Robert Pattinson álomfoglalkozása




Max hangon hallgattam, de egyszerűen nem megy, nem hallom, mellette a windows hibaüzenete szétrobbantja a fejemet, olyan hangos, de ez egy szar azzal, hogy egyik sem a mikrofonba beszél.

How d’the prize go, good? (Milyen volt a díjátadó, jó?)
What? (Mi?)

The prize earlier, great! (A díj, korábban, szuper voltál!)
(inaudible response) (érthetetlen)

So Rob, if you don’t mind… You’re not drunk pretty good, right? where would you take me?
For I know, maaan…

Ezt sem érteni rendesen. Nyilván arról kérdezi, hogy nincs-e nagyon berúgva, és arról, hogy hová vinné magával.
Where would you take me?
Some P???
Ezt még annyira sem értem. Valami P betűs helyről viccelnek, de ezeket a belsős dolgokat nem hiszem, hogy lehetne érteni úgy, hogy az ember nem naprakész.
What was your first job ever? Before acting. (Mi volt az első munkád? A színészkedés előtt.)
Throw the paper out – I did … for about 10 years. I was waiter for a bit, then I got fired. I dropped a bottle of wine on someone’s head. I was a waiter for years. It’s kind of my dream to go back and be a waiter. My favourite job.
(Újságot hordtam ki, valami tíz évig. Aztán pincér voltam egy ideig, amíg ki nem rúgtak. Egy üveg bort ejtettem valaki fejére. Évekig voltam pincér. Kicsit arról is álmodok, hogy visszamegyek és újra pincér leszek. Az volt a kedvenc munkám.)
You smell great, are you wearing Dior? (Szuper illatod van, Diort használsz?)
I must admit, this is my natural musk. (Be kell vallanom, ez a természetes kisugárzásom.)

It was great meeting you again, thank you! (Nagyszerű, hogy találkoztunk, köszönöm!)

Advertisements

Robert Pattinson Torontó 2014. szeptember 12 TIFF MTTS

I: So I just spoked to David Cronenberg this morning and he spoke so highly of you, and this is the second time now you two working together, right? So what is it about his work or him that you keep, you know, you really just wanting to work with him all the time?
RP: I mean, mainly, just doing Cosmopolis kind of changed how I feel about, what I wanted to do for a couple of years, just in terms of believing in yourself a little bit, I don’t quite, I don’t really know how, it’s something about his confidence on set, I just makes you, I don’t know, it makes you wanna get that hit again, when you’re working with (him).
I: What kind of a director is David Cronenberg? As someone who’s worked with him twice?
RP: It may just be to do with his experience and confidence, but he very openly says he doesn’t particularly knows exactly how he wants to tell the story or make the movie at the beginning of the movie and allows it to kind of develop very organicly which
I: Is that scary for an actor, or is it?
RP: Yeah, it is really weird, I mean, and doing, especially with Cosmopolis, such a wordy script, and I didn’t do a single day of rehearsal or even talked about it at all. On the weekend before I just kind of, I thought, I assumed he thought like I knew what I was doing, and he was like ’Hey, you wanna talk about it?’ and he’s like yeah
