltek ki Jimmy szerepére” – tette hozzá Robert. Megjegyezte, hogy egy Anton-kaliberű rendező számára nem lehetett elég, hogy felvegyen valakit, aki hasonlított James Deanre, és nem is kötelezte el magát Stock szerepe mellett addig, amíg Dane DeHaan nem jött képbe. (Amikor felmerült, hogy ő maga is játszhatta volna James Deant, Robert csak nevetett: „Áh, nem. Egy millió év múlva sem. Dane sokkal bátrabb.”)
És ahogy Anton és a producerek tudták, hogy DeHaant akarták Dean szerepére, ugyanúgy meg voltak győződve arról, hogy Pattinsonnak kell kapnia a másik főszerepet. Anton így emlékszik vissza: „Rob elég hamar képbe került számomra, és miután találkoztunk, már senki mással nem akartam találkozni erre a szerepre.” A rendezőnek az is tetszett, hogy Robert és Dane „annyira különböző színészek, ami kiváló a két, egymással ellentétes szerep szempontjából. El lehet képzelni, hogy barátokká váltak a különbözőségük miatt, ami érdekessé is teszi a barátságokat – olyat tudsz nyújtani a másik félnek, ami nincs meg őbenne.”
Luke Daviest saját bevallása szerint a szereposztás bejelentése számára szinte álomszerű volt. Pattinsonnak a Rover-beli szereplését lenyűgözőnek nevezte, és tudta, hogy a színész kiváló választás Dennis szerepére. Dane DeHaan így kommentálta a hírt: „Nagyon tisztelem Rob bátorságát abban, hogy hajlandó ilyen filmekbe beleugrani. Folyamatosan egyre nagyobb kihívások elé áll, és örülök, hogy ebben a filmben együtt dolgozhattam vele.”
Iain Canning úgy nyilatkozott, hogy „Pattinson nem akar az a kifejezett matinébálvány maradni, és tényleg érdeklik azok a szerepek, amelyekben többrétegű, komplikált személyiségeket kell eljátszania. Nagyon érdekesnek tartom, hogy Robert Pattinson egy olyan fotóst játszik, aki lefényképezhetett valakit akkor, amikor az a sztárlét küszöbén volt, különösen azok után, ami vele magával történt az Alkonyat-filmek bemutatásakor.” Christina Piovesan is hasonlóan vélekedett a kérdésben: „Ez egy nagyon izgalmas dolog. Fiatal sztárként mindig is ő szerepelt a hasonló képeken, és most ő játszhatja az embert az objektív másik oldalán.”
Robert nagyon komolyan vette a szerepe fotós oldalát. „Rob fanatikusan mélyre merült a fotózás technikai részleteibe, hogy mindent helyesen csináljon” – mondta Iain. Robert maga így beszélt arról, hogy miként állt a szerepe szerinti művészeti ághoz: „Néhány hónappal a forgatás előtt elkezdtem fényképezni ugyanazzal a Leicával, ami Stocké volt.” A hagyományos fényképészetet haldokló művészetként írta le: „Van benne valami gyengéd a digitális fényképezéssel szemben, mert itt nem lehet erőltetni egy képet. Nem lehet úgy tenni, mint amikor az ember lő egy fotót az iPhone-jával, hogy majd később tesz rá egy szűrőt.” Robert elment a Leica londoni központjába is, hogy tanácsokat kérjen, erről azt mondta: „hosszú idő, amíg valaki megtanul egyáltalán elfogadható képeket készíteni, és az még sehol sincs a jó képektől.” Mégis igyekezett megérteni az általa játszott szereplő világát szakmai és személyes szempontból is.
Canning szerint „a szerepre felkészüléskor Robnak meg kellett birkóznia azzal a feladattal, hogy milyen fontos megérteni Dennis érzelmi állapotát abban az időben. Meg kellett értenie, hogy akkor egy huszonhét éves férfinak már illett letelepednie és egy bizonyos fajta életet élnie, ám Dennis Stock nem élte azt az életet.” Dennis a helyét kereste a világban. Canning fontosnak tartotta megjegyezni, hogy „Rob milyen nagy energiát ölt a szerepbe, az empátia és a sebezhetőség keverékét jelenítette meg abban, ahogy megformálta Dennis ellenállását a megállapodott, adott séma szerinti élettel szemben, valamint azt is, hogy érzelmileg milyen nehéz feladat jó apának lenni.” A szerep szerint Robnak meg kellett küzdenie a sikerért fizetendő árral és ezt mérlegelnie kellett az apaság általa felmért értékével.
