Life – a film ismertetése a berlini fesztiválon

LIFE
Forgatási jegyzetek
Anton Corbijn rendező (A Most Wanted Man, The American, Control) bemutatja a LIFE című filmet, a See-Saw Films, a First Generation Films és a Barry Films produkcióját. A Luke Davies forgatókönyvíró (Candy) filmre vitt mű főszereplői: Robert Pattinson (Queen of the Desert, Maps to the Stars, The Rover, The Twilight Saga), Dane DeHaan (Kill Your Darlings, The Place Beyond The Pines), Joel Edgerton (The Great Gatsby, Warrior), Alessandra Mastronardi (To Rome With Love, Romeo and Juliet) és Ben Kingsley (Selfless, Iron Man 3, Hugo).
A filmet a Magnum fényképésze, Dennis Stock (Pattinson) és a színész James Dean (DeHaan) közötti barátság igaz története ihlette, amely akkor kezdődött, amikor Stock a LIFE magazin számára készített fotósorozatot a színészről 1955-ben.
Stock akkor egy koravén 26 éves volt, akinek az életébe berobbant James Dean, a szabad lelkületű filmsztár, aki megváltoztatta a populáris kultúrát: az öltöny helyett elterjedt a farmernadrág, a matiné hőseinek a szerepét átvették a tinédzserek szívét megdobogtató fiatalok. A LIFE magazin által adott megbízatásban a két főszereplő keresztülutazott az Egyesült Államokon Los Angelestől New Yorkig és tovább Indianába – ez az utazás megváltoztatta Stock életét, aki ekkor készítette el a korszak ikonikusnak számító képeit.
A LIFE producerei Iain Canning és Emile Sherman (Shame, Tracks) a See-Saw Filmstől és Christina Piovesan a First Generation Filmstől (The Whistleblower, Amreeka), valamint Wolfgang Mueller és Benito Mueller a Barry Filmstől. A filmet Torontóban és Los Angelesben forgatták. A filmet Charlotte Bruus Christensen (The Hunt, Far From the Madding Crowd) fényképezte, a vezető tervező Anastasia Masaro (The Imaginarium of Doctor Parnassus, Mama), a jelmeztervező Gersha Philips (House of Cards, The Whistleblower), a vágó Nick Fenton (The Selfish Giant, The Double) volt. A filmet a Telefilm Canada, a Corner Piece Capital LLC, a Film4, a Screen Australia, a Harold Greenberg Fund, Michel Merkt, az Union Bank, N.A. finanszírozta az eOne Entertainmenttel. A nemzetközi forgalmazásért a FilmNation Entertainment felelős.
Tartalom
Dennis Stock, a fiatal fotós James Deanről, a feltörekvő fiatal filmsztárról kell, hogy fotósorozatot készítsen. Stock komolyabban elkezd foglalkozni a témájával, hogy ne csupán egy legyen a sok megbízatása közül. Jimmy nem ellenkezik, és Stockot elsöpri az élet élvezete, a mókák és a lógás. Amikor éppen Dennist nem zavarja az alanya szenvedélyessége, akkor megpróbálja elkapni a tűnékeny Jimmyt, néha nem csak azért, hogy lefényképezhesse, hanem, hogy egyáltalán megtalálja. New York frenetikus, energiával teli világából visszatérnek a kezdetekhez – az indianai farmhoz, ahol Jimmy felnőtt – azért, hogy elcsípjenek valamit abból a világból, amelybe Jimmy gyökerei nyúlnak. Dennis úgy gondolja, hogy elkapja egy filmsztár utolsó pillanatait, mielőtt az megtörik; valójában az utolsó intim, egyszerű pillanatokat láthatja, amelyeket James Dean megélhetett. A két fiatal férfi között valószínűtlen barátság alakul ki, ahogy eljutnak Hollywoodból New Yorkba és végül Indianába.
A LIFE keletkezése
Több, mint fél évszázaddal halála után James Dean még mindig lenyűgözi a nézőket. Életét és halálát is legendák övezik. A See-Saw Films azonban nem arra vállalkozott, hogy szokványos életrajzi filmet gyártson akár James Dean legendájának éltetésére vagy elvetésére. A filmkészítők egy másik lehetőséget láttak meg az ikonban – egy történetet a barátságról és a kultúra megváltozásáról. Két művész találkozik a filmben: egyikük a sikeres, befutott fényképész, másikuk a lázadó színész a megdicsőülés és a tragédia keskeny határmezsgyéjén. Kettejük kelletlenül induló kapcsolata olyan bajtársiassággá fejlődött, amelyből megkaptuk az első képeket az új, elégedetlen fiatalságról és a filmcsillagok új fajtájából.
A történetet a vizsgált színész életét övező legendák mögötti valóság türelmes kutatása alapján írták. Iain Canning producer szerint „az ember azonnal izgatottá válik, amikor egy valós személy életéről forgathat filmet, de ez nem szükségszerűen jelenti azt, hogy valóban érdemes elmondani azt a történetet… Nagyon precíz háttérmunkán vagyunk túl, átfésültünk minden legendát és sztorit, megpróbáltuk kihámozni belőlük az igazságot. Mindezt úgy kellett tenni, hogy az eredmény érzelmekben dús és dramaturgiailag is érdekes legyen ahhoz, hogy egész estés mozifilmet készíthessünk belőle.”
Luke Davies végezte a kutatás oroszlánrészét, majd ő írta meg a forgatókönyvet is, amely végül a LIFE-t eredményezte. Előzőleg Luke már dolgozott együtt Emile Shermannal a See-Saw Filmstől Luke Candy című regényének filmre vitelekor, és ismerte Iaint és Emile-t. Luke saját története és írásai hozták össze a közreműködőket, és együtt találták ki, hogy keressenek egy művészt – színészt, zenészt, írót, fotóst – a következő filmjük témájának. James Dean is felmerült, és Luke vállalta, hogy elvégzi a háttérmunkát. „Minden egyes információmorzsán végigrágtam magam, ami csak James Dean kapcsán előkerült” – mondta Davies – „és végül előttem hevert egy rövid élet, nagyon széles nézőpontból.” Egy dolog emelkedett ki: Dennis Stock fotós utazása Deannel. Luke felvetette az ötletet a See-Sawnál. „Ez lesz a mi filmünk” – mondta Iain. Luke 2010-ben kezdte írni a forgatókönyvet. Az eredmény nem egy széleskörű, teljes életrajz lett, „inkább egy nagyívű történet egy fejezete.”
Luke tovább vizsgálta Dennis Stock munkásságát és James Dean híres, Times Square-en készült portréjának a történetét. Ezalatt számos emberrel beszélt személyesen is, köztük John Morrisszal, a Magnum ügyvezetőjével (Joel Edgerton játssza a filmben) és Rodney Stockkal, Dennis Stock fiával, aki a történet idején hét éves volt. Ahogy összeszedte az életrajzi elemeket, Luke észrevett egy alig rejtett lehetőséget: „Első szín, Los Angeles. Második szín, New York. Harmadik szín, Indiana” – mondta. „És az út Indianába olyan egy kicsit, mint visszamenni Jimmy múltjába. Indiana a mai napig megőrzizte a korabeli Amerika hagyományait és érezhető volt a feszültség a farm világa és a filmstúdiók között.” Davies úgy látta, hogy ez az „amerikai közgondolkodás egy elképesztő fordulata volt”, amelyet pont a fordulatkor kaptak el. Itt született meg az a világ, amelyből a hatvanas évek lázadásai kinőttek. „A srácok, akik tizennégy, tizenöt évesen megnézték a Rebel Without a Cause-t, önmagukat láthatták viszont a vásznon. Ez volt a későbbi kulturális változások előszele” – mondta Luke.
„Amikor a film címe került elő” – folytatta Davies – „az azonnal megszületett. Soha nem is gondoltunk másik címre.” Dennis Stock a LIFE magazin megbízásából dolgozott és a történet középpontjában azok a döntések szerepelnek, amelyek befolyásolják az ember életét. Davies szerint „Egy bizonyos értelemben a film mélyebben foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy miképp kellene a saját halandóságunknak befolyásolni azt, hogy a mának élünk. Egyszerre az élet ünneplése és James Dean halálának elégiája.”
Amikor összeállt az alapos háttérmunkával megtámogatott, jól megírt forgatókönyv, folytatódhatott a gyártási folyamat. Iain és Emile megkeresték Christina Piovesant – aki már dolgozott korábban a See-Saw Filmsszel – a film társfinanszírozása és a torontói forgatás ügyében. „Emile és Iain a legkreatívabb és legjobb látásmódú producerek között vannak. Iain alkotó és elbeszélő képességei lenyűgözőek. Számomra kiváló lehetőség volt két olyan producerrel együtt dolgozni, akik a szakmájukat ennyire magas szinten űzik” – mondta Christina.
A történet
James Dean történetét nehéz elképzelni Dennis Stock fényképei nélkül. A két fiatal férfit a véletlen sodorta egymás közelébe. Dean sokáig ellenállt a Stock-féle fotósorozat elkészültének, legalábbis addig, amíg valamiféle bizalom ki nem alakult a fotós és alanya között. Néhány hónappal később, amire befejeződött a Rebel Without a Cause és a Giant forgatása, Dean meghalt, amikor Porsche Spiderjével autóbalesetet szenvedett. Dennis Stock fényképei bekerültek a LIFE magazinba, a fotós óriási karriert futott be, amely a nyolcvanas éveiben bekövetkezett haláláig tartott. Dean pedig legendává vált. Ez a film ennek az emlékezetes fotótörténeti esetnek állít emléket. A LIFE Stock képei hátterét mutatja be, a képek mögötti rétegeket, amelyeket az Édentől keletre Times Squarebéli bemutatója előtt, James Dean pályájának felívelése elején tettek közzé. A film célja, hogy emberközelivé tegye azt a személyt, aki James Dean mitikus karaktere mögött volt, hogy bemutassa az önmagával vívódó fiatal színészt, aki ellenáll az iparág minden olyan igyekezetének, amely sztárt akart faragni belőle. A történet másik szereplőjét is megismerjük: a művészt és a krónikást a lencse, a hírnevet hozó eszköz mögött. A kettejük története összecseng a mostani, hírességekre épülő kultúrával, az előre gyártott elismertséggel és a mindenütt jelen lévő kamerákkal.
Annak a bizonyos 1955-ös fotós utazásnak az anyaga alapozta meg a James Deanről alkotott képet, ez az anyag hirdette a fiatalság feltörekvő kultúráját. A generációs szakadék egyre növekedett, de a LIFE-ban jelen lévő feszültség a két fiatal szereplő eltérő világnézetéből adódik. Iain Cannin szerint „James Dean katalizátor volt a populáris kultúrában, az emberek kezdték elfogadni, hogy a fősodortól eltérő életutat is választhattak. Ez jól tükröződött Dennis Stock karakterében, akinek addigra már saját családja volt, és mivel ez nem alakult túl jól, ezért amikor meglátta Dean karakterét, arra gondolt, hogy bárcsak visszautazhatna az időben.” Mindemellett Dennis nem volt képes a pillanatnak élni úgy, ahogy Jimmy tette. Stock az ötvenes évek konformista társadalmának igyekezett megfelelni, Dean pedig kényelmesen elutasította a szokásokat. Stock a társadalom által felírt recept szerint élt: házasság, karrier, gyerekek. Ennek ellenére elégedetlen volt. A házassága kudarcba fúlt, szülői kötelezettségei elől menekült, de a szokásos sikerhajhászással nem állt le, és végletekig a cége érdekeinek megfelelően cselekedett. Luke Davies rámutatott arra, hogy „Dennis annak a LIFE magazinnak a ragyogó fiatal fotósa, amelyet hetente harminc millió ember olvasott. Jimmy csak egy fiatal színész, aki már szerepelt néhány félórás tévéshowban, és éppen most forgattak le vele egy filmet, amely talán híressé tehette. Pontosan ez volt az a pillanat az időben, amikor Dennis volt a társadalmilag magasabb szinten lévő szereplő, nem pedig Jimmy, aki számára ez az eset egyfajta alku volt az ördöggel.”