I: Just do your thing
RP: Yeah, just let’s see what happens for the first take. He genuinely lets things develop on their own pace. And it was the same on this as well.
I: The movie is more than just a testimony about fame, so what are you hoping that audiences will get from this movie after they depart?
RP: I don’t know, I mean, I think it’s quite sort of savage-y, funny and I don’t know, I think, to be honest, everyone’s saying it’s so sort of bleak and dark, in the same way people say Cosmopolis was as well, but I think it’s actually quite sympathetic. I think Julianne’s performance was amazing, and so detailed and it’s one of my favourite thing she’s ever done.
I: It’s nice to see you go after — a little bit
RP: Yeah, she’s like the best at doing. That woman in reality is a reason she wouldn’t have any friends. Absolutely despicable and unbearable to bare on, because of just, Julianne’s charisma, I mean, you don’t hate her at all.
I: Yeah, I know. The mortality of fame is I would say at the core of this movie and as someone who’s hugely famous in your own righ, what’s your take on it and the obsession that our culture has with fame?
RP: I don’t know, I think it’s just about identity I think, the more people — 3:01 because they don’t know what they’re supposed to be doing, I mean also, I think young people as well, I think it’s very clever marketing people have made it out that it’s the only way you can make any money anymore.
I: Oh, God!
RP: And when you see people say that that poll in which schoolchildren’re saying that you could be the head of a fortune five hundred company like, win Noble prize or be an assistant of a celebrity and like 75% of people said the assistant of a celebrity, it is like, absolutely crazy, that highschool children, I mean someone has marketed this very-very well.
I: Right. Well as a young person yourself, fame and validation can be mutual exclusive, so how have you, Robert, managed to kind of stay away from that kind of thinking, because just from the speaking you’re a very grounded, normal human being, right?
RP: You’ll get no validation out of fame, at all.
I: What do you get?
RP: I don’t know, you can allow yourself to have a sort of odd sense of self-importance or it depends how you use it, it is so weird to the I think the person who has it, because you can make someone really happy and you don’t actually know why making them feel like
I: Right, just by signing a piece of paper.
RP: I know. And it is just kind of psychologically quite troubling.
I: Lastly, you know, you filmed a number of movies in Canada, Vancouver as one, so now you feel like as a little bit of home for you, Canada a little piece of your heart?
RP: Definitely, I love Canada, especially in the summer, even though I keep coming back every winter. I love shooting in the summer, I wanna do something else here in the summer.
I: Good, we’re looking for having you back. Nice to see you, congratulations on the movie.
RP: Cheers, thank you.

