Twilight – Találkozzon a rendezővel és egy szereplővel




Twilight: Meet the director and actor
I: Hello everybody, welcome. Welcome to the four hour workshop on Final Cut Studio. We’re glad you’re here and we would like to just reedarate (??) one more time – please, during the event we really need your help. Really. No photography or recording of any kind, whatsoever, we really appreciate that. I’d like to first introduce our moderator for this evening, from USA Today, Donna F, let’s hear it for Donna.
D: Oh my God, you guys are all here to see me, this is so awesome, thank you! What do you ask me? (heh?) Just kidding, please welcome the director of Twilight, Catherine Hardwicke!
CH: Can you guys here me?
D: So Catherine, do you feel like a member of The Beatles now?
CH: Oh well, not exactly. We’ll wait for Rob for that.
D: Did you know about the fanbase for this series when you signed on to direct?
CH: Yeah, I did, you guys aren’t hidden, very vocal.
D: How did the project come to you?
CH: Well I was a jury for the Sundance Film Festival last year and the owners of Summit were there and they said we wanna make like five movies next year, see if you’re interested in any of them. So they handed me this stack of scripsts, and like four of them I just tossed aside, no, no, no, no, and then I started reading this one about a vampire and I thought, this is pretty cool, but it wasn’t the script that we made into the movie. And I read the book and the book was so much better than the script, I said we gotta throw this away and write the script like the book. Okay, you guys will get the kick out of this, the very first sentence in the script that we threw away was ’Bella was a track star (??)’. And like the second page, she was eating in the diner with James, you know, so it wasn’t good.
D: And of course the question that everyone wants to have answered, how did you find Robert?
CH: How did we find Robert? Okay, we auditioned like every gorgeous guy that acts on the planet, and I’m sure you guys would have hated to be there with me, right, during these auditions. And there were other really cool guys, but a lot of them, they were like right looking, but they didn’t look like they were from another world. You know, how Robert looks, I mean, he does not look like the guy next door, right? So, we were, like I kept meeting all these guys and they were pretty interesting but then, somebody said why don’t you talk to Robert Pattinson, he’s in London. And I’m talking to him on the phone, he’s kinda like ’I don’t know about vampires’, you know, we were kind of laughing and I’m like, ’Ive got to meet you’, because when Harry Potter’s been, what was it like, when was he in that, like 3 or 4 years ago, right, so I didn’t know how he was gonna look, so he flew over from London and slept on his agent’s couch, Stephanie’s couch, and then he came over to meet with Kristen and I, and you guys have heard about the audition, right? Okay, so we, they auditioned and they did some scenes on my bed, right?
D: God, your life really sucks.
CH: Yeah. I had my little video camera, you know, like I’m filming, I mean, that’s my job, you guys, okay. So then I could see that of all, like Kristen auditioned with like five different guys and these two had the chemistry. Like it was really like electric, you know. So the next day I looked at the video, I’m like okay, it’s gotta be Rob.
D: And then I know we talked about this a little bit earlier, but how did you keep the shoe kind of under rabs (???) in private, given the interest in the movie?
CH: Well, guys, you know where we filmed, right? Portland, Oregon, and luckily it’s a long drive for you guys to get to Portland, right? There’s not that many people in Portland, but you know that a lot of people did come to the set and watched and híd in the bushes and you guys have seen the videos, so, but in a way it was really cool, because we were freezing as you probably know, you saw the weather blogs, right, where we were just shivering and dress up like marshmallons and stuff like that, and getting soaked and you’d be there like up on top of a mountain in the middle of the night and just so cold, you just wanna quit, and then you see a bunch of like fans, and they were there too freezing, and then you’re like, okay, they care, I’ve got to do it. Give me another chocolate bar, you know, I’m going back in! Cause we really wanted to make it good for you guys, you know, we wanted you guys to love this movie, so.
D: And since, there’s so much expectation, so much interest in the movie, tell us what’s the tone of it, what’s the feel of it, how would you kind of describe it?
CH: Well, you guys have seen a lot of trailers and footage I think, but you can see that the, one of my favourite things is the chemistry between Edward and Bella, it’s pretty strong, don’t you think, when you see it? How many of you guys wanna be Bella when you watch the trailer? You could try to have like an out of body experience, right? Phsychic, channeling?
D: Well, and shall we bring out?
YES!!
D: You guys, just be cool. Impress him with how cool you all are.
CH: He’s gonna rise out of the floor right here.
D: He actually also levitates.
CH: Wouldn’t it be cool if we did have like a trapdoor and nyyiiiii
D: Imagine if it was like a Beyonce show
CH: Yeah, or he could swing down from the sky. Hey, what would be your favourite way for him to enter, you guys? Right into your seats, right?
D: Did you know immediatley that he and Kristen had this much of chemistry?
CH: Yeah, you could see, the first time that they did a scene, it was like electric and scary and cool, yeah. I mean, you know, Rob is a very special person. I think he is from another planet. I’m not sure.
CH: Okay, so guys have to really concentrate and then he’s gonna materialize here okay? Focus! Everybody close your eyes, mmmmmm
D: What was it like for you guys in Rome?
CH: Okay, we just came from Rome and we did all these crazy, like cool red carpets and stuff and then they said, you gotta go to bookstore and do a signing, and there was like this crazy crowd like this, and we had to sign like a thousand, million books.
D: Oh my God!
CH: And everybody of course wanted to kiss Rob, nobody wanted to kiss me, but ohh. That’s not right, is it? Okay, concentrate you guys! Can we feel the vibration?
D: The presence of greatness is upon us! Let’s roll a clip, no?
I: I’m winking, I’m winking. Being very subtle. Introduce him.
CH: Okay.
D: I don’t think he needs an introduction!
CH, D: Edward Cullen!
RP: How you doing? Nice to meet you.
CH: He was supposed to come out of the floor, but…
D: We’d told them that, see, now you’ve disappointed them.
RP: I’m sorry.
D: I told them you gonna come out of smoke.
RP: I think these receptions, I think the only thing I can do is disappoint people, so. Hello.
D: So Robert, what made you wanna play Edward?
RP: I’m not really sure anymore.
CH: Money.
RP: Money (nevet). No, a lot of different reasons. I really liked the idea of Catherine doing a vampire film. I’m not saying anything interesting, I always say the answers like fifty times. Yeah. I don’t know, I liked Kristen, I liked Catherine, I liked the story, I mean, it’s simple.
D: Good script, good director.
RP: Yeah. Done.
D: Done! And you get all the fans that go along with it.
RP: Yeah, they’re just coming. (??)
D: Were you prepared for all of this, did you know this was gonna come hand in hand with the movie?
RP: No, not at all. No.
D: How are you dealing with it?
RP: Thank you (válaszul valakinek, akit nem értettem).
CH: I thought we were gonna like be really cool, you guys.
D: What do you see of yourself in Edward?
RP: What am myself (??)? I have an incredible six pack (11:34). My whole body is just rock, so. I’m joking, and that’s that, like nothing’s come across.
D: It’s the — sense of humour.
RP: I don’t know, I can run really fast, I’m good at climbing trees, and
CH: He knows, it’s gonna start rolling. Tortured soul, maybe.
RP: I am not that tortured, but I mean, you know, I just always get carried away when I’m kissing people, I’m just going nuts!
D: I think you’re making their night right now. So Edward is an iconic character for so many people. Who’s been someone that moved you in a book?
RP: I like Job in the Bible, I can really relate (to him) and what else? There’s a book called Money with Martinemez (12:58), I really relate to the character of that, but, I mean, lot’s of different people.
D: And I know that you’re also a musician, you have music on the soundtrack, tell us about that.
RP: So amazing, have you guys heard, is there a soundtrack even out yet?
CH: Have you guys heard his songs?
RP: Wow. (Great!) Thank you. Yeah, the music thing was just a fluke, I wasn’t planning on doing anything with music ever, so it was sort of a strange little surprise.
D: How did it come about?
RP: Catherine just heard this CD which I recorded on a computer, that’s it. And now my album is coming out on the Jan 2, my fragrance is, my clothing line, my autobiography is out on —–. But I don’t think I’m gonna make an album or anything.
D: Just doing it for fun?
RP: Yeah.
CH: We tried two of Rob’s songs against the picture you know, and you saw how great it worked with the film, so we just kind of loved it. I mean, I saw, how great it worked with the film. And then we really wanted to use it in the movie and we kinda talked Rob into it, against his will.
D: So Catherine, what’s it like directing Robert?
CH: Oh, it’s difficult.
D: Clearly!
CH: No, I mean, you know Robert is so intense and gets really involved and deep into the character, and you say you’re not tortured, he’s kinda tortured
RP: Tortured as an actor. Very confused about everything as an actor.
CH: Well, it’s a challenge to play Edward because everybody out here has your own idea of Edward, right?
RP: Who would you prefer to have, by the way?
YOU!!!!!
RP: No, no, no, no, you don’t have to like, don’t worry about hurting my feelings, just seriously.
CH: James Dean?
RP: Oh, I thought you said Jaimy T. J.T. is a guy I went to school with. I can kill you? Ohh. Why? What? I don’t wanna kill you.
D: He doesn’t even know you!
RP: I don’t know you, we get to know you first.
D: So how did you guys develop Edward given how strong he is on the page?
CH: Letters?
RP: What?
CH: We had rehearsal.
RP: What? (a közönségnek)

CH: Rehearsals, for one thing.
RP: Yeah, we did a lot of rehearsals
CH: Rehearsals and impros.
RP: I just think the, blablablablablablabla, don’t know what I’m talking about, yeah, I had no idea how to play it, so I had the audition, just a little weird
D: On Catherine’s bed.
RP: Yeah. I mean,
CH: That was part of it, yes.
RP: It was just a weird energy, looking at the character from outside, it’s like impossible to play. And it’s a really intimidating character and I don’t know, I just sort of felt a different energy in Catherine’s house and I just sort of started with that.
CH: And with Kristen too, you know.
RP: Yeah. Kristen makes it a lot easier.
CH: Yeah, she’s
RP: Yeah, she’s brilliant.
CH: Kristen is awesome.
D: Did you guys, with such a following, how did you keep it in chap (???) was it always in the back of your head or did you try to do something just independently, do you know what I mean?
CH: Everyday I think we really wanted to try to make a good movie, you know, because if we made a movie that we were proud of then we thought that you guys would like it too, so that’s mostly what we thought, do the best we could, you know, make something excellent for you guys.