A LIFE James Dean dilemmájával foglalkozik. A színész szakmai sikerre áhítozik, de egyúttal szeretné fenntartani önképét, és érzi „a Warner Brothers által kínált hírnév nyújtotta erőt és a többit, de nagyon ellentmondásosak ezek az érzései” – mondta Davies. Szüksége volt a lehetőségekre, de független is akart maradni, kívül akart maradni a celebritások világán. „Dennis tehát pontosan az a fajta alak, akitől távol akart maradni” – és ebben semmi értelmet nem látott a fotós maga: „miféle figura nem akarná, hogy a róla készült képeket a LIFE lehozza?” Davies „macska-egér játéknak” nevezte kettejük kapcsolatát. Súrlódás volt köztük. Dennis a szakmai lehetőséget látta meg, James pedig egy profi csapdát. A kulturális különbségek végigkísérik a cselekményt, ám a két ember barátságának története arról is szól, hogy a különbségek összeegyeztethetőek és ők ketten közös nevezőre jutnak. Végül egyfajta „kísérleti vonzalom” alakul ki közöttük, és „a film végére mindketten alaposan átgondolják azt, hogy miként folytassák életüket.” Canning hozzáteszi: „Ebben a történetben végignézhetjük, ahogy James Dean ráveszi Dennist arra, hogy megnyíljon a saját élete felé, és látjuk, hogy James hogyan képes kezelni az örök konfliktust Hollywoodban a művészet és az üzlet között.”
Canning szerint „teljesen más világban élünk azóta. A hírességek életének a dokumentálása radikálisan megváltozott azóta, hogy Dennis Stock fényképészként elkezdett dolgozni. A film egyfajta tisztelgés azelőtt a szabadság előtt, amely Stocknak és Deannek lehetővé tette a fotós utat L.A.-tól New Yorkon át Indianáig, csak kettesben, csak a fényképészetre figyelve. Nem volt minden annyira kiszámolva, mint ma, nem volt minden leszervezve és talán nem volt minden olyan bonyolult sem. Ebből a szempontból a jelent szembe is állítja a korabeli állapotokkal.” Canning szerint Dennis Stock szempontjából az utazás „arról szólt, hogy a fotó alanyának a lelkét örökítse meg, nem egy ellopott pillanaton keresztül, hanem egy olyan pillanatban, amely a megismerésé, az alannyal törődésé és a megértésé.” Ez a fajta munka tette ünnepelt fényképésszé Anton Corbijnt is.
Anton színre lép
Iain Canning egyik ihletője arra, hogy belevágjon egy akkora munkába, mint a LIFE, Anton Corbijn Control című filmje volt, egy életrajzi mű a Joy Divisionos Ian Curtisről. A kapcsolódási pontok nem értek itt véget. Anton elismert pályafutását a fotózásban kezdte, ezt a rockzene folytatta, ahonnan a zenei videókig és végül a mozifilmekig jutott el. Amióta megalapították a See-Saw produkciós cégüket, Iain és Emile többször dolgoztak együtt Antonnal és olyan együttesekkel, mint a Depeche Mode, a U2 és a Coldplay. Ahogy a James Dean-projekt fejlődött, természetes volt, hogy Antont akarták bevonni a munkába.
Iain szerint „számos közös ponton kapcsolódik a Control és a LIFE, Anton ugyanis mindkettő filmben bemutatott világnak a mélyébe lát, hiszen ezeket saját maga is alaposan ismeri.” Ez a közös pont a LIFE-nál a fényképészet és a fotós befolyása az alanyára. Anton ismerte jól, hogy milyen személyes és szakmai kapcsolatok alakulhatnak ki egy ilyen találkozásból, és a Control forgatásakor a saját történetéhez nyúlt vissza abból az időből, amikor Ian Curtist és a Joy Divisiont fotózta. Ő volt a tökéletes választás a LIFE rendezésére, mert „a történet egy fényképészről is szól, aki színészekkel, zenészekkel dolgozik, és megragadja a képein az alanyai lelkét és szellemét” – mondta Iain.
Christina Piovesan már dolgozott Corbijnnal Montrealban, amikor az Arcade Fire „Reflektor” című számához forgatták a videoklipet. Piovesan elmondta, hogy „órákat töltöttem Antonnal a kocsijában, ahogy kerestük a forgatásra alkalmas helyszíneket, és fantasztikus történeteket mesélt arról a rengeteg emberről, akikkel találkozott és akiket fényképezett.” Anton egy „világhírű fotós, aki úgy érezte, hogy a film valamennyire az ő saját életét mutatta be” – mondta a nő, aki szerint a film mélyen megérintette a rendezőt. „Emlékszem, ahogy beszélt Robhoz abban a jelenetben, amikor ő Stockként a sötétkamrában van, és éppen előhívja az ikonikus képet James Deanről a Times Square-en. Anton, ahogy magyarázta Robnak, hogy mit kell tennie, láthatóan nagyon felélénkült, érezni lehetett, hogy mennyire otthon érezte magát a helyzetben. Nagyon izgalmas volt látni, ahogy a saját szenvedélyéről beszélt Robbal.”
„Antonnál szerintem az pendítette meg a legmélyebb húrt, hogy a történet szerint egy fotós elmegy egy utazásra egy művésszel, és végül ő határozza meg ennek a művésznek a stílusát, az ikonográfiáját” – mondta Canning. Dennis Stocknak ez a munkája éppen Anton születési évére, 1955-re esett és Canning szerint Antonnak tetszett a gondolat, hogy egy fotós-színész kapcsolat akkor alakult ki, amikor az ő élete is elkezdődőtt. A csillagok együttállása nem is lehetett volna kedvezőbb.
Luke Davies elragadtatott volt, amikor Anton a fedélzetre lépett. Davies nagy rajongója a Controlnak, és rájött, hogy micsoda kapcsolat rejlik „Anton múltja és szenvedélye” és a LIFE között, hiszen „Anton fényképészként kezdte, és teljes mértékben beleélhette magát Dennis szerepébe.” Anton megjelenésével Luke úgy érezte, hogy a forgatókönyve jó kezekbe került. Dane DeHaan és Robert Pattinson is megerősítették, hogy tetszett nekik a Control és megbíztak Antonban. Dane szerint „Anton egy nagyon csendes ember, de nagyon aprólékosan figyel minden jelenetre, és úgy mehet az ember el a forgatás után, hogy tudja, mennyire csodálatos lesz a film.” Dane szerint a rendező nyugodt, biztató hangulatot teremtett a forgatáson, Robert pedig megjegyezte, hogy mennyire csodálja az „eleganciát, ahogy Anton filmet forgat. Tudja, milyen eredményt akar elérni.”
Anton eredetileg nem akart egy másik életrajzi művel foglalkozni, de az előző filmjeihez képest kevésbé sötét témát keresett, és Iain pont ekkor találta meg a LIFE „nagyon alaposan megírt forgatókönyvével.” Anton azt is hozzátette: „Stock végül is egy fotós volt, aki egy ismert, érdekes személyt fényképezett, aki ráadásul művész. Ez nagyjából ugyanaz, mint amit én csinálok.” Anton saját fényképészi pályafutása elején közeli munkakapcsolatba került Herman Brood rockzenésszel, aki azóta Hollandia leghíresebbje lett a műfajban. Anton fotói nagy szerepet játszottak Brood hírnevének kialakulásában, és azóta is barátok maradtak, éppúgy, ahogy Dennis Stock is James Dean barátja maradhatott volna, ha Dean nem hal meg oly hirtelen. Anton szerint „közel állt hozzám a történet, amelyben egy fiatal fényképész elindult valakivel, akinek a pályája aztán hirtelen felívelt és én hátramaradtam.”
Anton természetesen önmaga is híressé vált, de mivel ő a kamera mögött áll, inkább Stock karakteréhez érzi közel magát. (Még közös példaképük is van W. Eugene Smith személyében, aki a régi nagy mesterek egyike.) A rendezőnek tetszett a feladat és alá is írt mellette, annak ellenére, hogy nagyon szoros volt a beosztása – a LIFE kezdése előtt egy hónappal még az A Most Wanted Man-en dolgozott. „Számomra új volt, hogy két, egymáshoz ilyen közel álló filmet forgassak, de szerintem jó munkát végeztünk… nagyon különleges érzés volt.” Anton szemszögéből a film nem csak a James Deanről szóló anyag miatt volt érdekes: „Ez igazából ugyanannyira Dennis Stock története is. Az egészet jórészt az ő szemén keresztül látjuk… a hangsúly azon van, hogy ő miként élte meg az eseményeket, és hogy a két főszereplő barátságából ő mit tapasztalt.” A fotós és a színész megosztoznak a LIFE főszerepén. Anton rámutat, hogy „Jimmy és Dennis képesek voltak tanulni egymástól: Dennis megtanulta, hogy másképp nézzen a saját fiára, és James Deannek érdekes lehetett, hogy egy barátjának saját véleménye volt a dolgokról, nem pedig mindenre gondolkodás nélkül helyeselt. Stock egyértelműen nem az utóbbi típusú személy volt.” Mivel a film valós személyeket ábrázol, Anton elismerte, hogy nagy felelősséggel tartozott a dolgok pontos ábrázolása iránt, de a munkája egyúttal kreatív típusú is volt. „Természetesen közel kellett maradni a valós személyhez, de ez egyszerre egy film is. Egy filmben mindig keresi az ember a drámát, és a készítő nem próbál meg egy szörnyű embert        rendesként ábrázolni, vagy éppen fordítva. Megpróbáltunk mélységet adni a szereplőknek és megpróbáltuk bemutatni a motivációikat.” A rendező víziójának megvalósításához azonban nagy színészekre is szükség volt.
Casting
Robert Pattinson játssza Dennis Stockot, a fényképészt. A színész szerint számára nagyon vonzó volt a projekt, mert „érdekes történelmi időszakban játszódik és egy olyan erőteljes személyiségről szól, mint James Dean” – mondta. „Elég sokszor elolvastam a forgatókönyvet, mielőtt elvállaltam a szerepet.” Állítása szerint lenyűgözte, hogy „mennyire elegánsan, költőien meséli el a történetet.” Az is egy szimpatikus tényező volt, hogy egy saját korabeli színésszel dolgozhatott együtt, amikor összeült Luke Daviesszel és Anton Corbijnnal egy megbeszélésre. „A döntésem azonban nagyban függött attól, hogy kit szemeltek ki Jimmy szerepére” – tette hozzá Robert. Megjegyezte, hogy egy Anton-kaliberű rendező számára nem lehetett elég, hogy felvegyen valakit, aki hasonlított James Deanre, és nem is kötelezte el magát Stock szerepe mellett addig, amíg Dane DeHaan nem jött képbe. (Amikor felmerült, hogy ő maga is játszhatta volna James Deant, Robert csak nevetett: „Áh, nem. Egy millió év múlva sem. Dane sokkal bátrabb.”)
