Low down on Robert Pattinson

Low down on Robert Pattinson

Majd ha kiderítem, hogy lehet ide bebiggyeszteni a videókat, az szuper lesz 🙂

I: British bloke is probably best known as that vampire guy from that vampire franchise. How is six year of practice, he even became a bit like his famous on-screen character.
RP: —– on a daytime, tell me like sleeping too much, yeah, I guess it’s tons of things. Not really big fan of bindig people though.
I: Yeah, that’s right, we’re talking about the one and only Edward Cullen, aka Robert Pattinson. Born on the 13th of May 1986 in London England, young Robert enjoyed a brief modelling career and got involved in amateur theatre. But apparently his talent stood out and it wasn’t long before he was spotted by an acting agent who thought Pattinson’s good looks, emotional range and natural charisma would be well-suited to the big screen. In 2005 Robert was named British Star of Tomorrow by the Times due to his role as Cedric Diggory in Harry Potter and the Goblet of Fire. From there on R-Patz continues to star in small tv movies before he had his big break as a sparkly vampire in the first installment of the Twilight saga. The book adaptation became a worldwide sensation and so Rob turned into a movie star in a night.
RP: I can’t really walk down the street, it’s crazy. It’s a thing where people like waiting everywhere watching this. I’m mean it’s funny. I wouldn’t have imagined it at all.
I: In the following years Robert reprised his role in four more of the vampi movies and did a couple of other projects in between. He also became known for his on and off screen relationship with Twilight co-star Kristen Stewart. They were together for four years until Stewart was cought cheating on him with her Snowwhite and the Huntsman director Rupert Sanders in 2012. They tried to patch things up but the second go round (??) was very short lived. 2012 also marked the end of the Twilight saga and while many girls on the planet were devastated, Rob’s life went on and he started focusing on getting more mature and different roles. Something which didn’t go as easily as you would think.
RP: It’s not like you do a big franchise and then you can kinda just get whatever. It’s a big fight. Especially from critics and stuff. They’re like so, if you get what they deem to be unfair success, you have success too quick they will keep fighting with you, the whole time you got to like prove like every movie, judge, so much higher level than everybody else, it’s crazy. But it’s cool at the same time, at least people care.
I: In his early days being in the public eye was something R-Patz found hard to get used to. And even though he still likes to lay low when it comes to big events these days, he has found a way to deal with all the attention when walking the red carpet.
RP: I don’t feel exhausted after this, I used to be completely drained out after this, so now I can kind of just role with it.
I: So much so, that he’s even developed a very attractive photo face.
RP: That’s the —.
I: His good looks obviously didn’t go unnoticed by the fans, but they weren’t the only ones to acknowledge Rob’s beauty. In 2013 Pattinson was anounced as the new face of Dior Homme fragrance and featured in the advertising campaign —–. Rob was previously admitted to be a bit of embarrassed of his early work as a model, so it’s a bit surprising to see Pattinson sign on to such a big modelling job.
RP: I think I’ve grown up a little bit more, I’m not as horrible.

 

I: Apart from acting and —– his good looks, Robert is also a pretty talented musician. He began piano lessons at the age of three and at five years old he started studying classical guitar. His talents don’t stop there, because making movies has left R-Patz with all kinds of other skills. He learnt to scuba dive for filming HP and Goblets of Fire and completed a —- course of driving on the set of Twilight. But despite all this Rob sees himself as a little bit boring and has been known to tell cheeky odd white lies to casting directors to make himself seem more exciting. Saying that he just loves playing football and snowboarding. The truth tough, he loves nothing more than a night at the local pub playing darts and pool. And so it goes to show that behind his projects with critically acclaimed director David Cronenberg, big fashin brand commitments and teen idol image, Robert’s just a regular guy, who loves reading comic books, hanging out with his girlfriend FKA Twigs and never misses an episode of Doctor Who.
I: Ezt a brit srácot legjobban talán úgy ismerik, mint az a vámpír abból a vámpíros franchiseból. Hat év gyakorlás után kissé már olyanná is vált, mint híres szerepe.
RP: —- napközben, túl sokat alszok, meg még egy csomó más. Viszont nem vagyok nagy híve az emberek kötözésének.
I: Így van, nem másról, mint az egyetlen Edward Cullenről, vagyis Robert Pattinsonról beszélünk. Robert 1986. május 13-án született Londonban, Angliában. A fiatal Robert rövid ideig modell karriert élvezett, majd amatőr színházba került. De úgy látszik, a tehetsége kimagaslott, így nem tartott sokáig, amíg egy ügynök fel nem fedezte, aki azt gondolta, hogy a jó kinézete, az érzelmi skálája és természetes karizmája megfelelő lenne a nagy vászonra. 2005-ben Robert lett a Times szerint a Holnap Brit Sztárja, a Harry Potter és a Goblet of Fire című filmben való szerepének köszönhetően. Innentől Robert kisebb tv-filmekben szerepel amíg meg nem kapja a csillogó vámpír szerepét az első Twilight filmben, ami meghozza a nagy áttörést. A könyv alapján készült film világsiker lett, és Rob egy éjszaka alatt sztárrá vált.
RP: Nem nagyon tudok végigmenni az utcán, őrületes. Mintha mindenhol várnának az emberek, hogy ezt nézhessék. Vicces. Egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ez lesz.
I: A következő években Robert még négyszer bújt vámpírszerepébe és ezek között egyéb filmekben is szerepelt. Emellett azáltal is ismertté vált, hogy kapcsolatban volt a képernyőn és a valós életben is szereplőtársával, Kristen Stewarttal. Négy évig voltak együtt, addig, amíg Stewart le nem bukott azzal hogy megcsalta Robertet a Snowwhite and the Huntsman rendezőjével, Rupert Sandersszel 2012-ben. Még megpróbálták helyrehozni a dolgokat, de a második kör már igen rövidre sikerült. 2012 továbbá a Twilight végét is jelentette, és bár sok lány élete összetört, Robé ment tovább és elkezdett komolyabb és érettebb feladatokra koncentrálni. Ez nem ment olyan egyszerűen, mint gondolnád.
RP: Nem az van, hogy szerepeltél ebben a nagy franchiseban és akkor bármit megkaphatsz. Óriási küzdelem van. Főleg a kritikusoktól meg ilyenek. Szóval ha úgy ítélik meg, hogy túl korán lettél sikeres, ha a sikered helytelennek találják, akkor mindig harcolni fognak veled, egész idő alatt bizonyítanod kell, minden filmben sokkal jobban ítélkeznek feletted, mint bárki más felett, őrület. Ugyanakkor jó is, mert legalább érdekli őket.
I: Eleinte R-Patz-et zavarta, hogy szem előtt van, nehezen szokott hozzá. És bár még most is szeret meglapulni amikor nagy események vannak, de már megtanulta kezelni a figyelmet, amit a vörös szőnyegen kap.
RP: Már nem érzem magam kimerültnek, eddig az ilyenek után mindig teljesen üressé váltam, most csak megyek a dolgokkal.
I: Olyannyira, hogy nagyon attraktív fotóarca is van.
RP: (ezt sajna nem értem)
I: A helyes kinézetét természetesen észrevették a rajongók, de nem ők voltak az egyetlenek, akik elismerték Rob szépségét. 2013-ban Robert lett a Dior Homme illat arca és részt vett a reklámkampányban is. Robról tudott, hogy kissé szégyenlős volt a korai modelles munkája miatt, ezért most érdekes, hogy részt vett egy ilyen dologban.
RP: Azt hiszem, kissé felnőttem, már nem vagyok annyira szörnyű.
I: A színészkedés és a jó kinézet mellett Robert igen tehetséget zenész is. Három évesen kezdett el zongoraleckéket venni, öt évesen pedig klasszikus gitározni kezdett. Tehetsége nem áll itt meg, a filmezésnek köszönhetően új készségekre tett szert. A Harry Potter miatt megtanult búvárkodni, a Twilight forgatásán egy gyorstalpalón tanult meg vezetni. Ezek ellenére Rob kissé unalmasnak tartja magát és arról vált ismertté, hogy a szereplőválogató rendezőknek időnként kisebb hazugságokat mond, hogy érdekesebbnek mutassa magát. Például azt mondja, hogy imád focizni és snowboardozni. De az igazság az, hogy semmit nem szeret jobban annál, hogy eltöltsön egy estét a közeli pubban, ahol dartsozik és biliárdozik. Mindezek azt mutatják, hogy a kritikailag elismert rendezővel, David Cronenberggel való munkája, a nagy divatmárkai elkötelezettsége és a tini bálvány képe mögött Robert csak egy átlagos srác, aki imád képregényeket olvasni, időt tölteni a barátnőjével FKA Twigssel, és soha nem hagyna ki egy Doctor Who részt.
Advertisements