D: And now I’m guessing you guys might have some questions for Catherine and Robert? Yeah, there’s no questions, so I think we could just go. All right, right there, you there.
Q: My question is, uhm.
RP: Do you wanna-
CH: That’s kinda cool. I mean, because I think that was something that fascinated Rob, you know, his connection to his father, he didn’t want to become a vampire, so that’s one thing you guys kinda got into in the rehearsal period, right?
RP: Yeah, we ended up just hanging out with the, the Cullens kind of got stuck together, but I don’t know, there’s another thing with James, I thought that was a relationship worth exploring, because it seemed like, I always interpreted Edward have more of a problem with killing people than any of the other Cullens. But he hides it more. But that’s why he is so sort of fixated on, and I think James is in lot of ways, the way me and Cam tried to play a lot of the end it’s about James is trying to tempt him into behaving like he believes he should behave. And we tried to play these mirrors of each other. And that’s why, I don’t know if you saw the clip, but Cameron, Cam wants me to kill him at the end, and it’s because if I kill him, then he kind of let’s me kill him, because he wants me to behave like a vampire and not like a human. Does that answer the question?
D: I actually have a question for you guys, in the books Bella and Edward have a very slow build up, they don’t rush the moments, how did you guys translate that in the film? So many movies do just jump into it.
CH: Well that’s kind of what the whole book is about, right? So, the closer he gets, he might kill her, so there is a caution and tension that has to be calibrated almost precisely in every scene.
RP: I wanted not to ever be a kind of, a moment of contenment as well, he never gets to the point, even right the end of the movie, it’s not a clear happy ending, cause I really don’t think that it was. As soon as they realize they are in love with each other they can’t see any good read leading out of it. And I wanted to make that show.
Q: First of all thank you guys for coming!
CH: Yeah!
Q: I have a question ——– why did you pick that song to the prome theme —
CH: Well, Kristen picked that song. Kristen loved that song and there’s a part, there’s a prom song, you know, and then there’s the part where they’re just Edward and Bella have a very intimate conversation and that’s where you hear that song. It’s a beautiful song, though.
D: And the Cullen shirt?
CH: It’s only appropriate. All right.
D: You know, actually let me repeat the questions. Let me repeat the question, because you guys were a little bit quiet. What were you guys doing in your free time when you were not making films?
CH: I like to serf, I live right —- this beach, that’s fun. I got to see some whales, like three weeks ago, not whales, dolphines swimming right next to me, that was pretty cool.
RP: I don’t do anything in my free time to be honest.
D: You climb trees? And run fast?
RP: No, yeah, I don’t do anything.
CH: See movies.
RP: Yeah, I see a lot of movies, I guess.
CH: Read.
RP: Let’s face again, I’m really boring.
CH: No, he’s not.
D: Rigth there in the black shirt. What do you think about Jacob?
RP: As a character, I completely get that, it’s completely needed in the story, I mean, like I’d go with Jacob, Jacob’s way more interesting than Edward. Edward is just like such a hassle, if you have a girlfriend who is like Edward, it’s be like, yeah, you’re hot and everything, like just shut up.
D: The hoodie right there. Did you and Kristen have a different approach to the more emotional scenes?
RP: I’m not sure, I mean, I ended up spending tones and tones of time with Kristen and virtually like every scene has some kind of heaviness behind it and when you like constantly gonna work playing at it, every single scene have a sort of gravitice and you eventually start to feel like you’re in this little bubble, I always felt kind of separated, different with her than the rest of the cast. I think it’s just inevitable in the way the story is. So I mean, it wasn’t that hard.
D: Number 10.
Q: Do you have a drivers’ licence?
RP: Yeah. (valami történik itt)
D: Okay you guys, you wanna go back to your seats and ask the questions from there, where we can hear you. What was your favourite part about filming the movie?
CH: Don’t say the end.
RP: The last act. I don’t know, I mean, just, it was a very very different experience for me, the whole thing, and now, even afterwards it’s very overwhelming, it’s kind of, it’s one of the most interesting things that ever happened to me, so I guess the whole thing, there’s not really a specific moment I can think of.
D: Are you guys doing a sequels? If there should be sequels?
CH: We don’t know, we don’t know. If it makes enough money then we’ll keep going.
D: I’m guessing it might.
D: Robert, did working on the HP movies, I mean, Robert played Cedric Diggory, did working on the movie and seen what those kids went through did it prepare you for the whole plot that would surround this?
RP: No, not at all. No I just, it’s just so different, I think nothing can really prepare you for it. It’s amazing, like the reaction, everyone is so positive, I still think when I’m in the crowd someone’s just gonna shoot me. I mean, that’s what I would do.
CH: Cause some people were kind of mean when he first got cast.
D: Who could be mean to Robert? Okay, right there, yeah! You guys, ssshhh. Let the lady ask the question. In every movie you’ve done your voice has been very different, is that a conscious choice?
RP: I think it’s just sort of, no I don’t think anything is a conscious choice, very little, very few things are conscious choices, I mean it kind of, sometimes when you first, well when I first read a script, there is always a voice, there’s always some kind of a voice. And sometimes that’s the major thing that attracts me to a script, the voice that comes out the way that dialogs are written. There’s definitely a voice I had an idea of Edward for instance, and I guess the haunted animals kind of is a period voice as well, so I was kind of it’s really posh, like ohh Hello or whatever.
RP: Catherine’s claiming that it was me, but it was actually Catherine
CH: No, no, no, I wrote a list of like ten likes and like before, and I said which do you wanna say and Rob chose that one.
RP: That was the most bizarelly random things.
D: How much did you guys improv on set?
CH: In that scene they did improv, the line in the tree that’s ’Oh, this is unreal’, ’In my world it’s real’
RP: Yeah. There’s one scene as well, which I hope they have on the special features, in the bedroom where I give like a two minute long speech about how my life is meaningless. Kristen starts talking about how she made musical instruments out of like chinchillo
CH: Oh yeah, we did, we do have that scene in the DVD extras.
RP: Really?
CH: Yeah. It’s awesome.
RP: Everyone was annoyed as they looked at me, I looked upset all the time and saying say something, just say something happy, be happy. So I was like, you know, when you just, you just can’t find a meaning in anything. You just don’t know what’s going on. And it went on for ages. I almost forget about that.
D: Okay, yes. You were so excited, how could we ignore you? She loves you and she wants to know what you like in a lady?
RP: I like people being forward. Yeah, it’s always a good starting when someone’s saying they love you.
CH: When they’re wearing a t-shirt with your face. Is that good?
RP: That’s definitely good point in my book. Plus if you go to see the movie like six or seven times, that also like, I mean.
CH: The first weekend.
RP: Definitely. I can’t really think one, I don’t know. Just people, I like strong people I guess. Physically. Yeah. Chiselled abs. I don’t know, I don’t really have a taste, whatever. I really don’t even bother. I just close my eyes.
D: What about right there, yeah!
CH: I’ve read all the books definitely, have you read all of them?
RP: I haven’t read the last one yet.
CH: Not the last one. The next three books get even more challenging in film. They’re like way more difficult and you know, werewolfs, special effects and crazy stuff. And the next book, there’s not much of Robert in it! That’s why it’s his favourite book.
D: Right there, in the pink.
RP: Yeah, I mean I’ve written like, it takes a long time for me to write a song, maybe I’ve written about eight songs or something. I guess, I mean, Stray dog was like, I had this one line, so I woke up, this is really boring. I woke up and I’d been crying in my sleep, and I didn’t realize why I had been, cause I wasn’t opressed by anything at all, and I had this idea about when you cry actual tears so you don’t actually cry, you cry the tears back sometimes and I just mumble words. I’m very self-conscious when I’m writing songs, I mumble stuff then I kind of interpret the sound as being a lyric.
Q: You think you’ll make an album?
RP: Yeah, I don’t, not for a while, no. I might release under a different name.
CH: But everytime Rob sings a song when I heard him in the studio, it’s different each time, which is, sometimes I said, was that the same song? Cause he’s so creative, it just comes out of him.
D: Would you choose music or acting if you choose?
RP: I don’t know, I mean I think I really haven’t been acting for long enough to say oh I’m just quitting, but in lot of ways it is really frustrating industry, and also what makes money and what needs to be done to get jobs is very annoying and it’s very different today’s environment for making films from when I was when I liked films. Well, I still like films, but when I really-really liked films in the sort of seventies and I’d like to try and help push the industry back to that kind of environment. And I think you can only do it from within so I guess I’m gonna stay doing it. Music you can do anytime.
D: Do either of you, Catherine especially you’ve worked a variety of projects from 13 to Lords of Dog Town, now this, do you have a dream project, either of you that you kind of holding onto, that you wanna shoot at some point?
CH: Yeah, I have a lot of dream projects, and just what Rob said it’s difficult to get challenging movies made in this environment because people are really looking at the bottom line and so if you have a radical film that, you know, doesn’t fit the mold it’s hard to get the green light for it.
RP: Yeah, I mean, tones and tones. I’d like to write something. But everything’s so hard, it’s years and years doing anything, so you have dreams of 34:06
CH: I think that actually just one week, maybe like 8 days ago I actually finished working on Twilight, I’ve been doing all the music and sound effects and everything, so I haven’t started on New Moon at all and we don’t know if it’ll happen, but so honestly. Well, it’s very expensive that movie, you know, and we have to make enough to make it worth it. So actually since we’d literally just finished the other one I haven’t gone too far into, but I’m sure we probably would wanna see some of Edward’s that he wouldn’t be just missing. If I was thinking of that. But yeah. What do you think Rob?
RP: I liked that about Edward, what I really like about, I grew to like about his character is his emotions are so all or nothing. When he says ’I’m gone’ I can’t remember who he says it to, but I think it’s very important that he just closes down completely, it’s like the whole thing but lot of them is lost, because it hurts so much more. But I think Edward would look very different in New Moon as well, I think it’d be a completely different performance. That’s what I was preparing for when it happens.
RP: There were quite a few, there was I guess it’s just a general, I mean I should be honest, the end scene, the fight scene was probably the hardest, because we were shooting it first and I was so conscious of the fact that he was supposed to be pretty and stuff so, and it’s quite difficult being pretty in a fight scene, when you’re trying to like haul at the same time. You don’t look quite threatening. But yeah, I think probably that. There’s a whole underlying element that he has to be scary as well as attractive at the same time, so it’s just a difficult underlying. You’re playing like two parts at the same time in the normal story and the whole underlying thing.