És ahogy Anton és a producerek tudták, hogy DeHaant akarták Dean szerepére, ugyanúgy meg voltak győződve arról, hogy Pattinsonnak kell kapnia a másik főszerepet. Anton így emlékszik vissza: „Rob elég hamar képbe került számomra, és miután találkoztunk, már senki mással nem akartam találkozni erre a szerepre.” A rendezőnek az is tetszett, hogy Robert és Dane „annyira különböző színészek, ami kiváló a két, egymással ellentétes szerep szempontjából. El lehet képzelni, hogy barátokká váltak a különbözőségük miatt, ami érdekessé is teszi a barátságokat – olyat tudsz nyújtani a másik félnek, ami nincs meg őbenne.”
Luke Daviest saját bevallása szerint a szereposztás bejelentése számára szinte álomszerű volt. Pattinsonnak a Rover-beli szereplését lenyűgözőnek nevezte, és tudta, hogy a színész kiváló választás Dennis szerepére. Dane DeHaan így kommentálta a hírt: „Nagyon tisztelem Rob bátorságát abban, hogy hajlandó ilyen filmekbe beleugrani. Folyamatosan egyre nagyobb kihívások elé áll, és örülök, hogy ebben a filmben együtt dolgozhattam vele.”
Iain Canning úgy nyilatkozott, hogy „Pattinson nem akar az a kifejezett matinébálvány maradni, és tényleg érdeklik azok a szerepek, amelyekben többrétegű, komplikált személyiségeket kell eljátszania. Nagyon érdekesnek tartom, hogy Robert Pattinson egy olyan fotóst játszik, aki lefényképezhetett valakit akkor, amikor az a sztárlét küszöbén volt, különösen azok után, ami vele magával történt az Alkonyat-filmek bemutatásakor.” Christina Piovesan is hasonlóan vélekedett a kérdésben: „Ez egy nagyon izgalmas dolog. Fiatal sztárként mindig is ő szerepelt a hasonló képeken, és most ő játszhatja az embert az objektív másik oldalán.”
Robert nagyon komolyan vette a szerepe fotós oldalát. „Rob fanatikusan mélyre merült a fotózás technikai részleteibe, hogy mindent helyesen csináljon” – mondta Iain. Robert maga így beszélt arról, hogy miként állt a szerepe szerinti művészeti ághoz: „Néhány hónappal a forgatás előtt elkezdtem fényképezni ugyanazzal a Leicával, ami Stocké volt.” A hagyományos fényképészetet haldokló művészetként írta le: „Van benne valami gyengéd a digitális fényképezéssel szemben, mert itt nem lehet erőltetni egy képet. Nem lehet úgy tenni, mint amikor az ember lő egy fotót az iPhone-jával, hogy majd később tesz rá egy szűrőt.” Robert elment a Leica londoni központjába is, hogy tanácsokat kérjen, erről azt mondta: „hosszú idő, amíg valaki megtanul egyáltalán elfogadható képeket készíteni, és az még sehol sincs a jó képektől.” Mégis igyekezett megérteni az általa játszott szereplő világát szakmai és személyes szempontból is.
Canning szerint „a szerepre felkészüléskor Robnak meg kellett birkóznia azzal a feladattal, hogy milyen fontos megérteni Dennis érzelmi állapotát abban az időben. Meg kellett értenie, hogy akkor egy huszonhét éves férfinak már illett letelepednie és egy bizonyos fajta életet élnie, ám Dennis Stock nem élte azt az életet.” Dennis a helyét kereste a világban. Canning fontosnak tartotta megjegyezni, hogy „Rob milyen nagy energiát ölt a szerepbe, az empátia és a sebezhetőség keverékét jelenítette meg abban, ahogy megformálta Dennis ellenállását a megállapodott, adott séma szerinti élettel szemben, valamint azt is, hogy érzelmileg milyen nehéz feladat jó apának lenni.” A szerep szerint Robnak meg kellett küzdenie a sikerért fizetendő árral és ezt mérlegelnie kellett az apaság általa felmért értékével.
Robert számára érdekes volt ez a konfliktushelyzet és Stock ellenállása a szülői szerepnek: „Tetszett, hogy Dennis Stockot meglehetősen rossz apaként állította be a sztori. Tekintet nélkül most a korszakra vagy James Deanre, általában egy filmben nem szerepel egy fiatalon apává vált személy, aki szerint a szülői feladatok korlátozzák őt a művészi tevékenységében, vagy abban, amivé válni akar. Ez a történet nagyon nyíltan és őszintén kezeli a kérdést a forgatókönyvben. Egy hétéves gyerek apjának lenni érdekes dolog, nem gyakori az én koromban.”
Dennis a saját szakmaiságát is megkérdőjelezi. Robert szerint „az átlag lesifotós felett állt egy lépéssel, és anyagi okokból kellett kommersz témákkal foglalkoznia, így semmi lehetősége nem volt a művészi énjét kibontakoztatni a munkájában. Megcsinálta, amit mondtak neki, és ez a légkör fojtogatta őt. Egy ideje már Los Angelesben élt, és kezdte úgy érezni, hogy elpocsékolja az életét. A harmincas évei felé közeledett, és még nem bizonyított, nem volt vagyonos, ráadásul New Yorkban hagyta a családját.” Ezzel egyidőben Robert azt is állítja, hogy Dennisnek egy másik fajta szakmaisága mégis létezett: „A világot még nem telítették a hírességekről szóló képek, így a LIFE magazinban megjelenők értéke nagyobb volt, ráadásul nem próbálták megalázni a sztárokat a képeken. Rajongtak értük és szerintem a fotók alanyai is jobban bíztak a fotósokban.”
James Dean bizalmát elnyerni azonban így is kihívás volt Dennis számára. Végül nagyon közel engedte magához, de ehhez idő kellett. A munka azonban meghozta gyümölcsét. Robert szerint „Dennis hamarabb rájött arra, hogy Jimmy milyen gyorsan híressé fog válni, mint Jimmy maga.” Ez a fotósnak óriási lehetőséget jelentett, bár Robert azt mondta, „szerintem Dennis legnagyobb problémája az, hogy nem tudta értékelni a saját munkáját. Jó képeket készített azelőtt is, hogy megismerte volna Jimmyt, de ezeket nem tartotta értékesnek és nem is halmozták el díjakkal értük.” A fotózás a szakmai elismerés lehetőségét hordozta magában, és ami nagyon fontos volt, személyes elismertséget is. „Jimmy megkedvelte a fotóst és elismerte a munkáját, ami által lehetősége nyílt Dennisnek, hogy újra művészként tekintsen magára, mert ő maga is tisztelte Jimmyt.”
Nem egy hasonmás
A stáb és a többi színész is egyetértett abban, hogy Dane DeHaan tökéletes választás volt James Dean szerepére – mégis, kellett némi rábeszélés, hogy a színész vállalja a szerepet. Anton így emlékezik vissza: „rengetegen akarták eljátszani James Dean szerepét, de az egyetlen, akivel én találkozni akartam, az Dane volt, aki azonban hallani sem akart a találkozónkról. James Dean a kedvenc színésze, és nem volt ínyére a gondolat, hogy a nyomdokaiba lépjen.” Dane, bár tetszett neki a forgatókönyv és tiszteli Anton munkásságát, bevallotta, hogy eleinte nem akarta vállalni a szerepet és hosszú idő volt, amíg ez az álláspontja megváltozott. „A forgatókönyvet nagyjából egy évvel a forgatás előtt már megkaptam, és amikor elolvastam, arra jutottam, hogy semmiképpen sem tudom ezt megcsinálni. Azt hiszem, ötször mondtam nemet, mielőtt végül beleegyeztem.”
Dane elmondta, hogy sokan meglepődtek a döntésén, mert egy remek szerepre kapott ajánlatot egy remek rendezőnél. Hogy lehetett az, hogy egyszerre volt lelkes a történet és a rendező iránt és elutasította a szerepet? A válasz Dane szerint az volt, hogy „túlságosan tisztelem és szeretem James Deant ehhez. Ő egy olyan személy, akit példaképemnek tartok, és nem hiszem, hogy akár önmagamat annyira megbecsülném, mint őt.” Dane gondolatait egy beszélgetés terelte új irányba: „Iain Canning elmagyarázta, miről szól a film és elmondta, hogy lehetőségem teremhet arra, hogy megmutassam, milyen volt az igazi James Dean. A többségnek csak elképzelései vannak róla, de ezek sokszor pontatlanok.” Ráadásul a mai generációban sokan nem is tudják, ki volt James Dean, tehát a film egy teljesen új közönség számára is bemutathatja őt.
Végezetül a történet jellege, a szerep jelentette kihívás és a színészet iránt érzett elhivatottság meggyőzte Dane-t. Meg is ijesztette kissé, de tudta, hogy ezáltal jobban kiteljesedhetnek a képességei és javul a színészi teljesítménye: „A lehetetlensége volt kihívó végül. Nem nagy öröm olyasmit csinálni, ami könnyű.” Mások meg voltak győződve, hogy a színész eddig is kiválóan teljesített.
Iain Canning úgy meséli, hogy „Dane DeHaan kezdetektől fogva a mi James Deanünk volt, és egyre nehezebben viseltük volna el, ha végleg visszautasítja a szerepet, mert ahogy több filmje jött ki, úgy győződtünk meg egyre jobban arról, hogy ő a mi emberünk.” A cél a legjobb színész megtalálása volt, és „nem akartunk abba a csapdába esni, hogy találunk egy tökéletes hasonmást.” Anton szerint igazából „Dane számára ez fizikai változással is együtt járt. Nagyon vékony fiú, mint a mai színészek általában, és ki kellett gyúrnia magát az ötvenes évek férfiainak a szintjére – ami közelebb áll egy farmer testalkatához – és nagyszerű lett az eredmény.”
Dane is említette a James Deanné válás fizikális kihívásait: „Tizenegy kilót kellett magamra szednem három hónap alatt. Saját edzőm volt, és rengeteget ettem, hogy a testalkatom hasonlítson.” Sarah Rubano volt Dane sminkese, akivel a színész már a Pókember forgatásán nagyon jó munkakapcsolatot alakított ki. „Megkérdeztem, hogy tudna-e belőlem James Deant faragni, és tudott!” – mondta Dane. Sarah figyelme mindenre kiterjedt a szem és a haj színétől (Dane szerint James Dean haja a legjobb hajviselet valaha a világon) a szemöldök ívén át a fülcimpák állásáig, hogy Dane külsőleg is teljesen hiteles legyen. „Körülbelül két órát kellett sminkeléssel töltenem, mielőtt egyáltalán a helyszínre mehettem.” Dane csak elismerően tudott beszélni Gersha Philips, a jelmeztervező munkájáról is: „sikerült neki a tökéletes összeállítást megtalálnia, szinte ugyanazokat a darabokat, amiket James Dean is viselt, mint a híres Times Square-i kabát, amit a filmben sokszor hordok. Sok ruhadarab egyenesen abból a korból való.” A sok erőfeszítés nem csak a közönségnek szólt: „Ha belenézek a tükörbe és látom, hogy pont úgy nézek ki, mint ő, az nagyon sok önbizalmat ad.” Robert Pattinson szerint DeHaan „tényleg átélte a szerepet. Dane alakításában megjelennek Jimmy jellemzői.”