Golden beszámolója – Fan encounter in Budapest

An extraordinary chance appeared for me and a friend of mine: we grabbed the opportunity to be on
set in the Court of Lions (Buda Castle), freezing in the cold on 2nd February, from 10 am to 4 pm.
Promising that we would not sneak in the picture, take photos or faint at the sight of anyone, we
were allowed inside the cordon.
The situation was not easy: the place was cold and droughty, so we almost froze to death, even
though sometimes we were let inside the cabinets used by the staff to get warm.
So we just stood there, waiting for the big, black car, which eventually arrived, with no one but the
driver. He put a small bottle of mineral water in the cup holder at the back seat, and nothing else
happened. Then the door of a large caravan opened somewhere behind us, and Rob stepped out with
his assistant, so that they could shoot a scene already rehearsed without him.
Originally this was the moment, where we should have fainted.
At this point of the plot, Rob’s character is completely bold and wears a thick moustache and beard.
I think these were dyed even darker than his own hair.
This was the first time I met him ”personally”, and I just melted at the sight. I, being 1.78 m tall,
never thought him so much taller with his 1.85 m, yet, I must admit that I felt him towering over
me. *sigh
And he is thin as a blade, which was clearly visible, although he was wearing a massive military
coat.
And he has a voice, which is… just music to my ears. Unfortunately we could not hear him during
the shooting, I guess he must act a bit, as his own voice does not quite fit his hardy character. We
shall see.
There were about 200 extras freezing with us as well.
I could not recall, where would the scene we saw fit into the original piece by Sartre, so I think an
entirely different story will be built for us.
Besides that it was an unforgettable experience seeing Rob just a few steps away from me, it
was even better to hear the opinion of the crew around on him. We asked one of them, to tell us
honestly, what kind of a person he is – not the performance delivered by him, but simply Rob as
this one guy, in private and as an actor at work.
According to the reply he is a kind lad, polite, kind, impossibly patient, doing everything he is
asked without the slightest complaint. He would not drive anyone mad with his allures. He is just
sitting silently, does his job when told so, and goes off reading when there is time for rest.
We just overheard an opinion, when a guy from the technical department walked over and asked the
others, who had not yet seen Rob: „Hey, have you seen Pattinson?” „Not yet.” „Man, what they did
to him… but as disgusting his character is, this appearance should just fit.”
At another chance to get warmer, we just walked into the shelter provided for the VIP, where Brady
Corbet was watching the scene being shot outside. (Actually he is indeed a small guy, very adorable
and a bit nervous. Maybe he was upset by the commotion in the neighborhood caused by the visit of
the German chancellor.) We were standing almost just behind him, watching the screens as Rob sits
in the car, Rob gets out of the car, Rob gets into the car, and finally Corbet said ”Cut!”… and then
Rob walked in to have a look of the shot. He watched it without a single frown, and just held up his
thumb.
We were almost at the melting point.
He left and they shot another scene.
By the way, I guess that the shooting of a film is such an unbelievable event: not really interesting,
but mostly tiring and slightly boring, unless there is someone to keep your attention. 🙂
We did not wait until the end of the day for Rob to leave the location. We saw the essence of it, we
were given more, than we hoped for, so I could not tell if Rob dressed up normally after he left or
not. I could also not tell how he looks like in plain clothes.
Still, the lines we heard and the answers we were given brought us some sort of a silent
complacence: Rob looks just the way as I imagined him. He has wonderful eyes *sigh, his voice
could be a cure for any illness, and he did not show any sight of being self-conceited as a movie
star.
We behaved like good kids, we did not push too far and did not even try to take backstage photos.
We did not disturb him as he concentrated on his role by popping up and asking for autographs. So
we are left only with this little story, told by heart.