Q: Are you dating Kristen and if not —-
RP: I’m not dating Kristen, Kristen’s going on with that actor, Michael XY and
Q: How do you think
RP: Yeah, I don’t know.
D: All right, next question, red hat!
Q:
RP: Oh yeah, definitely.
CH: I can answer yes.
D: What’s been the oddest fan experience you’ve got? As you’ve embarked on this press tour.
CH: Right now?
RP: Nothing. The whole thing. I can’t tell if it’s odd or not, just even situations like this, I mean, is this normal? You just grow to accept it. I mean there’s people, it’s just funny when you go to a city, I mean after I literally thought, I mean I’ve done movies that like not a single person’s seen them since HP. It’s just funny how you just do some things that a thousand people will go and see a screening of it, of a still, like
CH: Yeah, when you do an independent film you’re just praying that anybody will show up in the theatre so it’s really cool that you guys wanna see this movie.
I: We have time for two more questions and then sit still, because it’s not over yet, after these questions it’s gonna be really cool, I assure you. Two more questions.
RP: I’m not gonna sing. No, it’s embarrassing.
Q: Would you take off your hat please?
RP: What is it about my hair! I don’t understand it, it’s like a pantomime, I wear it like ’oh yes, you will take off your hat’
CH: He looks good in that hat you guys, he rocks that hat.
RP: Influences on acting would be I guess just, I like actors who just do something you wouldn’t expect. I mean, I like actors like, I can’t think of someone,
D: Johnny Depp?
RP: Yeah, like Johnny Depp, but it’s sort of different to that, I mean, I like people who yeah, people like Jack Nicholson, people who like, I don’t know what I’m talking about. Sorry. I like cool people.
Q:
CH: That’s a good question. How many people out here wanna be directors? Good, cool. You know, what you probably doing already is trying to write your own films, like a short film and make it, and then the biggest advice I would give you is force yourself to carry it all the way through. Write it, shoot it, edit it, have a screening at your house, show it to your friends, finish it, and then make another one. And make it better, like learn from your mistakes and just keep trying to improve it, go to film school, are you in film school? Where do you go to fim school? That sounds pretty cool! Well it sounds like you’re on the right path and just keep working and watch all great films, you know, and you can watch the DVD commentaries and learn what the directors did and learn about shots and then go volunteer on student films and stuff. You’re gonna do good, I think.

Thanks everybody.


Twilight: találkozás a rendezővel és a színésszel
I: Helló mindenki, üdvözöllek titeket a Final Cut Studio négy órás workshopjában. Örülök, hogy ennyien eljöttetek, és csak szeretnék még egyszer végigmenni a hivatalos apróságokon – tényleg szükségünk van a segítségetekre. Tényleg. Tehát, kérlek, ne fényképezzetek és semmilyen formában ne vegyétek fel az eseményt. Nagyon köszönjük az együttműködést. Szóval, először is szeretném bemutatni a mai est moderátorát, Donna F-et a USA Todaytől. Tiéd a szó, Donna!
DF: Ó, istenem, csak miattam ennyien eljöttetek, ez annyira szép, köszönöm! Mit szeretnétek, mit csináljak? (heh?) Á, csak vicceltem, fogadjátok szeretettel az Alkonyat rendezőjét, Catherine Hardwicke-t!
CH: Jól hall mindenki?
DF: Catherine, mondd, olyasmi érzés ez, mint a Beatles tagjának lenni?
CG: Nos, nem igazán. Ezzel meg kell várnunk Robot.
DF: Tudtad, mekkora rajongótáborral kell majd szembesülnöd, amikor elvállaltad a rendezést?
CH: Persze, tudtam, srácok, ti egyáltalán nem rejtőzködtök.
DF: Hogy került hozzád ez a film?
CH: Úgy történt, hogy zsűritag voltam a Sundance Filmfeszitválon tavaly, ahol a Summit tulajdonosai is megjelentek, és megkérdezték, hogy benne vagyok-e a következő évre tervezett öt filmjük közül bármelyikben. Adtak egy halom forgatókönyvet, és ebből négyet rögtön félre is dobtam, hogy nem, nem, nem, ez sem. Aztán elkezdtem olvasni ezt, amelyikben egy vámpír volt, és arra gondoltam, hogy ez elég menő. Végül mégsem ezt az anyagot forgattuk le. Elolvastam a könyvet is, ami annyival jobb volt a forgatókönyvnél, hogy azt mondtam, dobjuk ki az eddigit, és írjuk újra, hogy jobban hasonlítson a könyvhöz. Ez most lehet, hogy meglep néhányótokat, de a korábbi forgatókönyv első mondata, amit kivágtunk, az volt, hogy ‘Bella egy menő teherautósofőr volt.’ És a második oldalon már együtt ebédelt Jamesszel, szóval, egyáltalán nem volt jó.
DF: A következő kérdés, amire persze mindenki várja a választ, hogy miként találtál rá Robertre?
CH: Hogy találtunk rá Robertre? Oké. Szóval meghallgattuk az összes fantasztikus srácot, aki valaha színészkedett ezen a bolygón, és biztos vagyok benne, hogy utáltatok volna ott ülni velem ezeken a meghallgatásokon. És bár voltak igazán menő fiúk, jól is néztek ki, de a legtöbbjük nem volt eléggé olyan, mintha egy másik bolygóról érkezett volna. Tudjátok, hogy néz ki Robert, úgy értem, nem az a tipikus szomszéd-srác-külsejű ember. Szóval, sorra jöttek ezek az arcok, és sokukat elég érdekesnek is találtuk, de akkor valaki felvetette, hogy miért nem keressük meg Robert Pattinsont, éppen Londonban van. Amikor telefonon beszéltem vele először, olyasmiket mondott, hogy ‘nem is tudok semmit a vámpírokról’, és csak nevettünk mindketten, és azt mondtam, hogy ‘nekünk találkoznunk kell’. A Harry Potter, amiben szerepelt, akkor már három vagy négy éve lement, és nem tudtam, akkor éppen hogy nézett ki. Szóval Robert átrepült Londonból, és aludt az ügynökénél a kanapén, aztán Stephenie-nél a kanapén, aztán átjött, hogy találkozzon Kristennel és velem, és megtartottuk ezt a meghallgatást, biztos hallottatok már róla. Az volt, hogy nálam, az ágyamon játszottak el néhány jelenetet.
DF: Úristen, a te életed elég szörnyű lehet.
CH: Ugye? Ott voltam a kis kézi kamerámmal, mintha éppen filmeznék, úgy értem, ez a munkám – és akkor láttam az egészet egyben, szóval, hogy Kristen kárnak volt próbafelvételen legalább öt színésszel, mert kettőjük között működik csak a dolog. Mintha egy szikra pattant volna ki köztük. Másnap megnéztem a videót, és azt mondtam, oké, Rob kell a szerepre.
DF: Tudom, hogy erről már volt szó, de hogy tartottátok titokban ezt, ismerve a filmet övező várakozást?
CH: Úgy volt, tudod, hogy Portlandben vettük fel a filmet nagyrészt, Oregon államban. Szerencsére elég távoli és nehezen megközelíthető. Hiába laknak kevesen Portlandben, mégis nagyon sokan kijöttek a helybéliek közül a forgatásra, nézték, elrejtőztek a bokrok között. Nagyon menő dolog volt, ők is fáztak, áztak velünk együtt, láttátok az időjárásos blogokat eleget talán. Pufira fel kellett öltöznünk, és ott álltunk egy hegy tetején éjszaka, olyan hidegben, hogy legszívesebben hazamentem volna, de amikor megláttam egy csapat rajongót, akik ugyanúgy fagyoskodtak, akkor arra gondoltam, hogy nem érdekel, adjatok még egy szelet csokit és csináljuk tovább! Nagyon jó filmet akartunk nektek forgatni, azt akartuk, hogy szeressétek ezt a filmet.
DF: Mivel olyan sok az elvárás és az érdeklődés a film kapcsán, mondj róla valamit, a hangulatáról, az érzésekről, amit keltett, és arról, hogy miként is írnád le?
CH: Biztos láttatok sok bemutatót és videót a film kapcsán, és lehet, hogy már feltűnt, de az én kedvencem az az Edward és Bella közötti vonzalom. Nagyon erős, ugye szerintetek is? Amikor megnézitek a bemutatót, hányan lennétek Bella helyében? Kipróbálnátok egy testen kívüli kalandot, mi? Egyfajta telepátiát?
DF: Na, kihozzuk?
(közönség): Igen!
DF: Legyetek csak nagyon lazák. Nyűgözzétek le a lazaságotokkal.
CH: Pont itt fog kiemelkedni a padlóból.
DF: Igazából tud lebegni is.
CH: Milyen jó lenne itt egy csapóajtó, ami csak így kinyílna…
DF: Képzeld, milyen lenne, ha ez egy Beyoncé-show lenne.
CH: Aha, vagy akár le is ereszkedhetne az égből. Helló, nektek Rob melyik érkezési módja lenne a kedvencetek? Egyenesen a széketekbe, ugye?
DF: Egyből tudtad tehát, hogy közte és Kristen között lehet majd valami?
CH: Aha, az első alkalommal, ahogy együtt eljátszottak egy jelenetet, látszott közöttük valami elektromos szikra, ami egyszerre volt ijesztő és menő is. Rob egy nagyon különleges ember. Azt hiszem, egy másik bolygóról jött. Nem biztos.
CH: Oké, akkor most koncentráljatok nagyon, és Rob itt fog materializálódni, oké? Fókuszáljatok! Mindenki csukja be a szemét…
DF: Milyen volt a római forgatás?
CH: Amikor megjöttünk egyenesen Rómából, és csináltuk ezeket az őrületesen jó vörös szőnyeges eseményeket, akkor mondták, hogy el kellene mennünk egy könyvesboltba, dedikálni, és ott hatalmas tömeg fogadott, több ezer, sőt, millió könyvet kellett aláírnunk.
DF: Ó, Istenem!
CH: És persze mindenki meg akarta csókolni Robot, és senki nem engem, de hát ez van. Azért ez így nincs rendben, igaz? Oké, ti csak koncentráljatok! Érzitek már a remegést?
DF: A nagyság jelenlétét érzem, hogy leszállt közénk. Dobjunk kockát?
I: Kacsintgatok, kacsintgatok, próbálok nagyon finom maradni. Mutassátok be.
CH: Oké.