Robert számára érdekes volt ez a konfliktushelyzet és Stock ellenállása a szülői szerepnek: „Tetszett, hogy Dennis Stockot meglehetősen rossz apaként állította be a sztori. Tekintet nélkül most a korszakra vagy James Deanre, általában egy filmben nem szerepel egy fiatalon apává vált személy, aki szerint a szülői feladatok korlátozzák őt a művészi tevékenységében, vagy abban, amivé válni akar. Ez a történet nagyon nyíltan és őszintén kezeli a kérdést a forgatókönyvben. Egy hétéves gyerek apjának lenni érdekes dolog, nem gyakori az én koromban.”
Dennis a saját szakmaiságát is megkérdőjelezi. Robert szerint „az átlag lesifotós felett állt egy lépéssel, és anyagi okokból kellett kommersz témákkal foglalkoznia, így semmi lehetősége nem volt a művészi énjét kibontakoztatni a munkájában. Megcsinálta, amit mondtak neki, és ez a légkör fojtogatta őt. Egy ideje már Los Angelesben élt, és kezdte úgy érezni, hogy elpocsékolja az életét. A harmincas évei felé közeledett, és még nem bizonyított, nem volt vagyonos, ráadásul New Yorkban hagyta a családját.” Ezzel egyidőben Robert azt is állítja, hogy Dennisnek egy másik fajta szakmaisága mégis létezett: „A világot még nem telítették a hírességekről szóló képek, így a LIFE magazinban megjelenők értéke nagyobb volt, ráadásul nem próbálták megalázni a sztárokat a képeken. Rajongtak értük és szerintem a fotók alanyai is jobban bíztak a fotósokban.”
James Dean bizalmát elnyerni azonban így is kihívás volt Dennis számára. Végül nagyon közel engedte magához, de ehhez idő kellett. A munka azonban meghozta gyümölcsét. Robert szerint „Dennis hamarabb rájött arra, hogy Jimmy milyen gyorsan híressé fog válni, mint Jimmy maga.” Ez a fotósnak óriási lehetőséget jelentett, bár Robert azt mondta, „szerintem Dennis legnagyobb problémája az, hogy nem tudta értékelni a saját munkáját. Jó képeket készített azelőtt is, hogy megismerte volna Jimmyt, de ezeket nem tartotta értékesnek és nem is halmozták el díjakkal értük.” A fotózás a szakmai elismerés lehetőségét hordozta magában, és ami nagyon fontos volt, személyes elismertséget is. „Jimmy megkedvelte a fotóst és elismerte a munkáját, ami által lehetősége nyílt Dennisnek, hogy újra művészként tekintsen magára, mert ő maga is tisztelte Jimmyt.”
Nem egy hasonmás
A stáb és a többi színész is egyetértett abban, hogy Dane DeHaan tökéletes választás volt James Dean szerepére – mégis, kellett némi rábeszélés, hogy a színész vállalja a szerepet. Anton így emlékezik vissza: „rengetegen akarták eljátszani James Dean szerepét, de az egyetlen, akivel én találkozni akartam, az Dane volt, aki azonban hallani sem akart a találkozónkról. James Dean a kedvenc színésze, és nem volt ínyére a gondolat, hogy a nyomdokaiba lépjen.” Dane, bár tetszett neki a forgatókönyv és tiszteli Anton munkásságát, bevallotta, hogy eleinte nem akarta vállalni a szerepet és hosszú idő volt, amíg ez az álláspontja megváltozott. „A forgatókönyvet nagyjából egy évvel a forgatás előtt már megkaptam, és amikor elolvastam, arra jutottam, hogy semmiképpen sem tudom ezt megcsinálni. Azt hiszem, ötször mondtam nemet, mielőtt végül beleegyeztem.”
Dane elmondta, hogy sokan meglepődtek a döntésén, mert egy remek szerepre kapott ajánlatot egy remek rendezőnél. Hogy lehetett az, hogy egyszerre volt lelkes a történet és a rendező iránt és elutasította a szerepet? A válasz Dane szerint az volt, hogy „túlságosan tisztelem és szeretem James Deant ehhez. Ő egy olyan személy, akit példaképemnek tartok, és nem hiszem, hogy akár önmagamat annyira megbecsülném, mint őt.” Dane gondolatait egy beszélgetés terelte új irányba: „Iain Canning elmagyarázta, miről szól a film és elmondta, hogy lehetőségem teremhet arra, hogy megmutassam, milyen volt az igazi James Dean. A többségnek csak elképzelései vannak róla, de ezek sokszor pontatlanok.” Ráadásul a mai generációban sokan nem is tudják, ki volt James Dean, tehát a film egy teljesen új közönség számára is bemutathatja őt.