Beszélgetés David Cronenberggel – nem Rob füléről

RC: … and he’s a novelist now, best known as a novelist now, probably best known as the novelist behind Maps to the Stars, but he was raised in Breton when I think, in Beverly Hills, when I think his parents were involved in the recruitment (??) business, he grew up around people like Tiddle Weese (??), XY, stories like that sort of being his life, and then he became a limo driver.
DC: Yeah, and he drove people like Orson Welles, he has great, incredible stories, I think there was a peice by him, was it in The Guardian I think-
RC: Yeah, it was. Fantastic.
DC: Worth looking it up on the net, because his stories are incredible and just beautiful.
RC: And so that gives the sort of backstories. And Robert Pattinson told me when I interview him for this movie, he said when he first movied to Los Angeles, and this reminded me of this when you said there were no cell phones we had to update as we went along, when he movied there, there were no cell phones, people didn’t have cameras on their phone anyway, and he said he would walk into bars like to talk with the standar or something like that. And there would be 14 year olds, like standing at the bar, snorting cocaine off the bar, because if you were famous, you could do pretty much whatever you wanted. So kids on a sitcom or had been child stars, had free —-. It’s changed now, and I said, what do the kids do now, and he said, oh, they just do it at their parents’ house now.
DC: Yeah. And you know, I mean, John Cusack, who was a child star himself, said that, you know, I was Benjie, you know, that he had some of those same experiences as a child star in Hollywood. So, some of it’s funny, some of it’s sad, all of it’s kind of true.
RC: Does that play into your casting at all, when you think, John Cusack, he’s been a big star for 25 years.
DC: Well casting is a black art, there are so many things to juggle. One of the things you have to juggle, which I’m sure none of you here has thought of, is the passport of the actor. What passport does the actor have? Why would you think of that – well, there’s actually technically only one American actor in this movie, John. Julie Moore has a British passport, her mother was Scottish. To do a Canada-Germany co-oproduction, you can only have one actor who is not from the two countries, or at least the European Union. So these are all the strange things that go into casting. Now you don’t really have the luxury of saying, only cast somebody who’s actual life fits the character. You can’t do that, at all. So that wasn’t really part of it at all. You need some names to get financing, I had talked to Julie Moore about this movie eight years ago in New York. And then I couldn’t get the movie made, she said that she would do it, and then I came back to her eight years later and I said Julie, you know, what about his movie? She said yeah, I’m here!
RC: The woman who plays her agent, Havanna’s agent, I thought, he would plucked her out of the offices of CAA or something, she’s perfect. But she’s from Toronto, right?
DC: She’s from Toronto, Green Hall (??) she’s an actress whom I’ve seen for years and she’s a wonderful actress, but she, there are couple of older woman agents in LA, who are exactly like her. Her portrayal is absolutely spot on and everybody in LA knows the names of those agents ladies.

RC: … és most egy regényíró, leginkább regényíróként ismert, talán most azért, mert ő írta a Maps to the Stars-t, de Breton-ban nőtt fel, Beverly Hills-ben, a szülei (nem nagyon értettem, hogy mivel foglalkoztak), és olyan emberek körül nőtt fel, mint (valakik), ilyen történetekből állt az egész élete, aztán limuzin sofőr lett.
DC: Igen és olyan utasai voltak mint Orson Welles, nagyszerű, ellképesztő történetei vannak, azt hiszem, az egyik meg is jelent a Guardiansban
RC: Igen abban, fantasztikus volt.
DC: Megéri megkeresni a neten, mert a történetei lenyűgözőek és gyönyörűek.
RC: És ez adja a háttértörténeteket. Robert Pattinson azt mondta amikor a legutóbb meginterjúvoltam, hogy amikor először Los Angelesbe költözött, és ez arra emlékeztet, amikor azt mondtad, hogy még nem voltak mobiltelefonok és azt időközben változtatnotok kellett, szóval hogy amikor ideköltözött nem voltak még mobilok, legalábbis nem voltak kamerák a telefonokon, és azt mondta, hogy ha bement egy bárba, csak úgy beszélgetni valakivel, akkor ilyen 14 évesek ott szívták a kokaint a bárpultról, mert ha híres voltál, akkor szinte bármit megtehettél. Szóval a sitcom-os srácok, vagy azok, akik gyereksztárok voltak, szabadon tehettek bármit. Most már ez megváltozott, mire megkérdeztem, hogy akkor mit csinálnak most a kölykök, mire azt válaszolta, hogy ugyanazt, csak most a szüleik házában.
DC: Igen. És John Cusack is gyereksztár volt, mondta is, hogy ’én voltam Benjie’, ő tényleg tapasztalt olyanokat gyereksztárként Hollywoodban. Szóval, némelyikük vicces, némelyikük szomorú, de mind igaz.
RC: Szerepet játszott az a szereposztásban, hogy John Cusack már vagy 25 éve nagy sztár?
DC: Nos, a szereplőválogatás egy igazi bűvészmutatvány, annyi dologgal kell zsonglőrködni. Az egyik ilyen, amire szerintem itt senki nem gondolna, az a színész útlevele. Milyen útlevele van a színésznek? Miért is gondolnál erre – nos, főleg technikai okok miatt csak egy amerikai színész van a filmben, John. Julie Moore-nak brit útlevele van, an édesanyja skót volt. Egy kanadai-német koprodukcióban csak egy olyan színész lehet, aki nem ebből a két országból van, vagy legalább az Európai Unióból. Szóval ilyen furcsa dolgok játszanak a szereposztásban. Ezek után luxus lenne azt mondani, hogy olyan valakit szerepeltetek, akinek a valós élete megegyezik a szereppel. Azt egyáltalán nem lehet megcsinálni. Szóval ez egyáltalán nem játszott szerepet. Kell néhány név, ami meghozza a pénzt, Julie Moore-ral nyolc éve beszéltem erről a filmről New Yorkban. Aztán nem sikerült megszereznem a pénzt, bár azt mondta, hogy megcsinálná, és most amikor nyolc évvel később megkerestem és azt mondtam, hogy Julie, itt van ez a film, azt mondta, hogy igen, ő itt van!
RC: Az a nő, aki az ügynökét játssza, Havanna ügynökét, azt hittem, hogy őt kidobnák mindnehonnan, annyira tökéletes volt. Ő torontói igaz?
DC: Igen, Torontóból származik. Már évek óta ismerem, fantasztikus színésznő, de van pár olyan idősebb női ügynök LA-ben, akik pont olyanok, mint amilyen ő volt a filmben. Tökéletesen játszotta a szerepét. LA-ben mindenki ismeri ezeknek az ügynök hölgyeknek a nevét.

