France2 Cosmopolis

I: On parle pour Cannes pour retrouver de film de David Cronenberg, un virage important pour ce jeune que me diant déja dulé aprés sa participation á la saga Twilight, il present ce soir Cosmopolis. Bon soir, Robert Pattinson! Merci d’erte avec nous!
RP: Thanks for having me!
I: D’abord, une questionne – vous le compromderai bien sur, et sans –, dans toutes les interviews David Cronenberg vous appelle Bob Pattinson – on doit vous appellez Robert ou Bob?
RP: I haven’t heard him say that, yeah. J’ai décidé d’essayer Bob, je serais Bob voilá. Je suis Bob á Cannes.
I: Si vous aviez, un codification pour ce film – choc, violant, fou ou finalement tellement proche de la vérité.
RP: I wouldn’t say it’s close to reality. Non-non, c’est pas proche de la vérité, non peut pas dire ça. Si je devais résumé en un mot, je dirais étrange, c’est étrange! Ce film est vraiment trés bizarre.
I: Alors, voici justement Cosmopolis 24 heures dans la vie d’un Golden Boy qui va voir sus ses yeux un monde s’écoulé —– celui du capitalism KO dans la vie de New York, signé David Cronenberg. Le film vue par Marie J. Et on retrouve Robert Pattinson en duplexe de Cannes, juste un mot d’abord sur cette voiture – qu’est-ce qu’elle représent cette voiture, ce bunqueur dans lequel le héro finalement s’isole du monde qui l’on tour.
RP: Oui, c’est tout a fait ça. C’est son bureau, y s’est crée un monde a lui, ou (ahol) il s’izole du reste de la vie, du reste des gens, et des qu’on entre dans la limuzine, il faut qu’on s’exprime comme lui, il parle d’ailleurs en anglais, ou une langue, tout a fait étrange. Cette un endroit évidemment extremement confiné, et c’est étrange d’ailleurs de regarder tout le film a travers cette limuzine, dans cette limuzine, —- claustrophobie.
I: Alors ce Eric Packer, le jeune Golden Boy, que vous incernez, il y a quatre finalement d’émotions et lui – toujours plus aprés l’argent, aprés le sex, il est finalement rassasiez de tout seul la mort de vie en vrai de fil, c’est cela, ou pas du tout?
RP: Yeah. I think he has quite a strange idea about dying et de sa morte Tres different que celle que nous en avons. Il est tres égomaniac, et egocentré, et il voit sa morte comme un signe du déstin. Donc c’est pas vraiment qu’il essaye de se suicider, ce qu’il veut mourir, on se pas bien pourquoi.
I: ça fait du bien casser son image, est-ce que le cinéma aussi finalement chaque fois changer de masque?
RP: Oui, c’est étrange pour moi, parce que je ne sais pas vraiment qui je suis dans la rélité. Et donc etre comédian, on a la possibilité d’éxplorer qu’est-ce qu’on a, peut-etre quelque chose qu’on a toujours eu, essayer de se découvrir un petit peu, c’est une raison qui peut-etre —– c’était pas pour deviant un comédian, mais oui, il s’agit de changer de masque, vous avez raison. On connait pour une séries de film que des gens connaitre, pour Twilight, et la je fait quelque chose de completement different, ca ma beaucoup interessé.
I: Robert Pattinson, est-ce que vous vous etes mieux au francais?
RP: Je suis nul, j’ai pris francais a l’école et j’ésparais pouvoir parler en peu francais ici, j’essayais a Cannes, mais personne ne me comprendre.
I: Merci a vous, réponse pour la récompance dimanche soir, bonne monté des marches a vous et Cosmopolis sort aujourd’hui sur touts les écrans merci et a bientot!
RP: Thanks very much. Merci. Merci beaucoup.
I: Cannes-i közvetítésünk kapcsán a legújabb David Cronenberg filmről beszélünk, ami egy fontos kanyar annak a fiatalembernek az életében, aki a Twilight sagában való részvétele miatt vált híressé, és ma este a Cosmopolis cmű filmet fogja bemutatni. Jó estét Robert Pattinson! Köszönjük, hogy csatlakozott hozzánk!