A szerep azonban a fizikai tulajdonságoknál többet kívánt meg. Canning elmondta, hogy „Dane mindvégig megdöbbentően ugyanúgy néz ki, mint James Dean, de fontos volt számunkra, hogy a rá jellemző faragatlan, nyers szépséget is visszaadjuk a vásznon. Dane rendelkezett James Dean hangjával, fizikumával és stílusjegyeivel, ráadásul el tudta hozni nekünk Dean személyiségét is, ami igazi csoda. Nem karikatúrát játszik. Nem a filmekben megjelenő James Deant játssza, amelyek maguk is egy-egy szerep voltak James Dean számára. Megtalálta az igazi személyiséget a filmeken túl.”
DeHaan tisztában volt azzal, hogy egyszerre kellett a valós személyt és a legendát megjelenítenie: „Mindenkinek van valami elképzelése arról, hogy milyen ember lehetett. Bizonyos szempontból nagy felelősséget vállaltam azzal, hogy tiszteletben tartsam a legendát és egyszerre leromboljam a korlátokat és megmutassam, ki volt ő, nem pedig azt, amit a többség gondol róla. Ez egy kényes terület, ahol óvatosan kellett mozogni, mert az emberek, akik elmennek a moziba és megnézik a filmet, mind rendelkeznek egy előzetes képpel – ezekből is láthatnak felvillanásokat – de végül remélhetőleg tanulni is fognak valamit James Deanről.”
Dane egyetértett azzal az állítással, miszerint a LIFE nem egy szimpla életrajzi mű. „Két hetet mutat be James Dean és Dennis Stock életéből, de ez a két hét kritikus jelentőségű.” Dane szerint sokkal inkább jellemtanulmány, mint életrajzi film, és hozzáteszi: „Ebben az időben Hollywoodon és a saját szülővárosán kívül senki nem tudta, kicsoda ez az ember. Az Édentől keletre még nem jelent meg, a Haragban a világgalt és az Óriást le sem forgatták.” A LIFE-ban megjelenő James Dean a siker előtti utolsó lépcsőfokon áll, és Dane szerint „tudtam azonosulni azzal, hogy mit jelent a közelgő hírnév és az ezt kísérő vegyes érzelmi világ.” Az 1950-es évekhez képest az információ és a fényképek terjedési sebessége és hozzáférhetősége megnőtt a médiában, de Dane állítja, hogy „van, ami nem változott, és ami érdekes a film kapcsán, hogy a hírnév egy összetett dolog, különösen azoknak, akik alanyaivá válnak. A film különösen jól bemutatja, hogy ami kívülről fényes, tökéletes, új és izgalmas, azt a valóságban átélni egy igazi küzdelem.” A Dean iránti személyes kötődésről és a példakép pályájának megismeréséről így beszélt: „Három hónapomba telt, amíg végigolvastam mindent, ami csak a kezem ügyébe kerülhetett. Megnéztem egy sor interjút és rátaláltam egy szuper felvételre, amit akkor készített, amikor hazament Fairmountba Dennisszel. Egyike volt az elsőknek, akik rejtett felvételt készítettek, amikor felvette a beszélgetést a családjával az étkezőasztalnál.” Dane szerint a lehetőség, hogy ennyire alaposan felkészülhetett a szerepre, valóságos luxust, ideális helyzetet jelentett. Megkereste és meg is találta a legendák mögötti James Deant, azt az embert, aki befolyással volt Dennis Stock életére.
Dane így nyilatkozott a film középpontjában álló kapcsolatról: „Dennis különösen nagyívű pályát ír le a cselekményben, és Jimmy ennek egyfajta katalizátora. A két főszereplő tanul egymástól. Jimmy szintén sok változáson megy keresztül, és ezalatt a két hét alatt jön rá, hogy a család és az otthoni élete mennyire eltávolodik tőle, ebben a felismerésben pedig Dennis segíti.” Ezzel egyidőben Dennis „mindig a jövő miatt aggódik” és így vonzó számára Jimmy élj a mának-hozzáállása.
DeHaan szerint a LIFE egy „film két különböző, nagy kaliberű művészről, a találkozásukról, arról, hogy mi a közös bennük és mit tanulnak egymástól.”
Sir Ben Kinsley játssza Jack Warnert, a stúdió igazgatóját, azt az embert, aki James Dean színészi pályafutását tovább rendezhette volna. Christina Piovesan producer szerint a színész kiváló volt a szerepre, mert „olyasvalakit kerestünk, aki egyszerre karizmatikus és képes elnyerni a közönség szeretetét.” Warner szerepéről, arról, hogy egyszerre kellett benne megtestesíteni a hatalmas stúdióvezetőt és a mentort, és Dean reflexiójáról ezt mondta Iain Canning: „Jimmy nem akarja, hogy irányítsák, de nem tudja csak úgy figyelmen kívül hagyni Warner sikereit abban, ahogy felépített színészeket, rendezőket és filmeket. Az az igazán fantasztikus, ahogy Warner alakja egyszerre egy abszolút zsarnok és a nagybácsi, akihez szívesen fordul az ember tanácsért. Ben Kingsley könnyedén hozza mindkét karaktert, néha egyazon mondaton belül is.”
Dane DeHaan is tapasztalta ennek a hatását: „Sok szempontból érzem úgy, hogy Ben ijesztett rám annyira, hogy szerepeljek a filmben. A második vagy harmadik forgatási napon jártunk, és hirtelen ott voln Jack Warnerként, aki egy nagyhatalmú, félelmetes ember volt.” A hatás nem csak a jelenetben jelentkezett: „aztán véget ért a jelenet és Ben Shakespeare-t idézett a szünetekben. Nagyon rá jellemző volt, és nagyon lenyűgöző élmény. Különleges volt vele dolgozni.”
Joel Edgerton játsssza John G. Morrist, a New York-i Magnum Photo vezetőjét, aki segített összehozni Dennis Stock szerződését a LIFE-hoz James Dean fotózására. Luke Davies Edgerton személyes barátja, aki gyakran viccelt azzal, hogy Luke-nak is kellene egy szerepet vállalnia a filmben. Joel Luke-tól tudott a filmről és itt kezdődött az érdeklődése is a történet iránt, és végül úgy gondolta, hogy a forgatókönyv nagyon jól sikerült, az anyag pedig „lebilincselően kezeli a filmtörténet egyik legrejtélyesebb figuráját.” Joelnek az is tetszett, hogy a történet nem követi a legtöbb életrajzi film által felrajzolt ívet: „vannak ugyan kiváló kivételek, de számos életrajzi film olyan, mintha ugyanazt néznénk újra egy személy egész életére szóló bevásárlólistájáról” a formulaszerű felemelkedés, bukás és jóvátétel séma alapján. Tetszett neki a LIFE által mutatott megközelítés arról, hogy egy nagyon fontos részletre fókuszált, és a történet szerinte egyfajta tánc a hírnévvel. Joel ráadásul Anton munkájának rajongójaként bízott a rendezőben, hogy „jó csapatot állít össze, az eredmény pedig kellően esztétikus lesz, értően mesél el egy jó történetet.” Az Országúti bosszúból ismerte Robert Pattinsont („jó benyomással volt rám, kicsit talán félre is tolt” – mondta). Örömmel vállalta Morris szerepét, amelyet Canning mogorva, de kedves alakként jellemez, ezek olyan tulajdonságok, amelyeket Edgerton jól alakít a vásznon. Canning szerint Edgerton egyfajta jó bátyként és mentorként jelenik meg. Morris tudja a filmben, hogy „mikor kell nyomást gyakorolni Dennis Stockra és a többi Magnumos fényképészre annak érdekében, hogy saját magukhoz képest jól teljesítsenek. Joel alakítása alapján a néző jobban megérti a Magnum értékeit… nagyon maximalista, kiválóságra törekvő társaság volt” – mondta Canning, aki ezzel utalt a cég elkötelezettségére a fotóriporteri és fotóművészi szakma iránt.
Davies a valóságban is találkozott John Morrisszal és Joel rengeteg kérdést tett fel Luke-nak az általa játszandó szereplőről. Luke szerint kritikus fontosságú volt, hogy elkapják Morris központban álló személyiségét, ahogy tudatosan alakította a Magnum jelentőségét. Luke szerint John Morris volt az az ember, aki minden körülmények között kiharcolta az embereinek a jó lehetőségeket, és ezt Joel pontosan el tudta játszani. Morris segíti és egyszerre kihívja Dennist, reflektál Dennis előrehaladására, mert a fotósnak időről időre be kell jelentkeznie a főnökénél, és ezekben a beszélgetésekben látszik Dennis elszánt küzdelme és Morris értékelése. Iain szerint a szerep kulcsfontosságú a filmben, „mert ettől érezzük úgy, hogy Dennisnek el kell érnie valamit, nem csak önmagáért, hanem azért, hogy továbbra is megérdemelten legyen a Magnum fotósa.” A végén Morris minden tekintetben elismeri a munkát James Deannel.
Alessandra Mastronardi játssza az olasz származású színésznőt, Pier Angelit, akinek romantikus kalandja volt James Deannel. Feltűnő ez a szerep egy olyan filmben, amelyet alapvetően a két férfi főszereplő határoz meg. Iain Canning szerint nagyszerű volt látni azt az energiát és lelkesedést, amelyet Alessandra játéka szőtt bele a filmbe. „Ez egy fontos szerep és fontos, hogy jól játsszák el, ezért is volt szükségünk egy olasz színésznőre, mert ezzel akartunk valamit belecsempészni a történetbe a korabeli európai filmkészítésből és színészi világból.” – mondta Canning. A nő ellenpontja is a két főhősnek, de „meg is mutatja, hogyan játsszák a nagyok a játékot, ami párhuzamba állítható azzal, hogy mire volt James Dean hajlandó. Pier megértette, hogy ez a játék nem volt szükségszerűen rossz a színészeknek, hogy nem kellett passzív sztárnak lenniük.” Pier tudta, hogyan használja tudatosan a korábbi sikereit a karrierjében, és Iain szerint Alessandra játéka mutatja ezt a megértést. Olyan energiát vitt a játékába, amely teljesen másképp működött a Dennis Stockkal közös jelenetekben, mint a James Deannel közösekben. Érezhető a feszültség Pier és Dennis között, mert bizonyos módon mindketten tudták, mire lehet még képes Dean, hogy milyen potenciál volt benne.
A forgatás
A LIFE Los Angelesben, New Yorkban és Indianában játszódik. A forgatást 2014. február 18-án kezdték, elsődlegesen Torontóban és a vidéki Ontarióban. Később Los Angelesbe költöztek, ahol a Chateau Marmontban és a Pantages Theaterben forgattak, utóbbit átalakították, hogy a Csillag születik 1954-es vetítésének a helyszínére hasonlítson. A forgatást 2014. április 1-én fejezték be.
„Az egyik nagy kihívás az volt, hogy úgy alakítsuk a film képi világát, hogy az minél jobban párhuzamba kerüljön Dennis Stock munkásságával” – mondta Canning a film dizájnjáról. A film poézisével kellett szinkronizálni az eredeti képeket. Fontos volt, hogy a film ne kössön kompromisszumokat a pontosság terén, de ne sérüljenek az ikonikus fotók körülményei és az ehhez kapcsolódó érzelmek sem. Canning szerint „ennek érdekében elég pénzt kellett összehozni ahhoz, hogy a külsőségek és a hangulat érthető legyen, korhű és ellentmondások nélküli azok számára, akik összevetik a fényképekkel. Végül is, ez nem az a film, ahol a puska megjelenik a színpadon. Nincs benne gyilkosság.”