New Moon Robert GMTV

És, hogy teljes legyen az élvezet, orosz felirat… ha már a fiatalkorú oroszul tanul.
I: So. The second in the Twilight series, New Moon – vampires, monsters and first loves. Marvelous.
RP: Glad to hear it.
I: Did you enjoy making it?
RP: No, I did. This one was really great. There was kind of, everyone was so relaxed, no one was caring about the casting anymore cause the first one’s been successful and Chris is great, he’s very calm.
I: Chris the director?
RP: Mm-hm. Everyone hadn’t seen each other for ages, so they weren’t sick of each other all the cast, so it was nice. And I hadn’t worked for so long as well as I was so desperate to work and the second book was always my favourite one, so all the pieces fell into place.
I: I assumed that you run off all these films one after the other.
RP: We did after that. We’d done the second and third very close to each other. The third one is finished now as well.
I: Oh really?
RP: Yeah.
I: We’re talking about that next week of something.
RP: Pretty much, yeah. It’s ridiculous. It’s a thing that within a year, of the first one coming out we filmed two sequals and the second one is already coming out next week. It’s coming out exactly on the same date.
I: Presumably cause it’s so huge. It is massive, isn’t it?
RP: hebeg-habog
I: It is, I tell you so. It is, I can tell you it is massive. Now and there’s lot’s of loss in this one and I’ve noted down a few of them, letting the wolf out the bag, I quite like that one. This one focuses on Bella though being torn between two loves, really. Between you, Edward the vampire, and I don’t think I’m letting any cat out of the bag, or wolf out of the bag if I say that Jacob, who is also something of a not quite human.
RP: Yeah, he’s probably in a trailer.
I: So that’s what it’s all about, isn’t it? Who do you think is best for Bella? Can you answer that?
RP: Yeah, it’s always gonna be difficult, cause I’ve always had the opinion that any relationship which kind of alienates the couple from everyone else just because of how obsessed they are with each other, I’ve never liked that. I remember when I was in school and teenagers would fall in love with each other and everything else would drop away, they wouldn’t have any friends or anything, I’ve always been very anti- that. And that Edward Bella relationship is very kind of like that.
I: Coinsilier (??? 2:31) isn’t it? Well it makes it very difficult if one of you is a vampire, but…
RP: Yeah, you can’t really hang out with that many people, you can’t have like double dates and stuff.
I: Some biting are quite hard as well. Going on holidays together. An incredible stunts in this one as well. I spent most of the time thinking I want to be a vampire and then I changed my mind when they never sleep, and I kept on forgetting about the fact that they never sleep, which would be really irritating. Talk about the stunts first of all, did you do any of them yourself?
RP: I did a few. No, I did quite a lot in this one actually. I always forget, on the first one I got injured on the first shot of the first day, so I didn’t do that many stunts on it, but this one, I had a big fight with a seven-foot tall body-builder, which was fun. But I’ve always just getting beaten up, so I didn’t have any finesse (?? 03:23) or anything.
I: Which reminds me, you mean another vampire?
RP: Another vampire, yeah, he wasn’t literally a body-builder.
I: Yeah, I know, I just wanna trying to think which one you had, cause you had quite a lot of fight. Would you want to be a vampire? In any way, shape or form, I’m not talking about the —
RP: No, I don’t think so. I think no. I don’t think there’s anything appealing about it at all.
I: Wow, you’re being fast! (asszem)
RP: Well, yeah.
I: Being able to run up trees.
RP: That would be, yeah. I mean, I wish I could run like I could a few years ago, it is annoying to know I haven’t run even for a bus recently, but I don’t know. I’m so kind of sick of my own phalid (???4:03), grey complection all the time, kind of, looking like a dead anyway. I would hate to have, having that make up put on like every single day, someone when as soons as it gets taken off, they’re like ’oh you do look normal, you look healthy now, you look so much better without it on’, and it’s true. It’s so depressing you have to put on this stuff and you’re like a freak all the time.
I: What is it, just w— pale makeup, I’m assuming?
RP: Yeah, it’s a kind of, I assume some very technical white makeup.
I: And presumably contact lenses, cause you got bright blue eyes, but of course you’ve got kind of orange-y, verging on red.
RP: Yeah. It kind of transferring from when you’re hungry, then much more burgundy.
I: Yes. More blood coloured perhaps. Yes.
RP: Red. Waiting.