I: Ma reggel beszéltem David Cronenberggel és nagyon elismerően beszélt rólad, ez a második alkalom, hogy együtt dolgotatok, igaz? Mi van a munkájában vagy benne, hogy mindig vele akarsz dolgozni?
RP: Főleg az, már a Cosmopolisnál is, hogy megváltoztatta, hogy éreztem, mit akartam csinálni az elmúlt pár évben, csak abból a szempontból is, hogy kicsit jobban bízzak magamban, és nem tudom hogyan, de van valami a forgatáson lévő önbizalmában ami arra unszol téged, hogy megint megérezd azt a bizonyos dolgot, amikor vele dolgozol.
I: Milyen rendező David Cronenberg? Olyan valaki számára aki már kétszer dolgozott vele?
RP: Lehet, hogy az egész csak a tapasztalata és az önbizalma, de nagyon nyílt azzal kapcsolatban, hogy nem igazán tudja, hogyan akarja elmondani a törénetet, vagy megcsinálni a filmet a filmezés elején, és csak hagyja, hogy organikusan fejlődjön a maga módján.
I: Nem ijesztő ez egy színész számára?
RP: Igen, nagyon furcsa, főleg a Cosmopolis esetében, ami annyira szavas forgatókönyv, és egyetlen napot sem próbáltam előtte, még csak nem is beszéltünk róla. A forgatás előtti hétvégén azt gondoltam, hogy ő úgy hitte, hogy én tudtam, mit csinálok, aztán megkérdeztem ’Hé, akarsz beszélni róla?’ mire ő
I: Csak csináld a dolgod.
RP: Igen, csak lássuk, mi történik az első felvételen. Őszintén hagyja, hogy a saját tempójában alakuljanak a dolgok. És ezen a filmen is ilyen volt.
I: A film több, mint bizonyság a hírnévre, mit remélsz, mit fog belőle nyerni a közönség?
RP: Nem tudom, elég kegyetlenül vicces és nem is tudom, őszintén szólva, mindenki azt mondja, hogy olyan sivár és sötét, úgy, ahogy a Cosmopolisról is mondták az emberek, de szerintem rokonszenves. Julianne előadása szerintem lenyűgöző volt, annyira részletes, és ez az egyik kedvencem tőle.
I:
RP: Igen, szinte abban a legjobb. Az a nő a valóságban, egyértelmű, hogy nem lennének barátai. Teljesen hitvány és lehetetlen elviselni, de Julianne karizmája olyan, hogy egyáltalán nem tudod őt utálni.
I: Igen, valóban. A hírnév halandósága, azt mondanám ez a lényege a filmnek, és olyan valaki számára mint te, aki elképesztően híres a saját jogod alapján, mit gondolsz róla és arról a megszállottságról amit a mai kultúra tulajdonít a hírnévhez?
RP: Nem tudom, szerintem az identitásról szól az egész, és sokan csak nem tudják, hogy mit is kellene tenniük, és a fiatalok is, szerintem csak nagyon okos marketingesek találták ki az egészet, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy pénzt csinálj.
I: Te jó ég!
RP: És amikor látsz ilyen kérdőívet az iskolás gyerekek körében, ahol az a kérdés, hogy ha lehetnél egy 500 fős cég vezetője, vagy nyerhetnél egy Nobel díjat, vagy még valami, vagy egy híresség asszisztense, és a válaszadók 75%-a azt mondta, hogy egy híresség asszisztense lenne, teljesen őrületes, hogy középiskolások , úgy értem, valaki nagyon jól marketingel.
I: Igen. Te, mint szintén fiatalember, a hírnév és elismertség lehet közös nevezőn, szóval te, Robert, hogyan tudtál távol maradni ettől a fajta gondolkodástól, mert már csak a beszédedből is az jön le, hogy két lábbal állsz a földön és egy normális ember vagy, igaz?
RP: A hírnévből nem kapsz semmilyen elismerést.
I: Akkor mit kapsz?
RP: Nem tudom, megengedheted magadnak, hogy legyen egy furcsa önhittséged, de attól függ, hogy hogyan használod, annyira furcsa szerintem annak, akinek ez megvan, mert valakit nagyon boldoggá tudsz tenni, és nem is tudod, hogy mivel is
I: Igaz, már csak egy papír aláírásával is.
RP: Pontosan. Lélektanilag elég zavaró.
I: Végül pedig, már forgattál pár filmet Kanadában, Vancouverben is, szóval érzed úgy, hogy most már egy kicsit itthon vagy itt, Kanada egy kis része a szívednek?
RP: Mindenképp, imádom Kanadát, főleg nyáron, bár eddig még csak télen jöttem mindig vissza, de szeretnék valamit itt forgatni nyáron is.
I: Helyes, akkor várunk vissza. Örülök, hogy találkoztunk, gratulálok a filmhez.
RP: Köszönöm.