RP: Köszönöm, hogy itt lehetek!
I: Először is, egy kérdés most már biztosan tudja, hogy David Cronenberg mindegyik interjújában csak Bob Pattinsonnak említi önt – szóval hogy hívjuk, Robertnek vagy Bobnak?
RP: Még nem is hallottam, hogy így hívott volna. De mostantól akkor adok egy esélyt a Bobnak. Cannes-ban Bob vagyok.
I: Amint biztos tudja ezt a filmet a következő szavakkal lehetne jellemezni – sokk, erőszak, őrült vagy teljesen olyan mint a valóság.RP: Azt nem mondanám, hogy közel van a valósághoz Nem-nem, nincs sok köze a valósághoz, azt nem mondhatjuk. Ha egy szóban kellene összefoglalnom azt mondanám, hogy különc, különleges! Ez a film ténlyeg nagyon bizarr.
I: Röviden a Cosmopolis egy aranyfiú 24 órájáról szól, aki a saját szemein keresztül látja, ahogy a világ szétfolyik körülötte, a kapitalizmus tönkre megy New York életében, a filmet David Cronenberg rendezte. A filmet Marie J látta. Most visszatérünk Robert Pattinsonhoz, aki már másodszorra van Cannes-ban, csak röviden egy szót arról az autóról – mit ábrázol ez az autó, ez a bunker amiben a főszereplő elzárkózik a világ elől.
RP: Igen, ez így igaz. Ez az irodája, itt alakított ki egy világot saját maga számára, ahol elzárkózik a világ többi része elől, a többi ember elől, és amikor valaki más száll be a limuzinba, akkor olyannak kell lennie mint Eric, olyan, mintha nem is angolul, hanem egy saját nyelvükön beszélnének, nagyon furcsa. Ez egy egyértelműen nagyon zárt környezet és nagyon furcsa az egész filmet ezen a limuzinon keresztül nézni, egész klausztrofobikus érzést ad.
I: Eric Packer, a fiatal aranyfiú, akit ön alakított, az érzelmeket keresi, mindig több pénzt, több szexet akar, végül a bőség ellenére annyira torkig lesz, hogy a saját halálában keresi a megoldást, ez így van, nem igaz?
RP Igen Szerintem eléggé érdekes elképzelése van a halálról, és a halál számára teljesen mást jelent, mint a legtöbbünknek. Nagyon egomániákus, én-központú, és a halálát, mint a sors egy jele. Szóval nem igazán az a lényeg, hogy megpróbál öngyilkos lenni, hanem az, hogy meg akar halni, de nem tudjuk, hogy miért.
I: Ez teljesen megtöri az önről kialakított képet de végül is a mozi erről szól, nem? Hogy mindig álarcot váltsunk.
RP: Igen, ez érdekes számomra, mert soha nem igazán tudtam, hogy ki is vagyok én a valóságban. És színészként ez egy lehetőség, hogy megkeressem hogy mink van, vagy mi az, ami mindig is megvolt az emberekben, megpróbálni egy kicsit felfedezni az életet. Ezek nem azért vannak mert színész lettem, de igen, cserélni kell az álarcot, ebben igaza van. Vannak, akik csak a Twilight miatt ismernek, és ez most egy teljesen más dolog, és ez nagyon érdekelt.
I: Robert Pattinson, jobban tud már franciául?
RP: Egyáltalán nem, az iskolában tanultam franciát és reméltem, hogy esetleg tudok egy kicsit beszélni de amikor itt Cannes-ban próbálkoztam, senki sem értett meg.
I: Nagyon köszönjük, pihenjen vasárnap estig, amikor is a vörösszőnyegen kell majd lennie; a Cosmopolis ma jelenik meg a mozikban, köszönjük és viszontlátásra!

RP: Nagyon köszönöm. Merci.
Advertisements

David Cronenberg – Robert Pattinson- Cosmopolis – Tribute.ca

I: Welcome back to Toronto, it’s great to see you as always. Congratulations on this, it was really
amazing. Robert, let me start with you. Were you just a wee bit freaked out when you read the
script and realised: oh, I’m gonna be in every scene, this guy doesn’t want a rehearse. What were
you thinking?