Végezetül a történet jellege, a szerep jelentette kihívás és a színészet iránt érzett elhivatottság meggyőzte Dane-t. Meg is ijesztette kissé, de tudta, hogy ezáltal jobban kiteljesedhetnek a képességei és javul a színészi teljesítménye: „A lehetetlensége volt kihívó végül. Nem nagy öröm olyasmit csinálni, ami könnyű.” Mások meg voltak győződve, hogy a színész eddig is kiválóan teljesített.
Iain Canning úgy meséli, hogy „Dane DeHaan kezdetektől fogva a mi James Deanünk volt, és egyre nehezebben viseltük volna el, ha végleg visszautasítja a szerepet, mert ahogy több filmje jött ki, úgy győződtünk meg egyre jobban arról, hogy ő a mi emberünk.” A cél a legjobb színész megtalálása volt, és „nem akartunk abba a csapdába esni, hogy találunk egy tökéletes hasonmást.” Anton szerint igazából „Dane számára ez fizikai változással is együtt járt. Nagyon vékony fiú, mint a mai színészek általában, és ki kellett gyúrnia magát az ötvenes évek férfiainak a szintjére – ami közelebb áll egy farmer testalkatához – és nagyszerű lett az eredmény.”
Dane is említette a James Deanné válás fizikális kihívásait: „Tizenegy kilót kellett magamra szednem három hónap alatt. Saját edzőm volt, és rengeteget ettem, hogy a testalkatom hasonlítson.” Sarah Rubano volt Dane sminkese, akivel a színész már a Pókember forgatásán nagyon jó munkakapcsolatot alakított ki. „Megkérdeztem, hogy tudna-e belőlem James Deant faragni, és tudott!” – mondta Dane. Sarah figyelme mindenre kiterjedt a szem és a haj színétől (Dane szerint James Dean haja a legjobb hajviselet valaha a világon) a szemöldök ívén át a fülcimpák állásáig, hogy Dane külsőleg is teljesen hiteles legyen. „Körülbelül két órát kellett sminkeléssel töltenem, mielőtt egyáltalán a helyszínre mehettem.” Dane csak elismerően tudott beszélni Gersha Philips, a jelmeztervező munkájáról is: „sikerült neki a tökéletes összeállítást megtalálnia, szinte ugyanazokat a darabokat, amiket James Dean is viselt, mint a híres Times Square-i kabát, amit a filmben sokszor hordok. Sok ruhadarab egyenesen abból a korból való.” A sok erőfeszítés nem csak a közönségnek szólt: „Ha belenézek a tükörbe és látom, hogy pont úgy nézek ki, mint ő, az nagyon sok önbizalmat ad.” Robert Pattinson szerint DeHaan „tényleg átélte a szerepet. Dane alakításában megjelennek Jimmy jellemzői.”
A szerep azonban a fizikai tulajdonságoknál többet kívánt meg. Canning elmondta, hogy „Dane mindvégig megdöbbentően ugyanúgy néz ki, mint James Dean, de fontos volt számunkra, hogy a rá jellemző faragatlan, nyers szépséget is visszaadjuk a vásznon. Dane rendelkezett James Dean hangjával, fizikumával és stílusjegyeivel, ráadásul el tudta hozni nekünk Dean személyiségét is, ami igazi csoda. Nem karikatúrát játszik. Nem a filmekben megjelenő James Deant játssza, amelyek maguk is egy-egy szerep voltak James Dean számára. Megtalálta az igazi személyiséget a filmeken túl.”
DeHaan tisztában volt azzal, hogy egyszerre kellett a valós személyt és a legendát megjelenítenie: „Mindenkinek van valami elképzelése arról, hogy milyen ember lehetett. Bizonyos szempontból nagy felelősséget vállaltam azzal, hogy tiszteletben tartsam a legendát és egyszerre leromboljam a korlátokat és megmutassam, ki volt ő, nem pedig azt, amit a többség gondol róla. Ez egy kényes terület, ahol óvatosan kellett mozogni, mert az emberek, akik elmennek a moziba és megnézik a filmet, mind rendelkeznek egy előzetes képpel – ezekből is láthatnak felvillanásokat – de végül remélhetőleg tanulni is fognak valamit James Deanről.”