DF: Nem hiszem, hogy különösebb bemutatásra szorul.
CH, DF: Edward Cullen!
RP: Hogy vagytok? Jó, hogy látlak.
CH: A padlóból kellett volna kiemelkednie, de…
DF: Ezt mondtuk nekik, tudod, és most csalódást okoztál…
RP: Elnézést kérek.
DF: Azt mondtam, hogy füstfelhő közepén bukkansz majd fel.
RP: Azt hiszem, hogy ilyenek ezek a fogadások, az egyetlen dolog, amihez értek, az a csalódás keltése. Szóval, helló.
DF: Tehát, Robert, miért akartad eljátszani Edward szerepét?
RP: Már nem is tudom pontosan.
CH: Pénzért.
RP: Pénzért (nevet). Nem, egy csomó oka volt. Tetszett, hogy Catherine egy vámpíros filmet csinál. Nem tudok más érdekeset mondani, mert mindig ugyanazt mondom el, legalább ötvenszer. Aha. Nem tudom, kedveltem Kristent, kedveltem Catherine-t, tetszett a sztori, szóval, egyszerű ez.
DF: Jó forgatókönyv, jó rendező.
RP: Aha. Ennyi.
DF: Ennyi! És a rajongók ezzel mehetnek is útjukra?
RP: Igen, de ettől még jönnek. (?)
DF: Felkészültél erre a jelenségre, tudtad, hogy kéz a kézben jönnek majd a filmmel?
RP: Nem, egyáltlán nem.
DF: És hogy birkózol meg vele?
RP: Köszönöm (válaszol valakinek, akit nem értettem).
CH: Azt hittem, ennél sokkal menőbbek leszünk, srácok.
DF: Mennyit látsz magadból Edwardban?
RP: Mit látok magamból viszont? Az egész testem sziklából van, azt. Nem, csak viccelek. Semmi különös nincs.
DF: Talán a humorérzék?
RP: Nem tudom. Gyorsan futok, jól mászok fára, és…
CH: Tudja, hogy hamarosan újra kattan a csapó. Elkínzott lélek, talán.
RP: Nem vagyok annyira elkínzott, de mindig elvonszolnak, amikor meg akar csókolni valaki, és ettől megőrülök.
DF: Szerintem éppen ettől lesz jó éjszakájuk. Tehát, Edward ikonikus szereplő sokak számára. Volt olyan szereplő egy könyvben, aki megérintett?
RP: Jób a Bibliában, vele nagyon együttérzek, és még kivel? Van egy Money című könyv, abból az egyik szereplőre, de van még sok különböző alak.
DF: Tudom, hogy egyben zenész is vagy, van egy számod is a filmben, mesélj erről valamit.
RP: De jó, tényleg, hallottátok, kijött már egyáltalán a filmzene?
CH: Hallottátok a számait?
RP: Wow. Nagyon jó. Köszönöm. A zene egyfajta mázliként jött be, nem is terveztem soha semmit zenei pályán, szóval, furcsa kis meglepetés volt ez.
DF: Hogy jött ez elő?
RP: Catherine meghallgatta azt a CD-t, amit egy számítógépen vettem fel, ennyi. És most kijön egy albumom január másodikán, van saját parfümmárkám, ruhamárkám, kint van az önéletrajzom…. nem, igazából nem tervezek albumot.
DF: Csak a szórakozásért zenélsz?
RP: Aha.
CH: Kipróbáltuk Rob két számát a filmmel együtt, hogy milyen hatást kelt a kettő, és nagyon tetszett. Jól ment a filmhez. És nagyon fel akartuk használni, tehát rá kellett beszélni Robot, akarata ellenére.
DF: Szóval, Catherine, milyen volt Robot rendezni?
CH: Ó, nehéz.
DF: Az világos.
CH: Nem, Robert tényleg nagyon elmélyül a szerepben, átéli teljesen, mélyen a szerepét, és amikor azt mondod neki, hogy nem kínzunk, akkor is olyan, mintha kínoznák.
RP: Kínoznak, mint színészt. Nagyon össze vagyok zavarodva színészként.
CH: Elég nagy kihívás is eljátszani Edwardot, mert itt mindenkinek megvan a saját elképzelése róla.
RP: Tényleg, ti kit választottatok volna (közönséghez)?
(közönség): TÉGED!
RP: Nem, nem, nem, nem kell szeretni, vagyis, nem kell félnetek, hogy megbántotok, tényleg.
CH: James Dean?
RP: Ó, azt hittem, Jaimy T-t mondod majd. J.T. egy osztálytársam volt. „Megölhetlek?” Ó. Miért? Mi? Nem is akarlak megölni.
DF: Nem is ismer téged.
RP: Én sem ismertelek téged, először meg kellett ismerkednünk.
DF: Szóval, hogy alakítottátok ki Edwardot, ismerve, hogy milyen erős a könyvben?
CH: Levelek?
RP: Mi?
CH: Tartottunk egy próbát.
RP: Mi?
CH: Próbáltunk, például.
RP: Aha, volt egy csomó próba.
CH: Próba és improvizáció.
RP: Azt hiszem, a blablablablabla, nem is tudom, miről beszélek, ötletem sem volt, hogy játsszam el, csak volt a meghallgatás, elég furán.
DF: Catherine ágyában.
RP: Aha, igen.
CH: Az is benne volt, igen.
RP: Furcsa energia volt [Edwardban], amikor a szerepet kívülről néztem, mintha lehetetlen lett volna eljátszani. Nagyon félelmet keltő szereplő, és Catherine házában teljesen más volt a hangulat, ezzel kellett kezdeni valamit.
CH: És persze Kristen is ott volt.
RP: Igen, Kristennel sokkal könnyebb lett az egész.
CH: Pontosan.
RP: Igen, brilliáns a csaj.
CH: Kristen lenyűgöző.
DF: Ilyen háttérrel, hogy tartottátok magatokat a leírtakhoz, motoszkált azért valami a fejetekben, amit saját magatoktól adtatok volna bele?
CH: Minden nap csinálni akartunk egy jó filmet, mert tudtuk, ha ez sikerül, és nektek is tetszik, akkor az nekünk is jó. Megtettük a tőlünk telhetőt, hogy valami igazán kiváló dolgot hozzunk nektek.
DF: És most, ha jól értem, vannak itt kérdések Catherine-hez és Robhoz. Á, látom, nincs is kérdés, akkor mehetünk tovább. Rendben, rendben, kezdd te.
K: Azt szeretném kérdezni, hogy… (érthetetlen)
RP: Szeretnél… (érthetetlen)
CH: Ez olyan aranyos. Volt valami, ami megfogta Robot, a kapcsolata az apjával. Nem akart vámpírrá válni, és ez volt az egyik dolog, ami elkapott a próbák közben, nem?
RP: Igen, ott kötöttünk ki, hogy a Cullenek valahogy úgy sikerült, hogy együtt maradtak, de nem tudom, volt még egy másik dolog James-szel. Azt gondoltam, az ő kapcsolatait is érdemes megvizsgálni, mert úgy tűnt, hogy az én értelmezésem szerint Edward számára nagyobb problémát jelent megölni valakit, mint mindenki másnak a Cullenek közül. Ezt el is titkolja. És mivel ennyire komolyan veszi a dolgot, azt hiszem, hogy Cam és én is arra vittük el, hogy James próbálja rávenni Edwardot, hogy viselkedjen úgy, ahogy szerinte viselkednie kellene. Próbáltuk egymás tükörképeit hozni. Ezért van – nem tudom, láttátok-e a klipet –, hogy Cameron meg akarja öletni velem a végén, mert azt akarja, hogy vámpírként, és ne emberként viselkedjek. Ez megválaszolja a kérdést?
DF: Nekem volna itt még kérdésem. A könyvben Bella és Edward kapcsolata nagyon lassan épül fel, nem kapkodják el – ezt hogy ültettétek át a filmre? Nagyon sok esetben szinte belenyomják az ember arcába, amikor összejönnek a főszereplők.
CH: Erről szól az egész könyv is. Minél közelebb kerül Edward Bellához, annál inkább meg akarja ölni, és pontosan kellett adagolni végig azt az óvatos, feszült hangulatot, ami az egész filmre jellemző.
RP: Egy pillanatig sem akartam, hogy megjelenjen egyfajta elégedett megnyugvás, Edward sosem jut el a lényegi pontig, még a film végén sem. Nem egyértelmű a happy end, nem hiszem, hogy jól végződik a film. Amikor rájönnek, hogy szerelmesek egymásba, azzal jön a felismerés, hogy nem látnak jó kiutat a helyzetükből. Azt akartam, hogy ez látszódjon.
Q: Először is, köszönöm, hogy eljöttetek!
CH: Yeah!
Q: A kérdésem az, hogy miért választottátok pont azt a dalt a bálhoz?
CH: Kristen választotta. Nagyon szereti, és ott van egy jó jelenet, először egy báli zenével, aztán ott van a jelenet, amikor Bella és Edward egy nagyon intim beszélgetésbe merülnek, és ekkor jön az a bizonyos dal. Gyönyörű, szerintem.
DF: És a Cullenek pólója?
CH: Az csak úgy helyén valónak tűnt.
DF: Akkor hadd ismételjem meg a következőt, mert túl halk volt: mit csináltatok a szabadidőtökben, amikor éppen nem ment a forgatás?
CH: Én szeretek szörfözni, a tengerparton lakom, jó móka. Három hete láttam néhány bálnát, vagyis nem, hanem delfint mellettem úszni, nagyon szuper volt!
RP: Őszintén szólva, én semmit nem csinálok szabadidőmben.
DF: Nem mászol fákra? És nem futsz gyorsan?
RP: Nem, tényleg nem csinálok semmit.
CH: Filmeket nézel?
RP: Ja, tényleg, elég sok filmet megnézek.
CH: Olvasol.
RP: Nézzünk szembe azzal, hogy elég unalmas vagyok.
CH: Nem, egyáltalán nem az.
DF: Akkor most a fekete pólóstól. Mit gondolsz Jacobról?
RP: Szereplőként teljesen megértem, egyszerűen kell a történethez. Én például haverkodnék Jacobbel, sokkal érdekesebb, mint Edward. Ha van egy Edward-szerű barátnőd például, akkor lehet, hogy szexi meg minden, csak fogja már be a száját.
DF: Most pedig a kapucnistól. Az érzelmesebb jelenetekhez máshogy álltatok hozzá Kristennel?