A film érzelmi konfliktusai az ikonok mögötti valódi személyek történeteiből származnak. Iain azt mondta, hogy „remélhetőleg sikerült úgy egyensúlyoznunk, hogy amikor az emberek megnézik a filmet, akkor azt érzik majd, hogy beléptek egy eddig ismeretlen világba, annyira intim közelségbe hoztuk a szereplőket.”
Anastasia Masaro, a film gyártástervezője így beszélt az előkészületekről: „ez a film a korábbiakhoz képest más volt számomra, mert itt valós személyekről volt szó és valós helyekről, akiket és amiket sokan ismernek és szeretnek világszerte. Ezt tiszteletben akartam tartani és egyúttal támogattam Anton művészi látásmódját is.” Anton azt mondta Anastasiának, hogy nem akart egyfajta idealizált ötvenes éveket látni. Igazinak akarta látni. „Az ő kompozíciói és keretrendszere kellett, hogy megadja a stílust. Építettem egy külön színsémát Los Angelesnek, egyet New Yorknak és egyet Fairmountnak (ami az előző kettő ötvözete).” Anastasia hozzáállása rengeteg kutatómunkát igényelt: „olvastam James Dean és Pier Angeli életrajzát és megnéztem egy sor filmet. Óriási halom referencia gyűlt össze, de úgy éreztem, hogy nem állhatok meg. A díszletes kollégámmal autóba ültünk és elhajtottunk Fairmountba, Indianába, Jimmy szülővárosába.” Ott találkoztak Marcus Winslowval, aki megmutatta nekik a Dean-család nagy, méltóságteljes birtokát és sok részlettel szolgált az épület 1955-ös külsejével kapcsolatban. A látogatás után a nő szerint „végül két házat választottunk, mindkettő ugyanazon a telken épült Ontarióban. Az egyiket a beltéri felvételekre használtuk, a másikat a kültéri és a csűrben felvett helyszínekhez.”
Marcus Winslow kinyittatta nekik a Fairmount Museumot is, itt megnézhették Jimmy néhány saját használatú tárgyát élőben, színesben. Anastasia szerint az utóbbi különösen fontos volt: „a referenciáink nagyrészt fekete-fehérek voltak. Ennek van egy bizonyos veszélye, az emberek azt hihetik, hogy régen minden fekete, fehér vagy bézs árnyalatú volt. Lefényképeztünk dolgokat, hogy tudjuk, a korabeli tárgyak fekete-fehérben milyen árnyalattal jelentek meg.”
Az indianai úton Anastasiáék meglátogatták Dave Loehrt is a James Dean Galleryben: „Ez is egy kis aranybánya volt, megnézhettünk egy sor képet Fairmount főutcájáról abban a korszakban, enélkül nem készíthettük volna el a saját változatunkat az ontariói Milbrookban. Megvolt neki egy sor eredeti kép is Dennis Stocktól.”
A tervezést nagyon gondosan felügyelték, de az időjárással ezt már nem tehették meg. Christina Piovesan a következőt mondta el a kanadai helyszíni forgatásról: „igazán izgalmas volt, amikor végre sikerült összehozni ezt a nagyszerű filmes csapatot, de valahogy akkor kezdtünk el dolgozni, amikor az elmúlt évtized leghidegebb telét éltük át Torontóban. Mínusz harmincöt fokokban forgattunk.” Az időjárás nagyon fontos tényező lett, különösen az Indianában játszódó kültéri jeleneteknél. Anton Corbijn szerint óriási kihívás volt a kemény körülményekkel megküzdeni.
Christina így emlékezett vissza a forgatásra: „Van egy sor jelenet, amit a farm környékén forgattunk, ezekben Rob és Dane korabeli, vékony ruhákat viselnek, míg a stábból szinte mindenki  tetőtől talpig be volt bugyolálva. Nagyon úttörő dolog volt tőlük, hogy vállalták a filmezést Antonnal ilyen brutális viszonyok között is. A körülmények azonban hiába voltak ellenségesek, a film során ez nem érezhető, ami megint mutatja, mennyire profik is a színészek.” A körülmények ellenére a színészek és a stáb is kitartottak. „Van egy bizonyos jelenet, amikor az állatok között vannak és James a bongón játszik, Dennis pedig fényképeket készít. Dane ujjai majdnem lefagytak, ahogy próbált játszani a bongón. Egy disznó és néhány tehén elszaladnak, aztán Rob szalad Dane után, és ez mind nagyon, nagyon vicces volt, miközben a stáb vacogott és fájdalmasan ácsorgott a hidegben.”
Szerencséjükre nem minden jelenet volt külső helyszínen. A gyártástervező azonban kihívásnak érezte, hogy pontosan reprodukáljon bizonyos helyszíneket. Az egyik a stúdió volt, ahol Dennis szintén készített egy sorozatot Jimmyről. „Felépítettük az Actors Studiot egy helyszínen, aztán kiderült, hogy akkoriban ezt a stúdiót éppen felújították, és Dennis itteni képei valójában a Malin Studióban készültek, a Times Square-en” – mesélte Anastasia.
Egy másik belső helyszín Dean lakása volt New Yorkban. Anastasia elmondta: „Jimmy lakását külön ínyencfalat volt rekonstruálni. Az a kevés kép azonban, ami először a kezünkbe került róla, Dennis Stock és Roy Schatt néhány felvétele volt, de mind csak ugyanarról az oldalról. Itt lépett be Russell Aaronson, a férfi, aki már negyven éve lakott ugyanott. Beengedett nagyon kedvesen, hagyta, hogy felmérjem a terepet, és itt derítettük ki, hogy az egyik helyiségben egy kis kályha is volt. Russell nagyon nagylelkű volt és egy csomó olvasnivalóval is ellátott.”
Luke Davies is számos tippet adott a berendezéshez: „összeraktuk, hogy volt egy zongora is a lakásban (látszik is némelyik képen). A többi részlet után csak olvasni és olvasni kellett, próbáltam minél többet hasznosítani az olvasottakból, például felraktam a falra Marcus néhány rajzát.”
Amikor a díszlet és a korhűség már rendelkezésre állt, akkor lehetett foglalkozni az operatőri munkával is. Anton Corbijn ezt mondta a film látványvilágáról: „Általában sötétebben látom a filmeket és sötétebb környezetet valósítok meg. Charlotte Bruus, a vezető operatőr azonban világosabb környezetet szeret, és érdekes volt ezt az oldalt is beengedni a filmbe.” Charlotte megjegyezte, hogy „imádtam Anton korábbi filmjeit és a stílust, amelyet képviselt.” Elmondta, hogy mennyire érdekli mindkettőjüket az emberi sorsok alakulása, a személyiségek és a fejlődésük. Anton szerint „ez a filmem is magányos farkasokról szól, mint a többi, de ezúttal ketten vannak a középpontban. Megduplázódom” – nevetett fel. Charlotte-ot hasonló témák vonzzák, de elmondta, hogy különböző háttérrel érkeztek: „én a mozgókép világából, Anton az állóképéből érkezett, és érdekes volt, ahogy kihívásokat támasztottunk egymás elé.”
Dane DeHaannak is feltűnt ez az együttműködés: „Antonnal nagyon érdekes dolgozni, mert fotós múlttal rendelkezik, és most olyan csodálatosan tudott együttműködni az operatőrrel, amilyenre talán még sosem láttam példát. Nagyon sok időt töltöttek a felvételek előkészítésével és a részletek megvitatásával, és ezt jó érzés volt látni.”
Charlotte elmondta, hogy megpróbáltak hűek maradni az igazi 1955-ös látványvilághoz. A világításnak rá kellett mutatnia arra, hogy „egyfajta dokumentarista módon a jelenetekben James Deant és Dennis Stockot a való életükben látjuk, és nem azt a képet, ahogy a filmjeiben James Dean megjelent.” Charlotte-nak és Antonnak nem volt sok ideje felkészülni a forgatás előtt, de „megtartottuk azokat az alapvető megbeszéléseket, ahol eldőlt, hogy milyen színeket fogunk használni, milyeneket fogunk elkerülni és a használt színek milyen tónusúak legyenek.” Szenvedélyesen kezelték a forgatást, a korszak és a Dennis Stock által legszívesebben használt 35 mm-es objektíveket is figyelembe véve. „Anton 35 mm-en akart forgatni, ami nagyon jó a valószerű képi világhoz.” Úgy érezték, hogy a filmmel lehetne legjobban visszaadni a kívánt moziszerű hatást, végül azonban anyagi okokból digitális Alexa kamerákat használtak. Így is megpróbálták azonban visszaadni a korabeli világot: 1955-ből származó, régi lencséket kerestek elő, hogy elérjék a kívánt hatást, ha arról volt szó, hogy ennek lehetett jelentősége. Végül, ahogy Charlotte mosolyogva mondta, „nagyon sok energiát vett igénybe ez a rengeteg régi fénykép”!
Rövid életrajz – Robert Pattinson, Dennis Stock szerepében
Robert Pattinsont leginkább az Alkonyat-sorozatban alakított vámpír, Edward Cullen szerepéből ismeri a közönség. Legutóbb David Cronenberg filmjében, a Térkép a csillagokhozban szerepelt Mia Wasikowska, Julianne Moore és John Cusack mellett, valamint David Michôd Országúti bosszújában Guy Pierce-szel. Mindkét filmet a 2014-es Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be. Pattinson nemrég fejezte be Werner Herzog rendező Queen of the Desert című filmjén a forgatást Nicole Kidman oldalán.
Pattinson 19 évesen került a filmipar látóterébe, amikor a Harry Potter-sorozatban játszotta Cedric Diggoryt, a Hogwarts hivatalos képviselőjét a Triwizard Tournamentben a Harry Potter és a tűz serlegében, Mike Newell rendezőtől.
Pattinson volt a főszereplője a Don DeLillo Cosmopolis című könyvéből készült azonos című adaptációnak, amelyet David Cronenberg rendezett. Szintén főszerepet kapott a New York Times bestseller-listás Vizet az elefántnak c. regény adaptációjában, ahol Francis Lawrence rendezővel, valamint olyan színészekkel forgatott, mint Reese Witherspoon és Christoph Waltz. Korábbi főszerepe volt Allen Coulter rendező Emlékezz rám! c. drámájában, Pierce Brosnannel, Chris Cooperrel és Emilie De Ravinnel. Pattinson volt a főszereplője Guy de Maupassant Bel Ami c. regényének filmes változatában, ebben egy fiatal újságírót alakított, aki előremenetelét a város leggazdagabb és legbefolyásosabb női társaságán – Uma Thurman, Kristin Scott Thomas és Christina Ricci alakításai – keresztül éri el.
Pattinson filmes pályafutását Uli Edel Sword of Xanten című filmjével kezdte, ahol Sam West és Benno Furman voltak a főszereplők. Megjelent a How to Be-ben Oliver Irving rendezése alatt, amely megnyerte a Slamdance Fesztivál Special Honourable Mention For Narrative Feature díját. Pattinson alakította Salvador Dalít a Little Ashes-ben, amelyet Paul Morrison rendezett. Televíziós filmjei közül említésre méltó a The Haunted Airman, a BBC megrendelésére.
A Barnes Theatre Group tagjaként Pattinson volt a főszereplő Thornton Wilder színdarabjában, az „Our Town”-ban. További színpadi megjelenései között voltak szerepek az Anything Goes-ban, az Egy tiszta nőben és az OSO Arts Centre-ben előadott Macbeth-ben.
Advertisements