Dane egyetértett azzal az állítással, miszerint a LIFE nem egy szimpla életrajzi mű. „Két hetet mutat be James Dean és Dennis Stock életéből, de ez a két hét kritikus jelentőségű.” Dane szerint sokkal inkább jellemtanulmány, mint életrajzi film, és hozzáteszi: „Ebben az időben Hollywoodon és a saját szülővárosán kívül senki nem tudta, kicsoda ez az ember. Az Édentől keletre még nem jelent meg, a Haragban a világgalt és az Óriást le sem forgatták.” A LIFE-ban megjelenő James Dean a siker előtti utolsó lépcsőfokon áll, és Dane szerint „tudtam azonosulni azzal, hogy mit jelent a közelgő hírnév és az ezt kísérő vegyes érzelmi világ.” Az 1950-es évekhez képest az információ és a fényképek terjedési sebessége és hozzáférhetősége megnőtt a médiában, de Dane állítja, hogy „van, ami nem változott, és ami érdekes a film kapcsán, hogy a hírnév egy összetett dolog, különösen azoknak, akik alanyaivá válnak. A film különösen jól bemutatja, hogy ami kívülről fényes, tökéletes, új és izgalmas, azt a valóságban átélni egy igazi küzdelem.” A Dean iránti személyes kötődésről és a példakép pályájának megismeréséről így beszélt: „Három hónapomba telt, amíg végigolvastam mindent, ami csak a kezem ügyébe kerülhetett. Megnéztem egy sor interjút és rátaláltam egy szuper felvételre, amit akkor készített, amikor hazament Fairmountba Dennisszel. Egyike volt az elsőknek, akik rejtett felvételt készítettek, amikor felvette a beszélgetést a családjával az étkezőasztalnál.” Dane szerint a lehetőség, hogy ennyire alaposan felkészülhetett a szerepre, valóságos luxust, ideális helyzetet jelentett. Megkereste és meg is találta a legendák mögötti James Deant, azt az embert, aki befolyással volt Dennis Stock életére.
Dane így nyilatkozott a film középpontjában álló kapcsolatról: „Dennis különösen nagyívű pályát ír le a cselekményben, és Jimmy ennek egyfajta katalizátora. A két főszereplő tanul egymástól. Jimmy szintén sok változáson megy keresztül, és ezalatt a két hét alatt jön rá, hogy a család és az otthoni élete mennyire eltávolodik tőle, ebben a felismerésben pedig Dennis segíti.” Ezzel egyidőben Dennis „mindig a jövő miatt aggódik” és így vonzó számára Jimmy élj a mának-hozzáállása.
DeHaan szerint a LIFE egy „film két különböző, nagy kaliberű művészről, a találkozásukról, arról, hogy mi a közös bennük és mit tanulnak egymástól.”
Sir Ben Kinsley játssza Jack Warnert, a stúdió igazgatóját, azt az embert, aki James Dean színészi pályafutását tovább rendezhette volna. Christina Piovesan producer szerint a színész kiváló volt a szerepre, mert „olyasvalakit kerestünk, aki egyszerre karizmatikus és képes elnyerni a közönség szeretetét.” Warner szerepéről, arról, hogy egyszerre kellett benne megtestesíteni a hatalmas stúdióvezetőt és a mentort, és Dean reflexiójáról ezt mondta Iain Canning: „Jimmy nem akarja, hogy irányítsák, de nem tudja csak úgy figyelmen kívül hagyni Warner sikereit abban, ahogy felépített színészeket, rendezőket és filmeket. Az az igazán fantasztikus, ahogy Warner alakja egyszerre egy abszolút zsarnok és a nagybácsi, akihez szívesen fordul az ember tanácsért. Ben Kingsley könnyedén hozza mindkét karaktert, néha egyazon mondaton belül is.”
Dane DeHaan is tapasztalta ennek a hatását: „Sok szempontból érzem úgy, hogy Ben ijesztett rám annyira, hogy szerepeljek a filmben. A második vagy harmadik forgatási napon jártunk, és hirtelen ott voln Jack Warnerként, aki egy nagyhatalmú, félelmetes ember volt.” A hatás nem csak a jelenetben jelentkezett: „aztán véget ért a jelenet és Ben Shakespeare-t idézett a szünetekben. Nagyon rá jellemző volt, és nagyon lenyűgöző élmény. Különleges volt vele dolgozni.”