Cannes 2014 Kinowetter interjú

I: Let’s talk about the Rover and the fact that this is not a comfort zone kind of performance. No one can accuse you of staying in your comfort zone, right?
RP: Yeah, hopefully. Actually, weirdly kinda it is my comfort zone. I feel very-very comfortable being filthy all the time. It’s kind of who I am.
I: What were the most, you know, big challenges of this, you know, there is the speech challenge, the body language challenge, there is the out of this world challenge, what was the most fun for you and the most challenging?
RP: I think all of it was pretty fun, weirdly wasn’t that much for challenge, I felt kind of more free on this than I had on anything. I mean, basically my character doesn’t have any kind of constraints. And also just the language of the script it’s so loose, you could have played it in a million different ways, and I think David Michod didn’t particularly know what exactly he wanted as well, so he kind of just let me do whatever I wanted. Which was kind of amazing, it was really nice.
I: And you had, you know, scary Guy Pearce, who just doesn’t utter many words, but when he does, you kind of listen. So tell us about that, you know, kind of great tennis performance you play alongside each other.
RP: He’s such a strong actor, but also his character is so kind of dominant, that I think in a lot of ways I just had to be a kind of ragdoll to him and he’d just thrown me around everywhere. It made everything easier, just an incredibly easy job to do. But yeah, he’s definitely a force to be reckoned with in it.
I: Yeah, I do like him a lot, I just had interviewed him now. How do you feel about, now that you’re a seasonal Cannes celebrity, the good and bad, what do you like and dislike about it?
RP: I’ve always loved Cannes since the, I remember I came here for the first, what was I here for, I think Remember Me or something, just to promote it. I know I kind of liked the excitement, it’s not really like any other festivals, there’s an air of glamour to it. The movies they play here, they were all, they’re not really movies, they’re also designed to be like an experience, when you go and see a Cannes movie it’s kind of, should be almost overwhelming. It just feels different to other festivals. But, I’m really-really excited, I kind of decided after Twilight, I just wanna get every single movie I do to Cannes. That’s the only place I’m really looking to get them into.
I: Well you have two of them and with very visionary (??) filmmakers, so how much is that defining your career at the moment, the filmmakers you associate with?
RP: That’s basically my only idea about how to have a career. I’m basically trying to recreat my DVD shelf from when I was 17. I’m just sort of ticking off filmmakers. But it’s just so much easier to work with people who have, they’re very ambitious and they know exactly what they want and they’re all, I don’t know, they’re just very-very confident, every single filmmaker I’m working with now, and it just makes your job easier. A lot easier.
I: Tell me about easier, as opposed to Twilight less of a scream momenter or do people scream for you everywhere you go just because of – does it get easier? Cause because you’re on the s— side (3:20), this is not something you wake up wanting every morning.
RP: Yeah, there’s not so much screaming. It’s funny, I think for some reason every single time I go in and out hotel here no one’s recognizing me. I got like two or three screams as I was leaving today I was like ’Oh, thank God! Hi, hey guys!’ Embarrassing. It’s terrible.
I: —- Hey, you go up the — twice. Embrace yourself for screaming. Do you like that kind of atmosphere going up the carpet, being with the team, it’s a little bit surreal all this going up and down.
RP: No, it’s amazing, I think at other premiers everyone arrives seperately and you just, I don’t know, you don’t get that communal aspect, you don’t get to appreciate everything as a team and it’s such a team effort to make a movie. I love that, I love that everyone sits together to watch it as well. And it’s JUST the film, the people who worked on the film, you can’t have guests or anything. I like all the rules in Cannes. They’re worth it.
I: Who is next on your to-do list of directors you wanna work with? Have you made a list? In your head?
RP: I kinda have them, I’m gonna do movies with them too, hopefully I’m gonna do a movie with Harmony Korine the end of the summer