Cover Media Yahoo interjú

EN Interview 1 – Ever since the Twilight films turned him into an object of mass
attention, Robert Pattinson has tried to find his way clear of fan obsession and make his
mark as a serious actor. Films like Cosmopolis and Bel Ami helped distance audiences
from his vampire alter ego, and now, in Anton Corbijn’s Life, Pattinson gives what is
arguably the best performance of his career. The 28-year-old heartthrob plays Dennis
Stock, the photographer whose iconic photos of James Dean during the last months of
his life have sustained the actor’s legend even more than his films.

EN Interjú 1 – Mióta a Twilight filmek a tömegfigyelem tárgyává tették, Robert Pattinson
próbálta megtalálni a kiutat a rajongók megszállottságából és komoly színészként
dolgozni. A Cosmopolis és a Bel Ami filmjei segítették a közönséget abban, hogy
eltávolodjanak a vámpír alteregójától, és most, Anton Corbijn Life című filmjében
Pattinson eddigi legjobb alakítását hozza. A 28 éves szívtipró Dennis Stock fotográfust
játssza, azt a fotográfust, akinek James Dean életének utolsó hónapjaiban készítette
róla azt az ikonikus képet, ami még a filmjeinél is jobban fenntartja a színészről kialakult
legendát.

“James Dean is very much an iconic figure to me,” Pattinson says. “He represents
disaffected youth and alienation in a powerful way that still resonates with us. Those
photos of Dean, like the one where he is walking in Times Square, are much more part
of our image and impression of him than his films. You can feel his aura and mystique in
those photos.”

“James Dean nagyon is egy példakép számomra,” mondta Pattinson. “Ő jeleníti meg az
elhidegült fiatalságot és az elidegenedést egy olyan erőteljes módon, ami még mindig hat
ránk. Azok a képek Deanről, mint amikor a Times Square-en sétál, sokkal inkább részese
a róla kialakított elképzelésünknek és benyomásunknak, mint a filmjei. Érezni lehet az
auráját és a titokzatosságát azokon a képeken.”

It was an ironic choice of roles for Pattinson who was able to experience what life is
like on the other side of the camera lens: “When you’re on the red carpet, it’s an eerie
experience because you don’t see the photographers because you’re blinded by the lights
and flashes most of the time! As a photographer, you get to hide behind your camera.”

Ironikus szerepválasztás volt ez Pattinson részéről, aki most megtapasztalhatta, milyen
az élet a kameralencse másik oldalon: “Amikor a vörösszőnyegen állsz, az egy nagyon
hátborzongató érzés, mivel nem látod a fotósokat, mert elvakítanak a vakuk és fények a
legtöbb alkalommal! Fényképészként, a kamera mögé bújhatsz.”