RP: It only happened until the first day. David is pretty confident in his film making abilities, and
you know no matter how much of freaking out was there before you start shooting… there must
be some kind of method to this (laughing).
DC: Illusion, but it works as well.
I: Well, there must be … to this madness, seriously. You were not a very big fan.
RP: No, I definitely was. It’s not a typical movie, this is… you know, everyone was saying about a
Dangerous Method, „it’s a Cronenberg­movie”, and this is more along those lines than… I
remember when the trailer came out, „oh, it’s going back to your old ways” and stuff. I don’t
necessarily think that, but in a lot of ways it’s massively different to Dangerous Methods as well.
I: David, what was it in Robert that you saw? That you said to yourself: ’Yeah, I could really ? this
off?’
DC: Cheap and available. You know, the two main things that you look for in an actor.
I: Cheap, are you getting rude?
DC: Yeah, actually. Seriously, when you’re doing a movie like Cosmopolis, all the actors know
that it’s not a huge Hollywood movie, and you don’t actually get paid what you get, and I don’t
either.
RP: It’s only 40 mill’. (both laughing)
I: That’s not bad, by all it’s pretty good.
DC: But that’s part of the game, you’re doing it for the money as well, but you’re doing it for other
reasons as well, and that is interesting, more interesting than a movie that goes to a hundred
million. The higher the budget, the more conservative you have to be, and the more boring,
frankly. So, this was not that, this was low budget, and really interesting and challenging, and
based on a fantastic novel by a wonderful American writer, Don DeLillo.
I: Robert asked you why did you start working with him. ???
DC: Yeah.
I: But what was it like? Was it like just, wow, I gave no choice?
DC: You know, I’m not surprised. I mean, you do your homework as a director, you have your
routine, you have your techniques for trying to sass??? out whether an actor is right for a role, and
whether you’d like to work together or not, and how that’s going to work. And weirdly enough, I’ve
said this before, when you go on youtube and you look at interviews that the actor does, which is
something that we didn’t have available to us in the past, but we do now, and you feel for how this
actor seriously take himself artistically, but also in terms of ego, is he funny, does he have a
sense of humour, you know, all those things that normally you’d have to spend a lot of time
getting to the actor phisically, meeting with the actor and spending time with them, which
sometimes doesn’t work out very well. It is weirdly disconnected, but it works, I must say.
I: Robert, for you it must have been, I guess, a dream, I don’t know to have all these differenct
actors to play off, but what was like, wow, one on one, really on that level in this film, what was
that like for you?
RP: That was great, but also a kind of level playing feel, that wasn’t like anyone could use any
kind of crush, that they had as an actor. Even people who’ve done a hundred movies… it’s a very
strange environment to look, especially inside a limo. And also with Paul… I’d love… I love all the
stuff he’s done, he was terrified by that. I mean it’s not exactly like anything he’s done before. And
his stuff is even more intimidating than mine, he had to be really rapid­fire and all over the place.
Whereas I’ve had more of a steady journey. So there is always a kind of evening­out thing, which
is really great. What I saw when the cast was developing, I was just amazed by it.
I: Do you both have an aversion to limos now?
RP: I kind of like limos to be honest.
DC: Yeah, really, I love it though. Of course I remember was a set, when you’re inside and it
would be nice to have a real limo that worked that way, I’d go for that.
I: Yeah, that would be cool.
DC: But you’re like .. was too small.
All laughing and chattering.
…DC: You know, I think someone’s going to build one right now.
I: Definitely… Robert with the Twilight movies coming to an end, with one more round of press
and that’s it. Can you look back and tell me what was the most memorable or amazing experience
after going through this whole thing?
RP: Probably getting the job, it’s always the most memorable experience for an actor (laughing). I
remember it really­really clearly. Doing it was a whole different thing, but…
I: Tell me that, what happened, I only got asked you that when you actually got that job. Why did
you get it?