GMTV Part 1 hun
I: Szóval. A második s Twilight sorozatban, a New Moon – vámpírok, szörnyek és első szerelmek. Csodálatos.
RP: Jó ezt hallani.
I: Élvezted a forgatást?
RP: Igen, élveztem. Ez nagyon jó volt. Mindenki nyugodt volt, senki nem aggódott a szereplők miatt, mert az első annyira sikeres lett és Chris is nagyszerű, nagyon nyugodt.
I: Chris a rendező?
RP: Mm-hm. Senki nem látta a másikat már régóta, így senkinek nem volt elege senkiből, szóval ez jó volt. És már régóta nem dolgoztam, nagyon vártam arra, hogy a második könyvön dolgozzunk, mert mindig is ez volt a kedvencem, minden összeállt.
I: Azt hittem, hogy egyszerre forgattátok az összes filmet.
RP: Azután igen. A másodikat és a harmadikat nagyon hamar forgattuk egymás után. Már a harmadik is készen van.
I: Igazán?
RP: Igen.
I: Lehet, hogy jövő héten már arról fogunk beszélni.
RP: Igen, szinte olyan. Nevetséges. Egy éven belül azután, hogy az első kijött, már le is forgattunk két részt és a másodikat a jövő héten bemutatják. Pontosan azon a napon, mint az elsőt.
I: Valószínűleg azért, mert akkora nagy dolog. Masszív, nem igaz?
RP: hebeg-habog
I: Az, nekem elhiheted. Masszív. Ebben a részben sok jó beszólás van, néhányat fel is jegyeztem, kiengedni a farkast a zsákból, az tetszett a legjobban. Ez a rész leginkább Bellára fókuszál, aki két szerelem között gyötrődik. Közted, Edward a vámpír, és nem hiszem, hogy bárkit is meglepek ha elmondom, hogy Jacob között, aki szintén nem teljesen ember.
RP: Igen, lehet, hogy a bemutatóban is benne van.
I: Szóval erről szól, nem igaz? Szerinted ki a jobb Bella számára? Tudsz erre válaszolt adni?
RP: Igen, ez mindig is nehéz lesz, mert mindig is azon a véleményen voltam, hogy bármilyen olyan kapcsolat, ami teljesen elidegeníti a párt mindneki mástól csak azért, mert annyira megszállottjaik egymásnak, azt soha nem szerettem. Emlékszem, még az iskolában, amikor a tinédzserek állandóan szerelembe estek és ejtettek maguk körül minden mást, nem foglalkoztak a barátaikkal meg semmivel, és én mindig is ellene voltam ennek. Edward és Bella kapcsolata ráadásul ilyen.
I: Nos, az nehezíti a dolgokat, ha az egyik még egy vámpír is.
RP: Igen, akkor tényleg nem lóghatsz annyi mindenkivel, szó se lehet páros randikról.
I: Néhány harapás is igen nehéz. Vagy nyaralni menni. Fantasztikus kaszkadőrmunkák vannak ebben a részben. Szinte egész idő alatt arra gondoltam, mennyire lennék vámpír, de aztán meggondoltam magam, mert a vámpírok soha nem alszanak és ezt állandóan elfelejtettem, pedig az nagyon irritáló lenne. De beszéljünk előbb a kaszkadőrmunkákról, te csináltad a saját részedet?
RP: Néhányat igen. Nem, ebben egész sokat csináltam. Mindig elfelejtem, az első volt az, ahol már az első napon az első felvételen megsérültem, szóval azon nem csináltam annyit, de ebben volt egy nagy csatám egy hét láb (sok méter) magas testépítővel, ami jó móka volt. De mindig csak engem vertek el, szóval nem volt számomra olyan komoly.
I: Az egy másik vámpírral volt, ugye?
RP: Egy másik vámpírral, igen, nem szó szerint egy testépítővel.
I: Igen, azt tudom, csak próbálom felidézni, hogy melyik is volt az, mert elég sok küzdelmed volt ebben. Szeretnél vámpír lenni? Bármilyen formában, bármilyen módon?
RP: Nem, nem hiszem. Nem látok benne semmi vonzót.
I: Jó gyors lennél pedig!
RP: Nos, igen.
I: Csak úgy fent lehetnél a fákon.
RP: Az igen, jó lenne. Bárcsak úgy tudnék futni, mint tudtam pár évvel ezelőtt, szörnyű belegondolni, hogy az utóbbi időben még csak egy busz után sem futottam. De nem tudom. Már annyira elegem van abból, hogy állandóan sápadt, szürke a képem, mindig úgy nézek ki, mint egy hulla. Miután minden nap az a smink van rajtad, aztán ha egyszer végre nincs, akkor mindenki azzal jön, hogy ’Oh, most normálisan nézel ki, sokkal egészségesebbnek tűnsz, sokkal jobban nézel ki nélküle’, és ez igaz is. Annyira depresszív hatású, hogy mindig rajtad kell lennie és olyan vagy, mint egy rém.
I: Gondolom ez csak egy ilyen fehér-sápasztó smink?
RP: Igen, valamilyen technikai fehér smink.
I: És valószínűleg kontaktlencséd is van, mert kék szemeid vannad, meg persze narancsos-pirosas, szinte vörös.
RP: Igen. Átváltozik, amikor éhesek vagyunk, akkor sokkal inkább burgundy-féle.
I: Igen. Sokkal vérszínűbb talán. Igen.
RP: Vörös. Várakozás.


Na jó, folyt köv…

-twmmy-

Forgatókönyvek, szerepek. Te hogy választanál?