I: Spring breakers 5?
RP: I’m working with my friend Brady Corbet, who’s got five movies here, or something ridiculous, and then Olivier Assayas at the end of the year. And then James – afterwards.
I: Beszéljünk a Roverről és arról, hogy ez nem éppen a komforzónába tartozó szerep. Senki sem vádolhat azzal, hogy a komfortzónádban maradsz, igaz?
RP: Igen, remélhetőleg. Igazából, furcsa módon, ez az én komfortzónám. Nagyon-nagyon kénylemesen érzem magam azzal, hogy állandóan koszos vagyok. Ez vagyok én.
I: Mi volt a legnagyobb kihívás? Itt volt elvégre a beszéd, a testbeszéd használata, az e-világon-kívüli érzés, mi volt a legjobb szórakozás és mi volt a legnagyobb kihívás számodra?
RP: Szerintem az egész jó móka volt, érdekes módon nem volt olyan sok kihívás, sokkal szabadabbnak éreztem ezt, mint bármi mást. Elvégre tulajdonképpen a karakteremnek sincs semmilyen korlátai. És a forgatókönyv nyelvezete is szabad volt, millió módon el lehetett volna játszani ezt a szerepet és szerintem David Michod sem tudta pontosan, hogy milyennek akarta, így csak hagyta, hogy azt csináljam, amit csak akartam. Ami lenyűgöző érzés volt, nagyon jó volt.
I: És ott volt az ijesztő Guy Pearce is, aki nem beszél sokat, de ha megszólal, akkor nagyon is odafigyelsz. Beszélj egy kicsit erről, milyen volt ez a nagyszerű teniszmeccs kettőtök között?
RP: Guy egy nagyon erős színész, de a karaktere is dominánis volt, szerintem elég volt, hogy egy rongybaba legyek mellette, akit tudott ide-oda dobálni. Ez mindent megkönnyített, elképesztően könnyű munka volt. De igen, ő mindenképp egy olyan erő, akivel számolni kell.
I: Igen, nagyon szeretem őt, épp most interjúvoltam meg. Hogy érzed magad mint egy igazi időszakos cannesi híresség, a jó és rossz oldala, mit szeretsz és mit nem szeretsz benne?
RP: Mindig is imádtam Cannest, emlékszem az első alkalomra, amikor ha jól emlékszem a Remember Me miatt voltam itt, azt reklámoztam. Már akkor is tetszett az izgalom, nem olyan volt, mint a többi fesztiválon, itt van varázslat is.  És a filmek amiket itt játszanak, azok nem is igazán filmek, hanem kísérletezésre lettek tervezve, amikor elmész megnézni egy cannes-i filmet, akkor az szinte ellenállhatatlan. Egyszerűen más érzése van, mint a többi fesztiválnak. De nagyon-nagyon izgatott vagyok, a Twilight után úgy döntöttem, hogy megpróbálom az összes filmemet eljuttatni Cannes-ba. Ez az egyetlen hely, ahová igazán el akarom juttatni őket.
I: Nos, most kettő filmed is van, két igazán mesteri rendezővel, mennyire határozza ez meg a karrieredet, az, hogy kikkel dolgozol?
RP: Nagyjából ennyi elképzelésem van a karrieremmel kapcsolatban. Tulajdonképpen csak próbálom átalakítani otthon a DVD polcomat abból az időből, amit 17 évesen állítottam össze. Csak kipipálom a rendezőket. De sokkal egyszerűbb olyan emberekkel dolgozni, akik ambíciózusak és pontosan tudtják, hogy mit akarnak, és nem is tudom, csak nagyon-nagyon magabiztosak és minden egyes filmkészítő akikkel most dolgozom, ilyenek, és ez sokkal könnyebbé teszi a munkát. Sokkal könnyebbé.
I: Mesélj csak a könnyűről, a Twilight után most kevesebb sikítások kapsz, vagy még mindig sikongatnak, ha meglátnak? Mert gondolom ez nem olyan, amit valaki minden reggel meg szeretne kapni.
RP: Igen, már nincs olyan sok sikítás. Vicces, bármikor ki vagy be megyek a hotelbe, senki sem érdekel, de ma amikor kijöttem, kaptam két-három sikítást, mire én ’Oh, hála az égnek! Hello, szevasztok!’ Zavarba ejtő volt. Szörnyű.
I: Készítsd fel magad a sikolyokra. Szereted a szőnyegen való fel-le vonulás hangulatát? Elég szürreális lehet, nem?
RP: Nem, lenyűgöző. Más premiereken mindenki külön-külön érkezik, és nem is tudom, nincs meg az az közösségi érzés, nem tudod csapatként értékelni a dolgot, pedig a filmkészítés igazi csapatmunka. Imádom azt, hogy itt mindenki együtt van, együtt nézzük a filmet, csak azok, akik részt vettek a film készítésében, nem hozhatsz vendégeket, vagy ilyesmi. Szeretem a Cannes-i szabályokat. Jó szabályok.
I: Ki a következő rendező a listádon akivel dolgozni szeretnél? Van ilyen lista? A fejedben?
RP: Mondhatjuk, hogy igen, dolgozni is foguk velük, remélhetőleg lesz egy filmem Harmony Korine-nel
I: Spring breakers 5?
RP: Aztán dolgozok még a barátommal, —, akinek most legalább öt filmje is van itt, elképesztő, aztán ott van még Olivier Assayas, akivel az év végén fogok dolgozni. Utána pedig James(ki is fogja rendezni a Lost city-t?) valakivel.

 -twmmy-