Joel Edgerton játsssza John G. Morrist, a New York-i Magnum Photo vezetőjét, aki segített összehozni Dennis Stock szerződését a LIFE-hoz James Dean fotózására. Luke Davies Edgerton személyes barátja, aki gyakran viccelt azzal, hogy Luke-nak is kellene egy szerepet vállalnia a filmben. Joel Luke-tól tudott a filmről és itt kezdődött az érdeklődése is a történet iránt, és végül úgy gondolta, hogy a forgatókönyv nagyon jól sikerült, az anyag pedig „lebilincselően kezeli a filmtörténet egyik legrejtélyesebb figuráját.” Joelnek az is tetszett, hogy a történet nem követi a legtöbb életrajzi film által felrajzolt ívet: „vannak ugyan kiváló kivételek, de számos életrajzi film olyan, mintha ugyanazt néznénk újra egy személy egész életére szóló bevásárlólistájáról” a formulaszerű felemelkedés, bukás és jóvátétel séma alapján. Tetszett neki a LIFE által mutatott megközelítés arról, hogy egy nagyon fontos részletre fókuszált, és a történet szerinte egyfajta tánc a hírnévvel. Joel ráadásul Anton munkájának rajongójaként bízott a rendezőben, hogy „jó csapatot állít össze, az eredmény pedig kellően esztétikus lesz, értően mesél el egy jó történetet.” Az Országúti bosszúból ismerte Robert Pattinsont („jó benyomással volt rám, kicsit talán félre is tolt” – mondta). Örömmel vállalta Morris szerepét, amelyet Canning mogorva, de kedves alakként jellemez, ezek olyan tulajdonságok, amelyeket Edgerton jól alakít a vásznon. Canning szerint Edgerton egyfajta jó bátyként és mentorként jelenik meg. Morris tudja a filmben, hogy „mikor kell nyomást gyakorolni Dennis Stockra és a többi Magnumos fényképészre annak érdekében, hogy saját magukhoz képest jól teljesítsenek. Joel alakítása alapján a néző jobban megérti a Magnum értékeit… nagyon maximalista, kiválóságra törekvő társaság volt” – mondta Canning, aki ezzel utalt a cég elkötelezettségére a fotóriporteri és fotóművészi szakma iránt.
Davies a valóságban is találkozott John Morrisszal és Joel rengeteg kérdést tett fel Luke-nak az általa játszandó szereplőről. Luke szerint kritikus fontosságú volt, hogy elkapják Morris központban álló személyiségét, ahogy tudatosan alakította a Magnum jelentőségét. Luke szerint John Morris volt az az ember, aki minden körülmények között kiharcolta az embereinek a jó lehetőségeket, és ezt Joel pontosan el tudta játszani. Morris segíti és egyszerre kihívja Dennist, reflektál Dennis előrehaladására, mert a fotósnak időről időre be kell jelentkeznie a főnökénél, és ezekben a beszélgetésekben látszik Dennis elszánt küzdelme és Morris értékelése. Iain szerint a szerep kulcsfontosságú a filmben, „mert ettől érezzük úgy, hogy Dennisnek el kell érnie valamit, nem csak önmagáért, hanem azért, hogy továbbra is megérdemelten legyen a Magnum fotósa.” A végén Morris minden tekintetben elismeri a munkát James Deannel.
Alessandra Mastronardi játssza az olasz származású színésznőt, Pier Angelit, akinek romantikus kalandja volt James Deannel. Feltűnő ez a szerep egy olyan filmben, amelyet alapvetően a két férfi főszereplő határoz meg. Iain Canning szerint nagyszerű volt látni azt az energiát és lelkesedést, amelyet Alessandra játéka szőtt bele a filmbe. „Ez egy fontos szerep és fontos, hogy jól játsszák el, ezért is volt szükségünk egy olasz színésznőre, mert ezzel akartunk valamit belecsempészni a történetbe a korabeli európai filmkészítésből és színészi világból.” – mondta Canning. A nő ellenpontja is a két főhősnek, de „meg is mutatja, hogyan játsszák a nagyok a játékot, ami párhuzamba állítható azzal, hogy mire volt James Dean hajlandó. Pier megértette, hogy ez a játék nem volt szükségszerűen rossz a színészeknek, hogy nem kellett passzív sztárnak lenniük.” Pier tudta, hogyan használja tudatosan a korábbi sikereit a karrierjében, és Iain szerint Alessandra játéka mutatja ezt a megértést. Olyan energiát vitt a játékába, amely teljesen másképp működött a Dennis Stockkal közös jelenetekben, mint a James Deannel közösekben. Érezhető a feszültség Pier és Dennis között, mert bizonyos módon mindketten tudták, mire lehet még képes Dean, hogy milyen potenciál volt benne.