I: So the other week I was chatting to Robert Pattinson and Guy Pearce. What sort of scripts don’t you see enough of and don’t you say good ones.
GP: I’d like to see more funny scripts. That are actually funny.
RP: Yeah. I never find.
I: Really? Okay, it was a press junket. But let’s just all pretend, we were hanging in say the sauna of an exclusive beach resort on the tropics, or something.
GP: And it’s an interesting thing, I’ve never really done many, or any comedies really, but I did work on a funny film and it was really interesting kinda trying to get the sense of what really was funny, and what seemed funny on the page wasn’t funny when we were doing at all, things that we were doing that we didn’t think were funny ended up being funny, you know, so comedies are difficult.
I: Are there characters that you wish you were cast to play but you never have?
GP: Edward from Twilight. Clearly. But they needed someone younger. I would have been amazing!
RP: I could have killed him!
I: Actually, can we just loose the sound effects? Felt a bit too really stick there.
GP: I was going to do the Ripley films, I remember meeting the directors
I: By the Ripley films he means the one with Matt Damon.
GP: You know Matt Damon, Talented Mr Ripley.
I: This is Robert’s take on things.
RP: I think every character would be my favourite character when I’m doing it.
I: So you’re quite fickle then?
RP: That sounds terrible. But I was thinking about this morning, I kind of, the last one I’ve done has always been my favourite experience.
I: And then you never get into trouble by saying an earlier filmjob favourite.
GP: That’s right.
I: This is my favourite film!
RP: This is the best job.
GP: My third last film was definitely my favourite. Not the second last and certainly not the last one.
I: I’m asking these two Hollywood stars about the roles they played, because today we’re talking about casting. Lerning how as a director you can entice the right talent to your project. Or as an actor, you want to know what it’s like on the receiving end of your audition. Or perhaps you want to become a casting director, who discovers the next Robert Pattinson or Guy Pearce.
I: A múlt héten Robert Pattinsonnal és Guy Pearce-szel beszélgettem. Milyen forgatókönyvvel nem találkoztok eleget és nehogy azt mondjátok, hogy a jókkal.
GP: Én szeretnék több vicces forgatókönyvet olvasni. Igazán vicceseket.
RP: Igen. Soha nem lehet találni.
I: Igazán? Oké, ez egy sajtótájékoztató volt. De tegyünk mind úgy, mintha egy előkelű tengerparti hotel szaunájában lennénk a trópusokon, vagy valami ilyesmi.
GP: És ez egy érdekes dolog, soha nem csináltam sok, vagyis egyetlen komédiát sem, de dolgoztam egy vicces filmen és nagyon érdekes volt próbálni elkapni azt az érzést, hogy mikor tényleg vicces valami. Ami annak tűnt a papíron, nem volt az amikor csináltuk, és csináltunk dolgokat amikről azt hittük, hgoy nem viccesek, mégis azok voltak, szóval a komédia nehéz dolog.
I: Vannak olyan karakterek amiket szerettetek volna megkapni de soha nem játszottatok?
GP: Edwardot a Twilightból. Egyértelmű. De valaki fiatalabb kellett nekik.
RP: Meg is öltem volna!
GP: Lenyűgöző lettem volna!
I: Igazából, nem lehetni elhagyni a hang effektusokat? Kezdett kicsit sok lenni.
GP: Úgy volt, hogy én leszek a Ripley filmekben, emlékszem, hogy találkoztam is a rendezőkkel
I: A Ripley filmek alatt azokat érti, amikben Matt Damon van.
GP: Tudod, Matt Damon, A tehetséges Mr Ripley.
I: Nézzük Robert elméletét.
RP: Szerintem minden karakter a kedvencem lenne, amikor csinálnám.
I: Szóval bizonytalan vagy?
RP: Ez szörnyen hangzik. De pont ezen gondolkodtam a reggel, és mindig az a kedvenc tapasztalatom, amit a legutóbb csináltam.
I: És így nem jutsz bajba azzal, hogy a korábbi filmedet mondod.
GP: Ez igaz.
I: Ez a kedvenc filmem!
RP: Ez a legjobb munka.
GP: A harmadik legutolsó filmem volt a kedvencem. Nem a második utolsó és semmiképp sem a legutóbbi.
I: A két hollywoodi sztárt kérdezem a karakterekről akiket játszottak, mert ma a szereplőválogatásról beszélünk. Megatnulni azt, hogy mint rendező hogyan csábítsd el a megfelelő tehetségeket a munkádhoz. Vagy mint színész, tudni szeretnéd, hogy hogyan fogadták a meghallgatáson való szereplésedet. Vagy talán szeretnél casting director (szépen magyarul) lenni, aki felfedezi a következő Robert Pattinsont és Guy Pearce-t?

-twmmy-

About Bel Ami

Miláčik – Bel Ami
My son’s words, but his opinion about the film and mine:  we have equal opinions.
I remember it was more than two years ago that word had reached into my ears that the novel of Guy de Maupassant titled ‘Bel Ami’ was about to be adapted on screen. The cast was already fabulous: the leading role of Georges Duroy was given to Robert Pattinson, the young actor trying to squeeze himself out of the stereotype of being a teenage idol. The list of leading actresses at the same level of importance (or even more important) included Uma Thurman, Christina Ricci and Kristin Scott Thomas. The film already had a Hungarian relation, as the Paris street scenes were shot on the streets of the more cost effective Budapest and even the French Riviera is substituted by the Tihany peninsula on lake Balaton. (With the southern shore removed on post-production, as the viaduct of the motorway would show weird.)
Somehow the distributor had not found it important to bring ‘Bel Ami’ to the cinemas in Hungary, but after all, I don’t care. Still, the cinema in the not too distant Štúrovo, Slovakia had the film on its programme. I joined my family on the trip, to watch the film in English, with Czech subtitles (really Czech, with the letter ů in the text). There were five more people present in the comfortable, air conditioned place, which had the ability of 3D-screening and 7.1 Dolby Digital sound. Not bad for the cinema of a small town with ten and some thousand inhabitants, compared to similar facilities in the region. Before taking wide consequences from the low number of viewers, I’d make the remark that the next film on the programme did not attract more of them. So, let the curtain roll.
Just a few lines on the story if someone would not find it familiar: the (anti)hero of the story set in the year of 1890 is the hardly literate Georges Duroy, who lives in a battered tenement in Paris and works as a railway cashier – and he becomes a social climber, making his fortune mostly by sleeping with wives of powerful men. Meanwhile he is unable to write a single sentence on his own, but he is indeed able to look charming and do things needed to win the hearts of neglected women. I think I don’t rush too ahead when I say that by the end of the film, the high society life sits well with Duroy. Very well.
Is the story familiar? Several critics find paralel syndromes when looking at the life of Duroy and looking at the carreers of short-time stars of the present days. This might be a real analogy, but there are differences: Duroy of the film does not think of himself as a talented man. He does not even act consciously, he is a man of his instincts, and he is getting shown a few possibilities, which he uses according to his own talent. (i.e. sleeps with more women) The person showing these possibilities is Clotilde (played by Christina Ricci), who ends up being given a couple of verbal slaps, given by the very man she loves.
Let’s now leave the storyline – if interested, the book is present in the libraries or one can travel to a country where it is still/already in the theatres. Or one can wait the release of the DVD. (And then order it from another country…)
Take now a look at the actors. I admit that I’m not one of the screaming Pattinson-fans, and there is no way that I’d start screaming if I saw him walking in the streets of this place. Yet he was a positive surprise to me: looked with an empty face when he had to use an empty face and looked angry when he had to look angry. Duroy is such a character, an empty, shallow beast, who gets angry easily. Hands up if you don’t know such a person and smile, because you’re lucky. Listing the three leading actresses: there is Uma Thurman as the injured, intelligent but sometimes ebulient Madeleine. We’ve got Christina Ricci, charming, a little silly as Clotilde, who loves Georges almost unconditionally – it’s easy to believe that she’s the poor good girl used up by the evil Georges. Kristin Scott Thomas is great at playing the elegant lady neglected by her husband. Philip Glenister plays the arrogant, rich editor, Charles Forestier brilliantly. Looking at the job done by the actors, I don’t find anything disputable.
Taking a look at the directing of the film. Some changes between the scenes are slow and forced at the first sight, but this is not Avatar, and remember, we’re not watching a videoclip but a period novel adaptation. We get a large amount of close-ups, I found this a bit unnecessary and boring, whoever was the subject of the actual close-up. It was odd to me that Pattinson was tried to be made look older by leaving this partly unshaven stlye. First of all, it didn’t succeed, secondly, in a period when guys had the possibility to join the army at the age of 18 (or under), being a retired solider at the age of twenty-some is not very surprising. This unshaven style simply doesn’t work – a moustache, a beard, or nothing. But this really is bagatelle.
The music was all right, the sound was fine. I’ve already wrote on the location, it was funny to recognise some of the buildings. Or even the interior of the tenement of Duroy, you’ve seen one, you’ve seen them all: some buildings in the inner city still can be sold as 100 years old, almost without modifications.
As a summary: ‘Bel Ami’ was a pleasant film to me, interesting, sometimes even exciting.