One of the hottest films at the recently concluded Berlin International Film Festival,
LIFE explores the parallel lives of James Dean – played by Dane DeHaan – and Dennis
Stock (Pattinson) while the latter was on a road trip taking photos of Dean as part of an
assignment for Life Magazine, one of the most popular magazines of its era. The photos
subsequently became the stuff of legend and posters that young people would put on
their walls as a symbol of youthful rebellion and cool.

Az egyik legsikeresebb film a nemrég lezárult Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Life
James Dean – akit Dane DeHaan játszik – és Dennis Stock (Pattinson) életét mutatja
be, amikor az utóbbi elkísérte Dean-t egy utazáson, melyen képeket készített a Life
Magazine számára, ami az egyik legnépszerűbb magazin volt abban az időben. A képek
ezután részévé váltak a legendának és ezekből lettek azok a poszterek, melyeket a
fiatalok felragasztottak a falaikra mint a fiatalkori lázadás és lazaság jeleként.

Pattinson not only understood something of how James Dean must have felt when his
career skyrocketed within a very short time in Hollywood, but also how today’s stars –
Pattinson included – are so overexposed that they lose all mystery.
“People didn’t know that much about Dean’s private life and those photos that Stock took
of him had so much more impact and meaning than anything you could imagine today,”
Pattinson muses about the work of the photographer who passed away in 2010.

Pattinson nemcsak azt értette meg, hogy hogyan érezhetett James Dean amikor a
karrierje a magasba szállt rövid idő alatt Hollywoodban, de azt is, hogy a mai sztárok –
beleértve Pattinsont – annyira túlexponáltak, hogy elvesztik minden rejtélyüket.
“Az emberek nem tudtak olyan sokat Dean magánéletéről és azok a képek, melyeket
Stock készített róla sokkal nagyobb hatással és jelentőséggel voltak mint bármi, amit ma
el lehet képzelni,” elmélkedik Pattinson a fényképész munkájáról, aki 2010-ben hunyt el.

For director Anton Corbijn, the film also has a deeper meaning in that before he became
better known as a filmmaker, he achieved considerable fame for his NME photo shoot of
Joy Division frontman Ian Curtis shortly before he hung himself. Like Stock did with his
photos of Dean, The images of Curtis taken by Corbijn have in their own way amplified
the legend of the fabled singer and Corbijn subsequently directed the film Control which
depicted Curtis’s dark and difficult life.

A rendező Anton Corbijn számára a filmnek egy mélyebb jelentése van, elvégre mielőtt
filmkészítőként ismertté vált, már igen szép sikereket ért el köszönhetően az NME
fotósorozatával, mely a Joy Division frontemberével, Ian Curtis-szel készült nem sokkal
azelőtt, hogy Curtis felakasztotta magát. Mint amit Stock ért el a Deanről készített
képeivel, úgy a Curtisről készült képeknek is a maguk módján felerősítették a mesebeli
énekesről szóló legendát és Corbijn ezután le is forgatta a Control című filmjét, ami
Curtis sötét és nehéz életét ábrázolja.

Wearing a fairly lush beard and looking pleasantly disheveled, Robert Pattison was
greeted by adoring crowds during his stay at the Berlin festival. He was wearing a grey
Armani jacket and jeans for our chat at the five-star Hotel de Rome.

Kissé kusza szakállával és kellemesen zilált kinézetével Robert Pattinsont rajongók
tömege üdvözölte a berlini fesztiválon. Egy szürka Armani kabátot és farmert viselt a
beszélgetésünk alatt, ami az ötcsillagos Hotel de Rome-ban volt.

In addition to Life, audiences will see Pattinson play Col. T.E. Lawrence in Queen of the
Desert, a film starring Nicole Kidman and directed by Werner Herzog.
A Life mellett a közönség a Queen of the Desert-ben láthatják Pattinsont, amiben T.E.
Lawrence-t alakítja, a főszereplő Nicole Kidman rendezte Werner Herzog.

THE INTERVIEW

Q: Robert, it must have been inspiring to play an iconic photographer like Dennis Stock?
PATTINSON: His photos have played a huge part of our collective consciousness of
James Dean and the myth that still surrounds him 55 years after his death. Almost
everyone has seen some of those photos and so many people including myself have
been influenced by our image and perception of Dean and how he represents disaffected
youth. Dean is still one of the key figures who represent a kind of defiance and rebellion
and someone who felt the confusion of being young and not wanting to conform or stick
to the rules. There are very few photographers who have been able to capture that kind
of mystique the way Dennis Stock did.

Q: Robert, inspiráló volt egy olyan ismert fényképészt játszani mint Dennis Stock?
RP: A képei nagy szerepet játszottak a James Deanről kialakult kollektív ismereteinkben
és a mítoszban, ami 55 évvel a halála után is körülveszi őt. Szinte mindenki látott
valamennyit azokból a képekből, és sokunk – beleértve engem is –, a Deanről kialakított
elképzelésünket és felfogásunkat befolyásolták, továbbá azt, ahogy megjeleníti
a fiatalkori elégedetlenséget. Dean még most is egy kulcsfigurája azoknak, akik
megjelenítik az ellenszegülést és lázadást és azokat, akik érzik a fiatalság zavarosságát
és nem akarnak alkalmazkodni vagy a szabályosan játszani. Nagyon kevés fotós tudta
megragadni ezt a fajta rejtélyt úgy, ahogy Dennis Stock tette.

Q: How did you relate to Dennis Stock and his work as a photographer?
PATTINSON: What fascinated me was that he was an artist who was struggling with
living up to his own expectations of what he should be doing as an artist. He doesn’t feel
he’s accomplishing enough or doing the kind of work he wants to be doing. I’ve spent
a long time dealing with the same kind of issues and trying to attain goals that I’ve set
for myself and wanting to do the best work possible. I’m still very driven to do work that
challenges me.

Q: Hogyan viszonyultál Dennis Stockhoz és a munkájához?
RP: Ami a leginkább lenyűgözött, hogy egy olyan művész volt, aki nehezen érte el a
saját elvárásait azzal kapcsolatban, hogy mit is akar csinálni mint művész. Nem érezte
azt, hogy eleget elért azzal, amit csinálni akart. Sokáig foglalkoztattak engem is ilyen
problémák, és próbáltam elérni azokat a célokat amiket magamnak állítottam fel és a
lehető legjobb munkát akartam kihozni magamból. Még most is azok a munkák hajtanak,
amik kihívás elé állítanak.

Q: Did you go through a James Dean phase in your younger days?
PATTINSON: (Laughs) I think almost every actor has a moment in their live when they
are either obsessing over James Dean or trying to imitate some aspect of his personality
or his acting style. I was a fan of his even before I wanted to become an actor. We all
want to look as cool as he did although it’s pretty much impossible! (Laughs) I admire his
work greatly although I don’t think I’m anything like him and I wouldn’t dare to compare
myself to him.

Q: Te is átestél egy James Dean korszakon fiatalabb korodban?
RP: (nevet) Szerintem szinte minden színésznek van egy olyan pillanata az életében,
amikor vagy James Dean-ért rajonganak, vagy utánozni próbálják a személyiségének
vagy a színészi stílusának egy részét. Már azelőtt a rajongója voltam, mielőtt még
színész akartam lenni. Mind olyan lazának akarunk látszani mint ő, bár ez szinte
lehetetlen! (nevet) Nagyon csodálom a munkáját, bár nem hiszem, hogy bármiben is
hasonlítok rá és nem merném magamat hozzá hasonlítani.

Q: Would you have wanted to play Dean yourself?
PATTINSON: No! I wouldn’t have dared. And I think Dane (DeHaan) does a brilliant job.

Q: Szeretted volna te magad Dean-t játszani?
RP: Nem! Nem mertem volna. És szerintem Dane (DeHaan) fantasztikus munkát végzett.

Q: What kind of research did you do to prepare for the film?
PATTINSON: Anton (Corbijn) showed me a taped interview with Dennis Stock in which
he was very rude to the interviewer. He was always a very complex figure and he had a
lot of anger inside because he was very ambitious and wanted to make his mark as an
artist. He was very jealous of other artists.

Q: Minek néztél utána amikor felkészültél a filmre?
RP: Anton (Corbijn) megmutatott egy hangszalagra vett interjút Dennis Stockkal, amiben
nagyon szemtelen volt a kérdezővel. Mindig is egy nagyon összetett figura volt és sok
volt benne a harag, mert ő egy nagyon ambíciózus ember volt és nyomot akart hagyni
művészként. Nagyon féltékeny volt más művészekre.
(ez egyébként furcsa lehetett, mert az alapján amit még fordítottam régebben, egy
teljesen nyugis, mégha valamennyire öntelt valakinek gondoltam 🙂 )

I also spent several months learning to use a camera and work with cameras the way a
professional photographer would use them. I took a lot of photos and practiced the kind
of movements a photographer makes while working. For a photographer, the camera is
basically an extension of his body and he hides behind it while he’s taking photos.

Több hónapot töltöttem azzal is, hogy úgy tudjak a kamerával bánni, mint egy hivatásos
fotós. Sok képet készítettem és gyakoroltam azokat a mozdulatokat, amiket fényképezés
közben használni szoktak. Egy fényképész számára a kamera tulajdonképpen a testének
része és a kamera mögé bújik amíg a képeket csinálja.

Q: Dennis Stock was very conflicted about his work. Were you the same way?
PATTINSON: I’ve suffered from a lack of self-belief. You worry that you’re just faking it
and people will start to see through you. So that fear keeps me going and inspires me
to take on as many challenges as I can. I was making things much more difficult for
myself by constantly worrying about my work and then I started to realise that I just had
to simplify my approach and let my instincts take over. I feel a lot more confident now
but I still have enough doubts that make me want to keep improving and evolving as an
individual and as an actor.