RP: Nem biztos, nem tudom. Rengeteg időt töltöttem Kristennel, és mivel majdnem minden jelenet mögött van egy érzelmi többletteher, amikor elkezdünk dolgozni rajta, akkor mindegyiknek lesz is egyfajta vonzereje. Végül úgy kezdtem érezni magam, mintha ebben a kis buborékban lennék, elválasztva másoktól, és másként viselkedve Kristennel, mint a stáb többi tagjával. Szerintem ez elkerülhetetlen volt a történet szempontjából. Nem volt olyan nehéz.
DF: Tízes szám.
Q: Van jogosítványod?
RP: Aha (valami történik itt).
DF: Oké, srácok, menjetek vissza a helyetekre, és onnan kérdezzetek, hogy halljunk titeket. Mi volt a kedvenc részed a filmben?
CH: Ne mondd, hogy a vége.
RP: Az utolsó jelenet, nem tudom, miért, nagyon különböző élmény volt minden más után, és még most utána is éreztem, mennyire fölém kerekedett. Az egyik legérdekesebb dolog volt, ami történt velem, szóval, szerintem nincs kiemelt jelenet, amire gondolnék.
DF: Lesz folytatás? És ti fogjátok csinálni?
CH: Nem tudjuk, nem tudjuk. Ha elég pénz jön be, akkor folytatjuk szerintem.
DF: Szerintem bejöhet.
DF: Robert, amikor a HP filmet forgattad, ahol Cedric Diggory voltál, akkor az ott látottak, meg az, amin az ottani srácok keresztülmentek, segítettek felkészülni erre a mostanira?
RP: Nem, egyáltalán nem. Teljesen más az egész, nem hiszem, hogy bárhogy fel lehetne készülni rá. A reakciók viszont lenyűgözőek, mindenki nagyon pozitív, de még mindig arra gondolok, hogy egyszer a tömegből valaki le fog lőni. Legalábbis, én ezt tenném magammal.
CH: Néhányan elég gonoszan reagáltak arra, hogy Robot választottuk.
DF: Ki lehetne gonosz Robbal? Oké, rendben, maradjatok csendben. Hadd kérdezzen a hölgy. Eddig minden filmedben másféle hangon szólaltál meg, ez tudatos volt?
RP: Nem, nem hiszem, hogy tudatosan jött volna. Nagyon kevés dolog, nagyon kevés tényező múlik a tudatos választáson. Amikor először elolvasok egy forgatókönyvet, akkor mindig van egy hang, ami megszólal a fejemben úgy, amilyenre szerintem a párbeszédeket megírták. Néha éppen ez vonz egy történethez. Edwardra azonnal találtam egy hangszínt, és szerintem a korábbi szerepeknél is megvolt ez, szóval, nagyon nagyképű volt „Ó, hellóóó”-val köszönni, vagy ilyesmi.
RP: Catherine szerint én voltam, de igazából ő.
CH: Nem, nem, írtam egy legalább tíz elemes listát, és Rob választotta ki azt.
RP: Ez volt a legbizarrabb, véletlenszerű dolog.
DF: Mennyit improvizáltatok a forgatás közben?
CH: Abban a jelenetben például, amikor a fán mondják, hogy „Ó, ez lehetetlen”, „Az én világomban lehetséges.”
RP: Igen. Van egy másik jelenet is, remélem, a bővített kiadásban majd benne lesz, amikor a hálószobában tartok egy két perces monológot arról, hogy milyen értelmetlen az életem, és Kristen azzal válaszol, ahogy csincsillákból készített hangszereket gyerekként.
CH: Igen, ezt tényleg betettük a DVD-re az extrák közé.
RP: Tényleg?
CH: Igen, szerintem nagyon jó.
RP: Mindenki ideges volt, ahogy engem néztek, és én is ideges voltam, és azt mondtam magamban, hogy csak mondj valamit, valami vidámat, legyél vidám, de nem találtam értelmet semmiben. Egyszerűen azt sem tudtam, mi történik. És ez nagyon sokáig tartott. Majdnem el is felejtettem.
DF: Oké, nagyon izgultál, de hogy is hagyhattunk volna figyelmen kívül? Ő szeret téged és tudni akarta, mit szeretsz egy lányban.
RP: Szeretem, ha az emberek egyenesek. Az mondjuk jó kezdés, ha valaki azt mondja, hogy szeret.
CH: Amikor a te arcod van a pólójukon, az például jó?
RP: Az egyértelműen jó pont nálam. Ha elmész, és megnézed ötször-hatszor a filmet, az is elég jó.
CH: Csak az első hétvégén.
RP: Egyértelműen. Nem tudok amúgy mire gondolni. Csak személyekre. Szeretem az erős egyéniségeket, talán. Mármint a fizikálisan erőseket. Kidolgozott hasizmok. Nem tudom, nincs igazán kialakult ízlésem ebben, nem is érdekel. Csak lehunyom a szemeimet.
DF: Halljunk téged, ott!
CH: Én elolvastam az összes könyvet, és te?
RP: Nem, én az utolsót még nem olvastam.
CH: Az utolsót még nem. A hátralévő három rész sokkal nagyobb kihívás lesz filmben. Nehezebbek is, és persze ott a sok vérfarkas, különleges effektek, ilyesmi. És a következő könyvben alig szerepel Robert! Éppen ezért a kedvence.
DF: Te, a rózsaszín felsőben?
RP: Igen, sokáig tart megírni egy számot, éppen, csak nyolcat tudtam eddig összehozni. Azt hiszem, a Stray dog volt olyan, hogy felébredtem – ó, ez nagyon unalmas – szóval, arra ébredtem, hogy sírtam álmomban, ami azért is furcsa, mert nem volt semmi elnyomás az életemben, és arra gondoltam, hogy van, amikor tényleg sír az ember, és van, amikor visszasírja a könnyeit. Nagyon tudatosan írok dalszöveget, motyogok magamban, és megpróbálom ezt dalszövegként értelmezni.
Q: Lesz saját albumod is?
RP: Igen, de még egy darabig biztos nem. Talán másik névvel adom ki.
CH: Amikor Rob énekel valamit, azt mindig máshogy teszi, néha megkérdeztem, hogy ez most ugyanaz a dal? Nagyon kreatív, csak úgy jön belőle ez.
DF: Ha választanod kellene, a zenét vagy a színészetet választanád?
RP: Nem tudom, nem színészkedek még elég régóta ahhoz, hogy csak úgy kilépjek, de sok szempontból frusztráló ez az iparág. A pénzt hozó dolgok és az, amit meg kell tenni egy szerepért, nagyon idegesítő, és a mai filmes környezet nagyon különbözik attól, amit akkor ismertem meg, amikor megszerettem a filmeket. Még most is szeretem a filmeket, de a kedvenc korszakom az a hetvenes évek, és szeretném visszahozni azt az időszakot. És mivel csak belülről lehet ezt elérni, szerintem maradok még. Zenélni pedig bármikor lehet.
DF: Catherine, te már egy csomó projektben benne voltál a 13-tól a Lords of Dog Townig, aztán most itt van ez – van egy álommunkád, amihez ragaszkodsz, ragaszkodtok, valami film, amit le akartok forgatni?
CH: Igen, van egy csomó álommeló, és ahogy Rob mondta, nehéz megszerezni az igazán jó filmeket ebben a környezetben. Az emberek főleg csak a végösszeget nézik, tehát, ha van egy radikálisan új ötlet, ami nem illik a képbe, arra nehéz megszerezni a szabad utat.
RP: Igen, rengeteg ilyen van. Szeretnék egyszer írni is valamit. Mindent nehéz azonban elkezdeni, évekig tart, amire belevághat az ember.
CH: Igazából csak egy hete, vagy nyolc napja fejeztük be az Alkonyatot, és azóta a zenét, a keverést és a hangeffekteket csináljuk, szóval még nem kezdtünk el dolgozni az Újholdon. Nem tudom, hogy fogunk-e egyáltalán dolgozni rajta, őszintén. Nagyon drága film, és elég pénzt kell keresni ezzel itt, hogy megérje belevágni. Mivel még szó szerint most fejeztük be az elsőt, még nem mélyedhettem el a másodikban, de az biztos, hogy mindannyian szeretnénk egy kicsit több Edwardot látni, hogy ne hiányozzon. Te mit gondolsz, Rob?
RP: Azt szeretem Edwardban, hogy az érzelmei annyira végletesek. Amikor azt mondja, hogy ‘mentem’ valakinek, akkor teljesen lezár, akkor eltűnnek az érzései, mert annyira fájdalmasak. Szerintem az Újholdban teljesen máshogy nézne ki a helyzet, más alakítást követelne. Erre fel kell készülnöm, ha szükség lesz rá.
RP: Volt néhány, őszintén szólva elég sok: az utolsó jelenet is, de talán a harcjelenet volt a legnehezebb. Ezt vettük fel először, és nem tudtam elszakadni attól, hogy most jól kell kinéznem. És mivel nehéz jól kinézni és durvának is lenni egyszerre egy küzdős jelenet közben, az eredmény nem valami fenyegető. Nagyon komoly háttere van annak, hogy legyen valaki egyszerre ijesztő és jóképű. Olyan, mintha egyszerre kellene két különböző szerepet eljátszani.
Q: Jársz Kristennel, és ha nem…
RP: Nem járok Kristennel, ő ezzel a színésszel jár, Michael XY-nal.
Q: Miből gondoltad…
RP: Igaz, nem tudom.
DF: Oké, következő kérdés:
Q:
RP: Igen, egyértelműen.
CH: Szerintem is igen.
DF: Mi volt a legfurcsább élményetek rajongókkal? Amióta elindultatok erre a sajtós körútra?
CH: Pont ezen?
RP: Semmi. Minden. Nem tudom, mennyire furcsa, de akár ez a mostani helyzet is annak tűnik. Úgy értem, normális ez? Egyszerűen hozzá kell szokni. Vicces, hogy sokan észrevesznek, amikor elmegyek valahová. Sok filmben szerepeltem a HP óta, amit egy lélek sem nézett meg, úgyhogy most különös, hogy hirtelen ezrek mennek el egyetlen vetítésre is.
CH: Igen, egy független filmnél az ember csak imádkozik, hogy legalább néhány néző felbukkanjon a moziban, ezért nagyon szuper, hogy ti ennyien meg akarjátok ezt nézni.
I: Még van idő két kérdésre, aztán még maradjatok a helyeteken, mert nem lesz vége, biztosíthatlak, hogy utána is nagyszerű lesz még. Két kérdés.