8/10

FKA Twigs-ről

A cikket köszönjük Goldennek. Csak, hogy tudjuk, ki is ez a leány.

FKA twigs: „Furcsa dolgok lehetnek szexik”




eredeti cikk
Kylie Minogue egykori háttértáncosa reflektorfénybe lép első albumának, az LP1 erőteljesen szexuális hangjával és szürreális, csábító arcával. Milyen messzire fog jutni?
Tej folyik FKA twigs ujjai között, olyan karok végén, amiknek puha alkata hangyányi erőt sugalmaz. Alatta arannyal szórófestett, vonagló biomechanicai szükségletektől vezérelt démoni ikertestvére (egyébként csak hasonmása) nyalogatja a csepegő nedűt. Twigs a kamerába néz: „Combjaim nyitva állnak számodra, amikor készen állsz belélegezni,” ígéri.
Ez a Two Weeks videója, twigs első albumának első bemutatott dala, amit ebben a hónapban adnak ki. Ikonikus stílusával – gengszteres bőr, gótikus csipke és okkult ékszerek keveréke –, mellette olyan dalszerzéssel, melyben sötét, kísérteties produkció keveredik gyönyörű dallamokkal, mint a látnoki új hang dicsőítik. Olyan popsztár is egyben, aki tudja mi a szex. Egy olyan kultúrának, ami megszállotja az érzékiségnek, azok a dalok, amik jól megfogják ezt a témát, nagyon is ritkák: Madonna Erotikája, talán, vagy Marvin Gaye Téged akarlak című száma, aminek a szövege elcsábít, mialatt a zene már a párnába harap.
Twigs ugyanakkor összefűzi ezeket; a szex a dalaiban egy váltakozó játéka a szenvedésnek és a megkönnyebbülésnek, messze van a tengerparti képeslapok Perryjétől és Cyrusától, Thickejétől és a többiektől.
Azt írom pontosan, amit gondolok,” mondja erről az ugyancsak szexis zenei anyagról, amikor találkozunk. „Ha a téma nyers, akkor rengeteget írok, aztán kihúzom a felesleges szavakat.” Így jött a Two Weeks, ami egy férfi elcsábításáról szól egy szex nélküli kapcsolatból, olyan sorokkal, mint „Én jobban megduglak, mint ő.” „Furcsa dolgok lehetnek szexik,” folytatja. „A sebezhetőség a legerőteljesebb állapot, amiben lehet az ember. Mennyire unalmas lenne, ha mindig a dominánsak, vagy az alárendeltek lennénk? A videóban látható, ahogy saját magamat etetem és összetejezem. Meztelen voltam, arannyal voltam lefestve és krump-os (energikus utcai táncfajta) mozdulatokkal táncoltam. Bizarr, de furcsa módon dögös is.”
Egy másik számáról folytatja a beszélgetést, a Papi Pacify-ról, egy videó, amiben Twigs egy eksztatikus behódolás állandó ölelésében van. „Mindenki azt mondja, ’Oh, ez sokkoló’, de tegnap este te is ezt csináltad,” mondja. „Ha anya lennék, jobban szeretném, ha a gyerekem megnézne egy ilyen videót, amit nem értene meg, viszont felkeltené az érdeklődését a jelentéséről. Legyél kíváncsi valami bonyolult dologra, inkább, mint hogy valami túlságosan durva és nyíltan szexuális legyen.” Azt mondja, hogy olyan kultúrában élünk, ahol „szexinek lenni” hazug, kimerítő kötöttség sok nő számára. „Nullás méreted kell, hogy legyen, de igazi nőknek vannak idomaik. De ha testesebb vagy, akkor már nézned kell a BMI és a koleszterin szintedet, szóval fogynod kell, mert az erős az új vékony. Összezavarja az embert. Inkább kísérletezek az intelligens szexualitással, ami még nem ismerek, még csak 26 éves vagyok. Kettő vagy három komolyabb kapcsolatom volt eddig, nem voltam még házas, még nem volt meg az a végső kapcsolat, ahol valami kapcsol bennem, hogy azt mondjam, ’Most már értem!’ Még mindig tanulok.”
London belvárosában vagyunk, egy láncétterem nem éppen erotikus környezetében, de Twigs kirívóan furcsa marad, egy kompakt elrendezése a szemeknek, bicepszeknek és bolondos fogaknak. Azok a leskelődő szemek tágra nyílnak és villódznak, amikor megemlítem, hogy a zenéjéről szóló tudósítások mennyire egy dobozba tették olyan „alternatív R&B” sztárokkal, mint Banks, Kelela és SZA. „Ez csak azért van, mert félvér vagyok,” szól közbe. „Amikor először adtam ki a zenémet és senki se tudta, hogy nézek ki, ilyen kommenteket olvastam: ’Soha nem hallottam még ilyet, nincs is műfaja.’ Aztán hat hónappal később kikerült a fényképem, most már R&B énekes vagyok. Bizonyos hangmeneteket a klasszikus zenéből veszek; a Preface című dalom olyan, mint egy himnusz. Szóval beszéljünk arról. Ha fehér bőrű és szőke lennék és állandóan a templomba járnék, akkor a ’kórusos szemszögből’ közelítenéd meg. De nem beszélsz erről, mert én egy félvér lány vagyok Dél-Londonból.” Úgy néz rám, mintha arra kértem volna, hogy vigye ki az étterem szemetét.