Q: Dennis Stock nagyon ellentmondásos volt a munkájában. Te is ilyen voltál?
RP: Annak a hiányában szenvedtem, hogy nem hittem magamban. Azon aggódsz, hogy
csalsz és az emberek át fognak látni ezen. Ez a félelem hajt tovább és inspirál arra,
hogy minél több kihívás elé állítsam magam. Sokkal bonyolultabbá tettem az életem
azáltal, hogy állandóan aggódtam a munkám miatt, aztán kezdtem felismerni, hogy
csak a munkához való megközelítésemet kell leegyszerűsítenem és hagynom, hogy
a megérzéseim vezessenek. Sokkal magabiztosabbnak érzem magam most, de még
mindig elég kétség van bennem ahhoz, hogy tovább fejlődjek és alakuljak emberként és
színészként is.

Q: This kind of movie addresses the issue of celebrity and how an actor becomes larger
than life. You’ve experienced that with your work as Edward Cullen in the Twilight films.
How have you transitioned past that part of your career?
PATTINSON: It’s become a lot easier as the years have gone on. It’s not just that it’s
been a few years since the last Twilight, it’s also that I’ve become a lot better at handling
the attention.
One of the interesting things about the film is that it deals with how someone like Stock
can block himself and stand in his own way because of his fears and jealousies. He
wanted to be seen as an artist in the same way that Dean was and this was a complex
issue for him. I’ve also dealt with my own anxieties in terms of what I wanted to achieve
and my own artistic goals.

Q: Ez a féle film középpontba helyezi a hírnév témáját és hogy egy színész mennyire
nagy szerepet kap az életben. Ezt te is megtapasztaltad a Twilight filmek kapcsán,
amikben Edward Cullent játszottad. Hogyan jutottál túl a karrierednek azon részén?
RP: Sokkal könnyebbé vált az évek teltével. Egyrészt az, hogy már pár év eltelt az utolsó
Twilight óta, másrészt már sokkal könnyebben kezelem a figyelmet.
A film egyik érdekessége, hogy azzal foglalkozik, hogy egy olyan valaki, mint Stock,
mennyire gátolni tudja saját magát a félelmei és a féltékenysége miatt. Művészként akart
elismert lenni, úgy, ahogy Dean-t is elismerték, és ez számára egy összetett probléma
volt. Én is megküzdöttem a saját félelmeimmel abban az értelemben, hogy el akartam
érni a saját művészi céljaimat.

Q: How do you feel that process is coming along?
PATTINSON: I feel like I’m where I want to be. I don’t feel frustrated anymore by the
legacy of Twilight and the fact that I’ve been identified with my work in those films. I
knew that it was going to take some time before people would be able to see me in a
different way and that I would have to play a lot of different roles to shake up people’s
expectations of me. It’s normal because of the massive success of those films. But in the
long run I’ve tried to benefit from the attention I gained and find as many interesting
roles as I can. I think people are beginning to see me differently now.

Q: Hogy érzed, mennyire jutottál ebben?
RP: Úgy érzem, ott vagyok, ahol lenni akartam. Már nem érzem frusztráltnak magam
a Twilight miatt és amiatt, hogy az ottani munkámmal azonosítottak. Tudtam, hogy
idő kell ahhoz, mielőtt az emberek máshogy nézzenek rám és hogy sok más karaktert
kell eljátszanom, hogy felrázzam az emberek elvárásait. Ez normális, figyelembe véve
azoknak a filmeknek a sikereit. De hosszútávban igyekeztem a legtöbbet kihozni abból
a figyelemből amibe belekerültem és annyi érdekes szerepet találni, amennyit lehetett.
Szerintem lassan kezdenek máshogy látni az emberek.

Q: Has there been any one film in particular that’s helped you feel that you’re on the
right track in terms of your career?
PATTINSON: I was kind of drifting and unsure of what kinds of films I wanted to do until
I did Cosmopolis with David Cronenberg. He offered me the role out of nowhere just a
few weeks after I had finished the last Twilight film and suddenly I was thrown into this
incredible story and playing a very complicated character. That changed my perspective
and I knew that this was the kind of work that I wanted to do. It made a huge difference
to me.

Q: Volt olyan film ami segített abban, hogy úgy érezd, jó úton haladsz?
RP: Egy darabig csak sodródtam és nem tudtam, milyen filmeket akarok csinálni, amíg
egy napon megcsináltam a Cosmopolist David Cronenberggel. A semmiből ajánlott
nekem egy szerepet pár héttel azután, hogy végeztem a Twilight filmekkel és hirtelen
egy olyan hihetetlen történeten találtam magam, amiben egy nagyon komplikált
karaktert kellett játszanom. Ez megváltoztatta a hozzáállásomat és tudtam, hogy ez volt
az a munka, amit csinálni akartam. Óriási változást jelentett.

Q: Is it easier being Robert Patttinson now?
PATTINSON: (Laughs) I don’t know… but I’m having a lot more fun now. You need to get
past all the things that are holding you back and then everything starts becoming a lot
easier in general.

Q: Könnyebb most Robert Pattinsonnak lenni?
RP: (nevet) Nem tudom… de most sokkal jobban szórakozok. Túl kell lépned azokon a
dolgokon amik visszatartanak és akkor minden sokkal könnyebbé válik.

Life – Berlin – interjú – Raya

I: Hey, how are you, I didn’t see you get in?
RP: How you doing?
I: Nice to see you!
RP: Nice to see you.
I: I’m good. It’s always so good to talk about your projects. I think this is quite interesting, because
when it comes to real life characters, you can add a little bit of yourself and a little bit of what you
know, so what is the ratio?
RP: I don’t know, I mean I always kind of approach every part, well I don’t know if it makes a
difference if it’s a real life person, but I mean I kind of approach every part as a sort of aspirational
thing, it’s always something in me which thinks I kind of wanna be that character.
I: And it’s also been you know exciting times, exciting projects, if I think of the films that you’ve
chosen the last few years it’s always been a director’s medium so that’s very important for you
right? A director with a clear vision, somebody you can learn from, be excited about?
RP: Yeah, and it’s kind of, it’s just much easier to have confidence in someone when they’re very
confident in themselves. And also when you have quite prominent directors, they’re definitely in
control of the project.
I: You remember those few days before Twilight came out where it was the last few days where
your privacy was all yours? Do you cherish those days?
RP: I was so unaware of what was gonna happen that it was quite exciting. How James Dean was
in the movie, sort of quite disillusion of the whole thing and he’s already thinking oh this isn’t the
life I wanted. I had no idea A) what life I wanted and B) what was happening to me at all. So it
was just kind of interesting, I mean every day was was kind of a bizarr, new experience. But do I
cherish them? I mean, no. It’s sort of, there’s been so many good times since then.
I: Obviously we’re talking about screen icons, do you like the golden age of Hollywood, you know,
that time where things were just much more poetic I think.
RP: Yeah, and also it just seemed, it was an era where it seems it was so important to be born and
it’s always an amazing period in history when people actually looking at art to tell them how to live
and stuff. I think now, you know, why we’re in quite a strange age, that’s because no one’s actually
looking at art, they’re just looking at the commercial enterprise where people are telling them how
to live specifically – buy stuff, like whereas you know, you look back in the day where someone
like James Dean who would, his whole existence was about finding his own voice and people
wanted to find their own voice through him – if that makes sense.
I: It makes perfect sense. Thank you so much, always a pleasure talking to you.

I: Szia, hogy vagy, nem is láttalak bejönni.
RP: Hogy vagy?
I: Jó téged újra látni.
RP: Téged is.
I: Köszönöm, jól. Mindig jó a filmjeidről beszélni. Szerintem egész érdekes, mert amikor létező
karakterekről van szó, akkor egy kicsit adhatsz magadból is, illetve egy kicsit abból, amit a
személyről tudni lehet. Milyen arányban van a kettő?
RP: Nem tudom, minden szerepet így közelítek meg, és nem tudom, hogy van-­e különbség abban,
hogy létező vagy kitalált, hogy van benne valami szándék, valami ami bennem azt mondja, hogy
szeretnék ez a karakter lenni.
I: Az utóbbi idők izgalmasak voltak, érdekes filmek. Ha azokra a filmekre gondolok amikben
szerepeltél az utóbbi években, azok mind a rendezők művei voltak, fontos volt ez számodra? Egy
rendező tiszta elképzeléssel,valaki akitől tanulni tudsz, akivel érdekes együtt dolgozni?
RP: Igen, és sokkal könnyebb is olyanban megbízni, aki megbízik saját magában. És ha kiváló
rendezőkkel dolgozol, akkor tudni lehet, hogy ők irányítják a dolgokat.
I: Emlékszel a Twilight előtti napokra, arra a pár utolsó napra amikor még a tiéd volt a
magánéleted? Szívesen gondolsz vissza rájuk?
RP: Annyira nem fogtam fel hogy mi történik akkor, hogy egész érdekes volt az egész. Mint James
Dean is a filmben, a kiábrándulás az egész dologban és máris azt gondolja, hogy ez nem az az élet,
amit akart. Először is nem tudtam, hogy A) milyen életet akartam, B) mi történik velem. Szóval
csak érdekes volt az egész, minden nap egy új bizarr élmény volt. De hogy vágyakozva gondolok­e
azokra a napokra? Nem. Sok jó dolog történ azóta.
I: Természetesen nagy filmikonokról beszélünk, szereted a Hollywoodi Aranykort, azt az időt,
amikor minden sokkal költőibb volt?
RP: Igen, az olyan korszaknak tűnt, ahol fontos volt élni és a történelemnek az a lenyűgöző
időszaka volt, ahol az emberek igazán figyeltek a művészetre és abban keresték azt, hogy hogyan
éljék az életüket. Most ebben a furcsa korszakban vagyunk, ahol senki sem igazán a művészetre
figyel, hanem itt vannak azok a kereskedelmi cégek, amik megmondják, hogy hogyan éljél, mit
vegyél. Ezzel ellentétben abban a korban, amikor James Dean élt, aki egész életében a saját
hangját kereste, az emberek is a saját hangjukat keresték általa – ha ennek van értelme.
I: Teljesen. Nagyon köszönöm, mindig öröm veled beszélgetni.
– Patti –