Studio 12 News riport Robert Pattinsonnal a Maps kapcsán

még Torontóban a TIFF-en.

AB: Robert, we spoke when you did the first Twilight and you seemed very pained by the Hollywood process. And you were shy, yes you did! I wish I had the tape with me.
RP: It was probably hungover.
AB: And avoiding, you know, being in the spotlight and stuff and this film of course explores childhood stardom. Or late teen stardom. Have you adjusted?
RP: I’m glad I was a little bit older when Twilight happened, I mean, I guess it came when I was about 21-22 something. I think it makes a big difference if you’re 14-15 or something.
AB: That huge fame that’s rare.
RP: Yeah, and also because I sort of fell into it, I didn’t really realize what was going on, and then at the beginning I was just kind of having a laugh. It didn’t feel like as it was Harry Potter and that was the only precedent before that. And so I just basically spent the next three years just kind of messing around. And working constantly, so I think the real eye of the storm was over by the time I kinda had any time to think about it. So that was kind of all right.
AB: Well, that’s okay. That works out. Of course David takes a very dim view of Hollywood in the film. I hope it’s extreme, but do you see these elements?
RP: Yeah, I mean, there’s certain archetypes in the characters and stuff. I was just sort of saying, I don’t, like I guess it can seem as if he has a dim view of it, but I think he’s bringing (?) a very raw, emotional people, they’re really, their phsychics are a little bit ragged and I think in some ways he’s extremely sympathetic to them, like with Havanna especially, like kind of revealing her humour and pathos is kind of, I think he’s very sympathetic to – I mean you don’t hate her, I don’t know any who could hate her character. And in reality those kind of women are hated by everyone. And you don’t hate her. And it’s a testimony to Julianne as well.
AB: Well, thank you so much and congratulations on Maps to the Stars.
RP: Thanks a lot.
AB: Robert, amikor kijött az első Twilight akkor beszélgettünk és akkor nagyon úgy tűnt, hogy fájdalmasnak találod, ahogy Hollywood működik. És szégyenlős is voltál! Bárcsak itt lenne a felvétel.
RP: Valószínűleg csak másnaposság volt.
AB: És kerülted, hogy a középpontban legyél meg ilyenek és ez a film természetesen a gyerekkori sztárságról szól. Vagy késő tinédzser-beli sztárságról. Hozzászoktál már?
RP: Örülök annak, hogy én már kicsit idősebb voltam a Twilightnál, már olyan 21-22 éves voltam. Óriási a különbség, ha csak 14-15 éves vagy.
AB: Az az elképesztő hírnév nagyon ritka.
RP: Igen, és azért is, mert én csak úgy belecsöppentem, nem is nagyon jöttem rá, hogy mi történt, szóval az elején leginkább csak nevettem rajta. Nem volt az az érzés, hogy akkor ez most olyan, mint a Harry Potter, ami az egyetlen ilyen példa volt. Szóval az azutáni három évben csak úgy elvoltam. És folyamatosan dolgoztam, szóval szerintem a vihar ereje már elült, mire időm lett gondolkodni az egészen. Szóval ez így rendben volt.
AB: Nos, az úgy oké. Az működik. David egy elég borús nézőpontból tekint Hollywoodra a filmben. Remélem, hogy ez extrém, de te látsz ilyen dolgokat?
RP: Igen, úgy értem vannak ilyen alaptípus karakterek meg ilyenek. Eddig is úgy gondoltam, hogy lehet, hogy borús nézete van, de szerintem olyan nyers, érzelmi emberek, akiknek a lelkük már valamennyire egyenetlen, és David szerintem nagyon együttérző velük szemben. Mint Havanna is, előkerül a humora és a szenvedése is, szerintem David nagyon megértő velük szemben – elvére nem tudod őt utálni, senki nem tudja utálni a karakterét. Pedig a valóságban az ilyen nőket mindenki utálja. Őt pedig nem. És ez bizonyítja Julianne tehetségét is.
AB: Nos, nagyon szépen köszönöm és gratulálok a Maps to the Starshoz.

RP: Nagyon köszönöm.