Kiengesztelésképp megkérdezem, hogy egyedinek érzi-e magát. Az arca megenyhül. „Nagyon. Imádom az irritáló hangokat, ütemeket, klikkeket. Kakakaka!” Kezei vadul integetnek Afro hajtincsei körül, amik túlélik a támadást. „Nem látom, hogy bárki más is ezt csinálná. Használok hangos zajokat, a felépítés nem tipikus, hanem irgalmatlan. Olyan mint a punk; a fenébe az alternatív R&B-vel!”
Tahliah Barnett táncosként kezdte a karrierjét. Gloucesterben nőtt fel, mint az ottani katolikus iskola egyetlen félvére, egy természetes ritmus vezette a gyerek táncórákra, majd végig egy popsztárokat jelentő karrierig; a csontjai által kiadott klikkek ihlették a művésznevét. Kliensei között ott volt Kylie Minogue, akinek még akkor is dolgozott, amikor a saját EP2-je (második lemeze) komolyra fordult. „Elképesztően megalázó volt,” mondja. „Nagyon jó olyan környezetben lenni, ahol mindenki odajön, hogy ’Twigs, jól vagy, hozhatok egy pohár vizet?’ aztán egy olyan környezetbe, ahol a 20 háttértáncos egyike vagy egy hideg szobában és öt órán keresztül senki nem adott enni neked.” Táncolt még Jessie J-nek, Taio Cruznak és Plan B-nek is, akit úgy jellemez, mint egy „beteg, igazi művész. Nagyon beleviszi magát: reggel tízkor magyarázza, hogy mindegyik táncosnak saját karaktert akar.”
Ezt a pozitív tapasztalatot teszi első helyre a kereskedelmi táncok világában. „Általában csak annyi, hogy ’legyél dögös és rövidnadrágot viselj’. Tánciskolába mész, öt éven keresztül keményen dolgozol, meg tudsz csinálni egy tripla piruettet a fejeden és utána spárgába érkezel, aztán kijössz a nagyvilágba és valaki azt kérdezi: ’Mik a méreteid?’” Messze vagyunk Josephine Bakertől, aki megbotránkoztatta Párizst az 1920-as években, a szinte meztelen előadásaival, és akit Twigs csodál. „Azt mondja: ’Én csinálom ezt, és magamért csinálom.’ Megadja amit kell a közönségnek, de alapjában véve élvezi azt, ahogy mozog, és a szeretete benne van a mozdulatban. Mostanában ez van: ’Így fogom rázni a seggem, ez neked szól, hogy egy bizonyos módon érezd magad.’”
Twigs ezzel a „világ bizarr időszakával, ahol annyira híres és emelkedett lehetsz, de ennek egyike sem a te elképzelésed” megy szembe. Nem hajlandó feladni a kreatív ellenőrzést, sőt, elszántan bővíti azt, ahol csak lehet. Nézzük csak az albumon található munkát. A punkon nőtt fel, és abban próbálkozott eredetileg, „de szörnyen kiabálok. Az nem én voltam. Próbáltam beteljesíteni a Poly Styrene fantáziáimat.” Ehelyett megtanulta az Ableton szoftver használatát és számos produkciós elismerés van az albumán, mint a Kanye kedvenc Arca, Dev Hynes, Sampha, Bruno Mars és Eminem producere Emile Haynie, továbbá Paul Epworth, az Oscar nyertes Adele munkatársa. Mindegyik azért lett kiválasztva, hogy „betöltsék azokat az üres részeket azokban a dolgokban, amikben nem vagyok jó.” Sampha segített az akkordokban, olyan kifejezett érzelmeket előcsalogatva, mint a „borongó gondolatok reménnyel, de főleg depressziós”; Epworth segített a „felépítéssel”. A zenei videóit is Twigs irányította, amit most az Academy produkciós céggel a háta mögött rendez.
Szeretem, hogy tudja mit akar,” mondja Nabil Elderkin, a rendező, aki a Two Weeks-en dolgozott együtt Twigs-zel és forgatott még videót Nicki Minajnak és az Arctic Monkeys-nak. „Nem áldoz fel semmit a népszerűség érdekében, csak bejön és a saját módján csinálja a dolgokat. Így dolgoznak ma a legjobb művészek: Kanye West, Bon Iver, James Blake, Frank Ocean. És Twigs is pont ilyen. Van képzelete és művészete, és úgy adja el, ahogy ő akarja. 100%-ig uralma alatt van minden.”

Mialatt a személyes életében ő az engedékeny („Olyan vagyok, mint ’Bagsy being little spoon!’ (ez egy olyan, amikor két ember egymást átölelve alszik, és a spoon az, aki belül van – kiskifli) minden este”), karrierjének az az aspektusa, hogy mindent ő uraljon, kezd fárasztó lenni. De, hogy kiegyenesítsük a hasonlatot, egész este bírja. „Kimerültem, de mindegy,” mondja. „Most kell csinálnom, és amíg boldog vagyok, addig csinálom is. De ha boldogtalan leszek, el fogok tűnni. Leborotválom a hajam és Franciaország déli részére költözöm, és egy új nyelvet fogok tanulni ott, ahol senkit sem fog érdekelni, hogy ki vagyok. Boldognak kell lennem.”