A forgatás
A LIFE Los Angelesben, New Yorkban és Indianában játszódik. A forgatást 2014. február 18-án kezdték, elsődlegesen Torontóban és a vidéki Ontarióban. Később Los Angelesbe költöztek, ahol a Chateau Marmontban és a Pantages Theaterben forgattak, utóbbit átalakították, hogy a Csillag születik 1954-es vetítésének a helyszínére hasonlítson. A forgatást 2014. április 1-én fejezték be.
„Az egyik nagy kihívás az volt, hogy úgy alakítsuk a film képi világát, hogy az minél jobban párhuzamba kerüljön Dennis Stock munkásságával” – mondta Canning a film dizájnjáról. A film poézisével kellett szinkronizálni az eredeti képeket. Fontos volt, hogy a film ne kössön kompromisszumokat a pontosság terén, de ne sérüljenek az ikonikus fotók körülményei és az ehhez kapcsolódó érzelmek sem. Canning szerint „ennek érdekében elég pénzt kellett összehozni ahhoz, hogy a külsőségek és a hangulat érthető legyen, korhű és ellentmondások nélküli azok számára, akik összevetik a fényképekkel. Végül is, ez nem az a film, ahol a puska megjelenik a színpadon. Nincs benne gyilkosság.”
A film érzelmi konfliktusai az ikonok mögötti valódi személyek történeteiből származnak. Iain azt mondta, hogy „remélhetőleg sikerült úgy egyensúlyoznunk, hogy amikor az emberek megnézik a filmet, akkor azt érzik majd, hogy beléptek egy eddig ismeretlen világba, annyira intim közelségbe hoztuk a szereplőket.”
Anastasia Masaro, a film gyártástervezője így beszélt az előkészületekről: „ez a film a korábbiakhoz képest más volt számomra, mert itt valós személyekről volt szó és valós helyekről, akiket és amiket sokan ismernek és szeretnek világszerte. Ezt tiszteletben akartam tartani és egyúttal támogattam Anton művészi látásmódját is.” Anton azt mondta Anastasiának, hogy nem akart egyfajta idealizált ötvenes éveket látni. Igazinak akarta látni. „Az ő kompozíciói és keretrendszere kellett, hogy megadja a stílust. Építettem egy külön színsémát Los Angelesnek, egyet New Yorknak és egyet Fairmountnak (ami az előző kettő ötvözete).” Anastasia hozzáállása rengeteg kutatómunkát igényelt: „olvastam James Dean és Pier Angeli életrajzát és megnéztem egy sor filmet. Óriási halom referencia gyűlt össze, de úgy éreztem, hogy nem állhatok meg. A díszletes kollégámmal autóba ültünk és elhajtottunk Fairmountba, Indianába, Jimmy szülővárosába.” Ott találkoztak Marcus Winslowval, aki megmutatta nekik a Dean-család nagy, méltóságteljes birtokát és sok részlettel szolgált az épület 1955-ös külsejével kapcsolatban. A látogatás után a nő szerint „végül két házat választottunk, mindkettő ugyanazon a telken épült Ontarióban. Az egyiket a beltéri felvételekre használtuk, a másikat a kültéri és a csűrben felvett helyszínekhez.”
Marcus Winslow kinyittatta nekik a Fairmount Museumot is, itt megnézhették Jimmy néhány saját használatú tárgyát élőben, színesben. Anastasia szerint az utóbbi különösen fontos volt: „a referenciáink nagyrészt fekete-fehérek voltak. Ennek van egy bizonyos veszélye, az emberek azt hihetik, hogy régen minden fekete, fehér vagy bézs árnyalatú volt. Lefényképeztünk dolgokat, hogy tudjuk, a korabeli tárgyak fekete-fehérben milyen árnyalattal jelentek meg.”
Az indianai úton Anastasiáék meglátogatták Dave Loehrt is a James Dean Galleryben: „Ez is egy kis aranybánya volt, megnézhettünk egy sor képet Fairmount főutcájáról abban a korszakban, enélkül nem készíthettük volna el a saját változatunkat az ontariói Milbrookban. Megvolt neki egy sor eredeti kép is Dennis Stocktól.”