-twmmy-

Advertisements

Robert Pattinson a torontói Breakfast Televisionban a Maps to the Stars-ról

I: So, of course, David Cronenberg did this film Maps to the Stars, and you’ve worked with him before, so is it like David Cronenberg says I want in the film and you just say okay, without looking at the script? RP: I did on this one. Yeah, I loved doing Cosmopolis so much, and I was super excited about doing something else with him. And he’s not going to do something rubbish. It’s kind of like, and also I genuinely had, I hadn’t read a page before I said yes. I: What did you think when you finally did read it? RP: It was so different from Cosmopolis, it was so funny and biting and kind of crazy, and also it’s really nice doing something where you don’t have an enormous amount of pressure, and I was just kind of excited seeing what everyone else did, it kind of reminded me when I did this Harry Potter film and I got to watch Ralph Fiennes had become Voldemort for the first time and I was just dead the whole time, so I just watched the scene, thinking this is one of the best experience on a movie set I’d ever had. And I was just like watch Julianne and had like a total scene where all I say is yes, and I don’t have to look at my lines, just observe. I: Just watching her do her thing. What’s it like working with, you have great women in this cast that you have great scenes with. RP: Amazing. She’s really really cool and I mean, just genuinely hilarious. The scene when she’s trying to, I guess, sort of seduce me, I literally haven’t laughed so hard, I’m not even vaguely in the scene, I’m just pissing myself laughing. I: There’s a multiple (???) talent in the laugh. RP: It was really fun. And definitely with Mia as well, it was kind of the same thing. I really really loved Mia as well, it was really fun working with her. I: Great. In the film you’re playing an aspiring actor, so did that kind of remind you of your early days when you were trying getting into the business? RP: Yeah, kind of, very embarrassing lines like say I’m an actor/writer, it’s the dumbest thing, feeling I used to say that, more of a writer than an actor, say, have you written anything? Well, not really. In my head, I’m all right. I like to carry around a moleskin notebook. With nothing in it. I: Doodles on the inside. RP: Writing my name. I: So was it hard for you breaking through becoming an actor? In the beginning? RP: I mean, I was really lucky. I was just so lucky, I don’t really understand how, I’d get a job and then not working for ages and ages, run out of money and then suddenly get another job as I was broke, and then just kind of continued until Twilight, basically. I sort of fell into it as well, so I didn’t have that pressure, I don’t have like stage parents or anything like pushing, no one’s pushing me at all, I’m just kind of figuring it out myself. I: That’s great. And you mentioned Twilight, do you find people still see you as the person who was in Twilight, or has it been easy to break out and get new roles? RP: I don’t know, I’m sure people see you, you know, there’s this person from Twilight, it’s a massive thing, but yeah, I’m just doing the stuff I wanna do, it’s just there aren’t a lot of parts you wanna do, it’s quite easy, and I think the jobs I’ve got since then, the only scripts I liked, so yeah, it’s kind of been great. It definitely helps to get stuff financed and it wasn’t handed in any way particularly. I: Great. And in the film we get to see this different kind of portray of Hollywood, some think this might be the exact version of Hollywood, do you think that it’s accuratley portraid in the movie, or are we really tickling into the extreme? RP: There’s a lot of incest. I: Yeah. I think as much. RP: That’s the main reality. Yeah, it’s sort of quite specific, but there’s definitely kind of architype you can come across, but I think you can say it, David keeps saying, it’s in any industry basically, it’s about success and becoming too attached to your success and other people’s opinion of you, I mean, when it fades away, how to lost sight of themselves and they’ve been allowed to have no sense of themselves for years and years and suddenly the artifice around all the other aspects of their lifes is removed and they’re suddenly left with just a shell. I have absolutely no idea of what I’ve just said. I: I think I kind of got it. RP: I’m like what? I: It’s not the same. Yes. Well, thank you some much for your time, on that note. I’m gonna leave you be. Thank you so much, nice to meet you. RP: Cheers, nice to meet you.