RP: I just auditioned. I was really broke and I was sleeping on my agent’s couch, and it was the
first time I’ve sent an e­mail to a director saying, ’I really want to do it, I think, I’m the best’, I’ve
never done…
DC: I didn’t get that. (both laughing)
RP: That is funny, getting this at the end, I got it three weeks before I finished the last one, while I
was really­really concerned having done five movies, everyone… you know, even the reviews
were this ’he is a corporate vampire’, God, what are you talking about? I think it’s so ridiculous. So
you think, I’ve got to do something, where you do a smaller part, like, disobeyed my public
perception a little bit. And went doing… getting this out of nowhere was a similar feeling. And then
going to Can, and doing this sort of stuff, it’s completely crazy, it’s like the same… a pretty similar
feeling to go from one entirely different place to another.
I: Well, I’m glad that David cast you, you did a fantastic job, another great movie.
DC: Oh, thank you.
I: Congratulations to you both.
I: Üdv újra Torontóban, jó újra látni titeket, mint mindig. Gratulálok a filmhez, lenyűgöző volt.
Robert, hadd kezdjem veled. Nem volt egy kicsit ijesztő, amikor elolvastad a forgatókönyvet, és
rájöttél, hogy ’ó, ott leszek minden jelenetben, és ez az alak nem akar előzetes meghallgatást’.
Mire gondoltál akkor?
RP: Csak az első napig tartott az ijedtség. David nagyon magabiztos a filmek készítésére
vonatkozó képességeiben, és tudod, hogy akármennyire is kiborultál a forgatás előtt, nem fog
számítani… biztos van erre valami módszere.
DC: Csak illúzió, de jól működik.
I: Biztos volt valami jó ok erre a kiborulásra, komolyan. Nem voltál túl lelkes a film iránt?
RP: Nem, éppen, hogy túl lelkes voltam. Ez nem egy átlagos film… mindenki a Veszélyes vágyról
beszélt, hogy az egy amolyan ’Cronenberg­film’, és ez [a Cosmopolis] sokkal inkább illett arra a
vonalra. Emlékszem, hogy amikor kijött a bemutató, azt írták, „visszatérés a régi útra”, és
hasonlókat. Nem vagyok ebben teljesen biztos, de [a Cosmopolis] nagyon sok tekintetben
eltér a Veszélyes vágytól.
I: David, mit láttál meg Robertben? Mi volt az, amire azt tudtad mondani magadban, hogy „Igen,
ezt tényleg fel tudnám használni?”
DC: Olcsó és elérhető volt. Tudja, a két legfontosabb tulajdonság, amikor egy színészre van
szükséged.
I: Olcsó, ez valamiféle sértés?
DC: Igazából, igen. (nevet) Komolyan, amikor egy Cosmopolis­féle filmet kezdesz forgatni, a
színészek tudják, hogy nem egy hollywoodi sikerfilmről van szó, és nem kapják meg azt a szintű
pénzt. Én sem kapom meg.
RP: Igen, ez is csak negyven millió. (mindketten nevetnek)
I: Az nem is rossz, egyáltalán.
DC: Ez része a játéknak, a pénzért is csináljuk, és mindenféle egyéb okokból is. Ez érdekes lehet,
sokkal érdekesebb, mint amikor egy több százmilliós film készül. Minél nagyobb a költségvetés,
annál konzervatívabbnak kell lenni, és igazából annál unalmasabbnak is. Ez pedig nem olyan
volt, hanem egy alacsony költségvetésű produkció, nagyon érdekes és nagy kihívást jelentő, és
egy csodálatos amerikai író, Don DeLillo könyve volt az alapja.
I: Robert megkérdezte, miért kezdtél el vele dolgozni?
DC: Igen.
I: De mégis, milyen volt? Olyan, hogy ’wow, nem is adtam neki más lehetőséget?’