A tervezést nagyon gondosan felügyelték, de az időjárással ezt már nem tehették meg. Christina Piovesan a következőt mondta el a kanadai helyszíni forgatásról: „igazán izgalmas volt, amikor végre sikerült összehozni ezt a nagyszerű filmes csapatot, de valahogy akkor kezdtünk el dolgozni, amikor az elmúlt évtized leghidegebb telét éltük át Torontóban. Mínusz harmincöt fokokban forgattunk.” Az időjárás nagyon fontos tényező lett, különösen az Indianában játszódó kültéri jeleneteknél. Anton Corbijn szerint óriási kihívás volt a kemény körülményekkel megküzdeni.
Christina így emlékezett vissza a forgatásra: „Van egy sor jelenet, amit a farm környékén forgattunk, ezekben Rob és Dane korabeli, vékony ruhákat viselnek, míg a stábból szinte mindenki  tetőtől talpig be volt bugyolálva. Nagyon úttörő dolog volt tőlük, hogy vállalták a filmezést Antonnal ilyen brutális viszonyok között is. A körülmények azonban hiába voltak ellenségesek, a film során ez nem érezhető, ami megint mutatja, mennyire profik is a színészek.” A körülmények ellenére a színészek és a stáb is kitartottak. „Van egy bizonyos jelenet, amikor az állatok között vannak és James a bongón játszik, Dennis pedig fényképeket készít. Dane ujjai majdnem lefagytak, ahogy próbált játszani a bongón. Egy disznó és néhány tehén elszaladnak, aztán Rob szalad Dane után, és ez mind nagyon, nagyon vicces volt, miközben a stáb vacogott és fájdalmasan ácsorgott a hidegben.”
Szerencséjükre nem minden jelenet volt külső helyszínen. A gyártástervező azonban kihívásnak érezte, hogy pontosan reprodukáljon bizonyos helyszíneket. Az egyik a stúdió volt, ahol Dennis szintén készített egy sorozatot Jimmyről. „Felépítettük az Actors Studiot egy helyszínen, aztán kiderült, hogy akkoriban ezt a stúdiót éppen felújították, és Dennis itteni képei valójában a Malin Studióban készültek, a Times Square-en” – mesélte Anastasia.
Egy másik belső helyszín Dean lakása volt New Yorkban. Anastasia elmondta: „Jimmy lakását külön ínyencfalat volt rekonstruálni. Az a kevés kép azonban, ami először a kezünkbe került róla, Dennis Stock és Roy Schatt néhány felvétele volt, de mind csak ugyanarról az oldalról. Itt lépett be Russell Aaronson, a férfi, aki már negyven éve lakott ugyanott. Beengedett nagyon kedvesen, hagyta, hogy felmérjem a terepet, és itt derítettük ki, hogy az egyik helyiségben egy kis kályha is volt. Russell nagyon nagylelkű volt és egy csomó olvasnivalóval is ellátott.”
Luke Davies is számos tippet adott a berendezéshez: „összeraktuk, hogy volt egy zongora is a lakásban (látszik is némelyik képen). A többi részlet után csak olvasni és olvasni kellett, próbáltam minél többet hasznosítani az olvasottakból, például felraktam a falra Marcus néhány rajzát.”
Amikor a díszlet és a korhűség már rendelkezésre állt, akkor lehetett foglalkozni az operatőri munkával is. Anton Corbijn ezt mondta a film látványvilágáról: „Általában sötétebben látom a filmeket és sötétebb környezetet valósítok meg. Charlotte Bruus, a vezető operatőr azonban világosabb környezetet szeret, és érdekes volt ezt az oldalt is beengedni a filmbe.” Charlotte megjegyezte, hogy „imádtam Anton korábbi filmjeit és a stílust, amelyet képviselt.” Elmondta, hogy mennyire érdekli mindkettőjüket az emberi sorsok alakulása, a személyiségek és a fejlődésük. Anton szerint „ez a filmem is magányos farkasokról szól, mint a többi, de ezúttal ketten vannak a középpontban. Megduplázódom” – nevetett fel. Charlotte-ot hasonló témák vonzzák, de elmondta, hogy különböző háttérrel érkeztek: „én a mozgókép világából, Anton az állóképéből érkezett, és érdekes volt, ahogy kihívásokat támasztottunk egymás elé.”