I: Szóval, természetesen, egy David Cronenberg film a Maps to the Stars, és már dolgoztál vele korábban, szóval olyan ez, hogy ha David Cronenberg azt mondja, hogy szeretné, ha benne lennél a filmben, akkor azt mondod, hogy oké, anélkül, hogy elolvasnád a forgatókönyvet? RP: Itt így v olt. Igen, imádtam a Cosmopolist csinálni, és nagyon izgatott voltam azzal kapcsolatban, hogy valami mást is csináljak vele együtt. És tudom, hogy nem fog valami kacat dolgot készíteni. Őszintén, egy oldalt se olvastam a forgatókönyvből mielőtt igent mondtam. I: Mit gondoltál róla amikor végül elolvastad? RP: Nagyon különbözött a Cosmopolistól, nagyon vicces volt és harapós, kissé őrült is, és jó volt olyant csinálni, ahol nem volt meg az a nyomás, és csak izgatottan néztem, hogy mindenki más mit csinált. Emlékeztetett arra, amikor azt a Harry Potter filmet csináltam és láthattam, ahogy Ralph Fiennes Voldemorttá válik az első alkalommal, és egész idő alatt halott voltam, szóval csak néztem a jelenetet arra gondolva, hogy ez a legjobb élmény valaha egy forgatáson. És itt is csak néztem Julianne-t és volt egy jelenetem ahol csak annyit kellett mondanom, hogy igen, szóval nem is kellett gondolkoznom a szavaimon, csak figyelhettem őt. I: Nézted, ahogy dolgozott. Milyen volt ilyen nagyszerű hölgyekkel dolgozni, akikkel fantasztikus jeleneteid vannak? RP: Lenyűgöző. Julianne nagyon-nagyon laza, őszintén remek vele dolgozni. Az a jelenet, ahol próbál, gondolom, elcsábítani, szó szerint nem nevettem annyit, alig vagyok benne a jelenetben, csak próbáltam a nevetéstől nem bepisilni. I: Tehetség kell a nevetéshez. RP: Nagyon jó móka volt. És Mia is, ugyan az. Nagyon szerettem Miát is, jó volt vele dolgozni. I: Nagyszerű. A filmben egy feltörekvő színsézt játszol, szóval emlékeztetett ez a korai napokra amikor próbáltál bekerülni az iparba? RP: Igen, mondhatjuk, amikor olyan zavarbaejtő dolgokat kellett mondani, mint én egy színész/író vagyok, az a leghülyébb dolog, úgy éreztem ezt sokat mondtam, és hogy inkább író vagyok mint színész, és mondd, írtál valamit? Nos, nem igazán. A fejemben, ott minden megvan. Csak szeretem magammal hordani a noteszomat. Üresen. I: Benne firkákkal. RP: Ráírtam a nevemet. I: Szóval nehéz volt színészként kitörtni? Az elején? RP: Nagyon szerencsés voltam. Annyira szerencsés, nem is értettem, hogy, de kaptam egy munkát, aztán hosszú időn keresztül semmit, egész addig, amíg már nem volt pénzem, aztán kaptam egy újabb munkát, és így ment egészen a Twilightig. Az egészbe csak úgy belecsöppentem, nem volt rajtam nyomás, a szüleim is hagyták a dolgot, nem erőltetett senki, csak úgy magamnak próbálom kitalálni a dolgokat. I: Ez nagyszerű. És megemlítetted a Twilightot, szerinted az emberek még mindig úgy látnak, mint azt az embert aki a Twilightban voltál, vagy könnyű volt kitörnöd belőle és új szerepeket kapni? RP: Nem tudom, gondolom páran úgy látják, hogy ő volt a Twilighban, nagyon masszív dolog volt elvégre, de csak azt csinálom, amit akarok, csak egyszerűen nincs sok olyan szerep, amit vállalna az ember, szóval elég könnyű volt, és azok a munkák amiket azóta csináltam csak azok voltak, amiknél tetszett a forgatókönyv, szóval nagyszerű volt. És segít persze a dolgot pénzelésebn is, nem csak úgy adták oda. I: Nagyszerű. Ebben a filmben egy másféle szögből láthatjuk Hollywoodot, néhányan úgy vélik, hogy ez az igazi verziója Hollywoodnak, szerinted ez egy pontos jellemzése, vagy tényleg az extrémbe mentünk át? RP: Sok a vérfertőzés Hollywoodban. I: Igen, ennyit én is gondoltam. RP: Ez a fő valóság. Igen, elég specifikus, de persze vannak ezek a típusok akikkel lehet találkozni, de azt hiszem lehet azt mondani, ahogy David szokta is mondani, hogy ez igaz minden iparra. A sikerről szól és arról, hogy mennyire ragaszkodik az ember a sikeréhez és mások rólad alkotott véleményéhez, aztán amikor mindez megszűnik, akkor már nem látja az ember saját magát, mert éveken keresztül nem lehetett önmaga, és amikor minden más megszűnik az életében, akkor nem marad más, csak a burok. Nem is tudom, hogy mit mondtam. I: Azt hiszem, megértettem. RP: Csak így nézek, hogy mi van? I: Nem ugyan az. Igen. Nos, köszönöm, hogy szántál rám időt, akkor ennél a pontnál hagylak is. Nagyon köszönöm, örülök, hogy találkoztunk. RP: Köszönöm, én is.