RP: Nem fogok énekelni. Az olyan megalázó.
Q: Levennéd a kalapodat, légyszi.
RP: Nem tudom, mi van a hajammal? Nem értem, olyan, mintha pantomimes lennék és azért viselném, mert úgyis le kell majd vennem.
CH: Nagyon jól néz ki abban a kalapban, fantasztikus.
RP: A színészi teljesítményt nem befolyásolja ez, szóval, én szeretem az olyan színészeket, akik olyan dolgokat tesznek, amire mások nem számítanak. Olyanokra gondolok, mint például…
DF: Johnny Depp?
RP: Igen, mint ő, vagy még inkább Jack Nicholson, szóval, nem is tudom, hogy mondjam, bírom a menő színészeket.
CH: Ez jó kérdés. Innen hányan akarnátok filmrendezők lenni? Oké, nagyon jó. Amit valószínűleg érdemes csinálnotok, az az, hogy megírjátok a saját filmjeiteket, akár rövidfilmként, és megcsináljátok, aztán a legfontosabb, amit mondhatok, az, hogy ehhez ragaszkodjatok, próbáljátok meg mindenáron leforgatni. Írjátok meg, forgassátok le, vágjátok meg, vetítsétek le otthon, mutassátok meg a barátaitoknak, fejezzétek be, aztán csináljatok még egyet. Javítsatok rajta, tanuljatok a hibáitokból, és próbáljátok folyamatosan jobbá tenni. Menjetek filmes iskolába. (…) Oda jársz? (…) Hová? (…) Ez jól hangzik! Úgy tűnik, jó úton jársz, sok sikert hozzá, nézz meg sok jó filmet, akár a kommentárokkal, ahol a rendezők elmondják, mit tanultak a forgatás során. Jelentkezz sok vizsgafilmbe színésznek, ilyesmi. Szerintem menni fog.
Köszönjük mindenkinek.
Advertisements

Guy Pearce and Robert Pattinson interviewed by Robbie Collin

I: That was a clip from The Rover and I’m delighted to be joined by stars Robert Pattinson and Guy Pearce. ???????
GP: No worries.
RP: Thanks for having us.
I: The film is set 10 years after the collapse, that’s one of the first things we see on the screen, as title—-. But it’s never specified what the collapse is, now when you were making it did you have a particular collapse in mind, financial or political or moral?
GP: Well, David talked about a financial collapse primarily, I guess and the way in which it filters out from there.
RP: Yeah, I remember questioning him a lot about the nature of that collapse, the social-economic climate, in which we were supposed to be living, and then I realied after we started shooting that it was almost totally irrelevant, cause I mean, we’re so on the fringes of society anyway, even whatever is left of the society that it became and maybe you had to do some more research on it, but…
GP: No, I left it alone as well. I was only reminded of it again when I saw the film and it said 10 years after the collapse.
RP: What’s the collapse?
I: It’s not the only thing the film withholds either, there are a lot of details about your characters which are really just — out very slowly over the course of the movie. When you’re shooting, did you have the full picture from David beforehand? Did he give you the script with all the notes and say this is who you are, this is what you’re all about, or were you kind of getting information on set?
I: Ez egy részlet volt a Roverből, és szeretettel köszöntöm a két sztárt a filmből, Robert Pattinsont és Guy Pearce-t.
GP:
RP: Köszönjük, hogy fogadtatok.
I: A film 10 évvel játszódik az összeomlás után, ez az első dolog amit látunk a képernyőn a cím utaán. De az nincs meghatározva, hogy milyen összeomlásról van szó, amikor forgattatok, volt valamilyen meghatározott összeomlás a fejetekben, pénzügyi vagy morális?
GP: Nos, David elsősorban pénzügyi összeomlásról beszélt, és ahogy az kibontakozik.
RP: Igen, emlékszem, hogy sokat kérdeztem őt az összeomlás természetéről, a szociális-gazdasági helyzetről amiben a film szerint éltünk, aztán a forgatás elején rájöttem, hogy teljesen irreleváns volt tudni, mert mindenképp a társadalom szélén voltunl, és bármi is maradt a társadalomból, lehet, hogy neked jobban utána kellett járnod, de…
GP: Nem, én is hagytam ezt a részét. Csak akkor jutott eszembe megint, amikor láttam a filmet és az azt mondta, hogy 10 évvel az összeomlás után járunk.
RP: Mi az az összeomlás?
I: Ez nem az egyetlen dolog, amit a film visszatart, a karaktereik kapcsán is sok részlet marad háttérben, dolgok amik csak lassan kerülnek felszínre a film előrehaladtával. Amikor forgattatok, megkaptátok Davidtől a teljesen képet előtte? Adott nektek olyan forgatókönyvet ahol a margón ott voltak a megjegyzések, hogy kik is vagytok és mit fogtok csinálni, volt ilyen információ a forgatáson?
GP: Well neither really, we asked a lot of questions in the beginning, so we just asked whatever we needed to know about the character and history, really. And I particularly, you know, because of where we find my character he’s obviously a very different person than he used to be, so it was important for me just to get a sense of who that guy was back 10-20 years ago. Just so I can understand that transformation.
RP: Yeah, no, I kinda liked, I liked the sparseness of it, I mean you kind of have to figure out someone’s character from their speechpatterns and stuff. And also just from those one scene we have where suddenly had this very detailed exposition out of nowhere and I loved that in the script, trying to establish a character from one speech basically. Which is never explained to the audience.
GP: And it’s kind of great in a way, because I think so often too many things are explained in films, and I love the meandering (elkalandozó, összefüggéstelen) nature of this and the way in which certain stories can just unfold and just because you might be feeling frustrated for 10 minutes it doesn’t mean that you’re not gonna feel 3:15 at some point throughout the film, so I love stories like this.
GP: Nos, egyik sem igazán, az elején sokat kérdeztünk, bármiről amit tudnunk kellett a karakterünkhöz és a múltjukhoz. Én főleg, mert amikor találkozunk a karakteremmel akkor ő már egy teljesen más ember mint amilyen volt, szóval fontos volt számomra, hogy megérezzem milyen volt 10-20 évvel ezelőtt. Csakhogy megértsem az átváltozást.
RP: Igen, nem, nekem csak tetszett a ritkasága, és hogy a karaktert a beszédéből kellett megtalálni. Aztán van az a jelenet, ahol szinte a semmiből egy nagyon részletes magyarázat kerül elő, ezt nagyon szerettem a forgatókönyvben, megpróbálni csak a beszédstílusából a karaktert. Amit a közönségnek nincs megmagyarázva.
GP: Szerintem ez jó is, mert gyakran túl sok minden meg van magyarázva a filmekben, és én szeretem ezt az összefüggéstelen, kalandozó természetét ennek és ahogy bizonyos történetek kibontakoznak, és lehet, hogy vagy 10 percig idegesít, hogy nem érted mi van, de az nem jelenti azt, hogy később a film alatt nem jössz rá a dolgokra, szóval én szeretem az ilyen történeteket.
I: And when you’re building the characters, you know, the dialog is as you said it’s really sparse, there’s not much there, there’s a lot of repetition involved, lot of functional dialog but aside from those you know, a couple of big explicatory speeches, there is very little for you to work with. Was there more in the script in the margins that you could play with? Or was it something that you discussed?
GP: It was just what we discussed, yeah, you know, and for both of us at different times really, just depending on what we needed. Yeah.
I: Rob, your character’s speechpatterns are very peculiar. What was the thinking behind that? He is from the deep South (??) America, but he speaks very, not fluingly and meltingly like, where — from that part of the world but very haultingly. So what was the thinking behind that?
RP: When I first read the script, I just started reading it like that and just how it read to me when I kind of, I just liked the way it sounded and kind of invented backstories and then as soon as you start this kind of halt like kind of staccato you speech, it’s, I think, I started realizing that he feel of being afraid of slapped all the time, like halfway through a sentence you kind of, he looks like something, I think that was the whole point of it, he tought someone was gonna tell him to shut up, so he’s never quite certain if he’s gonna finish a sentence. I mean, it starts to become a bit more floating as he talks to Guy and relaxes around him. Cause I think Guy really is the only person who ever asks him a question, and not —– (calls him an idiot????) afterwards, even though he kind of does — a bunch of times.
I: Amikor felépítesz egy karaktert, a párbeszéd ahogy te is mondtad elég szórványos, nincs sok benne és elég sok az ismétlés, sok a gyakorlati párbeszéd, de eltekintve attól a néhány nagy magyarázó beszédtől nagyon kevéssel tudtál dolgozni. Volt esetleg több a forgatókönyvben, a margón például, amivel tudtál játszani? Vagy megbeszéltétek ezt is?
GP: Csak megbeszéltük a dolgot, mindkettőnknek más időkben, attól függve, hogy mire volt szükségünk.
I: Rob, a karaktered beszédstílusa igen különleges. Milyen gondolatod volt emögött? Amerika déli részéről származik, de nagyon lassan, nem összekötötten beszél. Szóval mire gondoltál?
RP: Amikor először olvastam a forgatókönyvet, egyszerűen csak így kezdtem olvasni, és tetszett ahogy hangzott, aztán háttértörténetekkel álltam elő, és amint elkezdtem ezt az akadozó, staccato féle beszédet kezdtem rájönni, hogy a karakterem mindig attól fél, hogy valaki megüti a mondat felénél, és szerintem ez volt az egész lényege, azt gondolta, hogy valaki majd azt mondja, hogy pofa be, szóval soha nem biztos abban, hogy be tudja-e majd fejezni a mondatot. Később egyre folyékonyabbá válik ahogy Guy-val beszél és megnyugszik a közelében. Mert Guy az egyetlen ember aki kérdez tőle, pedig párszor ő is nevezi idiótának.
I: There is a great scene when we find your character basically right on what feels like the tipping point of total lunacy, before I won’t give it away, but this very dramatic event urges in the offing and we see Rey in a car in the dead of night singing along to a pop song on the radio. How did you get into that sort of head space?
RP: I remember reading the script and just kind of liking the idea of, it’s just someone who never really thinks that deeply about things and for a moment in another movie where I feel like this big, deep, contemlative scene, and it kind of seems like that, and really is nothing going on in his head at all, he’s just listening to the radio, like something’s going on, but it’s kind of…
GP: Well the thing that David talked about about that scene was really, you know, in any other situation you’s just be this young guy, looking at yourself in the mirror, thinking about girls, singing along to pop music, you know, so, a real reminder that really he’s just a perfectly normal human being in this rather extraordinary sort of situation.