Dane DeHaannak is feltűnt ez az együttműködés: „Antonnal nagyon érdekes dolgozni, mert fotós múlttal rendelkezik, és most olyan csodálatosan tudott együttműködni az operatőrrel, amilyenre talán még sosem láttam példát. Nagyon sok időt töltöttek a felvételek előkészítésével és a részletek megvitatásával, és ezt jó érzés volt látni.”
Charlotte elmondta, hogy megpróbáltak hűek maradni az igazi 1955-ös látványvilághoz. A világításnak rá kellett mutatnia arra, hogy „egyfajta dokumentarista módon a jelenetekben James Deant és Dennis Stockot a való életükben látjuk, és nem azt a képet, ahogy a filmjeiben James Dean megjelent.” Charlotte-nak és Antonnak nem volt sok ideje felkészülni a forgatás előtt, de „megtartottuk azokat az alapvető megbeszéléseket, ahol eldőlt, hogy milyen színeket fogunk használni, milyeneket fogunk elkerülni és a használt színek milyen tónusúak legyenek.” Szenvedélyesen kezelték a forgatást, a korszak és a Dennis Stock által legszívesebben használt 35 mm-es objektíveket is figyelembe véve. „Anton 35 mm-en akart forgatni, ami nagyon jó a valószerű képi világhoz.” Úgy érezték, hogy a filmmel lehetne legjobban visszaadni a kívánt moziszerű hatást, végül azonban anyagi okokból digitális Alexa kamerákat használtak. Így is megpróbálták azonban visszaadni a korabeli világot: 1955-ből származó, régi lencséket kerestek elő, hogy elérjék a kívánt hatást, ha arról volt szó, hogy ennek lehetett jelentősége. Végül, ahogy Charlotte mosolyogva mondta, „nagyon sok energiát vett igénybe ez a rengeteg régi fénykép”!
Rövid életrajz – Robert Pattinson, Dennis Stock szerepében
Robert Pattinsont leginkább az Alkonyat-sorozatban alakított vámpír, Edward Cullen szerepéből ismeri a közönség. Legutóbb David Cronenberg filmjében, a Térkép a csillagokhozban szerepelt Mia Wasikowska, Julianne Moore és John Cusack mellett, valamint David Michôd Országúti bosszújában Guy Pierce-szel. Mindkét filmet a 2014-es Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be. Pattinson nemrég fejezte be Werner Herzog rendező Queen of the Desert című filmjén a forgatást Nicole Kidman oldalán.
Pattinson 19 évesen került a filmipar látóterébe, amikor a Harry Potter-sorozatban játszotta Cedric Diggoryt, a Hogwarts hivatalos képviselőjét a Triwizard Tournamentben a Harry Potter és a tűz serlegében, Mike Newell rendezőtől.
Pattinson volt a főszereplője a Don DeLillo Cosmopolis című könyvéből készült azonos című adaptációnak, amelyet David Cronenberg rendezett. Szintén főszerepet kapott a New York Times bestseller-listás Vizet az elefántnak c. regény adaptációjában, ahol Francis Lawrence rendezővel, valamint olyan színészekkel forgatott, mint Reese Witherspoon és Christoph Waltz. Korábbi főszerepe volt Allen Coulter rendező Emlékezz rám! c. drámájában, Pierce Brosnannel, Chris Cooperrel és Emilie De Ravinnel. Pattinson volt a főszereplője Guy de Maupassant Bel Ami c. regényének filmes változatában, ebben egy fiatal újságírót alakított, aki előremenetelét a város leggazdagabb és legbefolyásosabb női társaságán – Uma Thurman, Kristin Scott Thomas és Christina Ricci alakításai – keresztül éri el.
Pattinson filmes pályafutását Uli Edel Sword of Xanten című filmjével kezdte, ahol Sam West és Benno Furman voltak a főszereplők. Megjelent a How to Be-ben Oliver Irving rendezése alatt, amely megnyerte a Slamdance Fesztivál Special Honourable Mention For Narrative Feature díját. Pattinson alakította Salvador Dalít a Little Ashes-ben, amelyet Paul Morrison rendezett. Televíziós filmjei közül említésre méltó a The Haunted Airman, a BBC megrendelésére.
A Barnes Theatre Group tagjaként Pattinson volt a főszereplő Thornton Wilder színdarabjában, az „Our Town”-ban. További színpadi megjelenései között voltak szerepek az Anything Goes-ban, az Egy tiszta nőben és az OSO Arts Centre-ben előadott Macbeth-ben.