DC: Tudod, nem lepődtem meg. Az ember elkészíti a házi feladatát rendezőként, megszerzi azt a
rutint és elsajátítja azt a technikát, amivel el tudja dönteni, hogy az adott színész megfelel­e a
szerepre, hogy szeretnék­e együtt dolgozni vele, hogy működni fog­e a dolog. És – furcsa, de ezt
már mondtam is – amikor fellépek a youtube­ra, és megnézek interjúkat ezzel a színésszel – ez is
olyasmi, ami nem állt rendelkezésünkre korábban, de már igen – akkor érzem, mennyire veszi
komolyan magát művészileg, mennyire nagy az egója, vicces­e, és a többi. Ezekkel nagyon sok
időt kellene eltölteni, eljutni a személyes találkozásig és időt tölteni, ami ráadásul nem hozza
mindig a várt eredményt. Különösen személytelennek tűnhet ez a módszer, de azt kell mondjam,
hogy működik.
I: Robert, számodra talán olyan lehetett, mint egy álom, hogy együtt kellett játszanod ennyi
különböző színésszel, külön­külön, egyesével ebben a filmben. Ez milyen volt számodra?
RP: Nagyszerű volt, de valahol egyenlő is, ahol senki nem játszhatta túl a másikat, semmilyen
színészi technikával. Még azok sem, akiknek már több száz film volt a hátuk mögött… nagyon
furcsa volt a környezet, egy limuzin belseje… és Paullal is működött… nagyon szeretem a filmjeit,
és ez a mostani helyzet is lenyűgözte. Nem volt hasonlítható ahhoz, amikben eddig játszott. És az
ő szerepe még félelmetesebb volt, mint az enyém, nagyon intenzívnek, mindent betöltőnek kellett
lennie, míg számomra ez egy folyamatos, állandósult állapotú utazás volt. Szóval, megvolt
egyfajta kiegyenlítettség, ami nagyon tetszett. Amikor láttam, hogy alakult ki a szereposztás,
egyszerűen csodálatos volt.
I: Most már mindketten fenntartással kezelitek akkor a limuzinokat?
RP: Őszintén szólva, én eléggé kedvelem őket.
DC: Igen, én is szeretem. Persze, más volt a díszletnél, amiben forgattunk, de jó lenne egy valódi
ilyen jármű, azt megvenném.
I: Igen, az vagány lehetne.
(nevetgélés)
DC: …szerintem, lehet, hogy valaki épp most építteti meg.
I: Egyértelműen. Robert, most, hogy az Alkonyat­sorozat véget ér, még lesz egy köröd a sajtóval,
és ennyi, visszatekintenél, és elmondanád, mi volt a legemlékezetesebb, vagy legjobb élményed
ezzel kapcsolatban?
RP: Talán az, amikor megkaptam a munkát. Mindig az a legemlékezetesebb dolog egy színész
számára (nevet). Nagyon tisztán emlékszem rá. A filmet leforgatni már teljesen más volt, de…
I: Mondd el, mi történt, hogy pontosan mi történt, amikor megkaptad a munkát. Miért kaptad meg?
RP: Elmentem a meghallgatásra. Eléggé le voltam égve, az ügynökömnél aludtam, a kanapéján,
és ez volt az első alkalom, hogy írtam egy rendezőnek egy e­mailt, hogy „nagyon szeretném
megkapni a szerepet, szerintem én vagyok a legjobb rá”, soha nem csináltam ilyet…
DC: Ilyen levelet én sem kaptam. (mindketten nevetnek)
RP: Vicces volt végül, hogy megkaptam a szerepet. Három hét telt el azóta, hogy véget ért az
előző forgatás, és nagyon aggasztott, hogy fogom bírni az öt filmet egyszerre… még a kritikák is
azt írták, ’[R.P.] egy nagyipari vámpír’, Istenem, miről van szó? Tiszta hülyeség. És akkor arra
gondoltam, el kell vállalnom valami mást, egy kisebb szerepet, amiben kicsit megzavarom a rólam
kialakult képet, amikor ez [Cosmopolis] berobbant a semmiből. Aztán elmentem Kanadába,
megcsináltuk a filmet, ami teljesen őrült, teljesen más… olyan érzés, mint amikor elutazol egy
másik helyre.
I: Örülök, hogy David végül téged választott, és mindketten remek munkát végeztetek.
DC: Ó, köszönöm.
I: Gratulálok mindkettőtöknek.