RP: Yeah. But also incredibly imressionable as well, I mean, he’s like, that scene is kind of like start acting like Eric afterwards. And I think that your reaction to that as well I thought was very good.
GP: Thank you very much.
I: Van egy nagyszerű jelenet, ahol a karaktered szinte már a teljes őrület határán áll, és bár nem akarom lelőni a dolgokat, de ez a drámai esemény már kilátásban van, és akkor látjuk Rey-t az autóban az éjszaka közepén énekelni egy popdallal ami a rádióban szól. Hogyan kerültél abba az állapotba?
RP: Emlékszem amikor olvastam a forgatókönyvet, és csak tetszett az ötlet, hogy ez olyan valaki, aki soha nem gondolkodik túl mélyremenően és egy másik filmben ez tűnhet úgy, mint egy nagy, mély, elmélkedő jelenet, és olyannak is tűnik, de igazán semmi nem forog az agyában, csak hallgatja a rádiót és lehet, hogy van valami a fejében, de mégis…
GP: David azt mondta arról a jelenetről, hogy mármilyen más szituációban te csak ez a fiatal srác vagy, aki a tükörben nézegeti magát, lányokon jár az esze, popzenét énekel, szóval ez csak egy igazi emlékeztető volt arra, hogy ő is csak egy normális ember ebben az igazán különleges környezetben.
RP: Igen. Ugyanakkor nagyon befolyásolható is, ezután kezd nagyjából úgy viselkedni, mint Eric. ÉS szerintem az erre való reakciód nagyon jó volt.
GP: Nagyon köszönöm.
I: Did you have any say over the song choice?
RP: Over Guy’s performance?
GP: Yes, Rob edited my performance.
RP: No, it was initially a different song, I think it was a Pussycat Dolls Festival (???) but when that
GP: Was it in the script? The Pussycat Dolls?
RP: I think in the first, yeah I think it was in the script, and then one day we played that one I said it’s perfect. I’d never heard that song before, I hadn’t realized it was a massive hit, I thought it was written for the movie.
I: And now you’ve ruined it forever. The Australian landscape obviously plays an enormous role in this film. And it’s been associated with apocalypse and exile and all sorts of bad things, Guy, when you were growing up there, did you kind of get that sense at all from the country, or was that something that you felt, you know, you discovered through cinema later?
I: Volt szavad a dalválasztásban?
RP: Guy előadásán?
GP: Igen, Rob vágta a játékomat.
RP: Nem, eredetileg egy másik  dal lett volna, azt hiszem a Pussycat Dolls Festival (???), de aztán
GP: Ez benne volt a forgatókönyvben? A Pussycat Dolls?
RP: Az elsőben, azt hiszem benne volt a forgatókönyvben, aztán egy nap lejátszottuk ez a számot, és azt gondoltam, ez tökéletes. Azelőtt nem hallottam ezt a számot, nem tudtam, hogy ez egy nagy siker, azt hittem, hogy a filmhez írták.
I: És most tönkretetted. Az ausztráliai táj nyilvánvalóan nagy szerepet játszik a filmben. És már többször is társították az apokalipszissal vagy száműzöttséggel és mindenféle rossz dologgal. Guy, mivel te ott nőttél fel, érezted te is ezt a vidéki részről, vagy inkább a filmek kapcsán fedezted ezt fel?
GP: A little but, but not just that, I mean, we had a farm so I grew up in the country as well, and so it really represented all sorts of wonderful experiences as a kid. Well, we weren’t in the desert as such, but we were sort of out in the country a few hours away. But it does seem, and I wasn’t really aware of this, I suppose, you know, when I think about it I am, but it does seem that Australia seems to have this history in filmmaking of offering up bleak, sort of end of the road kind of stories, and I’d not really considered it so much anymore, I mean, I was thinking of America where all those kind of aliens attacking New York kind of stories and it wasn’t, isn’t the America, the land of the apocalypse, but it seems that Australia is. Maybe it just seems more realistic in Australia or something, I’m not really sure.
I: Well I think, talking of the end of the road stories, one of the all time great Australian landscape film for me is the Proposition…
GP: Sure.
I: …which you made a few years ago. Can you tell me a little bit about that, when you approached that film, did that feel like a kind of apocalyptic movie?
GP: Egy kicsit, de nem csak az, volt egy farmunk, szóval vidéken is nőttem fel, és ez rengeteg csodálotas élményt nyújtott gyerekként. Nos, nem a sivatagban voltunk, de vidéken, pár órára a várostól. De úgy tűnik, és akkor ennek nem voltam tudatában, de ha rá gondolok, úgy tűnik, hogy Ausztrálianak van egy múltja a filmkészítésben abból a szempontból, hogy sok sivár, az út vége történeteket ajánl, és már nem nagyon foglalkoztam vele, de Amerikára gondoltam, ahol a különböző idegenek támadják meg New Yorkot – féle történetek vannak, és mégse Amerika az apokalipszis országa, hanem Ausztrália. Lehet azért, mert itt reálisabbnak tűnik, de nem biztos.
I: Most, hogy említetted az út vége filmeket, az egyik legjobb ilyen film számomra a The Proposition…
GP: Igen.
I: … amit egy pár éve csináltál. Mondanál pár szót arról amikor arra a filmre készültél, hogy az adott-e olyan érzést, hogy ez most egy apokaliptikus film?
GP: Oh, well, look it certainly you know, that whole idea of the fish out of the water, and I do think that that’s something that’s pretty prevalent, this here we are living in this country that’s the size of North-America and we can only all pretty much just live around the edge. Whereas as soon as you go inland it becomes brutal and harsh and dangerous, and this idea that people in their finery (??) and on sort of trotting around on horse and baggy (??) out in the desert, trying to pretend that they’re still in Londontown, is just kind of ridiculous, absolutely ridiculous. There’s Emily Watson and Ray Winston sweating in this awful heat and this whole idea of timing the baste (??) you know, trying to sort of maintain a level of civility out in that sort of wild countryside, I just think it’s a fascinating idea and so getting to do the Proposition was a great exploration of that. And you know about this history, you know about what Australian history is growing up in Australia, but when you’re out there, like Rob pointed it out a couple of times in the Flinders Ranges, he’d seen all the abandoned house from the 1800’s and Robert’d be like who seriously thought of building a house there was a good idea, what were they thinking, you know, hundreds of miles from anywhere. And I kind of agree, it just seems absolutely absurd.
GP: Oh, nos, ez az egész ötlet a partra vetett halról, szerintem ez elég elterjedt, itt vagyunk mi ebben az országban ami akkora mint Észak-Amerika és szinte csak a szélén élünk. Amint a közepe felé indulsz, az egész brutálissá, keménnyé és veszélyessé válik, és az az ötlet, hogy az emberek teljes pompában végiglovagolnak a sivatagon miközben úgy csinálnak, mintha Londonban lennének, az csak röhejes, teljesen röhejes. Itt viszont Emily Watson és Ray Winston izzadnak a hőségben és az az ötlet, hogy próbáld megtartani az udvariasságot a kinti vadvilágban, azt lenyűgözőnek találtam, és a Proposition jó volt arra, hogy felfedezzek dolgokat erről. És ismered a történetet, elvégre Ausztráliában nőttél fel akkor tudsz valamennyit a történelemről, és ahogy Rob is megemlítette párszor a Flinders Ranges-en ahol ott vannak azok az elhagyatott 1800-as évekbeli házak, és Robert azt mondja, ’de mégis ki hitte azt, hogy jó ötlet ide építeni’ mit gondoltak, hogy több száznyi mérföldre építkeznek. És ezzel egyet értek, az egész teljesen abszurdnak tűnik.
RP: Also these houses where they smashed the roofs down just in case squatter (???) go in them, and it’s like if there’s a squatter is somehow living
GP: Wandering around, then they let them.
RP: 10 hours into the wilderness.
GP: Like what I’m gonna do if there’s a roof on it? (??? 9:49)
RP: Graffiti.
I: When you’re making a film does that remoteness, I mean, did it press on you at all, when you were making it, you felt like you’re really out in the middle of absolutely nowhere?
GP: Well, to a degree. The Flinders rangers are a little bit a tourist spot as well, it is very remote and there are big hours, distance between one town and the next, so yes, you do experience the remotness, but then you come across a little gallery, like a little art gallery selling little ab original paintings and it’s all kind of nice in there, and you think, okay. This is not so middle of nowhere.
RP: That was odd, that was a very strange art gallery.
GP: Yeah, yeah. I in fact bought some paintings.
RP: It was nice, they were doing a scene when you can look in 360 degrees of the set for hundreds of miles and there’s a different kind of air there, so it’s very, it is quite oppressive.
RP: És a házak tetői le voltak rombolva, lehet, a csavargók ellen
GP: Ha már odáig eljutottak, ám legyenek.
RP: 10 órányira a vadban
GP: Mit fogok csinálni ha van teteje? (???)
RP: Grafiti.
I: Amikor egy filmet ebben az elzártságban készítetek, nyomást gyakorolt ez rátok, éreztétek úgy, hogy tényleg a semmi közepén vagytok?
GP: Bizonyos szinten. A Flinders Rnges valamennyire turisztikai hely is, nagyon elhatárolt és nagy távolságok vannak a városok között, szóval megtapasztalod a magányosságot, de aztán találsz egy galériát, ezt a kicsi művészgalériát ami ab original festményeket árul, mire azt gondolod oké, ez nem is annyira a semmi közepe.
RP: Az egy nagyon furcsa kis galéria volt.
GP: Igen, igen. Még vettem is pár képet.
RP: Jó volt olyan helyen felvételt csinálni ahol foroghatsz körbe és többszáz mérföldön át csak a helyszínt látod, szinte más a levegő is ott, elég nyomasztó is lehet.
GP: It makes you realize how sensitive you are out there, I mean it’s hot obviously, there are a lot of flies, you can sort of hear your heartbeat because there’s no traffic for miles, so you are in a very different environment, there’s no doubt about it, and I think you’re also very aware of the ab original culture that’s out there as well, and it feels kind of spiritual and spooky out there.
I: Robert, you’re seem to be working with a lot of directors at the moment who specialise in these kind of extreme characters and difficult landscapes, after David Michod you also worked with Werner Herzog, right, recently and David Cronenberg twice. Is there a grand plan behind ticking on these — filmwise, but very challenging pictures?
GP: Ott kint rájössz, hogy mennyire érzékeny vagy, persz nagyon meleg van és sok a légy, de szinte hallod a szívverésed mert nincs forgalom, és egy nagyon különböző környezetben vagy, semmi kétség afelől, és tudatában vagy az ab original kultúrának is ami ott van, és valamennyir spirituális és kicsit ijesztő is az egész érzés amit ad.
I: Robert, úgy tűnik, hogy sok olyan rendezővel dolgozol akik ezekre az extrém karakterekre vagy nehéz tájakra szakosodtak, David Michod után dolgoztál Werner Herzoggal aztán David Cronenberggel kétszer is. Van ezek mögött valami nagy terv?
RP: Not really. I just got really lucky, I just like, when Herzog says, I was only working on this movie for like 10 days or something, but all these people, I just wanna have the experience and also it’s kind of like going to school as well, working with the best directors in the world, I think. I don’t really know if there’s a particular plan. Maybe there is, which I’m not aware of yet.
I: Do you feel that, after having done Twilight, that’s afforded (??) you these opportunitiey to do difficult pictures and do these independent movies are, or do you feel that you know, that franchise is behind you? That you’re kind of working with a safety net the way that you weren’t before?
RP: Yeah, I guess there was sort of a safety net when someways, you know, when you’re doing a massive franchise, it overshadows any, you know, do a little tiny movie in between and it just gets overshadowed when the next Twilight would come out. But there was, I mean there’s definitely a lot of security to it. But yeah, I don’t know. I mean I kind of I guess you’re more, a little bit more nervous about what you choose, but I remember talking to my agent ages ago, and they were saying that if you wanna be happy in your life, you just only do the jobs you actually wanna do, don’t think about one for them or one for any of this stuff, like it’s just like, think of it the job you’re doing is maybe potentially your last job and if you did something you didn’t actually wanna do, for silly reasons, then you regret it.
RP: Nem igazán, csak szerencsés vagyok. Herzoggal csak pár napot dolgoztam azon a filmen, olyan 10 napot vagy hogy, és mindezek az emberek, csak azt szeretném, hogy tapasztalataim legyenek, és olyan, mintha iskolába járnék, a legjobb rendezőkkel dolgozom, legalábbis szerintem. Nem tudom, hogy van-e valamilyen konkrét terv. Ha van is, én még nem tudok róla.
I: Érzed úgy, hogy a Twilight után lehetőséged van ilyen nehezebb filmekhez is, érzed azt, hogy egy nagy franchise van mögötted? Hogy bizonyos szinten egy biztonsági háló van alattad ami azelőtt nem volt?
RP: Igen, gonolom van valamilyen biztonsági háló, amikor ilyen nagy franchiset csinál az ember, akkor az háttérbe szorítja a kisebb, független filmeket amiket a franchise két része között csinálsz, és amikor kijött a következő Twilight akkor szinte eltűnt a kisebb film. De mindenképp biztonságot ad. De igen, nem tudom. Úgy hiszem, valamennyire idegesebb vagy, hogy mit is fogsz választani következőként, de emlékszem amikor az ügynökömmel beszéltem évekkel ezelőtt, akkor azt mondta, hogy ha boldog akarsz lenni az életedben, akkor csak azt a munkát csináld, amit meg is akarsz csinálni, ne arra gondolj, hogy egyet nekik, vagy egyet ilyen sovány ok miatt, úgy gondolj a munkádra, minhta az lenne az utolsó amit csinálsz, és ha az olyan, amit nem is akartál megcsinálni, valamilyen buta okok miatt, akkor azt meg fogod bánni.
I: Guy you’re also able to relate to this because your career is created eclectic. You’ve worked with kind of everyone on every type of film imaginable.
GP: Yeah, and hearing Rob say that it’s really true you know, I’ve done jobs in the past, everything I’ve done I felt something for, but I certainly believed that I felt more for something, perhaps because of the money behind it, you know, than really I honestly could say that I have. And the jobs that you do, that you really feel passionate about, you just get so much more out of it and you realize how after time that’s why you work and you know, when you do spend a month or two or three away from home with people you don’t know, you know, you really wanna have a good time and doing good hard work is a good time for as far as I’m concerned, so I think when you get the opportunity as an actor like I do and certainly like Rob does too, to do a couple of films a year and be away, you wanna make sure that you’re committing to things that are meaningful to you, still wanna have a good time, etc, but to do things for the wrong reasons or for thin kind of reasons, I think, you know, it’s kind of gonna come and bite you in the bum pretty quickly.
I: Guy, ez neked is ismerős, mert a te karriered igazán eklektikus. Szinte mindenféle filmben dolgoztál már, ami csak van.
GP: Igen, és hallani amit Rob mond, az tényleg igaz, volt pár olyan munkám a múltban amiben valami több volt, lehet, hogy csak a pénz mögötte, de teljesen őszintén mondhatom, hogy sokkal többet kapsz abból a munkából amit szenvedéllyel csinálsz, és rájössz, hogy ezért csinálod, és amikor egy hónapot vagy kettőt-hármat töltessz távol otthonról emberekkel akiket nem ismersz, akkor jól akarod érezni magad, és szerintem a kemény munka jó időtöltésnek számít, és ha színészként lehetőséged van arra amire nekem, és szerintem Rob is ezt csinálja, hogy van pár filmed egy évre, és távol akarsz lenni, akkor jól akarod érezni magad, stb, de ha rossz okból csinálsz valamit, vagy sovány okok miatt, akkor elég hamar fenébke fog harapni az egész.
I: Does the fact that the Rover is an Australian film, does that qualify to you as a great reason to persue it?
GP: Not specifically, I mean, I’m always hoping to find good Australian movies, but if the Rover happened to have been an American film made by equally as good American director, I probably would have said yes to it anyway, it wasn’t just because it was in Australia, but there is something that I take more personally from doing Australian films I think, obviously just because I grew up in that culture and so I understand it to a degree, it’s kind of what I wanna express on some sort of level, but you know, it’s still to take a job on the merits no matter where it is or where it’s set.
I: Okay, well, Robert, Guy, thank you very much indeed for your time!
RP: Thanks a lot.
GP: Thank you very much!
I: Az, hogy a Rover ausztrál film, jó ok számodra, hogy megcsináld?
GP: Nem feltétlenül, persze mindig próbálok jó ausztrál filmeket keresni, de ha a Rover amerikai lett volna, egy ugyanolyan jó amerikai rendező által, valószínűleg akkor is igent mondtam volna rá, nem csak azért vállaltam el mert Ausztráliában játszódik. De személyes szinten mindig többet veszek el, nyilvánvalóan ott nőttem fel, abban a kultúrában, szóval bizonyos szinten jobban megértem, és ezt ki is akarom fejezni egy pontig, de az értéke miatt vállalom el a munkát, nem amiatt, hogy hol játszódik vagy hol van a forgatási helyszín.
I: Oké, nos, Robert, Guy, nagyon köszönjük a ránk szánt időtöket!
RP: Köszönjük.
GP: Nagyon köszönjük.

Kerekasztal riport a három muskétással

Ez a cikk tetszett a legjobban a kerekasztal interjú eredmények közül.

Phil Edwards: Michod egy remek fazon akivel szívesen berúgnék. Guy Pearce a legudvariasabb és leglazább ember a világon – viccelt a kamerákkal, lelkesen és izgatottan válaszolt a kérdéseinkre. És Pattinson… Basszus. Megadom magam. Most már teljesen belezúgtam Robert Pattinsonba. Nekiugrott a válaszadásnak, aztán elkalandozott és visszament a saját világába. Egyszerűen csak haza akartam vinni, pizzát adni neki, megölelni és azt mondani, hogy minden rendben lesz.
(Pearce, Pattinson és Michod bejönnek. Mindenki üdvözöl mindenkit, Pearce szórakozni kezd az asztalon lévő kamerákkal. Michod egyből beszélni kezd, amíg Rob a haját birizgálja és a buborékos vagy nem buborékos vizek között választ) (ühüm, szénsavas)
DM: Alig várom, hogy arra a szintre jussak, ahol viselhetek napszemüveget.
GP: Napközben?
DM: Napközben! Ha még egyszer lesz egy filmem Cannes-ban, meg fogom csinálni. Jön a fotózás és egyből levetetik veled a napszemüveget, aztán jön az a sok fotó rólam (sóhajtozik). Legközelebb… én leszek az a bunkó a napszemüvegben. (a ford: lol, David Cronenberg napszemüvegben fotózkodott )
I: Rob, milyenennek találtad a munkát az ausztráliai pusztaságban? Volt némi kultúrális különbség ami meglepett?
RP: Errr…. nem igazán volt senki ott. Nem volt kultúra csak egy kocsma, amit egy angol vezetett!
I: Jó volt elszabadulni a hisztériától és a kameráktól – ettől az oldaltól?
RP: Err, igen. Mindenképp. Elképesztően nyugodt volt. Újra rájössz, hogy mekkora értéke van az ismeretlenségnek, és mennyire megbecsülhetetlen. De igen. Továbbá elég szokatlan hely is volt, mert volt egy misztikája a helynek. Nem csak a semmi közepén vagy – van benne egy bizonyos erő is. Nagyon jó volt ott lenni.
DM: Lehet, hogy érzelgősen hangzik, de furcsa módon spirituális érzést is ad, kint lenni a nagy semmiben…
PR: Mint vademberek.
DM: Amikor a városban dolgozol, akkor dolgozol majd hazamész zuhanyozni ha vacsorára vagy hivatalos. Ott kint jó móka volt nem foglalkozni ezekkel. Nem foglalkozni azzal, hogy mennyir piszkos vagy. Nem foglalkozni azzal, hogy mi van rajtad.
GP: Igen. Soha nem viselek rövidnadrágot! (mindenki nevet)
I: Mi a helyzet a karakter kinézetével Rob? Mesélj róla.
RP: Most jutott eszembe hirtelen, hogy a meghallgatás után próbáltam hívni (Davidet), mert az akartam, hogy le legyen vágva a füleim hegye. Olvastam ezt a dolgot a rablókról – a vadnyugati rablókról –, hogy levágatták a fülük hegye.
GP: Miért? Az áramvonalasság miatt? (mindenki nevet)

RP: Nem! Büntetésképpen! Ha rabló voltál. Most viszont, hála az égnek, hogy nem engedted, mert akkor mindig műfület kellett volna viselnem!